A Fertőrákosi Barlangszínház megújult fénytechnikája
2016/5. lapszám | Kele Gábor | 3607 |
Figylem! Ez a cikk 9 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A múlt évben a hajdani fertőrákosi kőfejtő különleges kulturális helyszínné vált, melynek varázslatos hangulatához a minden igényt kielégítő fénytechnikai rendszer is nagyban hozzájárult.
Ahhoz, hogy ez így történhetett, kellett egy szerencsés előzmény is. A világítást tervezők, illetve építők ugyanis már a kezdet kezdetén megismerkedhettek azzal a koncepcióval, ami meghatározta az elvárásokat a világítás kialakításával kapcsolatban. Így a korán megfogalmazott igényekhez alkalmazkodva si-került minden elképzelést szinte tökéletesen teljesíteni a modern fényrendszer tervezésekor és kiépítésekor. A koncepció több olyan szempontot is tartalmazott, amik már egyenként is kihívást jelentettek, és körültekintő tervezés nélkül nem is lehetett volna sikeresen megvalósítani a projektet.
Elvárás volt többek között a korhoz igazodó magas műszaki színvonal, hiszen utoljára évtizedekkel korábban volt példa ilyen irányú fejlesztésre. A technikának maximálisan alkalmazkodnia kell a hely speciális adottságaihoz, hiszen a nézőtéri és a színpadi környezet fedett ugyan, de a tér lényegében kültéri helyszínnek számít. Emellett a Barlangszínházban vendégprodukcióként bemutatott változatos előadások speciális igényeit is teljes mértékben ki kell tudnia elégíteni anélkül, hogy kiegészítő, külső technika alkalmazására, adott esetben költséges bérlésére lenne szükség. Ráadásul – tekintettel a működés szezonalitására – elvárás volt a technika könnyű kiépíthetősége, bonthatósága és mozgathatósága is.
A Fertőrákos Barlang Színház megújulása lehetőséget nyújtott egy a 21. század technológiáinak is eleget tevő színpadvilágítási rendszer kiépítésére. A kialakított rend-szernek kompromisszum nélkül kell kielégíteni az általános színházi funkcionális igényeket úgy, hogy az előadások műfaji sokszínűsége mellett a különféle színházi vendégjátékok befogadására is alkalmas legyen. A színház mellett szintén megújult a témapark is, amely egész évben látogatható. Az ezzel kapcsolatos világítási megoldások kialakítása is a feladathoz tartozott.
A cikk még 5 147 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.