Villanyszerelők Lapja

Szakmatörténet

Az izzólámpagyártás magyar úttörői II.

2018. június 18. | Dobai Gábor energetikus, szakújságíró |  81 | |

Az izzólámpagyártás magyar úttörői II.

A XIX. század végén több cég is foglalkozott Magyarországon szénszálas izzólámpák gyártásával, ám csak azok tudtak talpon maradni, amelyek tömeggyártásra is képesek voltak berendezkedni, közülük egyre inkább kiemelkedett az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.

A céget Egger Béla Bernát (1831–1910) alapította. Budán született, lakatossegéd volt, majd nyugaton szerzett tudást és tapasztalatot. Bécsben, 1865-ben megalapította a „Werkstatte und Telegraphen Bauanstalt B. Egger” nevű céget. Miután sok megrendelés érkezett Magyarországról, 1872-ben távirdaszerelő és javítóműhelyt rendezett be Pesten az V. ker. Dorottya u. 9. sz. alatt. 1882-ben megalapította az Első Osztrák–Magyar Villamvilágítási és Erőátviteli Gyár B. Egger és Tsa céget, amely vállalata rövidesen a kor egyik legmodernebb gyártóüzemévé fejlődött. (Érdekességként megjegyezzük, hogy abban az időben Egger Bélánál dolgozott Ferdinand Porsche is.)

A Posta és Távirdaigazgatóság hosszú ideig csak Eggeréktől rendelt telefonkészüléket, főleg hogy 1892-ben megvásárolták az akkor legmodernebbnek számító Berliner-féle mikrofon licencét. Temesváron megépítették az első magyarországi telefonközpontot, valamint szénszálas izzólámpákat és biztonsági berendezéseket gyártottak. Ezt a céget a szükséges tőke biztosítása céljából részvénytársasággá alakították 1897-ben, majd 1900-ban korszerű gyártelepet építettek Újpesten, és 1901-ben létrehozták az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-t (EVIRT). Az Egger-korszakban még arra törekedett a vállalatvezetés, hogy a cég minél több üzletágban legyen jelen, mert erre ösztönöztek a XIX. század végi ipartámogató törvények. Az 1900-as évek elején azonban bebizonyosodott, hogy ez a fajta sokoldalúság az erők szétforgácsolásával jár. Az 1899–1907-ig terjedő időszakban profiltisztítást hajtottak végre, melynek során megváltak az erősáramú üzletágtól.

Év Összesen (ezer db) Naponta (db)
1897–1898 1554 5000
1898–1899 2000 7500
1899–1900 2600 10 000
1900–1901 3400 13 000
1901–1902 4600 16 000
1902–1903 6000 20 000

Az EVIRT szénszálasizzólámpa-gyártása 1897 és 1903 között

Felvirradt a wolfrámszálas izzók napja

Az már a századforduló után nyilvánvaló volt, hogy az izzólámpák wolfrámszállal működnének a legjobban, de a wolfrámgyártás néhány technológiai problémája sokáig megoldatlan volt.

A cég 1906-ban megvásárolta a német származású Just Sándornak és a horvát származású Franjo Hanamannak a wolfrámszál előállítására vonatkozó 1904-es szabadalmát, és megkezdte a wolfrámszálas izzólámpák gyártását. A Just–Hanaman-féle szabadalom alapján gyártott izzószál törékeny volt, vastagsága pedig egyenetlen, az így gyártott izzólámpák kellemes fényüknek és gazdaságosságuknak köszönhetően mégis népszerűek voltak. Az igazi áttörést William D. Coolidge porkohászati és húzási műveletekre épülő megoldása jelentette, amivel jó minőségű wolfrámszálat lehetett előállítani. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. megvásárolta a gyártási jogot, majd új védjegyével is demonstrálni kívánta elkötelezettségét a wolfrámszálas izzólámpák gyártása mellett. 1909-ben Aschner Lipót igazgatása alatt bejegyezték Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb márkanevét, a Tungsram védjegyet. A márkanév a wolfrám svéd eredetű, angolba átvett neve, a tungsten, és a német wolfram egyesítésével jött létre (tungsten + wolfram = Tungsram).

Az Egyesült Villanyossági Rt.-t 1896. augusztus 1-én alapították, a Váci úti telephelyére 1901-ben költözött. Az üzem neve 1906-tól Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. lett. Szén-, majd később wolfrámszálas izzók készítése mellett telefon- és távírókészülékek, vasúti biztosítóberendezések, kisteljesítményű dinamók és egyéb elektromos alkatrészeket gyártottak, nagy részben exportra. A Tungsram nevet, mint védjegyet 1912-től alkalmazták.

Az Egyesült Izzó legnagyobb, vagy inkább egyetlen valódi hazai konkurense a Ganz lehetett volna. A Ganz-gyár villamos világításban betöltött szerepvállalásának voltaképpen az vetett véget, hogy az AEG-vel közösen megvásárolták a gyakorlatban még ki sem próbált Nerst-lámpa gyártási jogát, s közben megjelent az ozmium-, majd a wolfrámlámpa, s a cég vezetése – amely 1895-től a Magyar Általános Hitelbank befolyása alatt állt – „eleget költöttünk már a lámpákra” felkiáltással elzárkózott a fejlesztések finanszírozása elől. Az Egyesült Izzó által bekebelezett cégek közé tartozott az 1892-ben alakult Elektrische Glühlampenfabrik A. G. Watt nevű bécsi cég, amely napi 7000 darabos gyártókapacitásával távlatilag veszélyt jelentett az Egyesült Izzóra, így az 1917-ben fölvásárolta a Watt összes részvényét. Egyidejűleg bevezették a Wattnál a Tungsram márkanév használatát, de az 1913-ban bejegyzett FERROWATT márkanevet is meghagyták számára 1927-ig. A Watt Wiennek elnevezett leányvállalat később szerepet játszott a másik konkurens, az ugyancsak bécsi Kremeneczky cég beolvasztásában. Az Egyesült Izzó előtörténetében már említett Első Osztrák–Magyar Villamvilágítási és Erőátviteli Gyár B. Egger és Tsa céget 1882. január 1-jén közkereseti társasággá alakították át, amelynek alapítói, az Egger család mellett ott találjuk Kremeneczky János mérnököt is, aki 1883-ban kivált és önálló villamossági vállalatot alapított Bécsben. A bécsi gyár 1883-tól állított elő szénszálas, majd 1906-tól kolloid eljárással készült wolfrámlámpákat.

Kremeneczky 1917. február 17-én leányvállalatot alapított 700 000 korona alaptőkével Budapesten, Magyar Wolfrámlámpagyár Kremeneczky János néven. A vállalat az izzólámpagyártáson kívül felvette profiljába mindennemű villanyvilágításhoz és villamos erőátvitelhez szükséges gépek, készülékek és eszközök gyártását. A két világháború között előállítottak rádiókat, fénycsöveket, lámpatesteket, zseblámpákat, villanyvasalókat. A cég kereskedelmi szerve 1924. október 1-jétől az Orion Villamossági Rt. volt, s gyártmányaikat 1925-től Orion védjegy alatt forgalmazták. A cég az 1930-as években több leányvállalatot alapított külföldön, melyek a hazai félkész termékek összeszerelését végezték. Legyártott rádiókészülékeik száma a hazai termelés 50–55%-át tette ki, amelyek 90%-a 1934-ben már exportra került. 1939 után a cég úttörő szerepet vállalt az iskolarádiók és néprádiók gyártásában. Az Orion Villamossági Rt.-t 1948. március 28-án államosították, de még évtizedekig volt a magyar villamossági ipar egyik fénypontja.

Kremeneczky János, osztrák üzletember már 1882-ben létrehozta Bécsben a saját izzólámpagyárát. Még tartott a harc a gáz és az elektromos világítás hívei között, amikor Kremeneczky 1904-ben már wolfrámszálas izzólámpákat állít elő. 1908-ban 7,5 millió izzólámpát készített. További terjeszkedés központjául Budapestet választotta, mert úgy találta, hogy a monarchia magyar területén, a bérköltségek lényegesen alacsonyabbak és az iparosodás állami támogatása nagy lehetőséget nyújthat számára. Így, 1913-június 1-én megalakult a Magyar Wolfrámlámpagyár, az Orion jogelődje, a Fővárosi Elektromos Művek Váci út 74 szám alatti épület IV. emeletén.

