Közvilágítás
2008/12. lapszám | Kormos István | 6371 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbi eset a napokban történt velem egy vidéki nagyvárosban, közvilágítási kábel cseréjével kapcsolatban. Azt hiszem, hogy sokak számára tanulságot hordozhat az eseménysorozat. A pályázatot elnyerő cég képviselője kerese...
Tisztelt Szerkesztőség!
Az alábbi eset a napokban történt velem egy vidéki nagyvárosban, közvilágítási kábel cseréjével kapcsolatban. Azt hiszem, hogy sokak számára tanulságot hordozhat az eseménysorozat.
A pályázatot elnyerő cég képviselője keresett meg azzal, hogy az említett szakaszon a földkábelek cseréjének befejezéseként el kell végezni az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálatot.
Az anyagiakban és az időpontban megállapodtunk. Elmondták, hogy csak és kizárólag a földkábelt, illetve a tizenegynéhány darab kandeláberbe beépített, kettősszigetelésű szerelődobozt kell megvizsgálni, ami tartalmazza az olvadóbiztosítót is. Tájékoztattak továbbá, hogy a kandeláberek (beton) igen rossz állapotban vannak, de mivel a szerződésük kizárólag a kábel, illetve a szerelődoboz cseréjére vonatkozott, nem kell ezzel foglalkozni.
Leutaztam egy kollégámmal tehát a városba, és megkerestük az ottani szolgáltató technikusát, bekapcsoltattuk a közvilágítást a megfelelő szakaszon, valamint kinyittattuk a földkábeles elosztószekrény ajtaját és hajrá, megkezdtük a felülvizsgálatot! Amit első blikkre észrevettünk, az az volt, hogy a lámpák a kiadott feszültség ellenére sem világítanak. Pontosabban ez így, ebben a formában nem igaz: csupán három darab világított.
Mindjárt a legelső kandelábernél a következőket tapasztaltuk. Az, hogy a kandeláber rossz állapotban van, nem kifejezés! A szerelőnyílást belülről borító vaslemezburkolat annyira korrodált, hogy szinte már nem is „létezik”. Vele együtt megette a rozsda a szögvas keretet is, amihez a nyílást lezáró fém ajtót lehetne rögzíteni. Az ajtóról már nem is beszélve: a beakasztandó fülecskék letörve, a „célszerszámmal” nyitható zár teljesen rozsdás… A vizsgált oszlopok közül (14 darab) egyetlen egy sem volt, amit be lehetett volna zárni „tisztességesen”.
De hát erre a megbízásom nem terjedt ki, úgyhogy felírtam ezeket az észrevételeket, hogy majd mellékesen megemlítem a jegyzőkönyvben. Foglalkozzunk csak azzal, amiért ideküldtek minket. Nézzük a kábelt, illetve a szerelődobozt!
Amint a helyszínen készített fényképeken is látható, első pillantásra minden rendben van, a kábelek szépen be vannak kötve, a 10 A-es olvadóbetét a helyén van. Mindenki tudja, hogy először meg kell győződni a védővezető szálfolytonosságáról. Ennek több módja is van, én a próbalámpát választottam. A próbalámpás vizsgálat „rendben” volt. Az olvadóbetét-fej érintkezőjén ott csücsült a 230 V. De akkor miért nem világít a lámpa az oszlop tetején? – vetődött fel a kérdés bennünk? Na, mindegy! Ez nem az én dolgom! Talán csak kiégtek a higanygőzlámpák, sőt, ha jobban megnézem, nincs is benne fényforrás. Nézzük a bekötést. A szerelődoboz szétszerelése után néhány másodpercig döbbentem néztem.
Az olvadóbiztosító talpérintkezőjére nem a bejövő fázis van kötve, hanem a lámpatesthez elmenő. Persze ez nem magyarázza meg, hogy miért nem világít a lámpa, de nézzük tovább! Talpérintkező: nincs feszültség, tehát az olvadóbetét nem ad át. Kitekerés után vettem észre, hogy az aljból hiányzik az illesztő gyűrű. Hát ezért nem működnek a lámpatestek! Ezek után végigmentem a teljes szakaszon és kimondottan ezekre a hibákra koncentráltam. Összesen kettő darabot találtam, ami helyesen volt bekötve, de az illesztőgyűrű ezekből is hiányzott.
Felhívtam a megbízómat, hogy sajna nem tudok hibátlan jegyzőkönyvet adni, mert ez így nem csak szabálytalan, de szinte hihetetlen is. Ipari iskola első osztályában tanítják az olvadóbiztosító és a foglalatok helyes bekötését. Azt ígérték, hogy visszahívnak. Addig gondoltam, térjünk át a következő „napirendi pontra”, mérjünk egy hurokellenállást. Ekkor jött a következő, számomra a mai napig érthetetlen dolog. Tudni kell azt, hogy az új földkábel négy eres volt, a következő színekkel: barna, szürke, fekete, zöld-sárga. A kivitelező a zöld-sárga vezetőt használta nullának és a barnát nullázónak. Igaz, a vezetékek végeit a megfelelő színű szigetelőszalaggal megjelölte.
