Villanyszerelők Lapja

MSZ 2040:1995 egészségügyi intézmények villamos berendezéseinek létesítése

Navigálás a változó előírások tengerében VIII.

2013. február 15. | Rátai Attila |  6310 | |

Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A hajón bóklásztam betegen, majd a kezelőbe nyitottam. Ha már fizettem az útért, és elég rosszul vagyok a hánykolódástól, arra gondoltam, legalább szabványos körülmények között kezeljenek.

Fogtam magam, előfizettem a szabványok online olvasásának lehetőségéért, és a „magas” elvárásaimnak abszolút nem megfelelő, XVIII. századi kezelőfelülettel (találóbb inkább a „kezelhetetlen felülettel”) nem megbirkózva utánanéztem, milyen elvárások vannak az egészségügyi intézmények villamos berendezéseinek létesítéseivel kapcsolatban.

Ezzel egyébként az MSZ 2040:1995 szabvány foglalkozik. Azt, hogy a cím miért maradt „Navigálás a változó előírások tengerében”, ne kérdezzék.

Ha mégis, azzal magyaráznám, hogy az általam látott egészségügyi létesítmények mérési jegyzőkönyvei köszönő viszonyban sincsenek az MSZ 2040:1995-tel. Általában még csak meg sem említik.

Először áttekintjük a szabványt, majd pár dolgot konkrétan megbeszélünk belőle, végül szomorúan tudomásul vesszük, hogy ez milyen pluszfeladatokat ró az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálóra.

Fogalom-meghatározások

1. Helyiségek: A szabvány fogalom-meghatározásokkal indít. Megtudhatjuk például, mi a különbség a kiemelt gyógyászati helyiség és a gyógyászati helyiség között. A kiemelt gyó- gyászati helyiség olyan helyiség, ahol villamos készülékekkel a páciens testébe beavatkoznak. A kezelő- és vizsgálóhelyiség, ahol a pácienseket egyidejűleg villamos készülékekkel vizsgálják, kezelik, de a páciens szervezetébe való beavatkozás nélkül. A gyógyászati helyiség a kiemelt gyógyászati helyiség és a kezelő- és vizsgálóhelyiség együttese.

A szabvány a különböző helyiségek besorolásánál alapvetően azt veszi figyelembe, hogy a páciensek ott miért és milyen rendszerességgel tartózkodnak. Általános helyiség például az, ahol rendszeresen tartózkodnak, de nem beavatkozás, kezelés vagy vizsgálat okán (például kórterem vagy körzeti orvosi rendelő).

A kiszolgáló helyiségekben páciensek rendszeresen nem tartózkodhatnak, de az ott folyó munka jelentős egészségügyi feladatokhoz kapcsolódik. Ilyen kiszolgáló helyiségek például a gyógyszertárak és laboratóriumok.

Az üzemi helyiségekben szintén nem tartózkodnak páciensek rendszeresen, és itt nem egészségügyi, de az egészségügyi intézmény üzemviteléhez szükséges tevékenységet folytatnak. Üzemi helyiség például a konyha és a kazánház. Az egészségügyi intézmény azon helyiségeit, amelyek nem tartoznak az előbb felsorolt helyiségei közé (gyógyászati helyiség, amely magában foglalja a kiemelt gyógyászati helyiséget és a kezelő- és vizsgálóhelyiséget, általános helyiség; kiszolgáló helyiség; üzemi helyiség), az MSZ 2040:1995 szabvány egyéb helyiségnek, szabadtérnek hívja.

2. Hálózatok:

a. Gerinchálózat: fogyasztó nem kapcsolódik rá közvetlenül, csak különböző elosztók táplálására szolgál.

b. Elektromedikai hálózat: a villamos hálózat azon része, amelyet a páciensek kezeléséhez használt villamos készülékek (beleértve a röntgenberendezéseket és a vizsgálatokhoz használt lámpákat is) villamos energiával való ellátására létesítettek.

c. Röntgenhálózat: Az elektromedikai hálózat röntgenberendezéseket tápláló része.

d. Üzemviteli hálózat: azokat a fogyasztókat, készülékeket táplálja, amelyek folyamatos vagy időszakos működésére az intézmény folyamatos működéséhez áramszünet esetén is szükség van. Ezek a gyógyászatban csak közvetve résztvevő, illetve a létesítmény üzemvitelét szolgáló készülékek lehetnek.

e. A világítási hálózat: az épület általános világítását, az általános célú hálózat a létesítéskor még meg nem határozott célú fogyasztókat (hűtőszekrény, telefontöltő stb.) táplálja. A biztonsági hálózat üzemszerűen az áramszolgáltatói hálózatra, de ennek kiesése esetén a tartalék áramforrásra kapcsolódik.

