Robbanásveszélyes zónák és robbanásbiztos berendezések jelölése
Robbanásbiztonság-technika III.
2019/4. lapszám | Parádi Ervin | 2722 |

Muszáj a jelölés kérdésével foglalkozni. Hogy miért? Azért, mert ha egy robbanásvédelemmel foglalkozó szakember ezt nem érti, akkor nem érti az egészet, és igazából nem is nevezhető szakembernek.
Az oktatások során – és itt az 5 évente ismétlődő ismeretfelújító oktatásokra gondolok –, a gyakorló szakemberek egy része nem tudja a zónák jelölését, a robbanásbiztos berendezések megjelölését és azt sem, hogy ezek között milyen összefüggések vannak. Nem is tudom őket elmarasztalni, hiszen a 20-30 évvel ezelőtt végzettek miért is értenék. Jómagam többször hallottam ebben a témakörben felszólaló előadókat, akik igazából mindent megtettek annak érdekében, hogy a hallgatóságukat összezavarják. Nem segít az sem, hogy a prezentációk, oktatási anyagok, reklámanyagok hibásan kerülnek fel a közösségi oldalakra, amit egy laikus tényként fogad el (fent van a hálón, akkor az már igaz is), a biztos tudással nem rendelkezőket pedig még jobban elbizonytalanítja. Ezekre azért megpróbálok kitérni egy-egy példán keresztül.
A cikk még 13 479 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
450 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1400 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.