Villanyszerelők Lapja

Televíziós technológiák harca

2013. május 15. | László Ferenc |  2979 | |

Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az elektronikai nagyáruházak tévés szekcióiban egyre nagyobb a kínálat, és egyre nehezebb eligazodni a különböző technológiák között – ebben nyújtunk most hathatós segítséget.

A katódsugárcsöves televíziós készülékek korszakában viszonylag egyszerű volt a dolgunk, hiszen az egyeduralkodó technológia adott volt, és lényegében csak azt kellett eldöntenünk, hogy mekkora képátlójú modellt szeretnénk, illetve eleinte még azt is, hogy fekete/fehér vagy már inkább színes legyen a kiszemelt televízió. Ehhez képest mostanság a gyártók marketingesei olyan hangzatos elnevezésekkel és hasznos, illetve kevésbé hasznos funkciókkal bombáznak bennünket, hogy szinte alig győzzük behúzni a nyakunkat. Az alábbiakban egy olyan vásárlási és technológiai tanácsadót állítottunk össze, mely segít eligazodni a televíziós piac 2013-as útvesztőjében.

 

LCD

Amennyiben a lehető legolcsóbban szeretnénk megúszni a tévévásárlást, akkor a hagyományos LCD (Liquid Crystal Display) készülékek között érdemes keresgélnünk. Ebben a kategóriában olyannyira leestek az árak, hogy ma már különösebb utánjárás nélkül akár 100 ezer forint alatt is vásárolhatunk olyan 42 colos modellt, mely már nem holmi HD Ready, hanem valódi Full HD felbontást kínál. A szendvicsszerkezetes LCD panelek úgy épülnek fel, hogy két átlátszó polarizátorréteg között olyan folyadékkristályos anyagot tartalmaznak, melyek az áthaladó polarizált fény polarizációs síkját elforgatják. A két szélen található, egymásra merőleges elhelyezkedésű polárszűrő alaphelyzetben nem engedi át a fényt, ellenben ha a folyadékkristályok elektromos térbe kerülnek, akkor a fény polarizációs síkja elfordul, ami átlátszóságot eredményez. A színszűrőt is tartalmazó LCD-megjelenítők önmagukban nem bocsátanak ki fényt, a megvilágításról tehát mindenképpen gondoskodni kell.

 

CCFL LCD

Az úgynevezett hagyományos LCD televíziókban CCFL (Cold Cathode Fluorescent Lamp) megvilágítást alkalmaznak a gyártók. Ez esetben fluoreszcens fénycsövek sorakoznak egymás alatt a kijelző mögött, és ezek folyamatosan világítanak. Ebből már sejthető, hogy ennek a megoldásnak bizony több hátránya van, mint előnye. Kezdjük például az energiafogyasztással, ami jelen esetben a fix világítás miatt relatíve magas, aztán pedig ott van az alacsony kontrasztarány és az emiatt nem túl jó képminőség. Amennyiben egy fekete bőrkanapén heverő fehér ruhás hölgy tűnik fel a képen, a ruha ténylegesen hófehér, ellenben a kanapé messze nem fekete, hanem leginkább valamilyen szürkés árnyalatú. Ez egyértelműen annak következménye, hogy a stabilan aktív háttérvilágítás fénye minden körülmények között átsejlik. Negatívum többek közt, hogy bekapcsolást követően számolnunk kell egy bizonyos bemelegedési idővel, illetve hogy ezek a tévék még higanyt is tartalmazhatnak.

LED LCD

A reklámokban sok esetben egyszerűen csak LED (Light Emitting Diode) televízióknak feltüntetett készülékek természetesen nem normál LED-es modellek, hanem olyan LCD tévék, melyek esetében a jó öreg CCFL háttérvilágítást a gyártó lecserélte modern LED-ekre. Nem is olyan rég ezek a tévék még viszonylag ritkák voltak, és sokkal többet kellett értük fizetni, mint normál LCD-s társaikért, mára viszont sokat változott a helyzet: a LED-es készülékek elárasztották a piacot, és áruk is jelentősen csökkent. A LED-es háttérvilágítás rengeteg előnnyel jár a CCFL technológiához képest, az egyik leginkább szembetűnő különbség pedig nem más, mint hogy ezek a tévék rendkívül vékonyak, és jelentősen kevesebbet nyomnak a mérlegen, mint elődeik. Bekapcsolást követően jön a következő pozitív meglepetés, már ami ugyebár a sokkal jobb képminőséget illeti, az áramszámla kifizetésekor pedig ott az immár sokadik kellemes meglepetés.