A gyár sikeresen termelt, az izzólámpákon túl szárazelemekkel és egyéb villamossági cikkek gyártásával is foglalkozott. Az akkor már nemzetközileg is ismert Egyesült Izzólámpa és Villamossági Vállalat félteni kezdte az addig elért eredményeit és a piacát. Ez a konkurenciaharc a két gyár között évtizedekig tartott.

Kremenecky János 80 évesen, 1930-ban. Kremenezky bécsi gyára 1883-tól állított elő szénszálas izzókat, majd 1906-tól kolloid eljárással készült volfrámszálas lámpákat. Az Egyesült Izzó azonnal tiltakozott a „Metallum” márkanévvel forgalmazott termékek ellen, de nem sok sikerrel. Bécsi leányvállalata révén végül 1931-ben sikerült felvásárolnia a gazdasági válság alatt anyagilag tönkrement bécsi Kremenezky-céget magyar és osztrák gyáraival együtt.

Az Egyesült Izzó, miután eredménytelenül tiltakozott a „Metallum” márkanevű termékek forgalmazása ellen, bécsi leányvállalata révén 1931-ben fölvásárolta a gazdasági válságban megroppant bécsi Kremeneczky céget, magyar és osztrák gyáraival együtt. Hasonló sorsra jutott az Elektromos és Finommechanikai Gyár Rt. (EFIME), amely 1925 után Reitter Ferenc utcai gyárában a trianoni diktátum korlátozásai miatt csak mintegy „fedőszervezetként” szolgálhatta a lekarcsúsított hadsereg fejlesztését. Telefont, távírót és rádiókészülékeket gyártottak, de izzólámpák előállítását is tervezték. Az anyagilag megingott EFIME-t az Egyesült Izzó 1927. június 1-jén felvásárolta.

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. újpesti gyártelepe 1928 körül.

Egy sikertörténet

A vákuumlámpák gyártásához kezdetben „egyenes fonalú” wolfrámszálakat alkalmaztak, majd a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően változott az izzószálak alakja, kiképzése és a töltőgáz összetétele. 1913-ban William C. Coolidge eljárásának hasznosítási jogát megvásárolták, s a Tungsram teljesen áttért a húzott wolfrámszálas izzólámpák gyártására. 1913-ban Irving Langmuir felismerte, ha az üvegburát vákuum helyett megtöltik semleges gázzal, akkor kétszeresére növelhető a fényhasznosítás, az izzószál párolgása pedig lényegesen csökken.

Az Egyesült Izzó keretén belül megszületett Európa első ipari kutatóintézete neves tudósokkal. Az 1921-ben felkért Pfeifer Ignác professzor vezetése alatt itt gyártották nemcsak az első wolfrámszálas izzót, hanem Percel Aladár, Helfgott Ármin, Hevesi Gyula, Vidor Pál, Selényi Pál és Bródy Imre közreműködésével az első kriptonégőt is. Később csatlakozott a csapathoz Millner Tivadar, Szász Tibor, Czukor Károly, Szigeti György, Tarján Imre, Theisz Emil, Tury Pál, Patai Imre, Winter Ernő, Márton László és Rostás Ernő, akik valamennyien nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Egyesült Izzó Kutatóintézetének története 1921 és 1937 között az ún. „Pfeifer-korszakban” igazi sikertörténet legyen.

Ez idő alatt 190 kutatási jelentés készült, közöttük számos világraszóló eredmény: Winter és Czukor 1927-ben kidolgozták a báriumkatódos rádiócsöveket, Millner, Tarján és Tury pedig az ún. nagykristályos wolfrámot. Bródy a kriptonlámpa szabadalmát 1930-ban jelentette be, a lámpakísérleteket Theisszel, a levegő kriptontartalmának meghatározását Kőrösyvel, a gyártásba történő bevezetést pedig Polányi Mihállyal együtt végezte később. Az 1930-as években Selényi kifejlesztett egy szelenografikus eljárást, a xerográfia elődjét. Az Egyesült Izzó területén állította fel Bay Zoltán 1946-ban az üzemben készített rádiólokátort, amellyel a Holdat elsőként letapogatták. Mesés technikai és gazdasági eredményei mellett a cég mintaszerű szociális intézményeket és sportlétesítményeket is fenntartott.

