Olvasói levél az áttekintő táblázat kapcsán
2013/12. lapszám | netadmin | 3148 |
Figylem! Ez a cikk 12 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Le kell szögezni, hogy hasznos lehet a különböző forrásból származó termékek összehasonlítása. Igaz ez a VL 2013. októberi számában megjelent érintésvédelmi multiméterek összehasonlító táblázatára is (továbbiakban táblázat), még akkor is, ha terjedelmi okokból nehéz az ilyen típusú, multifunkciós műszerek tudását (mérőképességeit, tulajdonságait és egyéb funkcióit) egyértelműen meghatározni úgy, hogy minden, valamely gyártó termékét forgalmazó cég szakemberei azonosan értelmezzék és a táblázat mezőiben az oda tartozó, megfelelő információt szerepeltessék.
Észrevételem szerint a táblázatban néhány adat nem a megfelelő helyre került és esetenként eltérések is találhatók a forgalmazók honlapján közölt adatokkal összevetve. Ilyen például a szabványmegfelelőségek sora, ahol a műszerrel szemben támasztott követelmények és a használatra vonatkozó követelmények szabványait teljes körűen jó lett volna feltüntetni mindenkinek, a túlfeszültség kategória és a szennyezettségi adatok nélkül, hiszen ez utóbbi két adatnak a táblázat legalsó sorában volna a helye.
A honlapok tartalmától további eltérések találhatóak nem nagy számban az ellenállásmérésnél (véleményem szerint a szerkesztő itt eredetileg a kisáramú mérésre akart utalni), a vizsgálható RCD típusoknál és a földelési ellenállás mérésénél, sőt sajnos két típusnál még a beillesztett kép se jó (lásd keretes írásunkat – a szerk.). Ezek a „bakik” felvetik, hogy a táblázat kitöltőinek, az adatközlésért felelős személyek szakmai hozzáértése nem egyenszilárdságú. A táblázat aktuális árainál esetenként jelentkező eltérések a forgalmazók honlapján találhatóktól viszont koránt sem magyarázhatók szakmai indokokkal.
A táblázat két olyan sort tartalmazott, ahol a műszerekre vonatkozóan egyéb fontos adat is közölhető lett volna. Az egyik az egyéb mérőképességek sora az opcionális lehetőségekkel illetve a megjegyzés sor ahol a forgalmazók nem nagyon éltek a lehetőséggel és talán terjedelmi okokból nem jelenítettek meg egyes adatokat, melyek a böngészőnek fontosak lehetnek.
Összességében a műszervásárlás előtt álló szakember választását elsődlegesen segíti a közreadott táblázat, de érdemes a forgalmazókat felkeresni, vagy a honlapjukat is megtekinteni, mert így megkaphatják a vásárláshoz szükséges minden információt.
Hermann Zoltán
Szerkesztői jegyzet
Az áttekintő táblázat a szaklapunk legnagyobb körültekintéssel és időráfordítással összeállított eleme. Szakemberekkel való konzultációk sora után kerül kiválasztásra az adott hónapban összehasonlításra kerülő termék. Az aktuális táblázat kérdéssora a területtel foglalkozó szakember(ek) segítségével kerül összeállításra. Az adatgyűjtés során először az érintett, a hazai piacon jellemzően jelenlévő gyártó, forgalmazó cégek kerülnek felkutatásra, majd a kérdéssor kiküldésével megkezdődik a konkrét termékinformációk bekérése. Az adatok összesítése után egy újabb forduló során, lehetőséget biztosítunk a cégeknek a táblázat áttekintésére, pontosítására, sőt a hibásnak vélt, vagy hiányosan kitöltött mezőkre külön felhívjuk a figyelmüket. Természetesen a magunk részéről próbálunk mindent megtenni annak érdekében, hogy hiteles, átfogó és minél szélesebb tájékoztatást kaphassanak az olvasóink a tárgyalt termékekről, de kétség kívül vannak olyan pontjai a táblázatnak, amelyek a válaszadók alaposságán és körültekintésén múlnak. Mindent összevetve nyugodtan kijelenthető, hogy az áttekintő táblázat a Villanyszerelők Lapja egyik legkedveltebb tartalmi eleme, amely megéri a ráfordított energiát.
Helyreigazítás
Az októberi lapszámunk áttekintő táblázatának 5-6. oszlopában, a Servintern Bt. által forgalmazott Kyoritsu készülékekhez nem megfelelő képek kerültek beillesztésre, amely hibáért kizárólag a szerkesztőséget terheli a felelősség. Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk, a megfelelő termékfotókat az alábbiakban közöljük.
![]() |
![]() |