Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Számítástechnika

Webmarketing

2008. június 1. | Szilágyi László |  4163 | |

Az alábbi tartalom archív, 12 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Webmarketing

A Villanyszerelők Lapja korábbi számaiban már beszámoltunk arról, hogy miért is van szüksége egy villanyszerelőnek saját honlapra. Elemeztük, hogy egy weboldal milyen szolgáltatásokat tud kínálni, megvizsgáltuk, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha most szeretnénk elindítani saját internetes megjelenésünket. Az előző számban a Google nevű keresőprogram első tíz helyezettjét vizsgáltuk a „villanyszerelők” kulcsszóra. Sajnos az eredményből kiderült, hogy a hazai villanyszerelők nem fordítanak kellő figyelmet internetes megjelenésükre. Mostani cikkünkben arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem elég egy szép és gyakorlatias honlapot készítenünk, hanem bizony komoly marketingtevékenységet is kell folytatnunk annak érdekében, hogy minél több látogatót szerezzünk.

Attól tehát még, hogy van egy honlapunk, potenciális ügyfeleink nem fognak rátalálni, ezt nagyon komolyan menedzselni is kell. Mára már külön iparággá vált a webmarketing. Számos céget találhatunk, akik kifejezetten webfejlesztéssel és webmarketinggel foglalkoznak. Ma már a legtöbb, magára valamit is adó programozó az oldal elkészítése után arra is figyel, hogy minél jobb találatokat érjen el honlapunk a keresőkben. Ha van rá kellő tőkénk, akkor érdemes profikhoz fordulni, és rábízni a weboldal internetes népszerűsítését. Arról viszont ne feledkezzünk meg, hogy egy profi informatikus nem biztos, hogy ismeri a szakmaspecifikus lehetőségeket, ezért nekünk is részt kell vennünk a munkában, és csak közös erővel érhetünk el sikereket. A következő néhány tanáccsal segíteni szeretnénk azoknak, akik már rendelkeznek saját weboldallal, de oldaluk látogatottságát növelni kívánják.

Flash animációs honlapok előnyei, hátrányai

Számtalan olyan oldallal találkozunk, ahol nagyon szépen kidolgozott animációk teszik látványosabbá az adott oldalt. Általában ezek az oldalak nagyon szépen meg vannak tervezve, gyönyörű grafikával rendelkeznek. A legtöbb menüpont, ha érintjük az egérrel, életre kell, és apró animációkat figyelhetünk meg, sokszor hanghatások kíséretében. Ez roppant szórakoztató és egyedi hangulatot kölcsönöz. A szépségnek viszont ára van. Bár ma már egyre gyorsabb Internet-kapcsolattal rendelkeznek a felhasználók, mégis nagyon sokan csak telefonon keresztül, modem segítségével érik el a világhálót. Az ő esetükben ezek a honlapok nagyon lassúk lehetnek, és szinte már élvezhetetlenek. A másik probléma, hogy a speciális programmal készített animációk lejátszásához egyedi programra is szükség van, ami nem biztos, hogy minden számítógépen telepítve van. De ezek az akadályok a technika fejlődésével idővel el fognak múlni. Ettől függetlenül érdemes a honlapunk célja alapján eldönteni, hogy akarunk-e ún. Flash animációkat.

Ha a célunk az információ minél gyorsabb átadása, akkor semmiképpen se ezt válasszuk. Ha inkább egy életérzést, egy látványt szeretnénk nyújtani, akkor már bátrabban készíttessünk ilyen oldalt. De hogyan is befolyásolja ez a honlap megtalálhatóságát? Mivel az animációkban megjelenő szövegek általában képként jelennek meg, ezért a nagy keresőprogramok nem tudnak olyan sok kulcsszóra találatot adni. Éppen ezért elmondható, hogy az ilyen típusú oldalak nem túl sikeresek a keresőprogramokban.

Nyitóoldal

A honlapunk első oldala, más néven a kezdőoldal felépítése is nagyban hozzájárul a találatok növelésében. A kezdőoldalon található szövegre a Google sokkal hamarabb rátalál, és így kiemelt helyre rangsorolja az oldalt, ha a keresett kulcsszó megjelenik a kezdőlapon. A statisztikai felmérések szerint is a kezdőlap az egyik legfontosabb tényező. Az ide látogatónak néhány másodperc alatt be kell tudniuk mutatni az oldal által nyújtott lehetőségeket. Sokan használnak ún. „intró”-t a kezdő-oldal előtt.

