Hibasorozat
2007/3. lapszám | netadmin | 3917 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az alábbi történet szakmai, pénzügyi és általános emberi problémák sorozatát mutatja be. Konklúzióként adódik, hogy a kivitelező szakember soha nem érezheti magát biztonságban, sem felkészültségét, sem az adott munka nyereségességét, sem partnerei megbízhatóságát tekintve.
Történetünk főhőse egy uszodatechnikai cég állandó alvállalkozó szerelőjeként tevékenykedik. Ez igen hálás feladat: igazi szakmai kihívást jelent például egy városi uszoda vagy élményfürdő-komplexum villamossági szerelésének elvégzése. Szintén nagy segítséget jelent a kialakult munkakapcsolat: az állandó megrendelések kiszámítható bevételi forrásokhoz vezetnek, s a partnerség kizárja az induló együttműködéseknél állandóan jelenlévő bizonytalansági tényezőket (korrekt-e a megrendelő, teljesíti-e a fizetési határidőket stb.).
Egy alkalommal a megrendelő szokványos megbízással állt elő: egy dél-nyugat magyarországi település városi uszodájánál kellett a gépészeti berendezések villanyszerelési munkáit elvégezni. Kezdetben ódzkodott a feladattól: például igen messze van a település, mi történik, ha utólagos hiba lép fel! Javasolta a partnercégnek, hogy helyi villanyszerelőkkel végeztesse el a munkát. Pár hét múlva azonban telefon jött, hogy nincs mese, indulni kell: a megbízott villanyszerelők nem boldogulnak a szivattyúk bekötésével.<
Ahogy ilyenkor már "ezerszer" is történt, a budapesti irodában előre elvégezték az egyeztetést, megtörtént a feladat műszaki követelményeinek áttekintése. Ez azért fontos, mert a nagy távolság miatt utólag már rendkívül problematikus a hiányzó szerelési anyagok, szakismeretek beszerzése.
A műszaki egyeztetésen látható volt, hogy a gépház elektromos munkálatai nem igényelnek többet egy egyszeri leutazásnál. Szintén sor került a megbízási díj rögzítésére, ami magában foglalta természetesen a több mint 500 kilométeres út költségét is.
Elkövetkezett tehát a vidéki kiszállás, a szerelési munka elvégzése. A gépészeti blokk elektromos bekötése rutinmunkának számított: az egyetlen nehézséget a gépházban tapasztalható elviselhetetlen klimatikus viszonyok jelentették. A munka befejezésekor azonban meglepő fordulat következett be: a megbízó a helyszínen közölte a villanyszerelővel, hogy igényt tart a tervekben is rögzített rendszer kiegészítésére. Történetesen arról volt szó, hogy a kiegyenlítő tartály vízszintjét, amely a medence vízszintjének szabályozásában játszik kulcsszerepet, olyan érzékelővel kívánták felszereltetni, amely egy jeladó segítségével pontos érték szerint tájékoztat az aktuális körülményekről.
A kiegyenlítő tartály fontos eleme az uszodatechnikai rendszer üzemeltetésének. Könnyen belátható, hogy amennyiben számos ember tartózkodik egyidejűleg a medencében, úgy a feleslegessé váló vízmennyiséget el kell tárolni, nem lehet egyszerűen a csatornába engedni. Arról nem is szólva, hogy később ezt a mennyiséget pótolni szükséges: erre a célra építenek különböző nagyságú kiegyenlítő tartályokat. Nos tehát, a megrendelő kívánsága az volt, hogy egy kijelzőn folyamatosan nyomon tudja követni a kiegyenlítő tartályban jelen lévő víz mennyiségét.
Ez bizony új helyzetet teremtett, tekintettel arra, hogy esély sem volt arra, hogy a kívánt nyomásérzékelőt, jeladót, kijelzőt a határ menti városban, illetve a közvetlen környezetében be lehessen szerezni. Megállapodás született tehát arról, hogy a fővárosban beszerzik a szükséges készülékeket, majd egy második kiszállás során elvégzik a pluszmunkát. Noha a megbízás így már kevésbé volt nyereséges, a szerelő vállalta, hogy a megfelelő nyomásérzékelőt és jeladót ő beszerzi, méghozzá abban a szakirányú kereskedésben, ahol állandó vásárlóként tartották számon. Az uszodatechnikai cég részéről nyert információval felkereste a képviseletet, ahol - visszajáró vásárlóként - valóban kedvezményes áron bocsátották rendelkezésére a termékeket, sőt telepítési szaktanácsokkal is ellátták.
Következett tehát a második út. Ennek keretében leutaztak, és beszerelték a nyomásérzékelő készüléket. Tudnivaló, hogy a medencék nyomáskiegyenlítő tartályai mintegy másfél-két méter magasak, vízzel való megtöltésük több óráig is eltart. Tekintettel arra, hogy nem betervezett út keretében végzete el a telepítést a szerelő, hanem pusztán az állandó munkakapcsolat megtartásának érdekében, úgy ítélte meg, hogy nem várja meg a tartály teljes feltöltését: ellenőrizte, hogy az első megjelenített adatok megfelelők-e, majd megállapodtak a helyi, az uszoda alkalmazásában álló villanyszerelővel, hogy telefonon tartják a kapcsolatot.
Ahogy erre már számítani is lehetett, a probléma bizony nem maradt el. Másnap telefonáltak a megrendelő cég képviselői, hogy alacsony vízszint mellett ugyan működik a jeladó, de ahogy megkezdik a tartály feltöltését, úgy értelmetlen adatok jelennek meg a kijelzőn. Kérték a hiba mihamarabbi orvoslását.
A bosszúságot az képezte, hogy a további kiszállások a szerelő számára egyértelműen veszteségessé tették az egész munkát, tekintettel arra, hogy az eredeti megbízó, az uszodatechnikai cég képviselője jelezte: nem hajlandó a szerelő költségeit állni. Arra hivatkozott, hogy nem az ő szakemberei tévedtek, hanem hibás szerelés történt. A szerelő hosszas tanakodás után úgy döntött, hogy szakmai tisztessége miatt utánajár a dolognak, kerül, amibe kerül.
Először is alaposabban tájékozódott a telepített nyomásérzékelő installálási tudnivalóiról. Rögtön ki is derült, hogy rossz berendezést szerelt be: az, amit neki ajánlottak, körülbelül 80 méteres víztornyok nyomásviszonyainak érzékelésére alkalmazható Ennek megfelelően nyilvánvaló vált, hogy miért jelez egy pár méteres vízoszlop esetében használhatatlan adatokat: ebben a tartományban csak közelítő adatok továbbítására alkalmas ez a berendezés.
A nyomástávadó méréstartománya ugyanis 0 és 8 bar között volt megadva (ez nulla és 80 méter vízoszlopmagasságra vonatkozik), ennek a széles méréstartománynak tehát csak a "töredékét", használták, mivel a kiegyenlítő tartály legmagasabb pontján sem haladta meg a 2 métert, vagyis csak a méréstartomány 1/40-ed részét használták volna ki, ami miatt elég pontatlan lett volna a mérés. Ennek megfelelően fel kellett kutatni a piacon a megfelelő készüléket.
Következett tehát a harmadik út. Ez bizony már igen keserű volt: túl azon, hogy ezt senki nem finanszírozta a szerelőnek (minden partner a másikra mutogatott: az uszodatechnikai cég a készülék gyártójára, forgalmazójára, az fordítva, a megrendelő pedig az egészről tudni sem akart), még a szakmai hozzá nem értés gyanújába is keveredett. Ellenben már a szakmai becsület okán sem zárkózhatott el a hiba kijavításától. Biztos, ami biztos, a szerelő kijelentette, hogy csak abban esetben hajlandó tovább foglalkozni a történettel, amennyiben az eredetileg beszerelt, adott feladatra alkalmatlan nyomásérzékelőt szállító cég szervizes kollégája szintén részt vesz a kiszállásban. Ez persze további bonyodalmat okozott: ki fizesse az ő utazását, egyáltalában véve, egy mindenkinek megfelelő időpontot kellett találni.
Leutaztak tehát a megfelelő eszközzel a helyszínre. A berendezést kicserélték az adott nyomásviszonyok érzékelésére megfelelő termékkel: ehhez valóban szükség volt a szervizes kolléga szakmai tapasztalatára. A "második" nyomástávadó méréstartománya 0 és 0,2 bar között volt megadva, pont erre a méréstartományra volt szükség (gyárilag 0,5% volt megadva a nyomástávadó mérési pontosságának, ami jelen esetben maximum 1 cm-es hibának felel meg - ez nagyon jó eredménynek számít).
Ezen túlmenően rengeteg potenciális hibaforrás adódott: az érzékelő reléinek feszültségtartományától kezdve a jeladó és kijelző közötti kompatibilitásig számos nehézség felmerült.
A berendezés működését röviden a következőképpen lehet érzékeltetni. A nyomástávadó jellemzője, hogy 4- 20 mA-es jelet küldenek a "kijelző műszer felé", ami azt jelenti, hogy 4 mA-t enged át a nyomástávadó a minimum szintnél (0 cm) és 20 mA-ert a maximum szintnél (80 méter az első, és 2 méter a második távadó esetén). A kijelző műszernek a 4-20 mA-es bemenetére kapcsolták a nyomástávadót. A nyomástávadó a víz nyomásának változásakor (vízoszlopmagasságának változásakor) 4 és 20 mA közötti áramot folyat a kijelző műszer felé, amely cm-ben jelzi ki a vízoszlop aktuális magasságát.
A probléma tehát megoldódott. Pontosabban: az eltelt hónapok során nem jelezte a megbízó, hogy újabb nehézség következett volna be. A szerelő azonban csúnyán pórul járt ezzel a megbízással. Először is, a tetemes kiszállási költségek miatt lényegében elúszott a haszna, az egész szerelési munka elvitte a bevételt. Ennél persze sokkal jobban "fáj" az, hogy veszteségeit a megbízó uszodatechnikai cég nem kompenzálta. Sőt, a cégvezetés a mai napig a szerelő által javasolt méréstechnikai céget hibáztatja az egész procedúráért, tekintettel arra, hogy ez nem volt alkalmas az adott feladat ellátására. Persze felmerül a kérdés, hogy vajon megfelelően tájékozatták-e a munkatársakat a telepítés pontos körülményeiről? Miért pont ezt a terméket kínálták az adott funkcióra, amikor nyilvánvaló volt, hogy nem tud megfelelő adatokat szolgáltatni?
A munka következménye végeredményben egy hosszú idő óta kölcsönösen eredményes munkakapcsolat megszakítása lett: a szerelő érthető szempontok szerint már nem vállal további munkákat.
