Villamosított autópályáját adtak át Németországban
2019. május 9. | VL online | 3001 |

Átadták Németország első villamosított autópályaszakaszát, amelyen hibrid kamionok menet közben vehetnek fel áramot egy felsővezetékről, hasonlóan a városi trolibuszokhoz.
Az öt kilométeres kísérleti szakasz (eHighway) Hessen tartományban, az A5-ös autópályán, Frankfurt és Darmstadt között épült ki, ahol naponta 130 ezer jármű halad át, 10 százalékban teherautók. Az áramszedővel rendelkező hibrid teherautók a jobboldali sávban, mindkét irányban tölthetik akkumulátoraikat.
A kísérleti projektben öt szállítmányozási cég vesz részt, az áramszedős kamionokat a Scania fejleszti. A szövetségi környezetvédelmi minisztérium 14,5 millió eurót fordított a vezeték és a szükséges oszlopok kiépítésére, és további 15 millió eurót szán adatgyűjtésre és -elemzésre, amely a fő célja a 2022-ig tartó projektnek.
A programban résztvevő járműveket a Scania által kifejlesztett elektromos-hibrid hajtáslánccal szerelik fel. A teherjárművek az áramot felsővezetéken, a fülke mögötti vázra szerelt, pantográf áramszedőn keresztül kapják. A nehéz teherbírású teherautók elektromos hajtása ily módon lehetővé teszi, hogy elektromos áram felhasználásával, illetve hagyományos hibrid üzemű járművekként is elláthassák fuvarfeladataikat.
A villamosított autópályát nem szánják a vasút vetélytársának, még kedvező tapasztalatok esetében sem építenének felsővezetéket az összes német autópálya fölé, a minisztérium szerint legfeljebb 1000 kilométernyi szakasz jöhet szóba.
Világviszonylatban nem ez az első villamosított autópálya, az Egyesült Államokban és Svédországban már működnek kísérleti szakaszok, és terveznek eHighway-t Észak-Olaszországban is.
Borítókép: Silas Stein / DPA / dpa Picture-Alliance
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.