El kell menni innen
2012/3. lapszám | Elek Csaba | 8308 |
Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A Villanyszerelők Lapja szerkesztősége rendszeres időközönként közölt beszámolókat a szakmai oktatás helyzetéről, problémáinak megoldási lehetőségeiről: ez alkalommal azonban publikációnkkal egy olyan negatív tendenciára kívánjuk felhívni a figyelmet, amely alapjaiban lehetetlenítheti el a magyarországi villanyszerelési utánpótlás képzését. Ezt követően a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara oktatási igazgatója reflektál a megfogalmazott problémákra.
Egy szakmai szervezet közreműködésével kerültünk kapcsolatba egy végzős villanyszerelő szakmunkás-hallgatóval: az általa közölt információk szerint a 2012-es évtől hatályba léptetett tanulói szerződésmódosítások drasztikusan rontottak tanulmányai végzésének körülményein, illetve a későbbi munkába állásának lehetőségein. István a sokak által ismert Üteg utcai Verebély László Szakközépiskola és Szakiskola padsoraiban kezdte meg tanulmányait: az akkor érvényben lévő oktatási rendszerben először két- éves általános képzésben vett részt. Először ugyan a szakközépiskola elvégzése volt a cél, ám már az első hónapok után felmerült, hogy sokkal célravezetőbb egy jó szakma, a villanyszerelés elsajátítása, tehát átjelentkezett a szakmunkás-képzésre. „Nem akartam pék lenni: a villanyszerelés egy értelmes, kreatív szakma. Nagy odafigyelést igényel, de minden szerelési szituációnál szakmai kihívásokkal kell szembenézni, és ha az ember úgy gondolja, akkor akár alkotó módon is elvégezheti a rá bízott munkát.” A döntést erősítette az a körülmény, hogy István nagypapája által a szakma korábban is képviselve volt a családban.
Váratlan fordulatot jelentett, hogy két évnyi alapozó tanulmányok után közölték a hallgatókkal, hogy az intézményben véget ér a villanyszerelők képzése: így kényszerű módon egy másik szakképző intézetbe kellett átjelentkezni, ahová a tanári kar meghatározó része is távozott. A konkrét szakképzésre már ebben az új iskolában kerül sor: az elméleti és gyakorlati foglalkozások heti rendben cserélődnek. Noha a hét elméleti tantárgy elsajátítása igen megterhelő, de például a méréstechnika alapos elsajátítása a későbbiekben csak előnyt jelenthet. Mégis, az ipari elektronikától kezdve az elektrotechnikáig napi kilenc órában ismerkednek meg a tanulók a legfontosabb tudnivalókkal, így például olyan kulcsterületekre, mint a szakmai idegen nyelv, már nem marad idő.
A gyakorlati képzésekre a Szakiskola egy olyan intézménnyel kötött általános szerződést, ahol a villanyszerelő-hallgatókon túlmenően szinte minden szakma képviselteti magát: kőműves-, burkoló-, festőtanulókat is foglalkoztatnak. Itt elsősorban szerelőpanelokon prezentálják és gyakorolják a tudnivalókat, de ennél értelemszerűen izgalmasabb az, amikor tényleges cégeknél végezhetnek szakmunkát, természetesen oktatóik felügyelete mellett. Itt persze sok hiányosságra is fény derül: a hegesztési ismeretek és gyakorlat nem szerepel a tantárgyi tematikában, ám a gyakorlatban ez ma már elengedhetetlen lenne.
A képzés során a hallgatókkal tanulói szerződéseket kötöttek: ez egyaránt tartalmazta a kötelezettségeket és a juttatásokat is. Az arányok érzékeltetésének céljából érdemes az alábbiakat kiemelni: az első félévben kb. nettó 25 000 forintos bér járt, míg a következő szemeszterben ez az összeg már 30 000 forintra emelkedett, amennyiben a tanuló teljesítette az elvárt 2,5-ös tanulmányi átlagot. Ezt pedig kiegészítette az anyaintézményből származó ösztöndíj is, amelynek az összege szintén a tanulmányi eredménytől függött.
Egy jó tanulmányi eredményt elérő hallgató akár nettó 50-60 ezer forintot is hazavihetett egy hónapban, amit még egy 9000 forintos étkezési támogatás is kiegészített. A végzősök számára további juttatások is elérhetővé váltak, így a villanyszerelő-tanulók közel minimálbérnek megfelelő fizetéshez is hozzájuthattak – volna. Sajnálatos módon a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a továbbtanulást: István szeretett volna továbbtanulni, a technikusi végzettség megszerzése lett volna a cél.
Ma ez teljesen irreális célkitűzésnek tűnik számára: a munkanélküliséggel sújtott család gazdálkodásában eddig is „keresőként” vett részt. Az egyik nagy élelmiszeripari kereskedelmi hálózatban szerzett havi nettó 26 000 forintos (!) keresete nyomán úgy ítéli meg, hogy számára kitörési pontot egyedül a külföldi munkavállalás biztosíthat. Elmondása szerint tanulótársai is hasonló terveket szövögetnek: ki Londonban, ki Németországban igyekszik kapcsolatot és munkát találni.
2012 januárjától megváltozott a világ
A korábbi majd 40 000 forintos ösztöndíj helyett jelenleg 11 000 forintot találnak a tanulók a borítékban: a 9000 forintos étkezési utalványt 1000 forintos Erzsébet-utalványra váltották. Azt is hozzá kell tenni, hogy az új feltételeket rögzítő szerződések január 1-jétől hatályosak, annak ellenére, hogy ezek tartalmát a diákok, illetve szüleik csak január 23-án ismerhették meg.
A feltételeket el kell fogadni: gyakorlati hely nélkül nincs szakmunkásvizsga sem: egy végzős hallgató aligha emelheti fel a szavát ilyen helyzetben. Természetesen megkerestek cégeket, magánvállalkozókat is, hogy hátha valamivel kedvezőbb körülmények között lehet náluk megszerezni a szükséges gyakorlatot, ám mindenki arra panaszkodott, hogy nincs elég munka, megrendelés. A júliusban esedékes szakvizsgáig már nem lehet semmit tenni.
Kamarai kommentár
A szakképzés nem csak oktatásügyi, hanem foglalkoztatáspolitikai és gazdaságpolitikai tényező is. A munkaalapú társadalom megteremtése stratégiai cél. Az 1214/2010. (X. 12.) kormányhatározat alapján együttműködési megállapodás jött létre a Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között. Az együttműködési megállapodás célja a magyar szakképzési rendszer duális képzésre alapuló megreformálása. Ez megteremtette annak a hátterét, hogy a magyar szakképzési rendszerben meghonosítsuk az Európában etalonnak tekintett német szakképzési rendszer implementációját. A Kormánytól kapott feladat óriási elismerés és egyben óriási felelősség is.
Sajnos jelenleg egyaránt jelen van a túlképzés és a munkaerőhiány is. A szakképzés sok esetben szociális szempontokat helyez előtérbe a szakmai kompetenciák és a munkaerő-piac igényei helyett. Nem engedhetjük meg azt a luxust/pocséklást, hogy továbbra is olyan végzett szakmunkások kerüljenek ki a szakképzésből, akiket a munkáltatók nem tudnak érdemileg, a megszerzett szaktudásuknak megfelelően foglalkoztatni. Általános tapasztalat, hogy a végzett szakmunkások kb. 40%-a (egyes szakmákban van némi eltérés ettől) tud csak a megszerzett szakmájában elhelyezkedni.
A tananyagok jelentős része elavult, nem alkalmazkodik a munkáltatói igényekhez. Szintén jelentős probléma a nem megfelelő pályaorientáció. Sokan azért választják a szakiskolákat, mert a gimnáziumokba nem vették fel őket, nem pedig azért, mert ahhoz a szakmához van érzékük, és abból szeretnének megélni. 2011-ben az iparkamara 48 szakképesítést korszerűsített, köztük a villanyszerelőt is. A munka során kiemelt szerepet kapott a munkáltatói igényeknek megfelelő ismeretek elsajátíttatása a tanulókkal.
A szakmafejlesztés az iskolák, a leendő munkáltatók, a vállalkozók és a nyilvánosság bevonásával történt. A szakmák korszerűsítését az iparkamara tovább folytatja, ezáltal elősegítve a piacképes szaktudás megszerzését. Természetesen az elkészült új rendszert csak folyamatosan lehet bevezetni, a már képzésben levő tanulóknak azoknak a követelmények alapján kell befejezniük a tanulmányaikat, és szakmunkásvizsgát tenniük, amik akkor voltak érvényben, amikor a szakképzést elkezdték. A szakképzés reformját nem lehet kiragadni az oktatási rendszerből. Az egyes területek szimbiózisban vannak. A szakképzés egyaránt függ az alapfokú és a felsőfokú oktatástól. Arra kell törekednünk, hogy mindegyik területnek meglegyen a saját feladata és felelőssége, úgy, hogy az egyes területek közötti egymásra épülés és összhang a leghatékonyabban érvényesüljön.
A szakképzési reform nem állhat meg a tananyagok és vizsgakövetelmények naprakésszé tételénél. A jogszabályokat is korszerűsíteni kell. Ennek a folyamatnak az eredményeképpen jelent meg az új szakképzési törvény, és az új szakképzési hozzájárulásról szóló törvény. Az új törvények sok tekintetben merőben más koncepciót fogalmaznak meg, mint a régiek. Az egyik legalapvetőbb eltérés, hogy az állam a gyakorlati képzés költségeihez csak hozzájárul (a régi szhj. törvény szinte teljes összegben megtérítette), ezzel ösztönözve a tanulókat foglalkoztató gazdálkodó szervezeteket a hatékony képzésre. A példaként szereplő német modellben a költségeket teljes mértékben a cégek állják.
Nálunk ez egyenlőre még kivitelezhetetlen. Az új jogszabályokból következő további változás, hogy a tanulói pénzbeli juttatás minimuma is a gyakorlat–elmélet arányában került meghatározásra, így ez a villanyszerelő-tanulók esetében most minimum 16 740 Ft. Az érvényben levő tanulószerződéseket felül kell vizsgálniuk a gazdálkodó szervezeteknek.
A tanulói járandóságok csökkentésével kapcsolatban állásfoglalást kértünk a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, és az alábbiakat kaptuk: „A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 63. §-ának (2) bekezdésében meghatározott tanulói pénzbeli juttatás mértékére vonatkozó rendelkezések 2012. január 1-jétől hatályosak. Ez azt jelenti, hogy a tanulói pénzbeli juttatás legkisebb kötelező mértéke az év első napjától változott, ezt követően a tanulószerződést kötő, gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezet az új szabályok szerint állapíthatja meg a tanulói pénzbeli juttatások mértékét.
A gazdálkodó szervezet a jogszabályoknak megfelelően jár el, amennyiben a juttatás mértékét a törvényi minimum szerint állapítja meg, a felek pedig jogszerűen módosíthatják ennek megfelelően a tanulószerződést közös megegyezéssel. A törvény 42. §-ának (4) bekezdése alapján ugyanis a tanulószerződés tartalmát a felek csak közös megegyezéssel vagy egyezséggel módosíthatják, a tanulószerződést, a tanulószerződés módosítását és felmondását pedig írásba kell foglalni. A módosítás ebben az esetben jelentheti azt, hogy a tanulószerződésben korábban szereplő, megállapított tanulói pénzbeli juttatás mértéke a levelükben megjelölt összegre csökken.”
Összegezve, nem hiszem, hogy az „El kell menni innen...” jogos lenne. Annál is inkább, mivel csak a korszerű ismeretekkel rendelkező munkaerő tud külföldön is a szakmájában elhelyezkedni. Ehelyett azt mondom, hogy a magyar gazdaságnak rengeteg jól képzett, szakmáját hivatásként szerető szakemberre van szüksége.
