Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Folytatjuk cikksorozatunkat, amelynek célja az hogy egy fiktív kivitelezési történeten keresztül rávilágítsunk azokra a tervezői, szerelői és ellenőrzési hibákra, amelyek kísérhették az utóbbi években végrehajtott beruházásokat.
A tűzjelzés és társai
A biztonsági világítási rendszer tervezésével és megvalósításával az egyik meghatározó magyarországi képviseletet bízták meg. Mégis, a különböző elvárásoknak megfelelően a tervek folyamatosan módosultak. Nyilvánvaló volt, hogy az alapvető fogalmak vonatkozásában is káosz uralkodott kivitelezési helyszínen: irányfény, vészvilágítás, szükségvilágítás, biztonsági világítás stb. Például nem határozták meg, hogy a vészvilágítási rendszerhez egy bizonyos fajta lámpatesteket alkalmaznak, míg másokhoz más fajtájúakat.
Ezen túlmenően a lámpák energiaforrásainak átkapcsolását kaotikusan oldották meg: a normál, az aggregát vagy a 220 V DC táplálású rendszerek átváltó automatikái hol telepítésre kerültek, hol pedig nem, ráadásul több helyen is megtalálhatók: a vészvilágító rendszerben éppúgy, mint a szintelosztó elektromos szekrényben és a főelosztóban. Ennek, valamint a pontos tervdokumentáció hiányának eredményeként a karbantartók nem tudják azt, hogy hol mi mit kapcsol. A központokban található modulok áramkör-megjelölése szintén hiányzik. Valószínűleg az lehetett a kivitelező elképzelése, hogy a későbbiekben majd a karbantartók pontosan beazonosítják tapasztalati úton azt, hogy például a 3-as modul mely áramköröket felügyeli. A kötéseket magukban a lámpákban hozták létre, amihez természetesen a gyártó nem járul hozzá: esetenként szabadon lógnak a sorkapcsok a falból.
Nem fordítottak figyelmet az alkalmazott lámpák védettségi fokára: például a pincékbe egyszerűen IP40-es termékek kerültek, noha IP65-ös besorolásúakat kellett volna felszerelni. A drága, hosszú homoktöltésű biztosítóbetét helyett olcsó üvegbiztosítékokat hozattak a kivitelezők.
Ezzel semmi probléma nincs addig, míg nem keletkezik zárlat. Mert ebben az esetben – a zárlati ív miatt – tönkremehet maga a modul is, amelyet azonban az üzemeltető csak saját költségén szerezhet be, kb. darabonkénti százezer forintos áron. Ezeknek a hibáknak az elhárítása annyi munkaórát és javítást igényel, mintha egy teljesen új és alaposan megtervezett rendszer kerülne kiépítésre. A tűzjelző rendszert szintén egy nagyhírű nemzetközi cég magyarországi leányvállalata tervezte és telepítette. A létesítményben ezer fölötti az érzékelők száma: mégis, a rendszerbe egyfelől nem telepítettek számítógépes felügyeletet, másfelől nincs grafikus kijelzési lehetőség, csupán egy 2-soros LCD kijelző alapján kellene a gyors intézkedést végrehajtani. Nem kell gyors kalkulációt végrehajtani ahhoz, hogy meggyőződhessünk arról, hogy csupán két téves riasztás már behozná a telepítésnél megspórolt összeget.
Az épületbe vészhangosítási rendszer is telepítésre került, ám kifogásolható minőségben: itt is elsősorban a megfelelő védettségű eszközök beszerzésével akadt probléma, például a vizes helyiségekbe is rendre normál kiszerelésű hangszórókat telepítettek. Ennél is nagyobb baj azonban az, hogy a teljes vészhangosítási rendszer egy egyszerű kismegszakítóval hatástalanítható. Azt tudni kell, hogy újabban nem szirénákkal, hanem ezekkel a vészhangosító eszközökkel történik a kiürítés. Ennek függvényében valóban nagy kockázatot rejt az magában, hogy egy óvatlan mozdulattal kiiktatható az emberek menekítését szolgáló alapvető eszközállomány.
Persze ettől még működhet a tűzjelző rendszer, de a kulcsfontosságú hangjelzés így elmaradhat. Amilyen szigorúan ellenőrzi a tűzoltóság a tűzvédelmi rendszer készenléti állapotát, olyan felületesen siklottak el a vészhangosítás elektromos megtáplálásának kérdése felett. A sprinkler-rendszerre is igaz az a megállapítás, hogy hiába a vezető technológiát szállító, nemzetközi hátterű márkanév, a kivitelezés során mégis lehet pocsék eredményt elérni.
