A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak.
A drónok alkalmazásának célja kettős: az egyik, hogy azt a rendszeres hálózat ellenőrzést, melyet eddig a szakértők végeztek el az E.ON nagy- és középfeszültségű hálózatán, részben az új technológia segítségével valósítsák meg. Az E.ON által üzemeltetett légvezetékes nagy- és középfeszültségű hálózat hossza 35 000 km. A feladat nagyságrendjét, kapacitásigényét jól jelzi, hogy ez a méret hozzávetőleg a Ráktéritő hosszának feleltethető meg, az új eszközökre tehát folyamatos igénybevétel vár.
A másik kiemelt cél a drónok használatából adódó többlet információk alapján a hibák észlelési hatékonyságának növelése, azok minél korábbi észlelése. A drónok egyszerre vannak felszerelve 30x-os optikai zoommal rendelkező kamerával és hőkamerával. A nagyteljesítményű zoom lehetővé teszi a hálózati elemek vizsgálatát biztonságos távolságból, valamint részletes képet nyújt olyan irányokból is, amelyeket eddig – a „földi” bejárás során – nem lehetett megfigyelni.
A hőkamera a legkisebb hőmérsékleti eltérést is képes kiszűrni, így a szabad szemmel nem, vagy csak nehezen észrevehető hibák beazonosításában elsődleges fontosságú segédeszköz. Ezt az eszközt az energiavállalat néhány éve a „földi” hálózati diagnosztikában már eredményesen használja, a hőkamera „szárnyas” változatával most tovább bővül ennek az eszköztípusnak az alkalmazási köre.
A használt drónok a világ legnagyobb dróngyártójának termékei, amiket kimondottan nyomvonalas létesítmények bejárására terveztek. Az eszközöket jelenleg az energiavállalat győri, pécsi, debreceni, nyíregyházi és szolnoki üzemeiben használják a szakemberek.
Az új, innovatív eszközök használatához speciális szaktudás szükséges, így első körben tíz villamos szakember kapja meg az eszköz használatához nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati oktatást.
Az energiavállalat a közeljövőben teszteli, hogy milyen munkák során lehet még bevetni a drónokat, várhatóan a rendkívüli időjárási események utáni gyors hálózati felderítésre vagy gallyazási tevékenységek ellenőrzésére is eredményesen alkalmazható lesz az új technológia.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.