A cég több lábon állt, 1917 júliusában átadták a Mária Terézia tér és a Német utca sarkán Ray Dezső műépítész tervei szerint épült „József telefonközpontot”, amelynek felszerelését az Egyesült Izzó végezte. Az 5200 előfizető bekapcsolását az új központba Lédeczi Sándor üzemvezető-mérnök vezényelte le, amit az Egyesült Izzó 12 műszerésze 12 állami műszerésszel, boszorkányos gyorsasággal – tíz perc alatt – hajtott végre.

A Trianon utáni Magyarországon az ipar siralmas helyzetében, melyet a nyersanyagok igen magas ára, a szén- és olajhiány jellemzett, szinte csodálatosnak tűnik, hogy volt olyan magyar vállalat, amely nemcsak a békebeli vagy háborús termelés arányait érte el, hanem úgyszólván hihetetlen mértékben emelkedett azok fölé. A „Magyar Tőzsde” 1921. januári száma írja, hogy egyik izzólámpagyárunk minimálisan napi kétmillió korona tiszta nyereséggel dolgozik, ami háromszáz munkanapot véve alapul, kb. 600 millió koronát tesz ki évente. A valóságban ez a szám még 100-200 millióval többet jelentett. Ennek a horribilis haszonnak fő forrása az volt, hogy a világ izzólámpa-szükséglete a termelésnek több mint négyszerese, és hogy Amerika, amely a háború előtt a nyugat-európai országokat is ellátta, 1920-ban már saját szükségleteit is épphogy fedezni tudta. Anglia importra szorult, az európai szükségletet a holland és a német ipar látta el, de csak részben, mert Franciaország, Olaszország, Csehszlovákia és Svájc az osztrák és magyar iparra volt utalva, melyeknek még a Balkánt is el kellett látniuk. A Tungsram napi 40 000 izzólámpát gyártott abban az időben, melyek önköltségi ára 15 korona volt darabonként, irányára a belföldi forgalomban pedig 25 korona. A termelésnek azonban csak kb. egynegyede került itthon eladásra, háromnegyed része Franciaországba, Olaszországba, Svájcba, Jugoszláviába, Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába, Törökországba és Kis-Ázsiába került. Az évi termelés a fenti adatoknak megfelelően 13-14 millió darab izzó volt, és ha a kinti árakkal ezt felszorozzuk, mindjárt látható, hogyan keletkezett ez a magas nyereség. Egy darab ún. normál lámpa nagybani ára 12 szokol, 9 lei, 5 francia frank, 3 svájci frank és 8 líra volt. Tehát, ha a 15 korona önköltséget vesszük alapul, a haszon 60–200 korona volt darabonként. Ha még számításba vesszük azt, hogy új vállalkozások ezen a szakterületen nemigen alakulhattak a speciális tudással rendelkező szakemberek hiánya miatt – enélkül izzólámpagyártásba kezdeni több mint kockázatos –, teljesebb képet alkothatunk eme új iparág gazdasági sikeréről. A cégalapító Egger Béla 1910-ben bekövetkezett halála, valamint az első világháború merőben új körülményeket hozott, és a cégre kezdetben jellemző humánus személyzeti politika hosszú időre köddé vált. De bekeményített az Egyesült Izzó a gazdaság terén is, amikor 1924-ben a Phoebus izzólámpakartell üzleti manővereként a General Electric felkérésre fölvásárolta a Just-izzó részvényeit, amely nem volt tagja a kartellnek, majd azonnal átadta az Egyesült Izzónak, 1500 embert fosztva meg ezzel kenyerétől, és megdrágítva milliók mindennapi világosságát. A villanykörte ára egyszeriben 9 koronával megdrágult. A klasszikus metaforával élve, a nagyhal megette a kishalat, ez a kapitalizmus pallosjoga – és az Egyesült Izzó élt is ezzel a jogával.

Címkép:  Tungsram drótlámpa sárga-kék nyomatú reklám számolócédulája 1920 körül.

Folytatjuk!

TungsramVilágítástechnika