Mindezt törött csapok, rossz órák, hiányzó alkatrészek jelzik, s a működőképes állapot eléréséhez többszöri nekifutásra volt szükség. Itt is az egyik legnagyobb baj az, hogy a kezelőknek nincs rálátásuk a rendszer működésére: hiába került kiépítésre a tűzközponti bekötés, nem megállapítható, hogy az igen kiterjedt hálózat melyik pontján lépett működésbe a sprink- ler rendszer. Legalább arra szükség volna, hogy a szintenkénti áramláskapcsolók révén viszszajelzést kapjon a karbantartó a tűz keletkezésének pontos helyéről. Talán nem szükséges indokolni a gyors intézkedés szükségességét: ijesztő mértékű károkat okozhat a sprinkler-fejekből kiáramló vízmennyiség. A rendszer elektromos szekrényét több tűzvédelemmel foglalkozó szakcég is lefényképezte – elrettentő példa illusztrálására: például a késes biztosító fordítva és csupaszon volt szerelve, így ha valaki hozzáér, akkor biztosan megrázza az áram.
A füstvezérlő rendszer egyik legnagyobb fogyatékossága az, hogy nem jelez ki hibaüzenetet, tehát nem lehet pontosan megállapítani a rendellenesség okát és helyét. Ugyanakkor „alkalmas” a rendszer arra, hogy lekapcsolja a legfontosabb gépészeti és elektromos rendszereket, például a légkezelőket, a kazánt vagy a beléptető kapukat. A hiba pontos feltárásához tehát ki kell hívni a telepítő cég szakembereit, de ez esetenként több napot is igénybe vehet! Milyen irodaház az, ahol egy, akár fals riasztás is az alapvető szolgáltatások kimaradását okozza? Több alkalom is bizonyítja, hogy csupán egy kismegszakító ellehetetlenítheti a bérlők munkáját. Persze itt is lenne lehetőség számítógépes rendszerfelügyelet kialakítására, esetleg távfelügyeleti opció beépítésére, de ennek költségét sokallta a beruházó. Végül, a tűzbiztonsággal kapcsolatban önálló fejezet illeti meg a tűzvédelmi tablót. Ezt egy rendkívül kis méretű szekrényben helyezték el, igen nagy a kapcsolók zsúfoltsága, mindez átláthatatlanságot eredményez.
Tömítetlen a szekrény a hanyag szerelésnek köszönhetően: amikor beázott a létesítmény, mintegy ¾-éig állt benne a csapadékvíz. A helyszínt ismerő villanyszerelőnek 2 (!) órájába telt, hogy áramtalanítsa az épületet (igaz, ez ma már akár negyed- óra alatt megvalósítható). Azt látni szükséges, hogy a karbantartó villanyszerelőnek büntetőjogi felelősséggel kell nyilatkoznia arról, hogy a feszültségmentesítésre sor került, és a tűzoltók behatolhatnak a létesítménybe.
Ez természetesen felveti a tűzoltóság felelősségét is: hogyan vehettek át úgy egy épületet, hogy nem győződtek meg a feszültségmentesítés gördülékeny lebonyolításáról? Példaként hivatkozható az utólagosan az első pinceszintre telepített UPS-egység: tűzriasztáskor hiába kapcsolja le a tűzvédelmi tablónál a karbantartó a fő rendszereket, az UPS-ről érkező 220 voltos vezérlőfeszültség továbbra is jelen marad. Így a teljes áramtalanításhoz a karbantartónak le kell mennie a pincébe, és külön le kell kapcsolnia az UPS-egységet. Az épületfelügyeleti rendszernél a fent már említett hibák ismétlődtek: a nemzetközi vállalatcsoporttól vásárolt hardver- és szoftver-elemeket a költségtakarékosság jegyében jelentősen lebutították, ennek eredményeképpen csupán részleges a grafikus megjelenítés, az alaprajzszerű kijelzést nem rendelték meg, így találgatni kell a kijelzett hibák pontos helyét.