Bár ez nagyon látványos, de egyáltalán nem praktikus. A keresőszoftverek gyakorlatilag nem ismerik fel, mivel a videóban, animációban található szövegeket nem kezelik. Az oldal felépítésénél arra is gondolnunk kell, hogy lesz olyan látogató, aki rendszeresen keresi fel az oldalt. Ez a felhasználó már nem fogja újra végignézni az „intró”-t, ezért biztosítani kell neki a lehetőséget az „intró” átugrására. A kezdőlap fejlécében tehát érdemes a számunkra legértékesebb kulcsszavakat megjeleníteni. Tanácsos még az aktuális híreket, akciókat és az általunk kiemelt fontosságú információkat szintén szerepeltetni a kezdőlapon, mert ezt biztos elolvassák: ha valamelyik almenüben helyezzük el, akkor kisebb a valószínűsége a célzott találatnak.

Releváns kulcsszavak

(A releváns szó leggyakoribb jelentése: a tárgyhoz tartozó vagy kapcsolódó dolog, röviden: idevágó.) Nagyon kell arra is vigyázni, hogy ne próbáljuk átverni a keresőprogramokat azzal, hogy a számunkra fontos kulcsszavat „százszor” leírjuk a honlapunkon. Ezt ugyanis ellenőrzi, és nemhogy nem ad jó találatot, hanem leronthatja az eredményt. Sokkal érté- kesebb, ha úgynevezett releváns kulcsszavak jelennek meg a felületen. Ez azt jelenti, hogy ha azt szeretnénk, hogy a villanyszerelő szóra jó helyezést érjünk el, akkor a szakmához kapcsolódó kifejezések legyenek a szövegkörnyezetben, mint pl. villanyszerelő mester, villanyszerelési anyag stb.

Információáradat

Az előbbiekben leírtak miatt fontos, hogy sok szakmai kifejezés kerüljön a honlapunkra. Ezt azzal érhetjük el a legkönnyebben, ha minél több szakmai információt töltünk fel, és minél több almenüből áll a weblap. Érdemes tehát feltölteni szakmai anyagokat, termékleírásokat, szakcikkeket. Bár ez nagyobb tárhely bérlésével, vásárlásával jár, mégis érdemes rá beruházni, mert hamar megtérül a beruházás.

Linkek, hivatkozások, bannerek

Létezik egy olyan logika, miszerint ha a honlapunk az adott szakmában kiemelkedő, akkor ezt a többi szakmai honlap felismeri, és úgy értékeli, hogy saját honlapjáról biztosít egy közvetlen átugrási lehetőséget. Minél több oldalról mutatnak ránk linkek, annál értékesebbnek minősül a mi oldalunk, mivel sokan ajánlották. Az sem mindegy, hogy milyen honlapról jön a link. Sokkal többet ér, ha egy nálunk látogatottabb oldalról jön a kapcsolat, mintha 10, szinte „halott” oldalra kerül fel a kapcsolat. Még azt is figyelik a keresők, hogy ahonnan a link ránk mutat, az az oldal is tartalmazza-e a releváns kulcsszavakat. Ezeknek a linkeknek a számát hogyan tudom növelni? Először is vannak olyan honlapok, ahol pénzért megvásárolhatjuk a link lehetőségét egy fizetett reklám megjelentetésével, ezt nevezzük bannernek. Ez nem a legjobb megoldás, de ha nagyon erős honlapon „hirdetünk”, annak meglesz az eredménye. Lehet link- vagy bannercserét is kezdeményezni a másik weblap tulajdonosával, és akkor ezt ingyen megúsztuk. Ezzel viszont az a gond, hogy a mi honlapunk akkor lesz erős, ha ránk sok link mutat, de mi nem hivatkozunk senkire. Ez elég durván hangzik, de az alaplogikát végigkövetve rájöhetünk, hogy e szerint a mi honlapunk a legjobb, ezért lesz ez jó helyen a keresőben.

Érdekes ellentét, hogy a különböző linkgyűjteményekben és portál jellegű oldalakon, mint pl. a startlap weblap aloldalai, mégis érdemes megjelenni. A startlap szerkesztői komoly marketingmunkával az évek során elérték, hogy a legszélesebb körű hazai linktárral rendelkeznek. Ha szakmailag illeszkedik a honlapunk az adott linkgyűjteménybe, akkor ingyen felhelyezik a linkünket. Ez az oldal nagyon sok kimenő linket tartalmaz, ezért nem olyan értékes az innen érkező hivatkozás, de a magas látogatottság miatt érdemes az oldalunkat regisztrálni az összes ilyen szakmai gyűjteményben.

