Látogatás a Tropicariumban, a cápaakváriumoknál!
2003/1-2. lapszám | Taba Gábor | 4267 |
Figylem! Ez a cikk 21 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Budapesten a Campona bevásárlóközpont épületegyüttesében nyílt meg Magyarországon az első tengeri akvárium, amiben cápákat, rájákat és különleges tengeri halakat láthatunk. Szaklapunkat nem csak a különleges tengeri állatok sora, hanem az itt találh...
Budapesten a Campona bevásárlóközpont épületegyüttesében nyílt meg Magyarországon az első tengeri akvárium, amiben cápákat, rájákat és különleges tengeri halakat láthatunk. Szaklapunkat nem csak a különleges tengeri állatok sora, hanem az itt található bonyolult villamossági és gépészeti rendszer is érdekelte. Kérdéseinkre részben Bedő Tamás úr, a villamossági telepítést és karbantartást végző IDSS Kft. főmérnöke, részben Farkasdi Károly úr, a létesítmény tulajdonosa válaszolt.
Vajon mit is jelent a Tropicarium elnevezés? Ilyen szót nem találunk az értelmező szótárban, de a szót megfejthetjük, ha szétválasztjuk: a "tropic" kifejezés a trópusi növényekre és állatokra, az "árium" az akváriumra utal. Az itt található rendszerek közül elsőként az elektromos létesítmények kerülnek bemutatásra. Az intézmény villamos betáplálása önálló módon történik: a Tropicarium a bevásárlóközpont un. II. blokkjában található, az építkezésnél itt egy külön transzformátort helyeztek el. Innen két betáplálást kap a Tropicarium: egy "normál" ellátást a közüzemi hálózatról, illetve egy, a kiemelt fogyasztókat megillető segédbetáplálást diesel motorról, arra az esetre, ha a szolgáltató nem tudja biztosítani az áramot. A diesel motor teljesítménye 400 kVA, az épületegyüttes tetején került elhelyezésre. Ennek kitüntetett jelentősége abban áll, hogy egyes rendszereknek, mint például a víztisztításnak, az állatok védelme érdekében folyamatosan üzemelniük szükséges. A betáplálásra hagyományos, 4x240 mm2 keresztmetszetű kábelt használnak.
A Tropicarium villamos hálózatának felosztása területi elv szerint történt meg: mintegy 10 blokkot alakítottak ki a főelosztót követően a tervezők, az egyes akváriumok és bemutatótermek elhelyezkedését követve. Ezen felül, egy központi gépészeti elosztót is telepítettek, hiszen a vízkezelés és a temperálás a villamosenergia- felhasználás jelentős részét képezi, és ezek a berendezések egy helyen találhatók. Speciális hálózati kialakítást csupán a sósvíz képezte nehézség nyomán kellett alkalmazni: tekintettel arra, hogy az akváriumok döntő részében nem édesvíz található, egyes vezetékezéseknél nem a hagyományos műanyag-, hanem rozsdamentes acélcsöveket fektettek le a szerelők a medencék környékén vagy a gépház egyes részein.
A Tropicariumban fő fogyasztónak a világítástechnikai berendezések számítanak. Egy-két kivételtől eltekintve a medencéket felülről világítják meg, tehát magukban az akváriumokban fényforrást nem helyeztek el. Túlnyomórészt 400 W-os fémhalogén reflektorok szolgáltatják a szükséges megvilágítást, természetesen az akváriumok méretétől függő számban. Így például a legnagyobb medence, a cápaakvárium megvilágítására 12 darab ilyen reflektort használnak, míg a kisebbeknél esetenként csak egy-egy 400 vagy 150 W-os reflektor működik. A létesítményben megközelítőleg 50 darab reflektort helyeztek el, de a folyamatos fejlesztések nyomán számuk olykor változik. Mivel ezeknek a fémhalogénes reflektoroknak az élettartama eléri a 10-12 ezer órát, karbantartásuknál a nehézséget elsősorban a szokatlan környezeti változások jelentik: nemrégen az aligátorházban kellett a reflektorokat átszerelni, mivel a növények megnőttek az eltelt időszakban. A világítást a nyitvatartási időt követő automatika irányítja: ennek ciklusos rendjét csupán egy fényérzékelő befolyásolja abban az esetben, amikor a kültérre nyitott helyiségekből annyi fény áramlik be, hogy indokolatlanná válik egyes világítótestek üzemeltetése. Szintén automatika biztosítja az aligátorházban az esőerdőt szimuláló programhoz szükséges elsötétítést is: a reflektorok leárnyékolását, illetve a redőnyök mozgatását. Ezen túlmenően még néhány nátriumlámpa került elhelyezésre: ezeknek azért van jelentősége, mert más színhőmérsékletet produkálnak, s a hideg reflektorfény nem megfelelő a növények számára, nem segít a természetes körülmények imitálásában.
