Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Meghódítja a napelempiacot az Ikea?

2019. február 12. | VL online |  3092 |

Meghódítja a napelempiacot az Ikea?

Már öt országban tesztelték, és annyira elégedettek az előzetes visszajelzésekkel, hogy a pilot során kialakított konstrukció változatlanul hagyása mellett kezdték árusítani a napelemes rendszereket Németországban és Olaszországban.

Korábban azt jósolták, hogy az Ikea térhódítása a napelempiacon már 2017 nyarán megtörténik, azonban a svéd lakberendezési cég háztartási napelemprojektje másként alakult.

Az ok természetesen az árban keresendő. Hiába a hibátlan ideológia (mely szerint az Ikea miután saját épületeire több mint 700 ezer napelemet telepített, megosztaná ezt az “örömöt” és tudást a vevőivel is), ha az még a megfizethető árú svéd lakberendezési áruháztól is soknak hangzott, hogy az otthoni napelemes rendszer legalább 3000 fontba (vagyis több mint 1 millió forintba) kerül.

Az eredeti konstrukció így is elstartolt Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Hollandiában és Svájcban, de csak visszafogott sikert hoztak. Azonban nem is az Ikeáról lenne szó, ha egy jónak vélt ötleten – ha kell – ne dolgoznának még egy kicsit a siker érdekében. Ezért sem meglepő, hogy itt az új konstrukció: mostantól az eredeti ár alig feléért is lehet kulcsrakész napelemes rendszerre szert tenni.

Egyelőre azonban még nem Magyarországon.

Február 1-jétől Németországban kezdte meg az Ikea a napelempaneles rendszerek értékesítését, de az online áruházban elérhető “Solstrale” fogadtatása  máris meglehetősen árulkodó. Az előteszteléseken, tavaly októbertől Kaarst, Eching, Walldorf, Ulm és Freiburg Ikea áruházaiban futó pilottal kapcsolatos kérdésre a cég hivatalos válasza a “nagyon elégedett” volt.

Ez azért lehet meglepő, mert Németországban meglehetősen fejlett a lakossági napelempiac, és mégis: a kínálat-kereslet-ár-érték arányok között az új összeállítás megtalálta a helyét. Magyarázat lehet erre az is, hogy a szűk két éve kalkulált csomagárnak az új konstrukció csupán a felébe kerül (amire teljeskörűen 5 év garanciát vállalnak, a napelempanelekre meg 25 évet, viszont kimaradt a rendszerből az áramtárolási modul). Márpedig egy félmillió forintos, komplett napelemes rendszer így már belátható közelségbe kerül egy komplett konyhabútor vagy gardróbszekrény árához.

A svéd cégnél máris bejelentették, hogy a német után az olaszországi piacon is bevezetik az új konstrukciókat. A direkt infromációs csomagokat Milánó, Brescia, Rimini, Villesse, Padova és Catania városokban működő Ikeáiban külön is erőltetik; a bejáratok és éttermek közelébe külön információs pontokat telepítettek a jobb ismeretterjesztési hatékonyság érdekében.

A sikert látva nem lenne meglepő, ha a közeljövőben más országokban is hasonló kampányok indulnának.

Forrás: napi.hu 

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

NapelemNapenergia