Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Világítástechnika

T5 és T8 fénycsöves lámpatestek összehasonlítása

2016/4. lapszám | Molnár Károly Zsolt |  10 419 |

Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

T5 és T8 fénycsöves lámpatestek összehasonlítása

Az elmúlt évtizedekben mind a fénycsövek, mind az azokat tartalmazó lámpatestek folyamatos fejlődésen mentek keresztül. Egyre több és egyre hatékonyabb lámpatest-konstrukció jelent meg, így a T8-as (26 mm átmérőjű) fénycsövek belsőtéri alkalmazásának korlátai egyre inkább kitágultak.

Az elektronikus előtétek alkalmazásával mind a szabályozás, mind az energiamegtakarítás terén új lehetőségek nyíltak. A T5-ös (16 mm átmérőjű) fénycsövek megjelenésével a fejlődés új irányt vett. A korszerűbb fényporokkal ellátott, jobb fényhasznosítású, szinte csak elektronikus előtéttel üzemeltetett fényforrások kisebb keresztmetszete a lámpatestek optikai rendszerének újratervezését vonta maga után, melynek eredményeként lehetővé vált a lámpatestek méretének csökkentése, ami számos előnyt vont maga után. Felmerül tehát a kérdés, hogy a T5-ös fénycsövek és lámpatestek megjelenésével van-e még létjogosultsága a T8-as csövek alkalmazásának? A kérdésre az Óbudai Egyetem világítástechnikai laboratóriumában végzett mérésekkel és az azokon alapuló számításokkal kerestük a választ.

A laboratóriumban a mérések során a lámpatestek számos fénytechnikai, elektromos és termikus paraméterét vizsgáltuk, melynek részletes ismertetésére és értékelésére a XXXI. Kandó Konferencián került sor. A szakmai elemzés a konferencia kiadványában (Acta Polytechnica Hungarica) teljes terjedelmében megtalálható. Jelen cikkünkben az eredményekből levonható főbb következtetésekre kívánunk csak kitérni. A minél objektívebb értékelés érdekében a vizsgálatba a fényforrások és lámpatestek minél szélesebb körét kívántuk bevonni, így mintegy 25 fajta lámpatesttel és 3 különböző gyártótól származó, 6-féle fényforrástípussal végeztünk méréseket.

A cikk még 10 720 karakternyi szöveget tartalmaz.

A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.

Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, .

1 cikk 950 Ft

Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?

950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!

Megveszem
ezt a cikket

1 lapszám 1950 Ft

Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?

1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.

Megveszem
ezt a lapszámot

1 éves előfizetés 9950 Ft

Legyen ön is előfizetőnk!

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.

Érdekel az
előfizetés

FénycsőVilágítástechnika