Tehát például azt megjeleníti a rendszer, hogy a légkezelő hibát jelez, vagy leállt az egyik szivattyú, de azt, hogy hová dolgozik pontosan a légkezelő, vagy azt, hogy pontosan melyik szivattyú rakoncátlankodik, már a karbantartóknak kell ki-, illetve megtalálniuk. Az ipari szintű biztonsági követelményeket hardver és szoftveroldalakról sem elégíti ki a rendszer. Bárki önkényesen telepíthet fel vagy törölhet le programokat a felügyeleti számítógépről: még a fizikai szétszereléstől sem védik meg a gépet, nemhogy a szoftveres beavatkozás kizárható lenne. Az sem állapítható meg pontosan, hogy ki és miért lépett be a szoftveres kezelőfelületre. Távfelügyeleti lehetőséget sem építettek ki, sőt, még a kiadott parancsok végrehajtásáról sem tud a rendszer visszaigazolást adni.
Walraff inkognitóban, amikor „török vendégmunkásként” dolgozott
Walraff élt már az alkoholisták, hajléktalanok, vegyszergyárban legalantasabb munkát végző vendégmunkások között. Munkássága alatt egy svéd szó is keletkezett nevéből: „wallraffa”: igazságtalan szituációt leleplezni álruha segítségével. Riporterünk az ő példája alapján írta meg a fenti cikket.
Elektronikus vagyonvédelem
Nem került sor a komplexum egészét átfogó riasztórendszer telepítésére: csupán szeparált, az üzemeltető vagy a bérlők által kiemelt fontosságúnak tekintett helyiségek biztonsági ellenőrzéséről gondoskodtak. A tapasztalatok szerint – gyakori lopáskár – itt is világosan megmutatkozott, hogy a megtakarított összeg sokszorosába került a rendszer kiépítésének hiánya, nem is beszélve a bérlők jogos felháborodásáról.
A kamerarendszer ugyan kiépítésre került, de ad hoc módon, a kritikus területek feletti ellenőrzés lehetőségét sem garantálva. Ráadásul a választott kameratípus alkalmatlan éles kép közvetítésére: csak színes pacanyomok láthatók a felvételeken, személyek azonosítására teljesen alkalmatlan módon, tehát például egy bírósági eljárásban hasznavehetetlenek. A rendszert „elfelejtették” szünetmentesíteni, azaz ha áramszünet van, akkor nincs rögzítés és még utána 10 perc, míg újra feláll a rendszer. Távfelügyeleti opciót nem kértek a telepítésnél, a rendszerhez bárki hozzáférhet: az alapvető biztonsági protokollt sem tartották be. A beléptető rendszert itt egy elektronikus zárrendszer testesíti meg: fontos azonban kiemelni, hogy amennyiben a megrendelő nem fizet a szolgáltatónak, akkor a rendszer letiltja magát (a számítógépes rendszer időkódos, tehát ha nincs időben aktiválva a szolgáltató részéről, akkor automatikusan törli magát). Így volt rá eset, hogy egy napig senki nem tudott közlekedni az épületegyüttesben, mert késve utalták el az öszszeget a szolgáltatónak. S mivel nincs tűzvédelmi kártya, a tűzoltóság sem tudta volna végezni a dolgát, ha történetesen tűz ütött volna ki.
A közreműködők
Az építésvezetők munkáját az jellemzi a legjobban, hogy a szakipari szerelők, munkások kora délutántól kezdve lényegében önálló munkát végeztek. Tevékenységüket az egyéni érdekeltség megteremtése motiválta, ugyanakkor sem a szükséges kompetenciával nem rendelkeztek, sem pedig az elvárható munkamorált nem tanúsították. De mi a helyzet a műszaki ellenőrökkel? Egy igen nagyhírű cég vállalta ezt a feladatkört: ugyanakkor olyan felelősöket jelöltek ki, akik alkalmatlanok voltak a minőségi munkavégzés garantálására. Egyikük például közvetlenül nyugdíjaztatás előtt állt: el lehet képzelni, hogy milyen lelkesedéssel vetette bele magát egy ilyen volumenű munkába. A villamos részlegért felelő műszaki ellenőr pedig nem rendelkezett mérnöki, csak technikusi végzettséggel.
Ennek megfelelően semmi tekintéllyel nem rendelkezett az építési területen: megalázó helyzetek sorával adták tudtára, hogy nincs beleszólása az események menetébe (volt arra példa, hogy egyszerűen kizárták bizonybr /Tények, amit nem említenekos építési területekről). Ráadásul a szerződésük úgy szólt, hogy hetente 2x4 órát végzik a tevékenységüket: nyilvánvaló, hogy a kivitelezési folyamat teljes felügyeletére, nyomon követésére lett volna szükség. Az üzemeltető vállalkozás kiválasztására sokkal inkább a beruházó és a karbantartó cégek közötti nemzetközi kooperáció alapján került sor, nem pedig a szakmai alkalmasság volt a kritérium.
