A villamosipar születése és kezdete Magyarországon
2015/6. lapszám | Dobai Gábor | 13 228 |
Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A villamos áram megváltoztatta világot, és olyan behatóan alakította az iparosítás folyamatát, amilyenhez legfeljebb csak az olaj fogható. Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogyan indult társadalomátalakító útjára Magyarországon az az ipar, melynek szakmánk 130 éve tartó virágzását köszönhetjük.
Amikor 1820 augusztusában minden többé-kevésbé ismert európai fizikus, valamennyi tudományos társaság és a fizikai folyóiratok szerkesztőségei egy latin nyelven írt füzetkét kaptak Koppenhágából, fedelén a semmitmondó címmel: „Kísérletek az elektromos áramnak a mágnestűre gyakorolt hatását illetően” –, még senki sem sejtette, hogy a teljesen ismeretlen szerző, akit Hans Christian Oerstednek hívtak, valami egészen rendkívüli dologra jött rá. Megszületett az a gondolat, amely kapcsolatot talált az elektromosság és a mágnesesség között, pontosabban, hogy Oersted árammal elő tudott idézni mágneses jelenséget.
Michael Faraday (1791-1862) angol fizikus és vegyész, a Royal Society igazgatója pedig – mintegy a jelenség fordítottjaként – 1832-ben elektromosságot állított elő oly módon, hogy mágneseket mozgatott huzaltekercs közelében. A jelenség az elektromágneses indukció nevet kapta. Ez a két felismerés lett aztán az elvi alapja az összes villamos gép működésének (a teljesítményelektronikai eszközöket nem számítjuk ide).
Az a gyakorlatias gondolat, hogy nagy teljesítményű gépet készítsen a villamos áram előállítására, a természettudós Faradaytól még messze állt. Bár nem voltak még tisztában az indukció mibenlétével, 1832-ben Hippolyte Pixii, egy francia hangszerkészítő, kezdetleges generátort épített, mely mai szemmel iskolai szemléltető eszköznek hat. A készülék váltakozó áramot termelt, amivel Pixii nem tudott mit kezdeni.
1834-ben nagyjából használható elektromotorokat még csak Moritz Hertmann Jacobi (1801-1875) pétervári fizikusnak és technikusának, valamint Thomas Devenport (1802-1851) amerikai kovácsnak sikerült készítenie. A villamosság fizikai természetének megismerésén a XVIII. század vége óta igen sok kiváló tudós dolgozott. Empirikus úton feltárták és pontos öszszefüggésekben rögzítették az elektromosság és a mágnesesség alaptörvényeit, elkészítették a szükséges mérőműszereket, mégis csaknem egy évszázadra volt szükség ahhoz, hogy a technikatörténet meghúzhassa a határvonalat, ahol a modern elektrotechnika elkezdődött.
Ez a határvonal az 1866-67. évnél vonható meg, amikor Ernst Werner von Siemens porosz tüzérhadnagy és tőle függetlenül Sir Charles Wheatstone elkészítették és szabadalmaztatták első dinamógépüket, az elektromos áram termelésének gyakorlati eszközét. A dinamó elnevezést Werner Siemens – akárcsak Nobel a dinamitot – a görög nyelvből vette át, jelentése hatalom vagy erő. Werner Siemens a berlini Tudományos Akadémia tagjaival 1867. január 17-én ismertette a dinamóelvet, négy héttel később Angliában élő öccse, Wilhelm Siemens (1822-1883) pedig a Royal Society ülésén olyan kísérleti dinamót mutatott be Londonban, amely alig volt nagyobb, mint egy kézikoffer. Ettől kezdve adva volt a lehetősége annak, hogy jó hatásfokkal, a gyakorlati igényeknek megfelelő mennyiségben, folyamatosan és gazdaságosan lehessen villamos áramot előállítani. Az elektromos áramot addig kémiai úton, laboratóriumokban, a szénnél jóval drágább anyagok felhasználásával állították elő, s jóllehet az áram fény, hő és mágneses tulajdonságait nagyjából ismerték, mégis ezek gyakorlati alkalmazásáról mindaddig csak álmodni lehetett. Jedlik Ányos, a Budapesti Tudományegyetem fizikatanára jóval Siemens és Wheatstone előtt, már 1852-ben dinamógépet készített, 1861-ben pedig egy írásában világosan kifejtette a dinamó- elvet. Siemens és Wheatstone nevét öngerjesztésű dinamóik örökre bevésték a találmányok történetének nagy könyvébe, s az elektrotechnikai ipart egy csapásra megteremtették.
