Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Szakmakörnyezet

Hogyan érvényesítsük jogos követelésünket?

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

2016/1-2. lapszám | Dr. Jámbor Attila |  2357 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Hogyan érvényesítsük jogos követelésünket?

Minden olyan vállalkozónak tudnia kell a Teljesítésigazolási Szakértői Szervről (TSzSz), aki szeretné gyorsan és a lehető legkevesebb költséggel lezárni a megrendelővel, fővállalkozóval kialakult vitát. Mivel szerintem csak ilyen vállalkozó létezik, ezért mindenkinek javaslom, hogy az alábbi tájékoztatót olvassa el, és ismerkedjen meg a TSzSz által biztosított lehetőségekkel.

Mi is az a teljesítésigazolási szakértői szerv?

A Teljesítésigazolási Szakértői Szervre, valamint a tagjainak jogaira és kötelezettségeire a 2013. évi XXXIV. törvény, az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény, a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet rendelkezései vonatkoznak, illetve a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv saját ügyrendje további részletszabályokat állapíthat meg.
A 2013. évi XXXIV. törvény által létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz) független szervezetként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működik, és igazságügyi szakértői tevékenységet végez. (A TSzSZ a www.mkik.hu/hu/tszsz oldalon érhető el.)

A TSzSz vezetőjét, vezető helyettesét az igazságügyi szakértők közül a nemzetgazdasági miniszter a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az igazságügyi miniszter egyetértésével nevezi ki. A nemzetgazdasági miniszter nevezi ki a szervezet tagjait is az igazságügyi szakértők közül, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara és építőipari szakmai szervezetek véleményezése mellett, az igazságügyi miniszter egyetértésével (2016. május 1. napja után már építési műszaki ellenőrök is lehetnek a TSzSz tagjai – lásd: 2015. évi CCXXVII. törvény 2. §). A TSzSz függetlenségét garantálja, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a jogszabály szerint a TSzSz-t, annak tagjait és tisztségviselőit nem utasíthatja.

A cikk még 7 836 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 950 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1950 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9950 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

TSzSz