Villanyszerelők Lapja

Nem csak villanyszerelőknek

Tervezett elavulás

Avagy miért romlik el minden?

2017. március 16. | Dobai Gábor energetikus, szakújságíró |  2485 | szóljon hozzá!

Tervezett elavulás

Ami elromolhat, az el is romlik, de nem mindegy, hogy mikor! 1924. december 23. történelmi jelentőségű nap volt a gazdaságtörténetben. Egy genfi irodában hajszálcsíkos öltönyt viselő üzletemberek titkos terv kidolgozására gyűltek össze. A megjelent urak az izzólámpakartell tagvállalatainak képviselői voltak, akik összehozták a történelem addigi legjelentősebb multinacionális kartellegyezményét.

A Phoebus nevű nemzetközi izzólámpakartell a villanykörtegyártás szabályozása és a világpiac felosztása céljából jött létre 1902–1903-ban. A kartell kifejezés eredetileg a középkori lovagi tornák hadrendjét jelentette. Ez a kartell most az ipar lovagjainak hadrendje volt és a Phoebus nevet viselte. Tagja volt az összes fontosabb európai és amerikai izzógyártó cég, sőt az ázsiai és afrikai gyarmatok gyártói is. Céljuk olyan, az iparjog eszközeivel védett technológiák kialakítása volt, amelyekkel szabályozott mederbe terelhető a tömeggyártás és kézben tarthatók a fogyasztók. Addigra világossá vált, hogy a gyártók szempontjából annál jobb, minél többször cserél villanykörtét a fogyasztó. Ha az izzók hosszú élettartamúak, az nem termel elég profitot a gyártók számára. Ha a fogyasztó nem vásárol, a fogyasztói társadalom szent tehene – a gazdasági növekedés – elhal.

A Phoebus kartell tagjai:

Izzógyártó vállalat

Ország

AEG

Németország

Siemens & Halske

Németország

Tungsram

Magyarország

Osram (William Meinhardt)

Németország

Philips (Anton Philips)

Hollandia

AssociatedElectricIndustries

Egyesült Királyság

International General Electric

USA

Compagnie des Lampes

Franciaország

General ElectricSociedadAnonyma

Brazília

China General Edison

Kína

Mexicana de LamparasElectricas

Mexikó

TokyoElectric

Japán

Kezdetben az izzógyártók még a hosszú élettartamra helyezték a hangsúlyt a reklámjaikban. A Thomas Alva Edison által 1885-ben forgalomba hozott szénszálas izzók élettartama 1500 óra körül mozgott. A századforduló után már nyilvánvaló volt, hogy az izzólámpák wolframszállal működnének a legjobban, de a wolframgyártás néhány technológiai problémája sokáig megoldatlan maradt. A húzottszálú wolframlámpák gyártási technológiáját a Tungsram újpesti gyárában dolgozták ki. A Tungsram jogelődje, az 1901-ben alakult Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (EVIRT), forgalma után a második, a kartell által megalapított kontingense után a harmadik helyen állt az AEG és a Siemens & Halske A. G. mögött.

1924-ben, amikor a Phoebus kartell élettartam-csökkentő nagy ötlete megszületett, a gyártók büszkén hirdették, hogy izzólámpáik élettartama akár a 2500 órát is elérik. Ezzel szemben a Phoebus tagjai azt találták ki, hogy az izzólámpák élettartamát egységesen 1000 órára kell csökkenteni. 1925-ben „1000 óra élettartam bizottság” néven egy munkaközösség alakult, kifejezetten olyan műszaki megoldások bevezetésére, melyek az izzólámpák élettartamának 1000 üzemórára való csökkentését célozták. Több, mint 80 évvel később, egy berlini történész, Helmut Höge bukkant e bizottság tevékenységének bizonyítékaira, a kartell alapítótagjainak belső dokumentumai között.

Íme, egy idézet a Helmut Höge által fölfedezett dokumentumokból, mely egyben a Phoebus tevékenységének kvintesszenciája: „A világítótestek átlagos élettartamát tilos 1000 órától eltérő értékben garantálni, közzétenni vagy biztosítani.” A kartell-megállapodásnak megfelelően a benne lévő cégek megkezdték a kísérleteket, hogy a korábbiaknál rövidebb életű izzókat fejlesszenek ki, amelyek élettartama nem haladja meg az 1000 órát. A kartell szigorúan ellenőrizte gyártókat, hogy mindenki biztosan tartja-e magát a megállapodáshoz.

A gyártásközi ellenőrzés módja az volt, hogy felállítottak egy állványrendszert, amelyen foglalatok sorakoztak, ezekbe mintadarabokat tekertek be. A cégek ily módon folyamatosan figyelemmel kísérték, hogy melyik égő mennyit bír. A Phoebus bonyolult bürokratikus rendszert épített ki a szabályok betartatására. A tagok komoly pénzbírságra számíthattak, ha termékeik átlagos élettartama magasabb volt 1000 óránál.

Egy 1929-ből fennmaradt lista azt mutatja, mekkora összeget kellett svájci frankban kifizetni a kartelltagoknak, ha izzóik élettartama meghaladta az 1500 órát. A tervezett elavulás elterjedésével az izzólámpák élettartama radikálisan csökkenni kezdett. Alig két év múltán a korábbi 2500 óra helyett már kevesebb, mint 1800 óráig lehetett használni őket. 1933–34-re a kartell elérte célját: egy átlagos villanykörte élettartama már csak 1000 óra volt. A sors fintora, hogy míg az izzólámpagyártás évtizedekig a műszaki fejlődés és innováció éllovasa volt, ugyanakkor épp ez a termék lett a tervezett elavulás legelső és legkirívóbb példája.

1924-ben a kezdeményezés nagyszerű ötletnek látszott. Akkoriban még úgy tekintettek bolygónk erőforrásaira, mint kimeríthetetlen készletekre, melyek örökké fognak tartani. A fenntarthatóság és környezetvédelem teljesen ismeretlen fogalom volt, pontosabban nem is létezett. A tervezett elavulás nem más, mint a fogyasztó állandó igénye arra, hogy birtokoljon mindig valami újat, és hamarabb, mint szükséges lenne.

A következő évtizedekben feltalálók egész sora jelentkezett tartósabb izzók gyártására szolgáló műszaki megoldásokkal. Volt köztük olyan találmány is, amelyik 100 000 órás működést ígért, de csak kevés jutott el a megvalósításig, mint pl. Bródy Imre kriptonlámpája, amelyet 1930-ban jelentett be.

A Phoebus tevékenysége bár nem volt teljesen ismeretlen, a kartell hivatalosan sohasem létezett. Fő módszere a folyamatos névváltoztatás volt, egy időben Nemzetközi Villamosenergia Kartell, majd Nemzetközi Elektrotechnikai Egyesület volt a neve. Működésük időtartamát eredetileg 1955-ig tervezték, de 1940-ben formálisan véget ért.

A kartell szelleme azonban ma is él és működik, s továbbra is meghatározza életünket a tervezett elavulás intézménye az 1920-as évek óta, amikor a gyártók elkezdték szándékosan lerövidíteni termékeik élettartamát, hogy növeljék a fogyasztói igényeket. Így lett az izzólámpa nem csak az elektrotechnika hőskorának fényes szimbóluma, hanem a fogyasztói társadalom mottóját megvalósító, a „használd és dobd el életmód” bevezető terméke is.

Borítókép: A korabeli újsághirdetésekben a technika vívmányaként állították be az izzólámpák garantált 1000 órás élettartamát. 

ÉrdekességVilágítástechnika



A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.