A tudós magyar paptanár találmánya azonban nem került ki a fizikai intézetből, az egész dolognak nyoma veszett, és az iparra semmiféle hatása nem volt. Csak az 1880-as években akadtak rá a lomtárban, s így a találmány, amely legalább öt, de esetleg 14 évvel Siemens találmánya előtt a világon elterjedhetett volna, a feledés ködébe veszett. De ha a világnak első és magyar dinamógépe nem is ért el semmiféle üzleti sikert, mégis előrevetítette a fejlődés jövőbe mutató képét. Felgyorsult a változásoknak az a sorozata, amelyet ma ipari forradalomnak nevezünk. Ez a radikális változás pedig – és ez a lényeg – az energiahordozók, mint amilyen a szén, az olaj és a villamos áram, felhasználásának robbanásszerű növekedésében gyökeredzik. Amit ma ipari forradalomnak nevezünk, az valójában az energia forradalma volt, s az energiaipar által lerakott alapokról fölívelő technikai fejlődést a századforduló embere az elemi erők fölötti győzelemként élte meg.
Az 1870-es években a műszaki tudományok területén, egy-két kivételtől eltekintve, a magyar ipar messze a fejlett nyugat-európai országok mögött kullogott. Egyedül az elektrotechnika fejlesztése és alkalmazása terén mutatkozott lehetőség a kitörésre. Egy darabig nem csak lépést tartottunk a száguldó nyugat-európai és amerikai fejlődéssel, de az elektrotechnika egyik-másik ágában a magyar ipar vezető szerepet viselt. Az elektrotechnika hőskorában az erősáramú elektrotechnikában elért hazai eredmények legnagyobb része a Ganz Villamossági Gyárban született, és az ottani mérnök- és szakmunkásgárda munkájának volt köszönhető. A fizikusok és ügyes kezű technikusok az elektromosság számos tulajdonságát ugyan már ismerték, de a széles körű gyakorlati felhasználáshoz szükséges ismeretek még hiányoztak, s olyan kiváló képességű embereknek kellett eljönniük, mint pl. Mechwart András, aki felismerte a villamosság jövőjét, és jó emberismerettel megáldva ki tudta választani azokat a munkatársakat, akik megfelelő elhivatottsággal és energiával is rendelkeztek ötleteik gyakorlati megvalósítására.
S midőn a Ganz-gyár Elektrotechnikai Osztálya néhány tettrekész emberrel 1878-ban megalakult, az elektromos ipar világszerte még csak kialakulásának zsenge korát élte. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy ez a kis műhely, mely erősáramú iparunk legrégibb üzeme s a magyar villamosgépgyártás bölcsője, a megalakulását követő években, nemzetközi viszonylatban az elektrotechnika élvonalába került, és amit alkotott, az befolyásolta a nálunk lényegesen fejlettebb országok további fejlődését is. A Ganz-gyár műszaki teljesítményeit az ipari világ csaknem fél évszázadon át élénk figyelemmel kísérte, és elismerte azok jelentőségét. A gyárban uralkodó alkotó szellem lehetővé tette megannyi világhírű mérnök kutató-fejlesztő munkáját. Maga a gyáralapító, Ganz Ábrahám is több találmányát szabadalmaztatta, s keresett folyamatosan újabb és újabb termékeket, amelyekre kereslet mutatkozott, gyártmányainak pedig új piacokat talált. Munkájának méltó folytatója volt vezérigazgatóként Mechwart András, ő hívta a gyárhoz a Déri–Bláthy–Zipernowsky hármast, Kandó Kálmánt, aki később szintén vezérigazgatóként Jendrassik Györgyöt hívta a vállalathoz, mint újabb sikerek megalapozóját.
A Ganz folyamatos fejlesztésekkel mindig igyekezett előre menekülni, s a legválságosabb időszakokban is képes volt olyan termékekkel előállni, amelyekkel mind a hazai, mind a világpiacon megállta a helyét. E gyárnak a magyar iparban betöltött fontos szerepét a korabeli közvélemény nagyjából ismerte, az elmúlt 25 év társadalmi-gazdasági átalakulásai folytán azonban ez az ismertség elsorvadt. Az elektrotechnikai és gépészeti termékeivel méltán világhírt szerzett, dicsőséges múltú cég lendülete az 1970-es években megtörött, az 1990-es években pedig végleg elenyészett.
Manapság sem nem eléggé hangoztatott, sem nem eléggé ismert az a tény, hogy a Ganz-gyár három mérnöke – Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó Titusz és Déri Miksa – találta fel a zárt vasmagú transzformátort, amely megnyitotta az utat a háztartások gazdaságos villanyvilágítása, a kisebb-nagyobb ipari üzemek hajtóerővel való ellátása, a vasutak villamosítása és általában a villamos áram széleskörű felhasználása előtt, az emberi lét minden területén. S az elektrotechnika e kulcsfontosságú eszközének bölcsőjét a Ganz-gyárban ringatták.
ÁramtermelésBláthy OttóÉpületvillamosságGanzKandó
