Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Amikor az öntörvényű bíboros villanyt szerel

2019. május 13. | VL online |  1960 |

Amikor az öntörvényű bíboros villanyt szerel

Lekapcsolta az áramot egy római társasházban az áramszolgáltató, mert az ott lakók, akik önkényesen beköltözött korábbi hajléktalanok, nem fizettek a villamos energiáért. Erre egy vatikáni bíboros fogta magát, és visszaállította a szolgáltatást.

Konrad Krajewski bíboros, a szegényeket segítő pápai alamizsnahivatal vezetője leszerelte a fogyasztásmérő működését gátoló zárat, és újraindította az áramszolgáltatást az olasz főváros egyik, hajléktalan családok által elfoglalt lakóházában, ahol régóta nem fizették a fogyasztást – jelentette az olasz sajtó vasárnap. 

A távirati iroda tudósítása szerint épületben élők arról számoltak be, hogy Krajewski bíboros szombat este látogatta meg a lakóházat. A pápai alamizsnahivatal vezetőjeként Konrad Krajewski rendszeresen felkeresi és segíti a Rómában élő szegényeket, betegeket, bajban levőket. Ebbe az épületbe játékokat vitt a gyerekeknek. Amikor értesült, hogy az épületben május 6-án beszüntették az áramszolgáltatást, és a lakók villany és meleg víz nélkül maradtak, Krajewski bíboros lement abba a pincehelységbe, ahol leszerelte a fogyasztásmérőket blokkoló zárakat, és újraindította az áramszolgáltatást. Konrad Krajewski elmondta a lakóknak, hogy papi szolgálata előtt villanyszerelőnek tanult. 

Az olasz fővárosban, a lateráni Szent János-bazilika és a Termini pályaudvar közötti, korábban üresen álló lakóházat 2013-ban foglalták el hajléktalan családok. Az épületben mintegy 450-en élnek, köztük csaknem száz gyerek is. Az áramszolgáltatást azért függesztették fel, mert a lakóház nem fizetett a szolgáltatásért, és mintegy 300 ezer euró (több mint 100 millió forint) tartozást halmozott fel. Az áramszolgáltató észrevette a szolgáltatás újraindítását, a rendőrséget küldte a helyszínre, de a lakók arra hivatkoztak, hogy a bíboros szerelte le az órákat blokkoló zárakat. 

A vatikáni alamizsnahivatal közlése szerint Krajewski bíboros tettét az „emberség vezérelte”, miután súlyos helyzettel találta magát szemben. Az egyházi hivatal hangsúlyozta, hogy Krajewski bíboros szükségesnek találta a beavatkozást a családok segítésére. Hozzátette, hogy a bíboros teljes tudatában van beavatkozása esetleges jogi következményeinek. 

Az 55 éves Konrad Krajewski lengyel papot Ferenc pápa közvetlenül pápává való megválasztása után, 2013-ben nevezte ki az egyházfői hatáskörbe tartozó alamizsnahivatal élére. Az azóta bíborossá lett Krajewskiről köztudott, hogy rendszeresen járja az olasz főváros utcáit, elhagyott részeit a szegények, rászorulók segítésére: többek közt meleg ételt, ruhát, takarókat, de pénzt is oszt közöttük, valamint előre feltöltött telefonkártyákat, metrójegyeket, gyógyszereket.

Krajewski bíboros szervezte meg a Szent Péter térnél a rászorulóknak működtetett zuhanyzót, borbélyt és orvosi rendelőt.  A „szegények bíborosának” nevezett Konrad Krajewski korábban úgy nyilatkozott, Ferenc pápa helyett cselekszik, mivel az egyházfő könnyen felismerhető, ezért nehezen hagyhatja el a Vatikánt.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ÁramszolgáltatóÉrdekesség