Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Eszközeink

A villanyvilágítás születése

2017/10. lapszám | Dobai Gábor |  2810 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A villanyvilágítás születése

A régi idők emberének nagy megpróbáltatást jelentett a sötét utcákon való közlekedés. A kövezetlen, vagy ami még rosszabb, a rosszul kövezett, bokatörő utcákra csak az tette ki a lábát sötétedés után, akinek nem volt más választása, mert halaszthatatlan dolga volt. Az életmód megváltozásával, főleg a városokban, korán felmerült az igény a közvilágításra.

Az első rendszeres utcai világítást – hol máshol? – Párizsban vezették be olajmécsesekkel, 1558-ban. (Magyarországon ekkor még a sötétség jótékony oltalma alatt bujkáltak a török elől ükapáink, dehogy is kellett nekünk utcai lámpa!) Európa nyugati feléhez képest csaknem százéves késéssel, Budán, 1777-ben vezették be a közvilágítást, akkor még olajlámpásokkal. Európa nagyobb városaiban már egy évszázad óta világítottak az utcára szerelt olajlámpák pislákoló fényei, amikor Pest és Buda polgárai még kézilámpásokkal botorkáltak a koromsötét utcákon. Akit sorsa abban a szerencsében részesített, hogy megismerhetett valamely nagyobb külföldi várost, az hazatérve, élményeit mesélve, véletlenül sem felejtette el megemlíteni a városi utcák világítását, az oszlopokra szerelt lámpák sorát. Bécs városának 1689-től már majdnem minden utcáját oszlopokra szerelt négyszögletes olajlámpák világították, büszkeségükre a bécsieknek, s maradandó élményt nyújtva a külföldieknek. Az olajlámpák példája hamar elterjedt Európában, csak a konzervatív londoni tanács ragaszkodott a régi szokáshoz, így rendelkezvén: „Aki besötétedés után az utcákon ügyes-bajos dolgai után kénytelen járni, köteles száz lépésről látható lámpást vinni magával. E rendelkezést megszegők latorság gyanújával elfogattassanak, mert a sötétben csak tolvajok vagy más gonosztevők surrannak az utcákon.”

A cikk még 15 791 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 950 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1950 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9950 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

Világítástechnika