Villanyszerelők Lapja

Eszközeink

Árnyékolóvezérlés KNX-szel

2020. május 11. | Balogh Zoltán |  1218 | |

Árnyékolóvezérlés KNX-szel

Pár évvel ezelőtt volt egy ügyfelünk, aki egy nagy, modern budai családi házat építtetett, hatalmas üvegfelületekkel a város felé. Az építkezés kezdeti fázisaiban határozottan az volt a véleménye, hogy nincs szüksége épületautomatizálásra az épületben. Persze menetközben az egyes szakágak azért meggyőzték a hölgyet arról, hogy érdemes lenne kiépíteni egy átfogó vezérlést. Miután elkészült az épület és túlvoltak 1-2 év használaton, a tulajdonos korábbi véleménye teljesen megváltozott és ma már mindenkit arra ösztönöz, hogy ha csak teheti, épületautomatizálás nélkül ne építsen házat.

A KNX-rendszer mint a világ egyik vezető épületautomatizálási megoldása lakó- és középületek esetében, természetesen az árnyékolók vezérlésére is kiforrott megoldásokat kínál. Mivel elég sokféle árnyékoló berendezés létezik a piacon és ezek vezérlésének módja is igen eltérő, ezért nem lehet mindent egy készülékkel megoldani, hanem mindig az adott feladathoz (berendezésekhez) kifejlesztett eszközök alkalmazása lesz a járható út.

A legegyszerűbben azok a redőnymotorok vezérelhetők, melyek 230 V-os feszültséggel üzemelnek és a fel, illetve le irány külön ki van vezetve. Ezek a piacon kapható leggyakoribb motorok. Ilyen esetben olyan redőnyvezérlő-kimeneteket kell alkalmazni, melyek tudnak 230 V-os feszültséget kapcsolni és a fel, illetve le irány közt van egy mechanikus reteszelés. Erre azért van szükség, hogy még csak véletlenül se lehessen egyszerre két irányba kiadni a feszültséget. Hiszen az egyik alapkövetelmény a vezérlésekkel szemben, hogy meg kell óvni a vezérlendő berendezés (jelen esetben a redőnymotor) épségét.

Itt fontos megjegyezni azt is, hogy redőnymotorokat soha nem köthetünk párhuzamosan! Tehát, vagy külön kimenetre kötjük az egyes motorok meghajtását, vagy az egymással paralel mozgatandókat relékkel leválasztva vezéreljük.

Redőnyvezérlő aktor

Egy KNX-es redőnyvezérlő aktorban rendszerint állítható a fel-, illetve a lefutási idő, valamint a lamellaátállási idő is. Ezeket ha pontosan beállítjuk (redőnyönként külön-külön), akkor megoldható, hogy az egyszerű – amúgy csak fel és le irányú kivezetéssel rendelkező – redőnymotorok esetében is lehessen pozicionálni az árnyékolóinkat. Ez azt jelenti, hogy ha egyetlen gombnyomással vagy valamilyen trigger-jellel szeretnénk egy előre beállított pozícióba állítani a redőnyünket, akkor azt egy 1 Byte-os értékadással megtehetjük. Természetesen ez igaz a lamellapozícióra is (amennyiben lamellás árnyékolóink vannak). Persze ehhez minden egyes redőny esetében külön-külön meg kell mérni a futási időket, hogy ez alapján pontosan be lehessen állítani a kívánt állásokat. A fel- és lefutási időket külön kell megadni, mivel egy redőny esetében a lefutási idő rendszerint egy kicsit kevesebb, mint a felfutási, hiszen a gravitációnak köszönhetően lefelé rövidebb ez az idő. Persze lehetnek ettől eltérő esetek is. Mivel itt a futási idők pontos mérésén múlik a pozicionálás – ami valljuk be azért nem teljesen egzakt – célszerű lehet úgy beállítani az aktorainkat, hogy bizonyos időközönként csináljanak a redőnyök automatikusan egy referenciapont-felvételt, ahonnan újraindul az időzítés. Ilyenkor, még ha van minimális csúszás is a rendszerben, akkor sem adódnak ezek össze – a rendszeres referenciafelvételnek köszönhetően.