Ekkor hívott vissza a megbízóm és megkért, hogy természetesen díjazás fejében (amit majd a kivitelezőtől le fog vonni) kössem be helyesen az olvadóbiztosítókat. Elmondtam neki a következő problémát, amit először nem is igazán értett meg, de megígérte, hogy megadja a számom a kivitelezőnek és fel fog hívni, aztán beszéljem meg vele. Fel is hívott néhány perc múlva és nem értette, hogy mi a problémám. Elmondta, hogy ha nem tudnám, van egy új előírás, ami szerint a négyvezetékes rendszerben a PEN-vezető színe a zöld-sárga! Kérdeztem tőle, hogy hol itt négyvezetékes rendszer és hol a PEN-vezető? Beszélgettünk néhány percig, de nem hiszem, hogy sikerült őt meggyőznöm a négy-, illetve az ötvezetékes rendszer közötti különbségek mibenlétéről, ill. a PEN-, a PE- és az N-vezetők közötti különbségekről. Egyre csak azt hajtogatta, hogy négyeres a kábel és csak két fázist vittek ki, tehát négyvezetékes a rendszer. Feladtam. Térjünk át a másik problémára, a biztosítóaljzatok helytelen bekötésére, illetve az illesztő gyűrűk hiányára.
Nos, a helytelen bekötés nem az ő műve, mert az gyárilag van bekötve, és ők hozzá sem nyúltak. Illesztő gyűrű meg nem volt benne.
- Nem lehetett gyárilag bekötve, mert a 14 db szerelődobozból kettőnél jó volt a bekötés, a többinél rossz.
- Nem lehetett gyárilag bekötve, mert a 14 db szerelődobozból négy vagy öt db alumínium vezetékkel, míg a többi rézzel volt szerelve.
- Nem lehetett gyárilag bekötve, mert szemmel láthatóan nem egyeznek az áthidaló vezetékek méretei, a hossz és a keresztmetszet.
- De ha gyárilag volt is bekötve, a szerelőnek ki kellett volna javítania a hibát, mielőtt késznek nyilvánítja.
- Rendben, hogy nem volt illesztő gyűrű az aljzatban, hiszen a gyártó nem tudhatja, hogy a dobozba majd hány A-es betét kerül, de miért nem rakta bele?
- És ideiglenesen, próba céljából, miért nem hézagolta ki legalább egy alátéttel vagy hatos anyával a biztosíték-fejet, ahogy azt az „öregektől” tanultuk. Hogyan hagyhatta ott a lámpákat működésképtelenül? A válasz egyszerű volt. Nem várták meg, amíg bekapcsol a közvilágítás, mert siettek haza. Rendben! De akkor a szabványok által előírt szerelői ellenőrzést hogyan hajtotta végre? Feszültségmentes állapotban hogyan tudott meggyőződni az érintésvédelem hatékonyságáról, a védővezető szálfolytonosságáról?
- És végül de nem utolsó sorban: tételezzük fel, hogy neki van igaza, én tudom rosszul és valóban egy négyvezetékes rendszert vizsgáltam. Ebben az esetben valóban helyesen járt el akkor, amikor az előírás szerint a zöld-sárga vezetőt használta nullának. Vagyis a zöld-sárga volt a PEN-vezető. De akkor mi volt a barna?
És még valami. Ha egyszer helyesen értelmezte a színjelölést, akkor miért tekerte be a barna vezetőt zöld-sárga és a zöld-sárga vezetőt kék szigetelőszalaggal?
Hozzátartozik még a történethez, hogy a hibát „megfelelő” díjazás fejében kijavítottam. Gazdagabb lettem néhány ezer forinttal, a kivitelező pedig ennyivel szegényebb. Kár érte, mert a munka nehezebbik részét, a földmunkát gyönyörűen elvégezték. Sehol egy letört, elpusztított tuja vagy rózsabokor, pedig van belőle szép számmal. A járda szépen letakarítva, a vizesárok kipucolva. Szóval javára legyen mondva, a földmunka után néhány nappal már semmi nem árulkodott arról, hogy ott több száz méternyi árkot ástak. Talán kicsit jobban oda kéne figyelni azokra a fránya előírásokra, és akkor nem maradna rossz szájíz egy ilyen eset után. Mert higgye el mindenki – azt hiszem, felülvizsgáló kollégáim nevében is nyilatkozhatok –, nekünk is jobb egy megfelelt minősítést kiadni, mint esetleg órákig sorolni a hibákat és javaslatokat tenni azok kijavításának módjáról!
