Életre, halálra!
2011/1-2. lapszám | Chiovini György | 5203 |
Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A technikatörténet sötét lapjai Minden műszaki alkotás sorsa abban a társadalmi közegben alakul, ahol megjelent. Elterjedésük végső soron attól függ: van-e rá igény, valós szükségletet elégít-e ki. Emellett szélesebb körben csak akkor fogják használ...
A technikatörténet sötét lapjai
Minden műszaki alkotás sorsa abban a társadalmi közegben alakul, ahol megjelent. Elterjedésük végső soron attól függ: van-e rá igény, valós szükségletet elégít-e ki. Emellett szélesebb körben csak akkor fogják használni, ha meg tudják venni, azaz van fizetőképes kereslet. Ebben az esetben a műszaki alkotás – találmány – már üzletté válik. Valami, amivel pénzt, adott esetben nagyon sok pénzt lehet keresni.
A technikatörténet számos példát ismer nagy feltalálókra és nagy üzletemberekre. Egyes személyekben ez a két képesség egyszerre is jelen lehet. Különös helyzet áll elő, amikor ilyen kiváló képességű, de egyúttal erős személyiségű emberek egymással kerülnek szembe. Az átlagember talán megelégedne annak a képzeletbeli tortának egy számára már elégséges szeletével. Van, aki viszont többet, akár az egész tortát akarja. Majdnem egy időben született az Amerikai Egyesült Államokban két tehetséges ember: 1846-ban George Westinghouse és 1847-ben Thomas Alva Edison.
Életútjuk akkor találkozott, amikor a villamos energia széles körű alkalmazásának feltételei létrejöttek.Ahhoz, hogy elektromos energiát nagy teljesítménytartományban tudjunk előállítani, megfelelő erőforrás kell. Maga az átalakító, tehát az áramfejlesztő az indukció elvén alapul: mágneses térben tekercsek mozdulnak el. Gyakorlatilag forognak, mert ez a legjobb a meghajtás szempontjából. A meghajtó gép lehet gőzgép, bár az eredendően alternatív, egyenes vonalú mozgású. A gőzgépekhez már a kezdetek kezdetén kialakították a megfelelő forgattyús hajtóműveket.
A gondot a megfelelő mágneses tér létrehozása jelentette. Hatalmas állandó mágneseket alkalmaztak. Ismeretes, hogy éppen Jedlik Ányos volt az, aki elsőként találta meg a megoldást: a gép saját maga szolgáltassa a gerjesztő áramot az elektromágnesei számára. Az öngerjesztés elvét aztán újra felfedezték, sőt szabadalmaztatták, illetve gyártásban alkalmazták. A fejlődés viharos volt, egyre nagyobb teljesítményű gépeket, egyen- vagy váltakozó áram előállítására alkalmas, gőzgéppel hajtott generátorokat gyártottak. Közben kifejlesztették az ívlámpákat, majd az izzólámpákat. A villamos világítás iránt óriási kereslet keletkezett. Ez egyben óriási üzleti lehetőség is volt, mind a gyártás, mind a helyszíni szerelés terén.Volta találmánya, a galvánelem nyomán először az egyenáramú technika terjedt el, fejlődött.
Közben azonban nyilvánvalóvá váltak korlátai is. Éppen ez indította a fejlesztőket arra, hogy a váltakozó áramú technikát is kidolgozzák és elterjesszék. Itt már nem csak az erkölcsi, hanem az anyagi siker is magyar nevekhez fűződik. A váltakozó áramú villamos energiaellátó rendszer alapját a Ganz- gyárban készített és transzformátornak elnevezett feszültség-átalakító teremtette meg.
Edison az egyenáramú technikában volt járatos. Miután 1880-ban szabadalmaztatta az izzólámpát, nekifogott egy villamosenergia-ellátó rendszer kifejlesztéséhez. Két év múlva, 1882-ben az ő elképzelése alapján készült el New Yorkban az első városi erőmű, mely lényegében világítási célra szolgáltatott egyenfeszültséget. Mintegy ezer, 110 V feszültségű izzólámpa táplálása vált lehetségessé. Edison terve az volt, hogy a városokban sok ilyen erőművet kell létesíteni, hogy a fogyasztókhoz lehetőleg minél rövidebb távon, azaz minél kisebb feszültségeséssel lehessen a villamos energiát eljuttatni. Edison felfogását feltehetően az is meghatározta, hogy egyik találmánya a nikkel-vas lúgos akkumulátor volt. Nagyon bízott abban, hogy ez a villamos energia tárolásának, a termelés és fogyasztás kiegyenlítésének megoldása lehet, és ezzel is javítja az egyenáramú ellátás esélyeit.
 |
 |
Mivel már járatos volt az iparjogvédelemben, rendszerét szabadalmakkal jól körülbástyázta. Ez is volt a célja: megszerezni a hatalmas üzletet, amit az amerikai nagyvárosok villamosítása jelent.Nyilván mások is szemet vetettek erre a nagy haszonnal kecsegtető területre. Így a kor másik nevezetes feltaláló üzletembere, George Westinghouse is. Kreativitásban nem is maradt el Edisontól. Az 1880-as évekre már nagy vagyont szerzett találmányából, a vasúti légfékből. 1885-ben Budapesten mutatta be a Ganz- gyár a világszenzációnak számító transzformátort. A kiállítást megtekintette Westinghouse is.
Éles szemmel észrevette, hogy a váltakozó áramú rendszer lehet az az eszköz, amivel sikeresen léphet fel az Edison képviselte egyenáramú rendszerrel szemben. Visszatérve a tengerentúlra, munkatársaival kifejlesztette a szükséges eszközöket. 1886-ban már egy kis vízerőművet helyeztek üzembe, mely a másfél kilométerre lévő várost látta el váltakozó árammal. Az erőmű generátorai 500 V-osak, a távvezeték 3000 V-os volt, és a fogyasztók 100 V-ra letranszformált feszültséget kaptak. A gyakorlat ez esetben is bebizonyította a váltakozó áram használhatóságát. Munkatársa, a zseniális Nikola Tesla meggyőző előadásban mutatta be a szakembereknek az új technológiát.Edison ahhoz jó szakember volt, hogy felismerje, a váltakozó áramú rendszer óriási kihívás a számára. Itt történt a döntő fordulat. Ennek megértéséhez valamelyest ismerni kell az Amerikai Egyesült Államok történelmét. A polgárháború Észak és Dél között 1865-ben befejeződött.
Hamarosan minden képzeletet felülmúló gazdasági, különösen ipari fejlődés indult meg. Ekkor tűnnek fel a kor emblematikus alakjai: Carnegie, az acélkirály, Rockefeller, az olajkirály, Vanderbilt, a hajó- és vasútkirály. Hihetetlen vagyonokra tettek szert, szinte minden törvénytelenséget és erkölcstelenséget elkövetve. Ilyen összefüggésben jobban érthető Edison viselkedése. Elhatározta, hogy bármi áron megakadályozza Westinghouse piaci terjeszkedését.
Célját úgy akarta elérni, hogy félelmet keltve az emberekben, elriasztja őket a váltakozó áram használatától. Ez idő tájt az Egyesült Államokban foglalkozni kezdtek a halálra ítéltek kivégzési módjának megválasztásával. Ahogy terjedt a villamos energia alkalmazása, előfordultak áramütéses balesetek, halálesetek is. Ez adta a gondolatot egy fogorvosnak, aki javaslatot tett a villamos árammal történő kivégzésre. Javaslatát elfogadták, és a megfelelő eszköz kidolgozásával a neves villamos szakembert, Edisont bízták meg. Egyik munkatársa megtervezte, majd Edison cége elkészítette az első villamosszéket. Edison ezt is arra használta fel, hogy a közvéleményt a váltakozó áram ellen hangolja.
A villamosszéke ugyanis váltakozó árammal működött. Gátlástalanságára jellemző, hogy a kivégzésre külön nevet használt: az elítéltet „vesztinghauszolják”. Westinghouse kétségbeesetten észlelte, hogy Edison a váltakozó áramú rendszert kivégző áramként állítja be. A propagandahadjárat leállítására minden próbálkozása sikertelen maradt. Leveleire nem válaszolt, kettejük találkozóját, bármiféle kiegyezést Edison elutasított. Edison makacssága sem tudta feltartóztatni a műszaki fejlődést. 1891-ben Chicago adott otthont egy világkiállításnak. Ezen sikerrel szerepelt George Westinghouse, a verseny eldőlni látszott. Ha belegondolunk, hogy a gőzgép milyen rossz hatásfokkal működik, érthető, hogy a fejlesztők a vízerőművek felé fordultak.
Nagyfeszültségű, váltakozó áramú távvezetéknél nem gond, ha az erőmű, adott esetben vízerőmű, távolabb esik a fogyasztók lakta várostól. Edison, aki ragaszkodott a kis feszültséghez és az egyenáramhoz, kénytelen volt a városban, a fogyasztók közelében elhelyezni, és egyéb lehetőség híján gőzgépekkel meghajtani áramfejlesztőit. Belátható, hogy nagyobb előállítási költségei miatt versenyhátrányba került a vízerőműben termelt villamos energiával szemben.
A Niagara-vízesés megmozgatta a villamos ipar fantáziáját is. Pályázatot írtak ki egy vízerőműre. Mind Edison, mind Westinghouse pályázott, és az utóbbi nyert. 1895-ben működni kezdett a Niagara-vízerőmű, és üzembe helyezték a Buffalót ellátó 36 km-es, természetesen váltakozó áramú távvezetéket.Edison nem tehetett mást, az egyenáramú rendszer nem győzte a versenyt a váltakozó áramúval. 1928-tól kezdve New Yorkban már nem bővítették a hálózatot. Mivel a fogyasztók átállítása nem egyszerű, csökkenő számban, de egészen 2007-ig voltak egyenfeszültséggel táplált fogyasztók. 125 év múltán szerelték le az utolsó egyenáramú fogyasztásmérőket, és szüntette be a Consolidated Edison az egyenáramú ellátást.