Teljesen automatizált módon történik a vízhőmérséklet beállítása: a pincehelyiségben elhelyezett hűtőberendezések és a kazán biztosítja a hideg- és melegvizet, amelyeket a kívánt hőmérséklet függvényében kevernek össze. A keverési folyamatot egy számítógép vezérli (Honeywell DDC), amely a megfelelő szelepek irányításával biztosítja a megfelelően temperált vízhőmérsékletet. Feladata annyiban összetett, hogy a különböző fajtájú élőlények más-más hőmérsékletű vizet igényelnek, így a temperálást szinte valamennyi akvárium esetében el kell végezni. Így például a dél-amerikai halak medencéjét, ahol a piranhák is élnek, folytonosan meleg vízzel kell ellátni, míg a cápaakvárium hideg vizet igényel. A fűtési feladatok megoldásában esetenként elektromos kísérőfűtést is alkalmaznak, például az aligátorok medencéjének padlózatában fűtőkábeleket helyeztek el.
Szintén kiemelt jelentőséggel rendelkezik a levegő hőmérsékletének beállítása. Az egész épület temperálását fan-coil berendezésekkel oldják meg. A friss levegő utánpótlását pedig egy légkezelő berendezés végzi. Mivel a villamosenergia-fogyasztás arányát tekintve megállapítható, hogy azonos mértékben részesedik ebből a világítástechnika és a gépészeti részleg, néhány további szót érdemes áldozni az intézmény gépészeti berendezéseire.
Tekintsük át, hogy milyen fő lépcsőkből áll ennek az igen érzékeny biológiai egyensúlyban lévő akváriumnak a vízkezelési rendszere. A tengeri akváriumból érkező nagy mennyiségű szennyezett víz a pincében egy medencébe érkezik gravitációs úton. Felvetődik a kérdés, hogy az akvárium vize mitől szennyezett. Szerves anyagok bőven kerülnek a vízbe: a halak etetésekor a külső környezetből, valamint az állatok ürülékéből. A nagy medencébe érkező víz egy fehérje-kiválasztóhoz érkezik: itt 4 db szivattyú nyomja a vizet a fehérje-kiválasztóba felülről. A berendezés 2 db hengeres oszlopból áll. Az oszlopban a szennyezett víz alulról felfelé áramlik. Az oszlop felső részéhez egy ozonizátor kapcsolódik. Az ózon a vízben levő fehérjéket megköti a szabad oxigén molekulája segítségével. Mint tudjuk, az ozón képlete O3, míg az oxigén molekula csak O2 formájában stabil gáz. A szabad oxigén oxidáló hatásánál fogva sterilizálja a fehérjéktől szennyezett vizet.
Az ozonizátor úgy működik, hogy a berendezés saját szivattyúja által keringtetett vízbe egy diffúzor segítségével sűrített levegőt és egy speciális berendezésben előállított ózon keverékét adagolja be. A szennyezett víz felülről lefelé, az ózonnal kevert sűrített levegő alulról felfelé áramlik. Így egy mosási folyamaton megy keresztül az áramló tisztítandó víz.
A fehérje-kiválasztó henger tetején elhelyezésre került egy nyak rész, mely egy tányérban végződik. A fehérje-kiválasztó henger teteje felé úszik fel az ózon által megkötött fehérje, mely habszerű formában rakódik le a nyak rész tetején elhelyezkedő tányérokon. A tányérok felületéről 15 percenként vízsugár öblíti le a kicsapódott fehérjét, mely egy csővezetéken keresztül zagyként kerül a pincében elhelyezett tartályba. Ebből a tartályból egy környezetvédelmi cég szállítja el a sűrű, masszaszerű üledéket kb. kéthetente.
