Nem minden „B+C", amit annak mondanak
Tények kontra marketing – kompakt túlfeszültség-védelemi eszközök
2009/12. lapszám | Memon Tomislav | 5159 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az épületinstallációs iparban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a „kompakt” többfokozatú túlfeszültség-védelmi megoldások, népszerűbb nevükön a „B+C”-nek titulált védelmek, vagy az MSZ IEC 61643 szerint T1+T2 eszközök. Elterjedésüket számos pozitív tulajdonságuknak köszönhetik, de mielőtt ezeket sorra vesszük, nézzük meg, milyen követelményeknek kell megfelelniük a B+C védelmeknek. A túlfeszültség-védelmi rendszer 3 fokozata úgy épül fel, hogy szikraköz (durva-védelem belső villámvédelmi eszköz, T1), varisztor (túlfeszültség-védelmi eszköz, T2), valamint szupresszor dióda (finomvédelemi eszköz, T3). Az üzemi feszültségtől eltérő tranziensek hálózatról való leválasztásában mind a három fokozatnak óriási szerepe van. A különböző védelmi fokozatnak megfelelő eszközök két, túlfeszültség-védelmi szempontból, jellemző tulajdonsága a megszólalási idő és a levezetési energia. Ezt láthatjuk az 1. ábrán.
Különböző túlfeszültség-védelmi eszközök, védelmi szintek egymástól eltérő impulzust tudnak levezetni eltérő reakcióidővel. Ha csak a T1+T2, ismertebb nevén „B+C” védelmek működését vesszük górcső alá, akkor megfigyelhetjük, hogy első körben a T2-es védelem vezet le, mivel ennek a levezetési reakcióideje gyorsabb. Majd a T1 védelmi szintet ellátó eszköz is belép az impulzus áramlökés megszűntetésébe. A folyamat ezen szakaszában már akár 15 kA-nél nagyobb zárlati áramok is megjelenhetnek fázisonként, ami függ a hálózati betápláló áram erősségétől is. Tehát a lépcsőzetes védelmi szintet több eszközből lehet csak kialakítani, amelyeket a MSZ EN 61643-11 „A túlfeszültség-védelmi eszközök kisfeszültségű berendezésekben” Követelmények és vizsgálatok című szabvány szerint vizsgálnak be a gyártók az adott védelmi szint követelményeinek megfelelően.
A lökőáram csúcsértéke (Iimp) határozza meg azt az értéket, amelyet az eszköz T1 védelmi szinten teljesíteni tud. A névleges levezetési lökőáram (In) pedig a T2 védelmi szintet határozza meg.
Manapság számos gyártó árulja a varisztor alapú „B+C” eszközeit, amelyek azonban csak egy ügyes marketing fogás alapján tudják csak teljesíteni a T1+T2 kategóriát.
A trükk a következő:
•vegyünk alapul egy vastag félvezetőt, azaz varisztort, amely nagyobb névleges levezetési áramlökést tud levezetni, mint a csupán T2 fokozatra letesztelt társai;
•vizsgáljuk be lökőáram csúcsértéke alapján (Iimp) és névleges levezetési áramlökés alapján;
•kommunikáljuk azt, hogy mivel teljesítette mindkét védelmi szint követelményeit, így kész az olcsó „B+C” eszközünk.
 |
 |
Független, akkreditált laboratóriumok, mint a KEMA vagy a TÜV általában el is végzi a bevizsgálásokat a már említett MSZ EN 61643 szerint. Természetesen az eszköz bevizsgálható T1 (B)-re és T2 (C)-re is, és mindkét tesztnek megfelelhet, de ez nem azt jelenti, hogy egyszerre is megfelel az előírt követelményeknek.
Egyetlen akkreditált laboratórium sem állíthat ki dokumentumot arról, hogy az előbbi módszerekkel bevizsgált eszköz egyszerre ellátja mindkét védelmi fokozatot.
Jelenleg a világon csak néhány gyártó kínálatában van olyan T1+T2 típusú védelmi megoldás ami minden előírásnak megfelel. Ebben az esetben egy aljzatban megtalálható mindkét fokozat védelme, amely a külön-külön dugaszolható kialakításnak köszönhetően azonnal felismerhető. A kifejlesztett aktív energiavezérlésű villámáram-levezetők alkalmazásával nincs szükség a villámáram és a túlfeszültség-levezetők közötti induktív leválasztásra, a két levezető a működési elvnek köszönhetően egymás mellett helyezhető el egyetlen levezetőegységben, leválasztó tekercseket nem kell beépíteni és nincs betartandó minimális védőtávolság sem.
 |
Ez szintén fölvet egy kérdést a korábban említett „B+C” termékekkel kapcsolatban: vajon egyetlen félvezető hogyan oldja meg ezt az aktív energiavezérlést önmagán belül? A válasz végtelenül egyszerű, sehogy!
Sajnos nagyon sok olyan villamos tervvel találkoztunk, ahol ezeket az eszközöket bátran, a mögöttes műszaki tartalom és a hálózat követelményeinek méretezése nélkül betervezték. Itt kell, hogy megemlítsük a következő buktatóját a nem valódi B+C védelem alkalmazásának.
Az MSZ HD 60364-5-53 szabvány Villamos szerkezetek kiválasztása és szerelése; Leválasztás, kapcsolás és vezérlés; 534. fejezet Túlfeszültség-védelmi eszközök, 2.3.4 Kiválasztás névleges levezetési lökőáram (In) és lökőáram csúcsértéke szerint (Iimp) így szól: „Amennyiben az EN 62305-4 előírja a túlfeszültség-védelmi eszköz használatát az EN 61643-11 szerinti a lökőáram csúcsértékét EN 62305-4 szerint kell kiszámolni. Amennyiben a lökőáram csúcsértéke nem megállapítható a 61643-12 szerint, az Iimp értéke nem lehet kevesebb mint 12,5 kA fázisonként.”
Amennyiben a „B” fokozat helyére szánt varisztor alapú eszköz nem teljesíti a 12,5 kA lökőáram-csúcsot fázisonként (általában ez 7 kA), ebben az esetben nem, vagy csak megfelelő indoklással alkalmazható, mint pl. hatástanulmány készítésével, amelynek értéke esetenként akár több százezer forintra is rúghat. Természetesen a szabványtól el lehet térni, mivel a szabványok betartása nem kötelező, ellenben érdemes figyelembe venni, hogy egy, nem az előírásoknak megfelelően tervezett vagy kivitelezett rendszernél a keletkezet kár, illetve a felelősség áthárítható a tervező, illetve a kivitelező cégre.
A fent bemutatott szabványi előírások alapján látható, hogy a „kompakt” többfokozatú T1+T2 eszközök gyártására, betervezésére és védelemként való beépítésére számos követelmény vonatkozik. Mielőtt beterveznénk vagy beépítenénk egy „B+C” túlfeszültség-védelmi eszközt, győződjünk meg róla, hogy az valójában megfelel-e arra a célra amire használni szeretnénk, hiszen itt nem csak saját, hanem mások biztonságáról is szó van. A megfelelő védelmi koncepció kialakításához és a megfelelő védelmi eszközök kiválasztásához, forduljon bizalommal szakemberekhez.
