Villanyszerelők Lapja

Szerelők közelről

A trafológus

2018. június 18. | Kósa Krisztina |  521 | |

A trafológus

Gombor József idén ünnepli 83. születésnapját. Dédelgetett álmát, a Villamossági Múzeumot szeretné megvalósítani, melyhez megszámlálhatatlan ereklyével rendelkezik. Szakmai és családi háttere egyértelművé teszi, honnan is ered a szerelem a villamosság iránt – ő már a hetedik a családban, akit magával ragadott az elektrotechnika világa.

A veszprémi Jeruzsálemhegyen sokan ismerik Gombor Józsefet, ő az a városban, akinek több ezer tárgyból álló gyűjteménye van, melynek nagyobbik része családi örökség, kisebbik fele pedig saját gyűjtés eredménye. A magát trafológusként aposztrofáló Jóska bácsi nem ma kezdte a szakmát, felmenői közt is több szakmabelit találni. 1911 óta gyűlik már a sok villamossági berendezés – ő maga a hetedik a családban, aki ezzel foglalkozik. Nagyapja annak idején még a keszthelyi Festetics grófok kertésze volt, de mivel érdekelte a villamosság, a gróftól megkapta azt a kegyet, hogy Budapesten tanulhasson. Tanulmányai végeztével Veszprémben kapott megbízást (ekkor még püspökségi főkertészként), majd az 1900-as évek elején ő lett az első, aki segédleveles villanyszerelőként vállalkozást indított. Az egészen friss ipari és kereskedelmi engedéllyel rendelkező nagypapa 1912-ben nagy fába vágta a fejszéjét: egy olyan jelentős munkát próbált megszerezni, melyre vajmi kevés esélye volt. A szerencse azonban mellé állt, és így 1912-ben kedvezőbb ajánlata révén a mai Lovassy László Gimnázium (akkoriban főgimnázium) teljes villamosítási munkáját ő végezhette el.

Ezt követően futószalagon jöttek a jobbnál jobb megbízások, melyek közt szerepelt a püspökség és egy közel hatmázsás csillár is a megyeházán. A nagypapa halála után Gombor József édesapja vette át a vállalkozást, majd következett ő maga. Nem csupán szereléssel foglalkoztak: 1945-ben saját üzletet nyitottak a belvárosban, mely negyven éven át zavartalanul működött egészen addig, amíg minden iparosnak és kereskedőnek el nem kellett hagynia a városrészt. A Gombor-család felszámolta a jól menő céget, és egy merőben más irányt választott: vendéglátásba fogtak. A sok értékes és érdekes holmi azonban megmaradt, és a mai napig is a Kupa utcában található, ugyanis volt egy nagy, galériás raktáruk, ahol a korábban használt szerelési anyagokat, leszerelt berendezéseket tárolták. Amikor költözködniük kellett, csak akkor derült ki, micsoda érték is van a birtokukban.

Jelenleg nagyjából 100 m²-nyi helyet töltenek meg a különféle tárgyak; többségük egymásra van halmozva, és csak oldalazva lehet elférni köztük. A régi porszívóktól és híradástechnikai berendezéstől kezdve a lámpákig és villamossági eszközökig itt aztán tényleg minden megtalálható. Említhetnénk például Jóska bácsi első gázlámpáját, amire nagyon büszke, vagy azt az erővágó fogót, melyet még a néhai nagypapa kapott Bostonból.

Gombor József helytörténeti érdekességekkel fűszerezve mutatja be a régi Veszprém mindennapi életéhez tartozó villamossági gyűjteményt, melynek megismerése közben olyan eseményeket is megismerhet az érdeklődő, amelyek már a feledés homályába vesztek. Gyermekei és unokái tőle és nagyapjától eltérő szakmákat választottak hivatásul, így a fennmaradt ereklyéket teljes egészében ő maga gondozza.

Vannak, akik már egészen kicsi gyerekkoruk óta tudják, hogy felnőttként mivel szeretnének majd foglalkozni, Gombor Józsefnek is elég volt megkapni élete első zseblámpáját 10 éves korában, hogy már akkor tudatosuljon benne: ő bizony a villamosságnak szenteli majd az életét.

Tulajdonosának egyik tárgy értékesebb, mint a másik, valóságos kincsként tekint mindre, így nem meglepő, hogy felmerült egy Villamossági Múzeum összeállításának ötlete, melynek megvalósítása azonban még várat magára.