Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Így rombolták le egy atomerőmű hűtőtornyát

2019. augusztus 13. | VL online |  2735 |

Így rombolták le egy atomerőmű hűtőtornyát

Tizenötezer tonna törmelék keletkezett alig három másodperc alatt, amikor augusztus 9-én 15 óra 38 perckor lerombolták a németországi Mülheim-Kärlich atomerőmű hűtőtornyát. A betonkolosszus pusztulásáról látványos videó is készült.

A bontás a terveknek megfelelően, probléma nélkül lezajlott. A szakemberek előzetesen a torony alját tartó 72 pillérből 16-ot eltávolítottak, és a torony szerkezetét is meggyengítették.

Az 1300 megawattos, vagyis a paksinál valamivel kisebb teljesítményű erőműnek igazán különös története van, ugyanis a nagy költséggel és tizennégy évig tartó munkával felépített, hatalmas létesítmény mindössze egy évig termelt áramot. 1987. augusztus 1-jén indították be, és 1988. szeptember 9-én már le is állították, bár akkor még mindenki azt hitte, hogy csak átmenetileg. Az erőmű építése ugyanis heves lakossági és civil tiltakozást váltott ki, többek között azért is, mert a terület földrengésveszélyes, és a Szövetségi Legfelső Bíróság egy panaszt megvizsgálva szabálytalanságokat talált az építési engedélyben. A leállítást követően hosszú jogi csatározás kezdődött, miközben az üzemeltető RWE mindvégig indításra kész állapotban tartotta a reaktort, végül 2002-ben a nukleáris fűtőanyagot eltávolították.

Mülheim-Kärlich történetének első harminc éve tehát egy atomreaktor teljesen feleslegesnek bizonyult felépítéséről és üzemkész állapotban tartásáról szólt, a következő majdnem húsz év pedig a szétszereléséről, és a terület rehabilitációjáról. Keletkezett 500 ezer tonna beton- és fémhulladék, valamint 3000 tonna radioaktív hulladék, amit egy bezárt vasércbányában helyeznek el néhány évezredre.

Az utolsó melléképületeket 2016-ban bontották le, de a legnagyobb építmény, a 160 méter magas, gigászi hűtőtorony sokáig túl nagy falatnak bizonyult. A tornyot 2018-ban sikerült visszabontani 80 méteres magasságig, majd ennek a gépekkel már nem bontható maradéknak a lerombolása történt meg most. A reaktor központi épülethez még nem nyúltak, és a munkálatok várhatóan még legalább egy évtizedig eltartanak.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Atomerőmű