Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Világítástechnika

Csarnokvilágításra alkalmas világítótestek

2022/4. lapszám | Nádas József |  1507 |

Csarnokvilágításra alkalmas világítótestek

A csarnokvilágítás céljára alkalmas világítótestekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról a VL 2018. áprilisi lapszámában már olvashattak. Az akkori áttekintő táblázatban is már csak kizárólag LED-es világítótestek voltak terítéken, azóta sem a leglényegesebb tervezési alapelvek, sem a szabványértékek nem változtak. Cikkünkben ezért most nem térünk ki ismételten a fényáram, fényhasznosítás, színhőmérséklet és színvisszaadás fogalmára és fontosságára, valamint a megvilágítási szinttel kapcsolatos általános elvárásokra, inkább folytatnánk, illetve kiegészítenénk a LED-es csarnokvilágítással kapcsolatos tudnivalókat.

Élettartam

Ma már talán azt sem kell leírni „LED-es”, hiszen új világítótestek esetén mindenki LED-fényforrásra gondol. A kültéri munkahelyek és sportlétesítmények mellett talán a nagy belmagasságú csarnokok voltak az utolsók közt, ahol a LED térhódítása bekövetkezett. Ennek oka főként az, hogy a nagy egységteljesítményű világítótestekben még koncentráltabban keletkezik az a veszteséghő, mely a LED-ek túlmelegedéséhez vezethet, ezért hűtésük méretezése különös körültekintést igényel. A csarnokvilágítás esetén további elvárás, hogy kifejezetten hosszú várható élettartamúak legyenek a felhasznált LED-ek és ezt az üzemi hőmérsékletük ne befolyásolja negatívan. Mivel egy csarnok sokszor természetes világítás híján van és akár több műszakban is üzemel, nem ritka az évi 6000-8000 üzemóra. Mivel jellemzően 50 000 órás várható átlagos élettartamú termékek kaphatók, ez akár már 6-8 év alatt is eltelhet és csereéretté teszi a világítótesteket.

A cikk még 10 344 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 950 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1950 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9950 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

LEDVilágítástechnika

Kapcsolódó