Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Áramot vezetett a zárkaajtóba a fogvatartott

2019. július 19. | VL online |  2457 |

Áramot vezetett a zárkaajtóba a fogvatartott

Az elsőfokú ítélet szerint hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete történt meg azzal, hogy a két elkövető -  egy 18 éves fiatalember és 17 éves féltestvére – áramot vezetett a zárkaajtóba, előbb 10, utóbbi 2,5 év év börtönt kapott, az ítélet nem jogerős.

A zárkaellenőrzés után „a két férfi a zárka bejárati ajtajánál lévő villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket onnan kihúzták, és azokat úgy állították be, hogy az ajtó kinyitása esetén azok érintkezzenek a befelé nyíló fém ajtóval. A két fogvatartott – tudva, hogy őket a biztonsági kamerán keresztül figyelik – azért, hogy felhívják magukra a figyelmet, és a büntetés-végrehajtási őrök a zárkaajtón bejöjjenek – filctollal firkálni kezdték a zárka falát, illetve arra kitépett könyvlapokat ragasztottak. A körletben szolgálatot ellátó biztonsági tiszt több körletfelügyelő társával – köztük a sértettel – együtt a zárkához ment azért, hogy a vádlottakkal szemben intézkedjenek” – állt a közleményben.

A két férfi a mennyezeti világítást is szétszerelte, így a villanyt sem lehetett felkapcsolni. „A körletfelügyelő ezt tapasztalva, a zárka fém ajtaját gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ekkor érintkezésbe lépett az útjába helyezett, feszültség alatt lévő vezetékkel, aminek következtében a fémajtó – a működésbe lépő biztosítékok miatt rövid időre – áram alá került.

Ez ugyan az élet kioltására alkalmas erősséggel nem bírt, azonban a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetősége fennállt, mert ha a vezeték más része érintkezik az ajtóval, akkor a biztosíték nem csapja le az áramot, és a sötét zárkába való bejutás esetén a falból kiálló vezeték halálos áramütést eredményezhetett volna.”

Az elsőfokú ítélettel szemben mind az ügyészség, mind a vádlottak fellebbeztek.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →