Barátaink a bankok?
2011/12. lapszám | netadmin | 6985 |
Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Esettanulmány egy magyar kisvállalkozás banki finanszírozásáról Az alábbi történet főszereplője egy magyar kisvállalkozás, amely főtevékenységként világítástechnikai eszközök kis- és nagykereskedelmét látja el. Az évek óta kiemelkedő prosperitással ...
Esettanulmány egy magyar kisvállalkozás banki finanszírozásáról
Az alábbi történet főszereplője egy magyar kisvállalkozás, amely főtevékenységként világítástechnikai eszközök kis- és nagykereskedelmét látja el. Az évek óta kiemelkedő prosperitással működő, szilárd ügyfélkörre és biztos beszállítói támogatásra építő vállalat megfelelő rugalmassággal kezelte a pénzügyi–gazdasági válság hatásait, sőt erőforrásaik átcsoportosí- tásával fejlesztésekben is gondolkodtak a tulajdonosok. Egy jelentősebb telephely-bővítés megvalósításához az egyik vezető kereskedelmi bankhoz fordultak 20 millió forint rövid lejáratú hitel érdekében.
Elsőre a kereskedelmi bank kiválasztása nem okozott komoly fejtörést: a vállalkozás évek óta az adott pénzintézetnél intézte pénzforgalmi tevékenységének meghatározó részét. Június elején megtörtént tehát az hitelöszszegre vonatkozó ajánlatadás az intézmény részéről. Tekintettel arra, hogy a hitelösszegre vonatkozó kondíciókat a menedzsment elfogadhatónak tartotta, így a megfelelő hitelbírálati adatgyűjtés és vizsgálatok után sor került a szerződéstervezetek megküldésére is.
■ Az első akadályok
Az első nehézség már a dokumentáció kézhezvételekor felmerült: tulajdonképpen három szerződéstervezet áttekintésére kellett sort keríteni: magát a folyószámla-hitelszerződést, illetve az ehhez mellékelt ingatlan keretbiztosítéki jelzálogszerződést, valamint az általános szerződési feltételeket rögzítő anyagot kellett átolvasni. Mindhárom dokumentum tekintélyes hosszúságú volt, komoly idő- és energia- ráfordítást igényelt áttekintésük.
A meglepetések azonban nem maradtak el. Az első konfliktusra annak nyomán került sor, hogy a hitelfelvevő vállalkozás kezdeményezte: a bank vállaljon a hitelszerződésben kötelezettséget arra, hogy a mindenkor érvényes kondíciós listáról, illetve változásáról időbeni értesítést küld a „partnernek”. A válaszban a pénzintézet kép- viselője közölte, hogy az 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról alapján 15 napos meghirdetési szabály áll fenn, amelyen semmilyen módon nem áll módjukban változtatni. Így a kezelési költségről vagy a rendelkezésre tartási jutalék stb. tényleges mértékéről a hitelfelvevő közvetlen formában nem értesülhet a hitelintézettől, csak a nyilvános kihirdetés formájában.
 |
■ Útban a mélypont felé
A bank a folyószámla-hitelszerződésben rögzíteni kívánta azt a körülményt is, hogy az „üzletfél” (beszédes elnevezés: egy igazi üzlethez két fél szükséges: vajon itt ténylegesen erről van szó?!) vállaljon kötelezettséget arra, hogy a banknál vezetett fizetési számláin bonyolítja indított fizetési és készpénzfelvételi forgalmának 80%-át.
A pénzintézet azt is a szerződésben kívánta jogként megállapítani, hogy ennek teljesülését negyedévente ellenőrizheti, az ehhez szükséges adatokba betekintést nyerhet. Amennyiben pedig ez az érték nem éri el a 80%-ot, akkor külön jutalékot állapít meg ennek kompenzálására. Tehát még egyszer, kicsit leegyszerűsítve: a hitelfelvevő vállalkozás vállalja, hogy pénzforgalmának meghatározó részét a hitelnyújtónál bonyolítja le, ellenkező esetben szankcióval illetik. Mondani sem kell, ezt a vezetők szimpla zsarolásnak értékelték: a bank a hitelért cserébe kamatot és jutalékokat kap, megfelelő jelzálog-terhelés mellett, és még ez sem elég? Olyan iratokba kívánnak betekinteni a pénzintézet munkatársai, amelyekben legfeljebb a NAV-állományba tartozó szakértőknek lenne joguk vizsgálódni?
A bankot meglepték a felvetett problémák: mindazonáltal „készséggel” módosították volna a fenti feltételt, ám csupán a teljes hitelbírálati eljárás újraindítása után. Nem tesz semmit: csak néhány hét vagy hónapnyi kidobott munkával és költségekkel kell kalkulálni veszteségként. Továbbra is a folyószámla-hitelszerződés egyes passzusai között tallózunk: a bank bármely felmondási esemény bekövetkezésekor vagy azt követően bármikor, függetlenül attól, hogy azt az üzletfélen vagy más személyen kívülálló esemény, ok idézte elő, jogosult az üzletfélnek küldött írásbeli értesítéssel a hitelkeretet részben vagy egészében törölni stb. A gazdasági társaság képviselője bátorkodott azt az írásbeli észrevételt megfogalmazni, hogy szívesen fogadná a „bármely felmondási esemény” kitétel részletezését.
Sajnos csupán a szerződésekhez csatolt ÁSZF mellékletekhez tanácsolták, részl500etes felsorolást, magyarázatot nem kapott. Rendkívül jellemző a következő megállapítással kapcsolatos, üzletfelek közötti kommunikáció: a hiteles számára fenntartott, igénybe nem vett hitelkeretet a bank bármikor jogosult törölni kártérítési vagy kártalanítási kötelezettség nélkül, amenynyiben megítélése szerint a hitelkeret fenntartása veszélyezteti a banki működésre vonatkozó prudenciális jogszabályi előírásoknak való megfelelést. Az ügyvezető felvetette, hogy ilyen esetekben neki milyen jogai vannak a bankkal szemben: a semmitmondó válasz kimerült a „kapcsolódó jogszabályokra” való hivatkozásban.
Amint az a pénzintézet és az ügyfél közötti levelezésből kitűnik, a szóbanforgó ügylet feltételeit csak a hitelfelvevő tekintette ad hoc jellegűnek: a folyószámla-hitelszerződés egyik pontja kimondja, hogy ha a jelen szerződés bármely oknál fogva megszűnne, akkor a mellékletként közokiratba foglalt Általános Szerződési Feltételekre a felek között későbbiekben létrejövő újabb szerződés megkötése esetén újra hivatkozhatnak anélkül, hogy az ÁSZF-et újra köziratba kellene foglalni. Az érdeklődő vállalkozás vezetője egyértelműen jelezte, hogy ezzel az opcióval nem kívánnak élni: egy egyedi kötelem nem jelenthet hosszú távú elköteleződést. A bank válaszában kifejtette, hogy a szóban- forgó kitételtől nem áll módjukban elállni, tekintettel arra, hogy ez valójában az ügyfél érdekeit szolgálja, hiszen egy újabb szerződés esetén nem kell újra közokiratba foglalni az ÁSZF-et. Valójában nem azt találta igazán sérelmesnek és értelmetlennek a hitelfelvevő, hogy hosszú távú, formális kötelezettséget kell vállalnia, hanem azt, hogy egy ilyen alárendelt, tényleges következményekkel nem járó részletkérdésben bocsátkozik párbeszédbe a pénzintézet.
| a jelen publikáció célja kettős: egyfelől szerettük volna bemutatni néhány részlet erejéig egyes kereskedelmi bankintézetek eljárását; másfelől ki kívántuk emelni annak jelentőségét, hogy érdemes először mindig rendkívül körültekintően eljárni, több ajánlatot is mérlegelni. Végül, de nem utolsósorban a hazai vállalati finanszírozás anomáliáira kívántuk fókuszálni a figyelmet: aligha lehet ugyanis kérdéses az, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások hitelezési lehetőségei alapjában meghatározzák a prosperitási lehetőségeket. A letisztázott működési feltételrendszerben tevékenykedő, erős bankhálózat a magyar gazdaság fejlődésének egyik záloga: ugyanakkor a csak jogokat, viszont kötelezettségeket nem ismerő, a gazdasági helyzetelőnyével visszaélő, a hitelezőt partnernek nem elismerő pénzintézetek hosszú távon nem járulhatnak hozzá a vállalkozások fejlesztéséhez. Várjuk az olvasói tapasztalatokkal kapcsolatos észrevételeket! |
■ Amikor egy pénzintézet igazán megéhezik
A hitelszerződés zárótétele azt rögzítette, hogy az üzletfél „kifejezetten” aláveti magát annak, hogy a bank az üzletfél költségén ténytanúsítványt vetethessen fel, és azt a hitelszerződésből fakadó igényei szerinti érvényesítése során (ideértve a bírósági végrehajtási eljárást is) felhasználhassa. De mit is kell pontosan ténytanúsítvány alatt érteni? Milyen esetekben lehet ezt alkalmazni és milyen érvénnyel?
A válasz csupán abban merült ki, hogy egy köziratfajtáról van szó, ami a fennálló tényeket tanúsítja közjegyző által, és bírósági végrehajtáskor alkalmazandó. Érdemes néhány részlet erejéig az ingatlan keretbiztosítási jelzálogszerződés passzusai között is csemegézni. Ebben kitétel található arról, hogy a bank éves gyakorisággal a zálogtárgy értékének megállapításához értékbecslőt vesz igénybe, és ennek költsége a zálogkötelezettet terheli.
Ezzel csak az a probléma, hogy a hitelszerződés egy éves futamidőre szól, tehát milyen közbenső értékbecslési eljárást kellene lefolytatni? Különben is, ha a bank ilyen sűrű időközönként kíván meggyőződni a jelzáloggal terhelt ingatlan értékéről, akkor ennek költségét miért a hitelfelvevőnek kellene kifizetnie? A következő kitétel nem kevésbé értelmezhetetlen: ha a zálogtárgy értékében a szerződés időtartama alatt értékcsökkenés következik be, és a bank megítélése szerint szükség van a biztosíték kiegészítésére, a zálogkötelezett a bank felhívására haladéktalanul köteles újabb, a bank által erre megfelelőnek ítélt biztosítékot nyújtani.
A hitelfelvevő szerényen jelezte, hogy ennek a pontnak megint csak egy több éves futamidő mellett lehet értelme: egyéves értékbecslési időintervallum és egyéves lejáratú hitelszerződés esetén azonban aligha fordulhat elő olyan helyzet, amikor a bank új biztosíték felajánlására kötelezhetné az ügyfelet. Sajnos érdemi válasz erre a felvetésre sem érkezett. Mint ahogy arra a kötelemre sem, hogy ha a zálogkötelezett a fenti felhívás ellenére a bank által megszabott határidő alatt a fedezetet eredeti értékére nem egészíti ki, a bank jogosulttá válik a tartozást lejárttá tenni, és érvényesíteni a zálogszerződés által őt megillető kielégítési jogot: ez a feltétel olyan banki egyoldalúságot tesz lehetővé, hogy a hiteligénylő vállalkozás számára teljesen elfogadhatatlannak tűnt.
Mindazonáltal a pénzintézet arra hivatkozott, hogy itt PTK rendelkezésről van szó, így nem törölhető a szerződési feltételek közül. A bank szigorúan korlátozta volna, hogy a zálogtárgyként funkcionáló ingatlan bérbeadását a hiteligénylő milyen feltételek mellett valósíthatja meg. Azaz a zálogkötelezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a zálogtárgy megterhelését, használatba adását, bérbeadását vagy a zálogtárgy teljes értéken történő értékesítését akadályozó egyéb rendelkezést csak a pénzintézet előzetes hozzájárulásának megszerzése után teszi meg.
Tehát itt nem az ingatlan eladásáról vagy megterheléséről van szó, hanem a bérbeadásról: ezzel a bank lényegében jelentősen korlátozná a tulajdonos ingatlanhasznosítással kapcsolatos lehetőségeit. A bank a zálogtárgy meglétét, valamint zálogtárgyra vonatkozó nyilvántartást jogosult ellenőrizni, illetve ehhez közvetítőket igénybe venni. Az ellenőrzéssel kapcsolatos költségeket és díjakat a zálogkötelezett viseli úgy, hogy a bank a nála vezetett számláját a díjakkal és a költségekkel azok felmerülésekor megterheli.
Ez a kitétel azért elfogadhatatlan, mert érthetetlen, hogy külső vállalkozók gyakorisághoz vagy konkrét időpontokhoz nem kötött, pontosan nem meghatározott tartalmú ellenőrzésének költségeit miért a hitelesnek kell megfizetnie. Ez olyan kiadást jelent, amelynek a mértékével nem lehet kalkulálni. Az ingatlan keretbiztosítéki jelzálogszerződés egyik legérdekesebb pontja azt a kérdéskört érinti, hogy a bank a kielégítési jogának megnyíltakor milyen módon érvényesítheti ezt.
Az még teljesen rendben is van, hogy kielégítési jogát bírósági végrehajtás útján gyakorolhatja, de ehhez még a szerződésben hozzá kívánták tenni azt is, hogy bírósági határozat nélkül, bírósági végrehajtási eljárás mellőzésével maga is érvényesítheti e jogát a zálogtárgy értékesítésére, záloghitel nyújtására és árverés szervezésére szakosodott, ezekkel üzletszerűen vagy hivatalból foglalkozó személyek közreműködésével. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy külső szervezeteknek adják ki az ingatlan értékesítését, jogtalanság esetén pedig nem, vagy csak utólagosan nyílik lehetőség jogorvoslati eljárást kezdeményezni. Sajnos a felvetett problémákra a banktól érdemi válasz nem érkezett, a szerződéstervezeten változtatni nem kívántak.
 |
Nos, a fentiekben kiragadott példák még hosszasan folytathatók lennének: a pénzügyi kondícióktól kezdve a kényszerértékesítés feltételrendszerén át egészen az eljárások költségeinek vállalásáig számtalan nézetkülönbség lépett fel a hitelnyújtó pénzintézet és a hiteligénylő között.
Tekintettel arra, hogy a pénzintézet lényegében egyetlen kifogásolt pontban sem mutatott hajlandóságot a változtatásra, a gazdasági társaság képviselői lezárták a bank képviselőivel való tárgyalásokat. Ez a döntés nem volt egyszerű: a teljes folyamat augusztustól október végéig húzódott. A tárgyalások, a megfelelő adatok biztosítása, az ellenőrzéseken való közreműködés, a vitatott pontok körüli félreértések tisztázása és jogászokkal való ellenőriztetése komoly energia-ráfordítást igényelt nemcsak a menedzsmenttől, hanem a cég más munkatársaitól is, akik ezáltal jóval kevesebb időt és erőt tudtak munkaköri feladataik ellátására fordítani.
■ Megdöbbentő happy end
Mindazonáltal nem kudarccal ért véget a történet: a három hónapos küzdelem után a vállalatvezetés alaposabban tájékozódott a kereskedelmi bankok piacán, és néhány hetes átfutással, lényegesen kedvezőbb pénzügyi és általános feltételekkel hozzájutottak a fejlesztéshez szükséges tőkéhez.
Természetesen az első banknál beszüntették a pénzügyi szolgáltatások igénybe vételét, nem elhanyagolható megtakarítást érve ezzel el. Hozzá kell tenni, a gazdasági társaság vezetői a mai napig értetlenül állnak a bank képviselőinek kifejezetten rugalmatlan, ügyfélközpontúnak aligha nevezhető eljárása előtt: mintha nem is lett volna részükről tényleges cél a hitelszerződés megkötése, mintha nem számított volna az esetlegesen elvesztett ügyfél.
