Elsőrendű az ellátásbiztonság
2019/3. lapszám | Hárfás Zsolt | 1786 |
Figylem! Ez a cikk 6 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A tavalyi év ismételten rávilágított arra, hogy a hazai villamosenergia-rendszer egyre nagyobb kihívásokkal szembesül. Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a hazai fogyasztókat éjjel-nappal, télen-nyáron biztonságosan el lehessen látni villamos energiával, úgy, hogy az igényt döntően hazai erőművek által biztosított villamos energiával lehessen kielégíteni.
Egyre több villamos energiát fogyasztunk
A magyar villamosenergia-fogyasztók 2018-ban a MAVIR adatszolgáltatása alapján soha nem látott mennyiségű, bruttó 45,42 TWh villamos energiát fogyasztottak, amely fogyasztási érték 0,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző, 2017. évi összesített magyar fogyasztás.
A valós fogyasztásnövekedés még nagyobb lehetett, hiszen hazánkban a beépített napelemes háztartási termelőegységek teljesítőképessége már 2017 végére elérte a közel 240 MW-ot, de ez közvetlenül nem jelenik meg a rendszeradatok között. Ezen háztartási méretű naperőművekkel kapcsolatban azonban egy lényeges dolgot érdemes kiemelni. Fontos ezek fejlesztése, de látnunk kell azt, hogy ezen kiserőművek villamosenergia-termelésében napszaktól és évszaktól függően óriási különbségek vannak. Márpedig a háztartási fogyasztók napnyugta után és például télen is szeretnének villamos energiát fogyasztani. Ez a probléma természetesen megoldható lenne háztartási méretű villamosenergia-tárolók alkalmazásával, de ezek irreálisan drágák, a villamos energia pedig nem tárolható ipari léptékben. Mindez azt jelenti, hogy a hazai ellátásbiztonság garantálása érdekében a villamosenergia-rendszernek számolni kell ezen kiserőműveket használó háztartások fogyasztásával is, hiszen nem mindig süt a nap.
A cikk még 14 486 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.