2005-tól ismét változások a villanyszerelő szakmai gyakorlati képzésben
2005/4. lapszám | Rosza Pál | 3169 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Kiegészítés Kékesi György igazgató úr írásához Bihall Tamás úr, Borsod megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, miniszteri biztos egy decemberi előadását úgy kezdte, hogy "baj van a szakképzéssel..." Előadásának lényege: a "gazdaság igényeit kell...
Kiegészítés Kékesi György igazgató úr írásához
Bihall Tamás úr, Borsod megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, miniszteri biztos egy decemberi előadását úgy kezdte, hogy "baj van a szakképzéssel..."
Előadásának lényege: a "gazdaság igényeit kell kielégíteni" és a szakképzést ennek a célnak kell alárendelni.
A villanyszerelő szakma esetén a "gazdaság" az egyéni vállalkozóktól, a kft-ken keresztül a multinacionális nagyvállatokat jelenti. Ezeknek - jellegüknél fogva - természetesen más és más az igényük. A nagyvállalat jól formálható alapismeretekkel rendelkező szakmunkásokat/betanított munkásokat akar, a kft-k mindent sokoldalúan és azonnal tudó, kreatív, magas műszaki intelligenciájú munkatársakat, akikre "rá lehet bízni" a munkát.
Az egyéni vállalkozó vagy segédmunkást keres maga mellé vagy elutasítólag áll a szakképzéshez, mint a leendő konkurencia képzőhelyéhez.
A lap villanyszerelő olvasói a közeli vagy távolabbi múltban szintén részesültek a szakképzésben. Akár szakmunkásképző intézetben, akár szakközépiskolában szerezték meg a szakma alapjait, mindkét intézménytípusra jellemző volt a szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatás.
Ez jelenleg is van. A Kékesi úr által többször emlegetett (Villanyszerelők Lapja 2004/12.) OKJ (Országos Képzési Jegyzék) a villanyszerelő szakmát a 10. évfolyam elvégzésére épülő szakképzések közé sorolta 2004-ig két évfolyamos, 2005-től három évfolyamos időtartamban. Az NSZI (Nemzeti Szakképzési Intézet) szakértők által kidolgozott részletes programot adott ki, ami alapján a szakmai elméleti és szakmai gyakorlati képzést kell végezni.
A központi szakmai program a szakmai gyakorlatot tanműhelyben végezhető és külső munkaterületen végzendő részekre osztja, az évfolyamtól függően. A külső gyakorlóhelyekre (munkahelyekre) a tanulót 2005-től csak tanulószerződéssel lehet kihelyezni. A tanulókat foglalkoztató gazdálkodó egységek ráadásul egy akkreditációs eljáráson esnek keresztül, melyben a kamara alkalmasnak kell, hogy találja őket gyakorlati képzőhelyként való működésre.
Az adminisztráció megnövekedése mellett ennek a tanulót fogadni kívánó gyakorlóhelyre nézve további hátrányai vannak. Például az eddig is kötelezettségként meglévő juttatások.(munkaruha biztosítása, felelősségbiztosítás kötése, stb.) mellett a tanulószerződéses tanulók számára ösztöndíjat kell fizetni. A tanulószerződés a teljes képzési időre köttetik meg, tehát arra az időtartamra is, amikor a tanuló még az iskolai tanműhelyben van.
Nyilvánvaló, hogy lesznek gazdálkodó egységek, akik ezt nem vállalják, és munkaerő-problémáikat nem saját tanuló "kinevelésével", hanem a már végzett villanyszerelők felvételével oldják meg. Tehát nem kötnek tanulószerződést.
A szakképző iskola csak a fenntartója engedélyével vehet fel tanulót tanulószerződés nélkül. Ezeket a tanulókat az iskolai tanműhelyben kell kiképezni a szakma legszélesebb területeire, hiszen a központi program előírja minden terület megismerését. Ilyen tanműhely pedig a szakma sokrétűségéből adódóan nem létezik.
Marad a tanulószerződés. Régiónként néhány - elsősorban - nagyvállalat igényel évi 5-6 új munkaerőt, ezek kiképzését tanulószerződéssel vállalja is. Viszont 5-6 tanuló esetén nemhogy osztályt, de csoportot sem lehet indítani, mint azt Kékesi úr is említette.
A szakképző iskolákat fenntartó önkormányzatok nagyon szigorú fiskális politikát folyatatnak: ha az iskolai költségvetés mutatói (egy főre eső munkabér, rezsiköltség stb.) magasak, akkor "racionalizál": azaz a "gazdaságtalan" képzést megszünteti.
Egyes nagyvállalatok (Legrand Rt, Schneider Electric stb.) felismerték, hogy a villanyszerelő szakképzés színvonalát fenn kell tartani: erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a tanárok megismerjék a mai korra jellemző technikai eszközöket, technológiákat, hogy ne a 20 éves tankönyvekben található ábrák és példák alapján kelljen tanítaniuk. Komoly értéket képviselő technikai támogatást adnak az iskolai tanműhelyeknek. A tanulók gyakorlati képzéséhez másképp nem tudnak hozzájárulni: Szentesről vagy Budapestről nem köthet tanulószerződést Kazincbarcikára vagy Győrbe.
Ha kislétszámú villanyszerelő osztályok nem indulhatnak, akkor egyes iskolákban a képzés meg is szűnik. A szaktanárokat, oktatókat elküldik, átképzik. A tanműhelyeket átépítik más, "gazdaságosabban" fenntartható szakma tanműhelyévé, a szemléltető eszközöket egy idő után leselejtezik, stb. A munkaerőpiacon jelen lévő szakemberek előbb-utóbb "elfogynak", és fellép a szakemberhiány. A gazdaság ekkor bejelenti igényét; hajlandó lesz tömegesen tanulószerződést kötni. De akkor már ki és hol fog oktatni?
Baj van tehát a szakképzéssel...
Kékesi úrhoz hasonlóan én is a szakképző iskola oldaláról látott problémákat vázoltam fel. Szívesen olvasnám a szakma, a gazdaság véleményét a szakképzésről.