Bár a redőnymotoroknak van végálláskapcsolója, a redőnyvezérlő aktorokban beállítható, hogy egy bizonyos idő elteltével a kimenetek lekapcsoljanak, hogy a motorhoz vezető vezetékeken ne legyen kint a feszültség. Ilyen esetben egy újabb paraméterben beállítjuk a futási értékeket, illetve azoknál valamivel hosszabb időt, hogy ez idő elteltével kapcsoljon le a kimenet. Ennyi idő alatt ugyanis biztonsággal el kellett érjen az árnyékolónk egyik végállásból a másikba. Ezekben a redőnyvezérlőkben szinte minden esetben állítható az irányváltási idő. Erre azért van szükség, mert a redőnymotorunk élettartamának növelése érdekében egyszerre még csak rövid ideig sem adjuk ki a feszültséget a két irányba, viszont a felhasználó, miközben a redőny le irányba fut, hirtelen a felirányt elindíthatja. Egy nagyméretű redőny a tehetetlensége következtében, ha már nem kap le irányú feszültséget, akkor is egy ideig (még ha itt csak tizedmásodpercekről is beszélünk) még lefelé mozog. Ilyenkor pedig nem szerencsés az ellenkező irányú feszültséget azonnal a motorra kapcsolni. Ezért ezt az időt külön paraméterként lehet állítani.

Vannak a piacon olyan árnyékoló megoldások, amelyek nem 230 V-os feszültséggel, hanem mondjuk 24 V DC-vel vezérelhetők. Ezekben az esetekben a relékimenet, mely a 230 V-os redőnyaktorokban található, nyilván tudna 24 V DC-t is kapcsolni, de mégis más megoldásra van szükség. Ugyanis a legtöbb esetben a 24 V-os egyenáramú motoroknál az irányváltás a polaritáscserével oldható meg, ehhez pedig olyan aktorokra van szükség, amely nem egyszerűen zárókontaktusos kimenetekkel rendelkezik, hanem önmaga megoldja a polaritásváltást.

Tovább bonyolítja a dolgot, hogy bizonyos motorok – sok esetben ilyenek például a függönymozgatók – impulzussal indíthatók egyik vagy másik irányba és a megállításuk is ugyanabba, vagy az ellenkező irányba kiadott újabb impulzussal lehetséges. Ilyen esetekben olyan KNX-aktorokat és vezérlést kell választani, mely képes impulzusokkal vezérelni az árnyékolónkat.

Olyan esetekben, amikor SMI-motorokat alkalmazunk, ezek felfűzhetők egy SMI-buszra, így a motorokhoz az SMI-vezérlés és a tápellátás megy. Maga a beavatkozás (a vezérlőjelek feldolgozása) a motorban történik, mivel ebben az esetben is közvetlen kommunikáció van a KNX-rendszer és a motor között, lehetőség van egy sokkal precízebb vezérlésre, viszont korlátozottabb az elérhető motorok választéka.

Ha eleve KNX-kompatibilis motorokat alkalmazunk, akkor a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Ilyen esetekben ugyanis közvetlen kapcsolat van a motor és a rendszer között. Pontosan lehet tudni, hogy az adott motor milyen pozícióban van, pl. van-e elakadás vagy egyéb nem üzemszerű állapot.

Az erősáramú nyomvonal kiépítése függ az adott motorok (vezérlés) típusától, illetve, hogy mennyire szeretnék a szelektív védelmet kialakítani, valamint a későbbi, esetleges elektromos módosításokat előkészíteni. Amennyiben erre van lehetőség, a legcélszerűbb megoldás, hogy minden egyes vezérlendő elektromos redőny (motor) bekábelezésre kerül az elosztószekrénybe. Ebben az esetben minden elektromos átalakítás könnyedén elvégezhető az elosztókban, anélkül, hogy a terepen bármihez is hozzá kéne nyúlnunk, valamint a szelektív túláramvédelem is könnyedén megoldható. Időnként előfordul, hogy valamilyen szerelési hiba miatt egy-egy redőny zárlatos lesz, például feltekeri a motor a betápkábelt. Ilyen esetben, ha az egyes motorok külön vannak bekábelezve az elosztóba, könnyedén ki lehet iktatni ezeket, amíg a redőnyszerelő elhárítja a hibát és ez addig sem okoz fennakadást a többi áramkörben.

A következő alkalommal átnézzük, hogyan lehet a redőnyöket a különböző igények és külső paraméterek függvényében vezérelni, mit is jelent a gyakorlatban a napkövető automatika, és hogyan segít ez az épületek energiaháztartásában.

AutomatikaKNXOkosotthon


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem