Nem csak villanyszerelőknek

Chancery Lane földalatti óvóhely és Kingsway telefonközpont Londonban II.

2012/3. lapszám | netadmin |  4680 |

Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

■ Bővítés 1952-ben Eredetileg a Chancery Lane óvóhely két párhuzamos, belső födémmel ellátott és ezáltal kétszintes alagútból állt, melyeket öt kisebb alagút kötött össze merőlegesen. Hozzáférés a felszínről a régi, High Holborn 31/33. szám alatti metrómegállóból, valamint a Furnival Street 38/39. alól induló lift- és lépcsőakna révén történt. A felszínen a bomba-sújtotta épületrészeket lebontották a könnyebb megközelítés érdekében. Ezen kívül volt még egy építkezési akna, mely a High Holborn és Furnival utca sarkán vezetett le az óvóhelyre (ezt az 1952-es átépítéskor lezárták és befedték), és egy lépcsősor a Central metróvonal peronjától az óvóhely szívéig (3. kép). Miután az óvóhely a Posta kezére került, az első lépések közé tartozott annak nagyszabású átépítése, bővítése. Az óvóhely kibővítése négy, nagy átmérőjű oldalalagút (sugárút) megépítésével kezdődött a déli szektorban, a Staple Inn alatt. Ebben az időben épült a legdélebbi kijárat is Tooks Court-nál, egy építési akna a sugárutak között (ma park van a helyén a felszínen), illetve egy nagy teherbírású lift a Central metróvonal peronjához. Kialakult a létesítmény mai alaprajza. És megépült az összeköttetés a meglévő, több mint 19 km hosszú, szinte egész Londont behálózó postahivatali kábelalagút-rendszer kelet-nyugati fővonalával (2. kép). Egy másik lépésben megépítették a Furnival utcai áruszállító felvonót, lehetővé téve a nagyobb méretű felszerelések, gépek autóval való beszállítását is. A beszállítás másik módja a Chancery Lane megálló vágányait vette volna igénybe, súlyosan feltartóztatva ezzel a metróforgalmat (7. kép). A berendezést és üzembe helyezést követően a telefonközpont 1954. október 30-án kapcsolódott be a forgalomba, mint jelentős fejlődési mérföldköve a brit belföldi távolsági kapcsolatok mechanizálásának. Az új telefonközpont a Kingsway nevet kapta, de a Postahivatal személyzetének körében elterjedtebbek voltak a TZK (Trunk Zone Exchange Kings-way – Kingsway Zonális Városközi Távbeszélőközpont) vagy LTK (London Trunk Kings-way – Kingsway Londoni Interurbán Telefonközpont) megnevezések. A központ nem volt különösebben közel a Kingsway nevet viselő utcához, de ez csak alátámasztja azt a jól bevált postahivatali szokást, miszerint fontos létesítmények földrajzi jelentéssel bíró neveket kapnak, noha nem utalnak azok földrajzi helyzetére (9. kép). Kingswayt, a kezelők nélküli tandem telefonközpontot maximum 5000 távolsági áramkör ellátására tervezték (majd bővítették), és bár elsősorban tandem egységnek szánták, kapacitásának egy része a londoni csoport kimenő és bejövő hívásainak kapcsolására, az ún. terminálforgalom lebonyolítására is rendelkezésre állt. 1956-ban fontosságot nyert azáltal, hogy az első transzatlanti telefonkábel londoni terminálja lett, a TAT 1. A telefonközpont hírét csak növelte az a tény, hogy az akkor híres „forró drót”, amely közvetlen összeköttetést biztosított az Egyesült Államok és a Szov- jetunió elnökei között, rajta haladt keresztül (6. kép).

■ Város a város alatt
Azok, akik ismerték, gyakran úgy emlegették Kingsway-t, mint a London utcái alatt húzódó város, és ez sok tekintetben igaz is volt. A Kingsway teljesen elvághatta volna magát Londontól, és az ott állomásozó maximum 200 fős postaszemélyzet továbbra is zavartalanul, ké-nyelemben és biztonságban folytathatta volna munkáját. 36 m-re Holborn városrész alatt, az állandó 20 °C-os hőmérsékletű Kingsway képes volt saját áramot, levegőt generálni, saját ártézi kúttal, étteremmel, teabárral, szabványméretű biliárdasztalokkal felszerelt játékteremmel, utcaneveket viselő alagutakkal és egyedi londoni telefonszámmal rendelkezett. A 01 vagy 0585 tárcsázásával közvetlenül el lehetett érni (5. kép). Annak az átlagosan 130 főnek, akik Kings-wayben dolgoztak, ez majdhogynem egy önellátó város volt.

Négy dízelgenerátor várta, hogy szükséges esetben árammal szolgáljon. A 91 000 literes üzemanyagtartályok 6 hétre biztosították a generátorok működését. Minden felszerelés megvolt itt, amely a 6600 Londont és a brit szigetek többi telefonközpontját összekötő távolsági vonal automata irányításához szükséges volt. Ekkor a Kingswayt terhelte London távolsági telefonforgalmának 15%-a, egyszerre 6000 hívást volt képes kezelni, és hetente 1,4-2 millió hívás futott keresztül rajta (4. kép).

A valaha ott dolgozó mérnököktől, technikusoktól tudjuk, hogy hasonlóan több magyarországi létesítményhez, a téli hónapokban, ha nem jöttek fel a dolgozók ebédidőben, akkor soha nem látták meg a napvilágot, sőt mielőtt feljöttek, telefonálniuk kellett a „Jobs Worth”-nek a High Holborn bejárat melletti apró ajtó mögött, hogy megtudják az időjárást. Az élet ott lent olyan volt, mint egy tengeralattjárón.

Teljesen zárt, sajátos szaggal rendelkező hely volt: itt a viaszos padlófényező szaga keveredett a PVC-kábelével és a klórral, amelyet a szellőztető berendezésbe adagoltak, amely átmossa a levegőt annak visszakeringtetése előtt. Az étkezde viszonylag kicsi volt, és folyamatosan 80-200 embert látott el. A levegőt vízzel tisztították és hűtötték. A vizet folyamatosan keringtetni kellett a csövekben.

A szennyvizet a szennyvízcsatornákba kellett felszivattyúzni. Egy egész karbantartó csapat tanyázott ott: festők, víz- és gázszerelők, villanyszerelők, készenléti generátor-szerelők stb. (8. kép). Az újoncoknak mindig rögtön szemet szúrt az a fő kábelalagútban elhelyezett figyelmeztető tábla, miszerint toalett 2 mérföldre, Hendon 8 mérföldre. A 7134 m2-es létesítmény számtalan újoncnak nyújtott felejthetetlen élményt.

Érdekes volt a dolgozóknak a Central metró hangja, amint ötpercenként áthaladt a fejünk fölött, és az a számos furcsa pillantás, mellyel a járókelők adóztak nekik, amint a Kingsway-ben dolgozók reggelente és esténként be-, illetve kiáramlottak e különös ajtókon keresztül, melyek látszólag sehova nem vezettek. Kingsway különleges volt abban a tekintetben is, hogy egyike volt az alig néhány telefonközpontnak, amelyek irányítóközpont nélküli távolsági telefonvonallal rendelkeztek London körzetében.

Ez többnyire lehetővé tette a kezelőnek, hogy alternatív útvonalakon kezdeményezzen távolsági hívásokat az Egyesült Királyságon belül. Mindegyik technikus egy adott területért felelt, amely általában – egy MUG szekció esetében – 1800 kapcsolót foglalt magába.

Minden reggel begyűjtötték a rózsaszínű hibajegyzéküket az egyik előző éjszaka működő automata hibajelentő készüléktől, és megkezdték a napi munkájukat. A hibajavítások mellett voltak havi, negyedévi és éves szinten elvégzendő rutinfeladataik is annak érdekében, hogy működésben tartsák a berendezéseket. Egy vagyont érhetett az a sok ólommal bevont rézkábel (12. kép). A Kingsway majdnem kizárólag férfiközösség volt.

Csak három női alkalmazottja volt, az étkezdében. Mindent megtettek annak érdekében, hogy elejét vegyék a klausztrofóbiának. Az étkezdének például színes festett tájképekre néző ablakai voltak. A telefonközpontot 1966-ban oldották fel a titkosítás alól.

Először története során 1969-ben a Posta alkalmazottainak szerkesztett újságban, a „Courier” novemberi számában megjelent a létesítmény, és részletesen bemutatták. A cikk címe drámaian a „Egy telefonváros London alatt” volt. Kingsway, mely rendeltetésénél fogva képes ellenállni egy ostromnak, jobban védte lakóit, mint Trója fala. A Kingsway-ben nem voltak végzetes balesetek, tűzesetek, áradások, fulladás.

A Kingsway központ földalatti városként való említése nem túlzás, ha figyelembe veszszük különös földalatti népességét és „Harmadik Sugárút”, „By-pass köz”, „A Kutya Lába” és ehhez hasonló neveket viselő átjáróit, folyosóit. Összesen 4500 m hosszú állványrendszert hoztak létre 514 km telefonkábel részére, valamint 1,5 megawattos generátorokat tartalék áramfejlesztésre (11. kép).

A Kingsway telefonközpont stratégiai jelentősége csökkent, amint bevezették az STD-t (subscriber trunk dialling – közvetlen előfizetői távolsági tárcsázást); azelőtt a távolsági hívásokat a kezelő továbbította hosszú és valamilyen szinten egyéni sajátossággal bíró hívószámok tárcsázásával.

A központ-modernizálás minden egymást követő fázisával Kingsway egyre elavultabbá vált és 1979-ben bejelentették, hogy egy éven belül bezár, szerepét a Houndsditch-i Cavendish telefonközpont veszi át. A telefonhálózat digitalizálása volt az utolsó szög a koporsóban, és végül már csak a Fő Elosztó Keret (MDF – Main Distribution Frame) volt használatban, más központok között kötött össze néhány áramkört.

Kingsway, biztonságos központi helyzetének köszönhetően, mégis túlélte a reformkort, bár profilja megváltozott; az 1980-as évek elején a BT (British Telecom) londoni csoportjának adott otthont, mely a térfigyelő kamerák szervizelésével foglalkozott.

Egy másik része az alagutaknak 1986 és 1990 között azon Kingsway Számítógép Központ (KYCC) használatában volt, mely a London központjában székelő Icarus (International Circuit Allocation Record Update System) hátterét biztosította. Ezek a funkciók megszűntek 1990-ben, és azóta kizárólag tárolásra használják a Kingsway telefonközpontot.

■ Idegenek érkeznek
A széles közönség számára azonban egyik tevékenység sem volt köztudott. Az 1980-as évektől a BT már nem tesz említést a Kingsway telefonközpontról, függetlenül attól, hogy előzőleg Peter Laurie, Duncan Campbell és mások felfedték annak létezését. Nem alaptalanul. A BT személyzete ugyanis kiegészült a kormány embereivel.

Ez utóbbiak valamikor az 1980-as években ütöttek tábort a déli szektor négy fő alagútja közül a két legkeletibb fekvésűben. Mindez nemcsak azzal a BT-plety-kával egyezik, miszerint Kingswayt egy időben elárasztották a „rántottás-mandzsettájú” emberek, hanem azzal a ténnyel is, miszerint a központi telefonkönyvből eltüntették Kingswayt. Bármit is takargattak akkoriban ezzel a titkolózással, ma nyitott könyv számunkra, ugyanis a berendezést azóta üzemen kívül helyezték, és már nem kezelik bizalmasan. 1995-ben még az objektum egyes részei le voltak zárva, és e zárt terület ajtaja saját csengőgombbal és kémlelőlyukkal rendelkezett; az óvóhely ezen része hangsúlyozottan tiltott zóna volt. 1996-ban viszont már ki volt ürítve.

Az egy évvel azelőtt még lezárt terület szíve egy eligazító terem volt, székekkel, képernyővel és vetítőszobával; szálláshelyek is biztosítva voltak. Egy cikk szerint ez a helyszín volt a Honvédelmi Minisztérium Whitehall-i, központi épülete alatt rejtőző, „Pindar” néven ismert hadi irányító bunker tartaléka. Valószínű, hogy ideiglenesen Kingsway-ben tevékenykedett a Pindar, mielőtt a Whitehall-i objektumot megépítették (13. kép).

■ Kingsway bizonytalan jogi alapjai
A Chancery Lane földalatti óvóhely építésekor az LPTB igénybe vette a szükséges területeket a felszínen, és továbbadta a Munkaügyi Minisztériumnak, ahogy azt a gyakorlat mutatta a többi óvóhely esetében is.

A Posta ezt követő „helyfoglalása” még bonyolította a helyzetet, és az egész ügy nagyszerű példa arra, hogy milyen problémák merülnek fel, ha egy objektum vészállapoti szervek hatáskörében épül. Mint a már létező létesítmény új használója, a Posta kezdetben nem tapasztalt gátló körülményeket a Chancery Lane óvóhely alagútjaiban felállítandó Kingsway telefonközpontot illetően (14. kép).

Ez a helyzet azonban radikálisan megváltozott az óvóhely építési körülményeit meghatározó vészhelyzet elmúlásával. A telefonközpont működésileg független természete a többi földalatti óvóhelytől eltérő státust kölcsönzött az objektumnak.

Míg az előbbiek tulajdonjogát ugyanazon Londoni Földalatti Óvóhelyek Törvénye (the Tube Shelters, London, Act) a Munkaügyi Minisztériumra ruházta, Kingswaynek saját törvényre volt szüksége, az 1959-ben kiadott Posta Törvényre (Post Office Works Act), amely tulajdonjogát a Postára ruházta.

Kingsway ma A Kingsway kapui 1996 után ismét bezárultak. Akkor még létezett egy szűk létszámú, állandó személyzet a helyszínen, de hamarosan ezt is felszámolták, és minden érdeklődő csoportot, beleértve a BT munkatársait is, elutasítottak egészségi és biztonsági okokra hivatkozva (10. kép). 2001. október 16-án 2,1 millió fontért eladták a Tooks Court Ltd.-nek a Tooks Court bejáratot rejtő, két kimagasló szellőztető toronnyal ellátott, terjedelmes téglaépületet. Amint az épületet lebontották, az aknát befedték, és egy régészeti feltárást követően egy új ir align=odaépületet építettek a helyére. Ez a mai Kormányzati Biztosítási Matematikusi Hivatal székhelye. Az óvóhelyet eredetileg három bejárattal látták el, ami azért különös, mert az összes többi földalatti óvóhelynek csak két bejárata volt. 2008 elején a BT Property kezére lett adva, de a BT azt a tájékoztatást adta, hogy a Kingswayre nem tartanak igényt, és egyenlőre nincs vele hosszú távú céljuk. A High Holborn 31/33.-ról nyíló bejáratot lezárták, és egy következő használatbavétel esetén csak a Furnival utcai bejárat felől lesz megközelíthető az objektum. Megmarad még a Fulwood Place-i szellőztető akna, a High Holborn 31/33. hátsó felénél. A föld alatt kevés módosítás történt az 1990-es évek közepe óta. Megszüntették az utolsó fennmaradó telefonvonalakat, és bár az MDF (Fő Elosztó Keret) változatlanul a helyén van, működése megszűnt. A gépészeti berendezés szintén a helyén van, és működőképes; a szellőztető berendezést időnként működtetik (15. kép). A bunker nyugati végében lévő pihenőszoba bútorát az utóbbi években felszámolták, a konyha azonban még mindig teljes felszereltségében áll. A gépészeti berendezéseket leszámítva, a legtöbb termet és alagutat kiürítették. A Chancery Lane állomásra vezető felvonó továbbra is a helyén áll, és bár sok éve nem használták, úgy tűnik, jó állapotban van. Minden alagút és összekötő átjáró általában véve tiszta, száraz és kivilágított. Az objektum két éve eladó volt. A British Telekom megbízásából egy ingatlanközvetítő cég árulta ötmillió fontért (azaz kb. 1,5 milliárd forintért). Az objektum kísértetiesen hasonlít az előző számban bemutatott, Budapesten található F-4 létesítményre, illetve a Kis-Gellért hegy gyomrában lévő volt Matáv, ma T-com földalatti telefonközponthoz, ahol valaha a híres/hírhedt K (központi) vonalak központja is volt.

Külön köszönet Rémán Ildikónak, Steyer Ferencnek és Fülöp Krisztiánnak.
Források: Subterranea Britannica, BT Archive, Andy Emmerson, Nick Catford, John Warrick, http://www.javno.tv/ http://news.bbc.co.uk; http://underground-history.co.uk; Titokzatos London, Alexandra Kiadó, 2007

 

---