 

Mitől jobb a LED-es háttérvilágítás?

Egy LED-es háttérvilágítású LCD elsősorban azért biztosít jobb képminőséget egy CCFL-es LCD-nél, mert a kontrasztaránya jelentősen magasabb. A gyakorlatban kétféle LED-es megoldást alkalmaznak a gyártók. Az olcsóbb és ennek köszönhetően egyelőre még jobban elterjedt az úgynevezett edgelit konfiguráció, amikor is csak a kijelző két szélén sorakoznak a háttérvilágításról gondoskodó parányi LED fényforrások. Ezek fényét diffúzor révén terítik szét a kijelző egész felületén, azt viszont vélhetően a laikusok érzik, hogy ez még valahogy nem az igazi. Pontosan, ugyanis a jobb modellekben már backlit, vagy más néven direkt megvilágítású megoldást alkalmaznak a gyártók. Ebben az esetben a kijelző mögött a teljes felületen szétszórva sorakoznak a pici LED-ek, és adott a local dimming funkció, vagyis a lehetőség, hogy a felületen lokálisan állítható a háttérvilágítás fényereje.

A kontrasztarány ennek megfelelően igen magas, a fekete tényleg fekete, és bár kialakulhat az úgynevezett felhősödés jelensége (a háttérvilágítás egyenlőtlen eloszlása), ez ellen mostanság már egyre hatékonyabb módszereket vetnek be (például nanobevonat). Bizonyos tévékben csak fehér, más készülékekben RGB színű LED-eket találunk, melyek száma nagyon változó lehet, a néhány tucattól egészen a több százig terjedhet. Bár elméletileg értelemszerűen a minél több LED lenne az üdvözítő, a gyakorlat azt mutatja, hogy bizonyos esetekben egy jóval alacsonyabb LED-számú háttérvilágítással akár jobb minőség is elérhető, mint egy hatalmas mennyiségű LED-es megoldással. Érdekesség, hogy míg az első backlit modellt már 2004-ben bemutatta a Sony, addig az első edgelit készülékről csak 2008-ban hullott le a lepel.

Plazma

Amennyiben plazmatelevízióban gondolkozunk, akkor a háttérvilágítást, mint olyat nyugodtan el lehet felejteni, ez esetben ugyanis az egyes kis képpontok saját maguk bocsátják ki a szemünk által is látható fényt. A plazmatechnológiájú képmegjelenítőkben két üvegtábla között apró cellákban nemesgázok találhatók, melyek elektromos impulzus hatására plazmaállapotba kerülnek. A gázban felszabaduló ionok a hátsó rétegen található foszforral reakcióba lépnek, és fényt adnak ki magukból. Mivel a képpontok egymástól teljesen függetlenül vezérelhetők, és nincs semmilyen háttérvilágítás, a kontrasztarány elméletben akár végtelen is lehet, vagyis egy teljesen fekete pixel mellett egy maximális fényerőt kiadó fehér pixel is lehet. A gyakorlatban több milliós kontrasztarányt biztosító plazmatévék hátránya, hogy LCD-s társaiknál lényegesen több hőt termelnek, ami ellen sok esetben ventilátort vetnek be a gyártók.

 

OLED

Ezek már ténylegesen LED technológiájú képmegjelenítők, és nem egyszerűen LED-háttérvilágítású LCD-k. A fénykibocsátásért felelős elektrolumineszcens réteg egy szerves félvezető vegyület, mely két elektróda között helyezkedik el, és elektromos áram hatására világít. Háttérvilágításra ezúttal sincs szükség, az egyes pixelek pedig a szentjánosbogár mintájára saját maguk bocsátanak ki fényt. A kontrasztarány még a LED-es LCD-kénél is jelentősen magasabb, a fekete ténylegesen mélyfekete, a fogyasztás pedig teljesen minimális. A gyártástechnológiai előnyök miatt az OLED (Organic Light Emitting Diode) tévék vastagsága akár 4-5 milliméter is lehet, tömegük pedig csupán pár kilogramm. Az első OLED képmegjelenítők már jó néhány éve felbukkantak, azonban még relatíve kis méretűek voltak. Az első 55 colos készülékek 2012-ben tűntek fel a színen, idén pedig már a második generációs modellek is bemutatkoztak. Mivel ezek a csúcskészülékek igen drágák, egyelőre alig fogynak a piacon.

 

Méretkérdés

Amennyiben egy kis szobába szeretnénk egy kisméretű televíziót vásárolni, akkor csakis valamilyen LCD készülék jöhet szóba, plazmából ugyanis nem gyártanak kis példányokat. A középkategóriában mind a két technológia komoly erőkkel képviselteti magát, és bár az utóbbi időkben az LCD az 50 colnál nagyobb méretkategóriába is betört, továbbra is él az az alapelv, mely szerint az igazán nagy tévék többsége plazmaalapokon nyugszik. Tegyük fel, hogy a tévéállványon vagy a falon lényegében bármekkora helyet tudunk biztosítani a készüléknek, de akkor mégis mekkora képátlóra érdemes voksolnunk? Nos, ez egyrészt attól függ, hogy milyen távolságból nézzük a TV-t, másrészt pedig attól, hogy legtöbbször milyen felbontású tartalmakat fogyasztunk. Napjaink egyik legnépszerűbb mérete a 42 col, vagyis a 106 centiméter, és amennyiben egy ekkora felületen egy normál SD-adást nézünk, akkor minimum 3,3 méteres távolságból ildomos tennünk mindezt. Amennyiben 720p (1280x720 pixel) felbontáshoz van szerencsénk, akkor már 2,5 méteres közelségbe is merészkedhetünk, ha pedig remek 1080p Full HD (1920x1080 pixel) képünk van, akkor akár 1,7 méterről is remek vizuális élményben lehet részünk. Ha egy nagyobb, tegyük fel 60 colos, vagyis 152 centiméteres gigantikus tévénk van, akkor az imént említett képfelbontások esetén 4,7 méteres, 3,6 méteres, illetve 2,5 méteres minimális nézési távolságokkal érdemes számolnunk.

 

Felbontás

A nagyáruházak és webshopok akciói sokszor becsapósak, mert ugyan remek áron hirdetnek nagy képátlós tévéket, de e mögött sokszor az a szándék bújik meg, hogy olyan nem túl modern, kifutó modelleket próbáljanak rásózni a vásárlókra, melyek felbontása már nem igazán felel meg a 2013-as elvárásoknak. Magyarul az 1024x768 pixeles plazmatévéket és az 1366x768 pixeles HD Ready LCD TV-ket érdemes messziről elkerülni, és csak akkor éri meg lecsapni rájuk, ha gyakorlatilag csak és kizárólag SD-tartalmakat fogyasztunk. Minden ellenkező esetben az 1920x1080 pixeles Full HD felbontást érdemes megcélozni – egy ilyen kijelzőn teljesen új életre kelnek a Blu-ray filmek, a merevlemezen tárolt felvételek, vagy például a HD felbontású televíziós adások. Természetesen a Full HD-nál sem áll meg az élet, hiszen már itt kopogtatnak az ajtón az első 4K televíziók a maguk már-már hihetetlenül nagy, 3840x2160 pixeles felbontásával. Az persze már más kérdés, hogy ezek a 8 megapixeles Ultra HD szörnyetegek csak hatalmas képátló mellett nyernek értelmet, vagy pedig akkor, ha nagyon közelről nézzük őket. Egyelőre 4K tartalomból sincs túl sok, pedig egyes cégek már most a 8K-val (7680x4320 pixel) kísérleteznek.

 

LCD vagy plazma?

Azt már kitárgyaltuk, hogy amennyiben a nagy képátló és a magas kontrasztarány szerelmesei vagyunk, akkor a plazma mindenképpen jobb választás, arról viszont még nem esett szó, hogy a rendkívül rövid válaszidő miatt a sportközvetítések rajongói is jobban járhatnak egy ilyen készülékkel. Ugyancsak a napos oldalra tartozik a plazmák hatalmas betekintési szöge, vagyis a tény, hogy akár teljesen oldalról nézve is remek képminőséget kapunk. A korábban súlyos gondokat okozó beégés ma már nem jelent komoly problémát, ha pedig mégis ilyen jelenséggel találkozunk, akkor ott a menüben aktiválható fehérmosás funkció. Az LCD-k akkor jönnek be a képbe, amennyiben a televíziót gyakran használjuk erős külső megvilágítás mellett, például egy napsütötte nappaliban. Ilyen helyzetben jól jön az LCD extra fényereje, ezen kívül pedig akkor is érdemes inkább LCD-t vásárolnunk, ha a tévét gyakran használjuk számítógépre vagy éppen játékgépre kötve.