Adatbázis-gyűjtemények

Mivel a szakmai adatbázisok rengeteg információval rendelkeznek, és tevékenységi körükből fakadóan a saját oldaluk népszerűsítésével napi szinten foglalkoznak, ezért kiemelkedő helyezéseket érnek el a Google-ban. Éppen ezért ajánlatos cégünk honlapját felregisztrálni ezekre az oldalakra, mert sok érdeklődőt csalogathatunk vele saját oldalunkra. Ezek a honlapok, mint például az infobau.hu, még azoknak a szerelőknek is nyújtanak lehetőséget a megjelenésre, akik nem rendelkeznek saját honlappal.

Google Adwords

Ha úgy szeretnénk az elsők közé kerülni a Google találati listáján, hogy nem szeretnénk honlapunk webfejlesztésével és webmarketingjével sokat foglalkozni, akkor jó pénzért megvásárolhatunk kiemelt találatokat. Ezeket szponzorált link- nek nevezik. Beállíthatunk a Google-ben egy költségkeretet, amennyit maximum el szeretnénk költeni egy hónapban, és a kattintások után csökkentjük az általunk előre átutalt pénzösszeget. Ezáltal kontrollálhatjuk a rá szánt keretet, és csak a tényleges kattintások után fizetünk. Megadhatjuk azt, hogy melyik kulcsszavakra történő keresés esetén dobja fel elsőként a mi linkünket. Ha csak mi lennénk az egyetlenek, akik az adott kulcsszót megvásárolták, akkor a költségkeretünk erejéig, mindig minket dobna fel elsőként. De nyilván sűrűbben keresett kifejezésekre már mások is vásároltak kiemelt megjelenést, ezért a szponzorált linkeket váltogatva jeleníti meg a kereső. Meg kell jegyezni, hogy aki nagyobb keretet állít be egy hónapban, annak értelemszerűen sűrűbben fog a hivatkozása előjönni.

Látogatottsági statisztikák elemzése

Ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk a honlapot, az első lépés az, hogy elemezni is tudjuk. Különböző programok adnak lehetőséget a látogatottság figyelésére. A Google analytics nevű webes felületen napi szintű kimutatásokat tudunk lekérdezni. Itt még azt is látjuk, hogy ki honnan érkezett az oldalunkra, így hamar kiderül, hogy melyik hirdetésünk volt sikeres. Érdemes figyelni arra is, hogy melyek a leglátogatottabb menüpontok az oldalunkon belül, és hol mentek el a honlapunkról a legtöbben. Ha az elemzéseket okosan használjuk, gyorsan felfejlődik az oldalunk látogatottsága. Arra is szenteljünk figyelmet, hogy a visszatérő látogatóknak milyen igényeik vannak.

Nyomtatott kommunikáció

Ne csak Interneten kampányoljuk honlapunkat, hanem minden más területen, ahol a cégünk megjelenik. Érdemes rárakni az újsághirdetésekre, névjegykártyára, plakátokra, akár a munkaruhára is. A legtöbb reklámhordozó nem ad lehetőséget sok információ átadására, ezért a legcélszerűbb az, ha a webcímünket kommunikáljuk.

Mindig legyünk naprakészek!

Az Internet világában az egyik legfontosabb tényező az idő. Ha nem fordítunk egy kis figyelmet legalább hetente az oldal frissítésére, akkor hamar leépíthetjük ezt. Fontos, hogy az idelátogatók lássák, hogy itt zajlik az élet, és nem egy régen megszűnt vállalkozás maradványait találta meg. Vegyük a fáradságot, és frissítsük referenciáinkkal, mutassuk be az újdonságokat a honlapunkon.

A fenti 10 jó tanács csak egy kis ízelítő arra, hogy milyen szempontokra figyeljünk a weboldalunk népszerűsítése közben. Számtalan egyedi megoldás létezik, és a folyamatosan bővülő világháló újabb és újabb lehetőséget biztosít oldalunk megismertetésére. A lényeg az, hogy foglalkozzunk vele, és ne hanyagoljuk el az weblapunkat. Legyünk éberek, rendszeresen figyeljük a konkurencia megjelenéseit, és legyünk mi mindig az elsők!


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem