Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Áttekintő táblázat alapján

Vezetékek elkerülése és keresése

2016/7-8. lapszám | Németh Gábor |  5566 |

Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Vezetékek elkerülése és keresése

Néhány éve történt az eset, amikor az úttest alatt sajtolásos technológiával átvezetett vízcsővel észrevétlenül átütötték a szennyvíz- csatorna csövét. A nyíláson kiáramló szennyvíz szép lassan kimosta a földet az utat burkoló aszfaltréteg alól, azzal életveszélyes helyzetet teremtve, hiszen a méretes gödörbe – a burkolat hirtelen beszakadásával – akár egy arra haladó autó is bezuhanhatott volna.

Építőiparban dolgozó ismerősömet kérdezve ő megerősítette, hogy a hasonló balesetek viszonylag gyakoriak. A földmunkákat megelőző úgynevezett „közműegyeztetés” nem old meg mindent. Így sok kellemetlenségtől tudja megóvni magát az a cég, mely – eltemetési mélység mérési lehetőségét is tartalmazó – vezeték-, illetve kábelkereső) műszert használ, még a gépi ásás, földkiemelés megkezdése előtt, illetve később a munkák folyamán.

Van egy másik típusú eset is, amikor tudjuk, hogy két pont valamilyen vezetékkel össze van kötve, és a földben vagy falban, esetleg betonban azt a vezetéket meg kell találni, nyomvonalát fel kell deríteni, esetleg az eltemetés mélységét is meghatározni. Lényegében hasonló problémák, igények fordulhatnak elő épületek, házak építése, bővítése során, amikor ismét két eset lehetséges: vagy (pl. szakadás, rövidzár, vízszivárgás esetén) nagyon keresnek egy bizonyos vezetéket, illetve annak nyomvonalát, vagy – mondjuk fúrási, árokásási munkák során – nagyon nem szeretnének eltalálni semmilyen falban vagy földben futó csövet, kábelt.

A cikk még 8 326 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 950 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1950 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9950 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Kábelkeresés