 

Fogyasztás

Az igen komoly hőmennyiséget termelő plazmatelevíziók egyértelműen többet fogyasztanak, mint a modern LCD-k, bár e tekintetben az elmúlt években azért igen komoly fejlesztéseknek lehettünk tanúi. Így fordulhat elő, hogy míg egy néhány évvel ezelőtt 42 colos plazma még akár 180 W-ot is fogyaszthatott, addig egy modern készülék akár már 90 W-tal is beéri. Összehasonlításképp, egy hasonló méretű normál LCD tévé körülbelül 80 W-ot eszik, egy csúcskategóriás LED LCD pedig megelégszik 50 W-tal. Megjegyzendő, hogy míg egy LCD viszonylag konstans fogyasztást produkál, addig a plazma esetében a fogyasztás nagymértékben függ az aktuálisan megjelenített képi tartalomtól.

Ahogy a hűtőgépek, illetve már az autógumik is rendelkeznek energiaosztály besorolással, úgy 2012 elejétől az Európai Unióban a televíziókat is el kell látni szabványos energiacímkével. Ezen egyértelmű betűjelzéssel (A-G) és színkóddal (zöld-piros) van feltüntetve az adott berendezés energiahatékonysága, ezen kívül pedig azt is megtudhatjuk a kis matricáról, hogy átlagosan 4 órás napi használat mellett éves szinten mekkora energiafogyasztásra számíthatunk. A fogyasztást mi magunk a fényszenzoros üzemmód, illetve az eco funkció aktiválásával csökkenthetjük, ezen kívül pedig hasznos lehet még az automatikus kikapcsolás, a felhasználót detektáló szenzor, illetve a lehetőség, hogy adott esetben kép nélkül csak hangot adjon ki a készülék.

 

 

extrák

 

A modern készülékekben már DVB-T (földi sugárzás), DVB-C (digitális kábel) és akár DVB-S (műholdas) tunerek is találhatók, ezen kívül pedig akár a szolgáltatótól kapott előfizetői kártyák is az oldalukba csúsztathatók. Ennek számtalan előnye van, hiszen ily módon kevesebb set-top box-szal és távirányítóval kell foglalkoznunk, ráadásul a rend-szer összfogyasztása is csökken.

 

Vásárláskor nem árt odafigyelni arra, hogy minél több, lehetőleg 3-4 HDMI-port legyen a készülék hátulján, illetve oldalán, az okosabb modelleken pedig már USB és Ethernet csatlakozó aljzat, illetve WiFi modul is található. A smart televíziókon minden további nélkül internetezhetünk, 3D filmeket böngészhetünk, illetve ezekre a tévékre akár alkalmazásokat is telepíthetünk, hasonlóan, mint ahogy azt a telefonunkon tesszük. Bár az új termékek alapvetően sok tízezer órás élettartamra vannak tervezve, érdemes odafigyelni arra, hogy hány év garanciát vállal rájuk a gyártó.

Zárszóként megemlíthetjük, mint minden egyéb termék esetén is, hogy a szürkeimportos készülékeket érdemes inkább elkerülni.

 

 

új dimenzió

 

Míg egy-két éve még csak a legdrágább TV-k kiváltsága volt a háromdimenziós képmegjelenítés, addig mára már az olcsóbb termékkategóriákat is elárasztotta a 3D. E tekintetben alapvetően két kategóriába sorolhatjuk a televíziókat. Az aktív technológiára épülő modellek esetében egyik pillanatban a bal szem, a következő pillanatban pedig a jobb szem kapja meg a teljes, Full HD felbontású képkockát. Ennek a megoldásnak a hátránya az esetleges villódzás, illetve a tény, hogy az aktív szemüvegek viszonylag kényelmetlenek, és mivel elektronika is van bennük, időről időre gondoskodnunk kell a töltésükről. Ezzel szemben a mozikból eredeztethető passzív technológia a páratlan sorokat az egyik szem, a páros sorokat pedig a másik szem számára teszi láthatóvá, melynek hatalmas előnye, hogy a villódzást teljesen el lehet felejteni. Pozitívum, hogy a szemüvegek pillekönnyűek, filléres összegbe kerülnek, és tölteni sem kell őket, viszont negatívum, hogy a soronkénti képmegjelenítés miatt a Full HD felbontásnak elbukjuk a felét. Aktív 3D funkció mellett a fogyasztás mintegy 10-20 százalékkal nő, ha pedig nem áll rendelkezésre valódi 3D tartalom, a 3D konverziós szolgáltatások révén a normál 2D képanyag is enyhén 3D érzetűvé varázsolható.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem