Eddig húzta a Szarvasi
Nem számíthat állami mentőövre a bajba került társaság
2019. január 25. | VL online | 2201 |

Egy befuccsolt lámpaüzlet miatt leállítja a termelést, és négyszáz embert bocsát el a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt. A társaság jellegzetes formájú kávéfőzőit alighanem mindenki ismeri Magyarországon, azok is, akik sosem kávéznak.
Súlyos likviditási gondok miatt befejezi termelését az 1952-ben alapított Szarvasi Vas-Fémipari Zrt – erről a cég vezetése számolt be a Klubrádiónak nyilatkozva. A kávéfőzőiről és lámpáiról ismert ikonikus vállalat négyszáz embert kénytelen elbocsátani. A társaság január 18-án, pénteken jelentette dolgozóinak a termelés befejezését, közlésük szerint a vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének.
Mint ahogyan arról már ezen a blogon is beszámoltunk, a társaság vesztét egy balul sikerült fejlesztés okozta. A cég egy kínai cégtől megszerezte az IKEA egyik lámpacsaládjának (lásd indexképünk) gyártási jogát. A tervek szerint évi egymillió darabot értékesítettek volna a svéd áruházlánc felé. E célból másfél milliárd forintos hitelből korszerűsítették az üzemet, ám mivel rendre rossz minőségű termék jött le a gyártósorról, az üzlet kudarcba fulladt, ellehetetlenítve az üzem működését.
A Szarvasi nehéz helyzetéről először akkor értesülhetett a közvélemény, amikor tavaly decemberben a jobbikos Stummer János „Mi lesz a szarvasi vasipari dolgozóival? ” címen írásbeli kérdést intézett Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszterhez. A kérdés apropóját az adta, hogy a társaság 85 fős csoportos létszámleépítést jelentett be az illetékes kormányhivatalnál likviditási gondokra hivatkozva. A miniszter helyett Bodó Sándor államtitkár válaszolt, s ebből kiderült, az állam nem kíván mentőövet nyújtani a bajba került cégnek azon túl, hogy az illetékes járási kormányhivatal tanácsadással, képzéssel és támogatással segíthetnek. – A szarvasi járásban 2018. december végén 275 betöltetlen álláshely van, ami nagyban segítheti az érintettek mielőbbi elhelyezkedését – közölte az államtitkár.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
CégügyekkávéfőzőSzarvasi Vas-Fémipari Zrt.