Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Nem csak villanyszerelőknek

Chancery Lane földalatti óvóhely és Kingsway telefonközpont Londonban

2012/1-2. lapszám | Szabó Balázs |  3846 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

■ Chancery Lane metrómegálló A Central London vasúti társaság (CLV) 1891-ben azzal a céllal jött létre, hogy metróvonalat építsen London belvárosában a Shepherd's Bush és Bank állomások között. Az építkezések 1896-ban kezdődtek el Chancery Lane-nél, és 1900. július 30-án került sor a metróvonal átadására 10 közbeeső megállójával1. A forgalmi alagutak kialakításakor a CLV figyelt arra, hogy elkerülje a felszíni épületeket annak érdekében, hogy minimálisra csökkentse a vibráció okozta kockázatot. A Chancery Lane-nél a keleti alagút 4,5 m-re helyezkedik el a nyugati fölött, kissé oldalirányban. A Chancery Lane állomás utcaszintjén lévő épülete valójában a High Holborn út északi oldalán helyezkedett el, a 31-33. szám alatt. Eredetileg a megálló 4 lifttel volt ellátva, melyek 2 aknában közlekedtek az utcaszint és a vágányszint között (1. kép). 1930. június 4-én királyi jóváhagyást kapott a London Electric, Metropolitan District, Central London & City & South London Vasúti Társaságok új vonalak létrehozását és meglévő megállók átépítését felölelő általános programja. A Chancery Lane megállót átépítés miatt lezárták azzal a céllal, hogy 3 mozgólépcsővel váltsák fel a lifteket. Mivel a vágányok és a meglévő bejárat között lehetetlen volt mozgólépcsőaknát építeni, egy új, földalatti jegyváltó helyiséget kellett építeni 110 méterre nyugatra, a High Holborn (út) és a Gray's Inn Road útkereszteződése alá, míg a régi bejárat elhagyatottá vált. A megálló 1934. június 25-én újra kinyitott, és egy hónappal később Chancery Lane- re (Gray's Inn) bővítették a nevét, bár a toldalék idővel kiesett a közhasználatból (2. kép).

 

3. kép. A metróalagutak és az óvóhely-alagutak keresztmetszeti elhelyezkedése. Rajzolta: Tim Robinson.

Földalatti óvóhelyek Londonban a háború alatt
A London elleni támadást követően a brit kormány 1940 októberében úgy döntött, hogy megépít egy földalatti óvóhely-rendszert szoros kapcsolatban a meglévő földalatti megállókkal. A helyszínek kiválasztásában a London Transport (a Londoni Közlekedési Vállalat) segített, ő lévén felelős az alagutak közpénzen való megépítéséért is, azzal a tudattal, hogy a háború után átveheti ezeket közlekedési használatra.

Szem előtt tartva ezt a szempontot, a helyszínek egy-egy esetleges észak-dél, valamint kelet-nyugat irányú, mélyépítésű expressz metró útvonalán lettek kiválasztva. A terv szerint mindkét óvóhelyet két párhuzamos, 5 m belső átmérőjű és 365 m hosszú alagúttal kellett kialakítani, és építésükre a meglévő alagutak alatt kellett sort keríteni Clapham South, Clapham Common, Clapham North, Stockwell, Oval, Goodge Street, Camden Town, Belsize Park mentén az Északi Vonalon, valamint Chancery Lane és St. Paul's magasságában a Központi Vonalon (3. kép). Minden alagutat 2 szintesre kellett kialakítani egy közbenső födém beépítésével; ágyakkal, orvosi bázisokkal, konyhákkal és mosdókkal kellett felszerelni, egyenként 9600 fős kialakítással.

Ezt a kapacitást utólag 8000-re csökkentették az elszállásolási színvonal emelése érdekében. A munkálatok 1940. november 27-én kezdődtek el, és a következő nyárra remélték az első óvóhelyeket átadni. Munkaerő és anyagbeszerzés terén nagy nehézségek adódtak, és amikor a támadás alábbhagyott, a kormányzat meggondolta magát. Egy különleges, nemzeti kiadásokkal foglalkozó pénzügyi bizottság 1941 derekán született javaslatára csak a már elkezdett óvóhelyek kerülhettek megépítésre. 1941 augusztusában leálltak a munkálatok St. Paul's-nál, tartva a katedrális alapjának esetleges megrongálásától. Röviddel ezután az Oval is hasonló sorsra jutott, ezúttal nagy mennyiségű víz állta útját a sikernek. Az első befejezett óvóhely a Chancery Lane volt, mely 1942 márciusára készült el.

4. kép. Az óvóhely egy közlekedőfolyosója, Nyugati köz – a háttérben látható csigalépcső a pihenőszobákhoz vezet fel.

Ezt követte további 7 létesítmény még ugyanabban az évben. 1942 vége felé a Goodge utcai óvóhely részben Eisenhower tábornok főhadiszállása lett. Alkalomadtán a Stockwell, Clapham North, Clapham South és Belsize Park óvóhelyek is megnyíltak a lakosság számára, de a Clapham Common-t és a Chancery Lane-t fenntartották, és később kormányhasználatba kerültek. A Chancery Lane például katonai szállásként működött. Vezetési pont A döntés, miszerint Chancery Lane vezetési pontként fog működni, 1944 januárjában született. Fele a Londoni Polgári Védelem irányító személyzetének, valamint a Munkaügyi Minisztériumnak volt fenntartva, a többi az Egyesített Műveletek és a Fegyvernem-közi Kutató Iroda embereit illette.

5-6. kép. Az 1952-es bővítés munkálatai.

6. kép

Az óvóhely szerkezete ezen szervek irányító munkájának elősegítésére, embereinek elszállásolására lett szabva. A Fegyvernem-közi Kutató Iroda a Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége, azaz a SOE (Special Operations Executive) kutató és fejlesztő csoportjának volt a fedőneve.

Az MI6-ból eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy segítse az ellenállást (az esetleg) a németek által megszállott területeken, majd később egy 10 000 fős titkos szervezetté nőtte ki magát. A Kormányzati Kommunikációs Iroda ugyancsak fedőnév volt, a három fegyveres erő közös, rádióelektronikai felderítéssel foglalkozó titkosszolgálatáé (SIGINT)2. Említenünk sem kell, ezen intézkedések nem általános egyetértésben történtek. Mivel az ISRB információi javarészt észak felé áramlottak, a Belsize Park helyzete jobban megfelelt volna igényeinek.

A Munkaügyi Minisztérium azonban azzal érvelt, hogy kábelvonalak szempontjából nincs jelentősége ennek, mivel a vezetékek mindkét helyről ugyanazon Északi Metróvonal járatain futnak keresztül, és jutnak a felszínre Golders Green-nél, ahol így is, úgy is védtelenek maradnak. Ennek ellenére az ISRB létrehozott egy térkép- termet, egy jelentésfogadó termet, egy irányító- termet, valamint egy pihenőterületet a Chancery Lane óvóhely nyugati részében (4. kép). 1944 márciusában engedélyt kapott a Londoni Kikötőigazgatóság, London főparancsnoka és a Hadügyminisztérium Szállításvezetője, hogy bázist létesítsen Chancery Lane-ben. A Londoni Polgári Védelem számára Chancery Lane „tartalék harcálláspont”-tá vált 1944 májusában. Ennek megfelelően felszerelték sürgősségi, baleseti, mentőakciók ellátására, kutatások, kísérletek kivitelezésére. Egyértelmű parancsok igazították el és készítették fel a különböző részlegeket arra, ami rájuk várt. Számítottak arra, hogy az ellenség többek között Londont is beveheti célpontjai közé azon igyekezetében, hogy meghiúsítsa a hadműveleteket.


Az előírások a biztonságra és a házirendre is kiterjedtek, megjegyezvén, hogy bár léteztek bejáratok Holborn felől ugyanúgy, mint a földalatti megállójának peronjáról, a Londoni Polgári Védelem munkatársainak „a Furnival utcai speciális bejáratot” kellett használniuk. Mivel az objektumhoz akkor csak egy nagyon lassú felvonó működött, ezért azt csak lentről fölfelé irányuló utazásra használhatták. Összesen 1040 fős személyzetnek lett volna helye az óvóhelyen, a bejáratok a katonaság őrizete alá kerültek volna.

A májusban és júniusban kiadott utasítások szerint a teljes személyzetnek a Furnival utcai bejáratot kellett volna használnia, a metrómegálló peronja felőli átjárást kizárólag vészhelyzetre korlátozva. A valóság azonban az, hogy csekély kihasználtság jellemezte a helyet, és csak az ISRB által (1945. május 8-án az is elvitte telefonjait, géptávíróit és bútorát). Négy nappal később a Haditengerészet, az új helyzetre hivatkozva, javasolta a Belügyminisztériumnak a létesítmény felszabadítását, tekintettel arra, hogy nem volt többé szükség alternatív főhadiszállásra Chancery Lane-nél.

7. kép. 4,58 m átmérőjű kamra a Furnival utcai akna alján. A bal oldali nyílás az aknához vezet, a háttérben 2,14 m átmérőjű alagút.

Pro raktár
A háború után új érdeklődő talált a Chancery Lane-re. 1945-ben hívta fel magára a PRO (Public Record Office – Állami Levéltár) figyelmét, amely akkoriban a közelében volt megtalálható. A PRO 400 tonna dokumentum elhelyezését kívánta az alagútban megvalósítani: 4 évre szóló szerződést kapott. Ez utóbbira 1945. június 27-én került sor a London Transport (Londoni Közlekedési Vállalat) beleegyezésével, amely ezáltal 4 évre lemondott a megvásárlási jogáról.

Az óvóhely új funkciója idején a hozzáférés kizárólag a felszínről történt, az óvóhely végpontjaiban elhelyezett liftaknákon, lépcsősorokon keresztül. A metrómegállóval való összeköttetés mind a PRO, mind az LPTB kérésére megszűnt, megakadályozva így egy esetleges tűz füstjének beszivárgását a metró alagútjába. Noha a 24 km polcozás megtörtént a nagy mélységben lévő óvóhelyen az iratok számára, a PRO hamarosan kimerítette az óvóhely befogadó kapacitását, és 1947 novemberétől további tárolót kellett találnia más óvóhelyeken, más minisztériumokkal osztozva. 400 tonna okirat került elhelyezésre mindegyik óvóhelyen, napi 5 tonnás szállítással. 1951-ben a Minisztérium politikájában beállt változás hatására az óvóhelyeket újra kiürítették, a dokumentumokat a felszínre szállították, és a korábban királyi lőszergyárként működő ROF Hayes-nél raktározták el, Middlesex-ben.

8. kép. TAT erősítő állomás TZK, 1957 január

Kingsway távolsági távbeszélőközpont
Két évvel a PRO távozása előtt felmerült az óvóhelynek egy újfajta hasznosítása. A második világháború befejeztével a Kormány elkerülhetetlen tárgyalásokat, elemzéseket kezdeményezett a Posta telefonrendszerének háborús körülmények között felmutatott teljesítményét illetően. A rendszer sebezhetőségét felismerve a Belügyminisztérium 1949-ben elrendelte a „nagy fontosságú távolsági végponti berendezések különleges elhelyezését, amelynek, mint a távbeszélő rendszer legsebezhetőbb alkotóinak védelme létfontosságú lehet az ország távközlésére nézve háború esetén.” Ebből kiindulva átfogó tervek születtek új, megerősített létesítmények telepítéséről országszerte, többek között egy új, védett távolsági távbeszélőközpontról is.

Az akkoriban működő központ London belvárosában, a Faraday Házban volt elhelyezve, amely „sem elhelyezkedés, sem védettség szempontjából nem volt megfelelő egy ilyen fontosságú szerep betöltésére”. Az épület károsodása esetén a távolsági kapcsolatok komoly szakadást szenvedtek volna. Ennek megelőzésére létrejött egy terv a Faraday kábelek egy részének egy másik, védettebb és a meglévő kelet-nyugati kábel-alagút közelében fekvő terminálpontra való eltérítéséről. A fent említett feltételeknek egyetlen hely tett eleget a Munkaügyi Minisztérium szerint, éspedig a Chancery Lane földalatti alagút-óvóhely déli szárnyának legnyugatibb szakasza (mindkét szint). (Folytatjuk!)

Bővítés 1952-ben

Eredetileg a Chancery Lane óvóhely két párhuzamos, belső födémmel ellátott és ezáltal kétszintes alagútból állt, melyeket öt kisebb alagút kötött össze merőlegesen. Hozzáférés a felszínről a régi, High Holborn 31/33. szám alatti metrómegállóból, valamint a Furnival Street 38/39. alól induló lift- és lépcsőakna révén történt. A felszínen a bomba-sújtotta épületrészeket lebontották a könnyebb megközelítés érdekében. Ezen kívül volt még egy építkezési akna, mely a High Holborn és Furnival utca sarkán vezetett le az óvóhelyre (ezt az 1952-es átépítéskor lezárták és befedték), és egy lépcsősor a Central metróvonal peronjától az óvóhely szívéig (5. kép). Miután az óvóhely a Posta kezére került, az első lépések közé tartozott annak nagyszabású átépítése, bővítése. Az óvóhely kibővítése négy, nagy átmérőjű oldalalagút (sugárút) megépítésével kezdődött a déli szektorban, a Staple Inn alatt.

Ebben az időben épült a legdélebbi kijárat is Tooks Court-nál, egy építési akna a sugárutak között (ma park van a helyén a felszínen), illetve egy nagy teherbírású lift a Central metróvonal peronjához. Kialakult a létesítmény mai alaprajza, és megépült az összeköttetés a meglévő, több mint 19 km hosszú, szinte egész Londont behálózó postahivatali kábelalagút-rendszer kelet-nyugati fővonalával (6. kép). Egy másik lépésben megépítették a Furnival utcai áruszállító felvonót, lehetővé téve a nagyobb méretű felszerelések, gépek autóval való beszállítását is. A beszállítás másik módja a Chancery Lane megálló vágányait vette volna igénybe, súlyosan feltartóztatva ezzel a metróforgalmat (7. kép). Az berendezést és üzembe helyezést követően a telefonközpont 1954. október 30-án kapcsolódott be a forgalomba, mint jelentős fejlődési mérföldköve a brit belföldi távolsági kapcsolatok mechanizálásának. Az új telefonközpont a Kingsway nevet kapta, de a Postahivatal személyzetének körében elterjedtebbek voltak a TZK (Trunk Zone Exchange Kingsway – Kingsway Zonális Városközi Távbeszélőközpont) vagy LTK (London Trunk Kingsway – Kingsway Londoni Interurbán Telefonközpont) megnevezések.

A központ nem volt különösebben közel a Kingsway nevet viselő utcához, de ez csak alátámasztja azt a jól bevált postahivatali szokást, miszerint fontos létesítmények földrajzi jelentéssel bíró neveket kapnak, noha azok nem utalnak azok földrajzi helyzetére (8. kép). Kingswayt, a kezelők nélküli tandem telefonközpontot maximum 5000 távolsági áramkör ellátására tervezték (majd bővítették), és bár elsősorban tandem egységnek szánták, kapacitásának egy része a londoni csoport kimenő és bejövő hívásainak kapcsolására, az ún. terminálforgalom lebonyolítására is rendelkezésre állt. 1956-ban fontosságot nyert azáltal, hogy az első transzatlanti telefonkábel londoni terminálja lett, a TAT 1. A telefonközpont hírét csak növelte az a tény, hogy az akkor híres „forró drót”, amely közvetlen összeköttetést biztosított az Egyesült Államok és a Szovjetunió elnökei között, rajta haladt keresztül.