A dortmundi nagy durranás
2019. február 18. | VL online | 2104 |

Látványos felvételt közölt a Bild a dortmundi szénerőmű felrobbantásáról. Németország gyorsan szeretne megszabadulni a szennyező energiahordozótól.
Németország terve, hogy 2038-ig leálltja az összes szénerőművét, ám a szakemberek várakozásai szerint a piaci körülmények miatt a technológia a már ennél korábban kifut. A dortmundi Gustav Knepper szénerőművet például már 2014-ben leállította a tulajdonos E. ON, most pedig már csak egy óriási sitthalom emlékezetet rá, hogy itt egykor áramot termeltek. A Bild által közölt felvételen előbb egy épület, majd a Heller-Forgó rendszerű hűtőtorony, végül a kémény felrobbantását láthatjuk.
Az egyblokkos erőművet egyébként 1971-ben állították üzembe. Villamosenergia-termelő kapacitása 345, hőtermelő kapacitása pedig 35 MW volt. A tulajdonos azért döntött a leállítása mellett, mert az áram árának csökkenése és a széndioxid-kvóták drágulása miatt a termelés már nem volt gazdaságos.
A robbantás miatt a környékről 120 lakost telepített ki átmenetileg. Az egykori kémény és hűtőtorony helyén ma már csupán 28 400 tonnányi acél és betontörmelék hever. Később a tervek szerint ipari komplexum épül a területen.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.