Az ozonizátor működését, illetve az ezzel összefüggésben lévő víztisztaságot lehet mérni a redoxon keresztül. Ha a víz már letisztult, amit a mért redox értékek is mutatnak, akkor az ozonizátor automatikusan kikapcsol. Így már nem adagolunk ózont a vízbe, bár a fehérje-kiválasztó még ekkor is működik, természetesen. Az ózon a kiválasztási folyamatot csak erősíti, illetve gyorsítja. A fehérje-kiválasztó után maradó szennyeződések a tartály további részében választhatók ki. A nagy tartály további része három rekeszre van osztva. A rekeszeket olyan választó falak határolják, melyek mintegy labirintust képeznek, így a víz a labirintuson áthaladva elveszti a még benne lévő szilárd részeket, fehérjéket, melyek az ülepítőből a pincei zagytartályba kerülnek szintén, innen szállítják el az ismertetett módon. A tartályból kerül a felső szinten elhelyezett homokszűrőkhöz a víz. Ezekben a berendezésekben még további tisztítás zajlik le. Ez mechanikai és biológiai tisztítást jelent. A homokszűrők nagy tartályok, melyekben elhelyezkedő szűrőkeretekre mosatási eljárással felviszik a homokot. A homokban baktériumtenyészet is van, mely biológiailag is tisztítja a vizet. Visszatérve az ózonkezelés szabályainak betartására, az ózonkezelés veszélyes is lehet, ha pl. a homokszűrőbe jutna, vagy tovább, az akváriumba jutna vissza az ózontartalmú víz. Fontos kiemelni, hogy az ózon tönkretenné a homokszűrő baktériumtenyészetét, illetve az akváriumban a halakat elpusztítaná. Éppen ezért, ha a vízkezelést követően a fehérjekiválasztók után ózont mér a műszer, akkor leállítja az ozonizálást, és vészjelzést ad mobiltelefonokra. Így védhető az akváriumban lévő élővilág teljes biztonsággal.
A szűrőberendezésekhez tartozik egy silószerű tartály. A tisztítani kívánt szűrőt kikapcsoljuk a szűrési folyamatból, és a siló közbeiktatásával visszafelé járatjuk benne a vizet. Ebben a silóban található egy fehérjekiválasztó, ozonizátorral, mely hasonlóképpen működik, mint amiről már korábban szó esett. A silóban a víz egy napig áll, így a szennyeződések leülepszenek a tartály fenekére, innen a pincei zagytartályba fejtjük a lerakódó szennyeződést a tartály aljáról. A homokszűrő tisztításához 14 000 liter vizet kell rajta visszapörgetni. A silók úgy vannak méretezve, hogy 14 000 liter víz férjen bele. A homokszűrők tisztítása úgy zajlik, hogy a korábban letisztult vizet az 1-es silóból visszatermelik az akváriumba, míg a 2-es siló közbeiktatásával tisztítjuk a következő homokszűrőt. Így amennyi vizet kiveszünk az akváriumból a tisztításhoz, annyit vissza is juttatunk. Így nem hiányzik a szűrőtisztítás folyamán víz az akváriumból. Ezzel a módszerrel az összes homokszűrőt sorban ki lehet tisztítani. Minden homokszűrőhöz tartozik 2 darab szivattyú: mivel 4 darab homokszűrő van, így 8 db szivattyú működhet. A szűrőellenállást figyelembe véve - ami kb. 1 bar lehet (természetesen ez a szűrő szennyezettségétől is függ, lehet több és kevesebb is, ha a szűrő tiszta) - az átbocsátási képesség 800 000 l/óra. Így kb. 1,5 óra alatt le lehet tisztítani az akvárium teljes vízmennyiségét. Az akvárium teljes térfogata a csővezetékkel, szűrőberendezésekkel kompletten 1,4 millió liter víz.
A zagytartály egy nagyon fontos berendezés. Ez egy olyan tartály, illetve berendezés, melyben a halak számára a vízhálózatból vett, de teljes egészében megtisztított és az állatoknak megfelelő koncentrációjú sókeverékkel bekevert pótvizet tartunk. Ebből pótolható az akvárium vízvesztesége, mely a párolgásból, szivattyúzási veszteségből, illetve az elcsorgó vizek veszteségéből adódik. A tartály 18 000 liter térfogatú. Naponta kb. 8-10 m3 vizet használ el az intézmény, ebben benne van a locsolásra, takarításra, akváriumok után fertőtlenítésére felhasznált víz is.
