Mikroelektronikai Vállalat

Siker, összeesküvés, vagy a nyolcvanas évek nagy csalása?

2017. június 19. | VL online |  6545 |

Több teória is napvilágot látott a Mikroelektronikai Vállalat porig égésével kapcsolatosan. CIA, KGB, Moszad akarta letörni a hazai iparág prosperáló rügyeit? Vagy a szocialista állami vezetés így akart egy nagyobb összegű pénzhez jutni, tudni illik Angliában volt igen magas összegre biztosítva a vállalat? Talán soha nem derül ki.

Újabb elmélet az ÁBTL-től

Az apropót az adta, hogy a Villanyszerelők lapja foglalkozzon a kérdéssel, mert a napokban látott napvilágot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) egy korabeli operatív jelentés, mely szerint a tűz a csernobili katasztrófával függött össze. A jelentés szerint a tűzeset azért következett be, mert a hűtő-szellőztető berendezést kikapcsolták. „Erre azért volt szükség, mert a csernobili atomreaktor katasztrófája nyomán a légtérbe került radioaktív anyagok a termelés minőségét nagymértékben befolyásolták volna, mivel a nagy teljesítményű ventilátorok az üzem légterébe juttatták a radioaktív anyagokat” – olvasható a jelentésben. Annyit tudni, hogy az információ egy hivatalos kapcsolattól származik, akit megbízhatónak minősített az állambiztonság, ugyanakkor az információ tartalmát nem ellenőrizték. 

Úgy látszik, az elméleteknek se szeri, se száma. Annak idején Zalotay Péter tanár úrtól (aki a Kandóra járt Óbudára, ismeri) hallottunk sok elgondolkodtató történetet a hazai digitális technikával kapcsolatosan. Ezek jelentős része még inkább a ’60-as, ’70-es évekről szóltak, és tény az, hogy bizonyos tekintetben valóban az élen jártunk a TTL technika, a digitális technika területén. Elméletben bizonyosan. A gyakorlati megvalósításhoz több pénz, szándék, akarat, üzleti meglátás, szabadabb gondolkodás szükségeltetett volna. Szerintem a ’80-as évek vége felé már jelentős lemaradásban voltunk a nyugati államokhoz, és az USA-hoz képest, innen nézve tehát hiábavalónak tűnhet az egykori kiemelkedő szerep. Még akkor is, ha 1949-ben már volt egy Távközlési Kutató Intézetünk. 

Rövid történelem

1953-ban (konspirációs és egyéb megfontolásokból) a TKI-ból leválasztják azokat a tevékenységeket, amelyekről nem ordít mérföldekre, hogy katonai fejlesztés. Létrejön a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet (HIKI), ahová – többek között – a még gyerekcipőben járó hazai elektronikai iparral összefüggő fejlesztések kerültek (akkor még inkább rádiótechnológiának hívták). A fejlett országokban akkoriban kezdtek kibontakozni a félvezetőkkel kapcsolatos kutatások, s ebből a tortából a HIKI is szeretett volna hasítani magának egy szeletet. A hatvanas évektől már bízvást beszélhetünk mikroelektronikáról: megjelennek az integrált áramkörök, tökéletesednek a tranzisztorok, majd 1971-ben az Intel nyilvánosságra hozza az első, egyetlen szilíciumlapkára integrált mikroprocesszor kifejlesztésének tényét. A keleti titkosszolgálatok ipari hírszerzéssel foglalkozó szakemberei nem tétlenkedtek: 1973-ra egész csinos dokumentációt sikerül minderről beszerezniük, no és arról se feledkezzünk meg, hogy a mérnöki visszafejtés tudományában (akkoriban még nem reverse engineering-nek nevezték) a magyarok elég szépen teljesítettek. 1975-ben a HIKI-sek (Keresztes Péter és Simon Zoltán vezetésével) „feltörték” az Intel 8080-as jelű mikroprocesszorát. Látható tehát, hogy szakembereink teljes egészében birtokában voltak az elméleti képességeknek. Saját utat választva talán ma valóban nagyhatalom lehettünk volna a digitális technika területén. Nem ez történt, hiszen a politika, és a szovjet birodalom másképp döntött. 

Négy órán keresztül égett

Szomorú tény az, hogy 1986. május 26-án reggel 6 óra 4 perckor a Budapesti IV.-XV. kerületi Tűzoltóparancsnokság kapja a riasztást, hogy a Fóti út 56. szám alatt „ég a Mikroeletronika”. Első körben három kocsival és 12 tűzoltóval indulnak a helyszínre, de hamarosan kiderül, hogy a helyzet sokkal komolyabb: a riasztási számot (laikusoknak: a tűzeset súlyosságát jelző kódot) 14 perc alatt – lépésenként – a kezdeti 1-esről 5-ösre emelik. Fél hétkor már négy, tíz perccel később pedig már hat tűzoltócsoport (összesen 140 fővel) van a helyszínen, akik három vízágyúval és kéttucatnyi különleges fecskendővel próbálják menteni a még menthetőt. Az oltást nehezítette, hogy a tűz hatására (a T-csarnokban található vegyszerek miatt) mérgező gázok is képződtek, valamint több robbanás is bekövetkezik. Több tűzoltó és MeV-alkalmazott is rosszul lesz, illetve megsérül; őket kórházba szállítják. Végül 10 óra 10 perckor a helyszíniek parancsnoka azt jelenti a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Központi Ügyeletének, hogy a tüzet eloltották, jöhetnek a tűzvizsgálók (ők azok, akik – sok más egyéb mellett – a tűzesetek okát, terjedését, fészkeit, satöbbit veszik górcső alá). Persze megjelennek a rendőrök és az állambiztonságiak is.

Biztosítási csalás?

A tűz okaként a jegyzőkönyvekbe végül a „műszaki berendezés rendellenes működése miatt keletkezett rövidzárlat” semmitmondó kifejezés kerül; forrásaim egyike sem tudja, hogy emberi mulasztást megállapítottak-e, illetve nevesített személyi felelősségről sem hallottak. A konkrét, azonnali anyagi kárértékkel kapcsolatban elég sok számadat röpköd: az egymilliárdtól a négymilliárdig mindenről beszéltek, ami az elmarad haszonnal és az erkölcsi kárral együtt megközelítheti az öt-hét milliárdot is. Mindenesetre nagyjából egy év elteltével a brit Lloyd’s-tól a magyar állam 50 millió dollárt inkasszál (a létesítmény ennyire és ott volt biztosítva). 1987-ben az 50 millió dollár (figyelemmel az akkori átváltási arányokra) nagyjából 2,5 milliárd forintot ért, vagyis a MeV kábé annyira volt biztosítva, mint amennyibe – hivatalosan – négy évvel korábban az egész projekt került. A csalásra enged következtetni egyesek szerint az a tény is, hogy a tűzeset előtt a MeV teljes mikrocsip-gyártó kapacitását – természetesen a legnagyobb titokban, megbízható emberek és az Állambiztonsági Szolgálat munkatársai segítségével – kipakolták a „T”-csarnokból, s az ultramodern gyártósort valami gagyi cuccal helyettesítették. Persze odafigyeltek arra is, hogy azért maradjanak olyan alkatrészek, amelyek később bizonyítékként szolgálhatnak ahhoz, hogy tényleg a sokszázmilliós gépek és laboratóriumi eszközök semmisültek meg. A tüzet a gyár pusztulásának elmélete szerint alapos tervezőmunka előzte meg: mindent előre kiszámítottak, sőt (a szocialista humanizmus jegyében) még arról is gondoskodtak, hogy emberéletben ne essen kár – ezért időzítették az egészet hétfő hajnalra. A hétfői nap kiválasztása azért is történt, mert az ezt megelőző hétvégén (május 24/25) mindent szépen elő lehetett készíteni. A Lloyd’s hiába küldött már május 27-én két biztosítási nyomozót, egy teljes rendszer ellen nem nagyon volt mit tenniük; elkérték ugyan a jegyzőkönyveket, meghallgattak szemtanúkat, aprólékosan átnézték a szakértői jelentéseket, s még a helyszínre is kimentek – kénytelenek voltak lenyelni a békát és végül kicsengetni a biztosítási pénzt. A magyar állam valódi, a tűzesettel kapcsolatos veszteségei a Lloyd’s által kifizetett pénz kábé 8-10%-át tették ki (nagyjából 200 millió forintot), ami igazán nem rossz üzlet.

A csalásra ráerősít Valkó Ágnes a MEV kutató mérnökének rejtélyes halála. A kutató 1987-ben (negyvenedik életévében) tisztázatlan körülmények között hunyt el, s egyike volt azoknak, akiket a Lloyd’s nyomozói ismételten meg szerettek volna hallgatni a baleset után, ezúttal Londonban. A kiutazásra (a haláleset miatt) már nem kerülhetett sor…

A CIA volt?

Az elmélet szerint szocialista tábor ipari-műszaki hírszerzése rendszeresen kijátsza a COCOM-lista legkényesebb (katonai célra is felhasználható) tételeire kimondott tiltásokat, s a magyar ipar olyan minőségi mikroelektronikai termékek fejlesztésébe és gyártásába fogott, amelyek (többek között) a szovjet rakétatechnológia szívét-lelkét jelentik. Eleinte még diplomáciai csatornákon próbálták jobb belátásra bírni Moszkvát és Budapestet, de a szovjet és magyar politikai vezetés egyaránt megjátszotta a hülyét: nem is értjük, mi a problémája Washingtonnak… A tudományos kutatás nálunk is gőzerővel folyik, és hol írja azt, hogy magyar vagy szovjet fejlesztők nem dolgozhattak ki (amerikai kollégáiktól teljesen függetlenül) mikrocsip-technológiát?! Az amerikaiaknak ebből lett elegük (ne feledjük, a keményvonalas Reagan-éra kellős közepén járunk) és különleges műveletet kezdeményeztek Európa szívében.

A ruszkik gyújtogattak?

A nyolcvanas évek közepére a magyar különutas politika kezdte nagyon piszkálni a szovjetek csőrét. Abba is nehezen nyugodtak bele, hogy nálunk van GMK, vállalkozási lehetőség (gondoljunk a lángossütőkre és hamburgeresekre, a maszek zöldségesekre, butikosokra, fodrászokra és társaikra), nem szerették a liberális magyar útlevélkibocsájtási gyakorlatot sem, de a moszkvai biztosítékok akkor égtek le igazán, amikor a kágébés-géerus fiúk rájöttek, hogy a MeV stikában elkezdett saját szakállára is ügyködni. Hogy ezalatt mit kell érteni? Nos, például azt, hogy a fejlesztések legújabb eredményeiről Budapest néha „elfelejtette” tájékoztatni Moszkvát. Vagy azt, hogy a két mikrocsip-gyártósor közül csak az egyik dolgozott a dicsőséges Szovjet Hadsereg „védekező radarjainak” (ez volt az interkontinentális ballisztikus rakéták eufemisztikus neve), a másik bizony tényleg a magyar (civil) ipar szükségleteit volt hivatott kielégíteni. Innen kezdve a forgatókönyv szinte betűre megegyezik az előző USA-verzióval: a szovjet Specnaz különleges egysége (a KGB által már korábban beszervezett magyar ügynökökkel karöltve) büntető jellegű szabotázst hajtanak végre Újpesten, s a végén még gúnyosan céloznak is arra, hogy legközelebb talán teljesíteni kéne a nemzetközi vállalásokat.

A Moszad keze lehetett a dologban?

Azt már említettük, hogy a MeV-ben legyártott mikroelektronikai kütyük jelentős része szovjet rakétákban (és más haditechnikai eszközökben) landolt. Ezek közül jó pár viszont a hagyományosan szovjetbarát közel-keleti államok (elsősorban Szíria) hadseregeihez került, aminek – érthető módon – Izrael nem nagyon örült. A MeV-nél nem csak a szovjetek, hanem a zsidó állam is rendelkezett úgynevezett „operatív pozíciókkal”, ezért biztosra mentek. A tűzeset előtt még ők is megpróbáltak üzenni a magyar illetékeseknek, de ennek nem volt foganatja. Amikor Tel-Aviv látja, hogy Budapest a füle botját sem mozgatja, s a kiváló minőségű magyar mikrocsipek továbbra az Izraelre irányuló szír rakéták agyát irányítják, megszületik a döntés, s egy Moszad-kommandó (magyarországi segítők, úgynevezett szajjánok közreműködésével) végrehajtja a pedagógiai célzatúnak szánt gyújtogatást.

Ezek az elméletek, melyeket a konteóblog remekül összefoglalt, és forrásként használtunk. Szaklapként nem az a dolgunk, hogy állást foglaljunk bármelyik megközelítés tekintetében. Viszont ény az, hogy a világ számos pontján a legmagasabb minőségű kutatásban, fejlesztésben vesznek részt mérnökeink, páratlan eredményeket produkálva. magyarkként van közünk a digitális, és mikroelektronikai világ előremozdításában. Sajnálatos, hogy egy induló hazai gyáróriás, melynek azért voltak tagadhatatlan érdemei, megtorpant. Történelmietlen a „mi lett volna ha?” kérdésével foglalkozni, mégis elgondolkodtató. Miért nem indult újra? A szakembergárda adott volt, a tudás adott volt, az eszközöket pótolni lehetett volna. Miért?

ElektronikaÉrdekességTörténelem

---