A karbantartási munkák elvégzésére sajnos csak ritkán adódik alkalom: a szakemberek munkaidejét sokkal inkább a kompetencia-kérdések tisztázása tölti ki, az, hogy egy-egy probléma referensét megtalálják. Sőt, óvatosnak kell lenni, hiszen egy-egy hiba megállapítása érdekeket sérthet, s jelentős diplomáciai érzékkel kell rendelkezni egy-egy rendellenesség felelőseinek megállapításakor, illetve a szükséges javítás megszervezésekor. Sem a szerszámozottsági, sem a műszerekre vonatkozó feltételek nem biztosítottak a korrekt üzemeltetéshez. A fentiek alapján joggal vethető fel a különböző szakhatóságok felelőssége is: képtelenség, hogy nem, vagy funkciójukat csak alig betöltő, részlegesen installált gépészeti, villamossági vagy biztonsági rendszerek átadása megtörténhetett.
Ezek a szakhatósági engedélyek, illetve az ezekhez tartozó dokumentáció nem hozzáférhető: rengeteg nehézség, utólagos hiba elhárítható lehetett volna, ha van mód ezen műszaki dokumentációk megtekintésére. Ha egy igazságügyi szakértő állásfoglalást tesz egy vitás műszaki ügyben, akkor erről csak a műszaki ellenőr álláspontja tájékoztat: de mi van akkor, ha ez nem, vagy nem teljesen fedi a valóságot? Továbbá, senki nem törődött a környéken működő kisebb kereskedelmi egységek működési körülményeivel: volt olyan áruház, amely tönkrement az elhúzódó építkezés miatt.
De a bérlők sem jártak jól; már érintettünk néhány olyan meghibásodást, amely azt tanúsítja, hogy a létesítményt mintegy félkész állapotban adták át: gyakran nem volt áram, vagy nem lehetett megközelíteni az irodahelyiségeket. Az átadás-átvétellel kapcsolatban csak annyit kell kiemelni, hogy a műszaki ellenőrök utólag megváltoztatták a műszaki leírást annak érdekében, hogy az megfeleljen az átadás-átvételi dokumentációnak. Noha a megrendelő piros házat kért, de sajnos a kivitelezés során kék házat építettek fel: ezért a műszaki ellenőrök visszamenőlegesen úgy döntöttek, hogy a megrendelő eredetileg is kék házat igényelt. Így például a merőrendszer kiépítése jelentős „átalakításon” ment keresztül, s a valóságnak megfelelő műszaki dokumentációt utólag aláírattatták még a tervezővel is. Hangsúlyozni kell: sok-sok millió forint forog ilyenkor kockán. S az eredmény nem más, mint hogy mindenki mindenkit perel: a tulajdonos a projektcéget, a projektcég a generálkivitelezőt, s így tovább.
A tulajdonos – miután felmérte a projekt eredményét – nagy összegű visszatartást alkalmazott a feltárt hiányosságok kijavításáig. Az építési hibák orvoslása miatt ezt követően 1évig csúszott még az átadás. A beépített anyagok meghatározó részét szemétbe dobták, s ismét megvásárolták a szükséges elemeket, de most már a legdrágábbakat. Sajnálatos módon a tulajdonos nem tájékoztatta megfelelően az üzemeltetőt, hogy mit vett át és mit nem, melyek a garanciális elemek, és melyek az építési hibák. Érdekesség, hogy az egyik „bérlőjelölt” – az elhúzódó projekt miatt – magánnyomozóval figyeltette meg az építkezést az eredeti átadási időponttól. Ő dokumentálta az eseményeket, és jelentett megbízóinak. Más „bérlőjelölt” uniós szakembereket hozatott saját országából, ők persze nem ismerik a helyi előírásokat, rendeleteket. Végül is, az átadás-átvételi protokollal kapcsolatban kiemelhető, hogy csak azoknak sikerült elsőre az átadás, akik beszéltek idegen nyelven, idegen nyelvű dokumentációval rendelkeztek, illetve nemzetközi céget képviseltek, nemzetközi építési tapasztalattal, referenciával bírtak. Az is szükséges volt a folyamatos ügymenethez, hogy a feltárt hiányosságokat, változtatásokat azonnal el tudták kezdeni, nagy szakemberállománynyal rendelkeztek – 10-15 fő –, és 1órán belül a helyszínre tudtak vonulni.