Érdemes felfigyelni rá, hogy mennyire elkülöníti egymástól a különböző hálózatokat a szabvány.

3. Érintésvédelem:

Itt most csak azokat a meghatározásokat említjük meg, amelyek az MSZ 2040:1995 szempontjából jelentősek, vagy kibővült tartalommal bírnak. A test, az idegen fémszerkezet, a nullázás (TN-rendszer), védővezető (PE-vezető), PEN-vezető meghatározásában a szabvány az MSZ 172-1-re támaszkodik. Ezeket a fogalmakat ismerjük.

a. IT-rendszer (szigetelt/földfüggetlen rendszer): A védőföldelés földeletlen és közvetve földelt rendszerben (IT-rendszer) egy érintésvédelmi mód olyan megvalósítása, amely megfelel az MSZ 2040:1995 szabvány többletkövetelményeinek.

b. Gyógyászati elválasztó transzformátor: olyan elválasztó transzformátor, amely kielégíti az MSZ 2040:1995 többletkövetelményeit.

4. Egyenpotenciálra hozás és potenciálkiegyenlítés:

Az EPH fogalma már ismert. A szabvány annyi megjegyzést tesz, hogy földeletlen egyenpotenciálra hozás érintésvédelmi módot nem szabad alkalmazni.

a. Potenciálkiegyenlítő rendszer:

Az egyébként megengedett érintési feszültségnél – amely feszültség a gyógyászatban még jóval az emberre veszélyes szint felett van – jóval kisebb feszültségkülönbségek fellépését megakadályozó rendszer. Ilyen feszültségkülönbségek felléphetnek testzárlatból, földzárlatból, más villamos hibákból vagy szivárgó, illetve kóboráramokból kifolyólag. Ezen rendszernek szintén ki kell elégítenie az MSZ 2040:1995 követelményeit. A potenciálkiegyenlítő rendszer magában foglalja a páciens központot is (lásd később). A potenciálkiegyenlítő rendszer lényegében az EPH-nak a gyógyászatban alkalmazott MSZ 2040: 1995 szerinti pluszkövetelményekkel megáldott változata

A potenciálkiegyenlítő vezető az a vezetékrész, szakasz, amely különböző idegen fémszerkezetek potenciálkiegyenlítő rendszerbe történő bekötését biztosítja egy helyiségen belül. A potenciálkiegyenlítő vezető lényegében a helyi egyenpotenciálú összekötésnek a gyógyászatban alkalmazott MSZ 2040:1995 szerinti pluszkövetelményekkel megáldott változata.

összefoglalva
Az MSZ 2040:1995 pluszkövetelményeket támaszt a kivitelezővel szemben, amikor gyógyászati célra alkalmas villamos berendezést létesít. Az egyik alapvető ok, hogy itt az emberi testen belüli beavatkozások történnek, így a bőr ellenállásának védelme nem érvényesül. Ugyanaz a hiba sokkal veszélyesebb az emberre nézve, aki ráadásul, mivel öntudatlan, tehetetlen vagy cselekvőképességében korlátozott, gyakorlatilag teljesen védtelen az őt ért hatásokkal szemben. Egy másik ok, ami a szigorúbb előírásokat szükségessé teszi, hogy a tápellátás kimaradása esetén sokkal súlyosabb következményekkel számolhatunk. Gondoljunk csak a műtőasztalon fekvő beteg azon érthető igényére, hogy áramkimaradás esetén is folytatódjon a szívátültetése, vagy az intenzív osztályon fekvő ápoltak lélegeztetőgépének folyamatos működésének jótékony hatására. Arról nem is beszélve, hogy egy villamos tűz esetén mennyivel nehezebb egy betegekkel teli kórházból menteni. A speciális igénybevételek, a sokkal veszélyesebb körülmények, a páciensek kiszolgáltatottsága teszi szükségessé az általános előírások betartását és azoknak fokozott ellenőrzését. Az egészségügyi intézmények villamos hálózataira vonatkozó általános előírásokat több szempont alapján kell kialakítani. Ezek a szempontok a következők: folyamatos energiaellátási igények, automatizálási szempontok, az érintésvédelemre, zavarmentességre és funkcionalitásra vonatkozó pluszkövetelmények.

b. Páciensközpont: A kiemelt gyógyászati helyiségekben a páciensenként kialakított villamos csomópont a potenciálkiegyenlítő vezetők és védővezetők számára. Ezen csomópont az hivatott biztosítani, hogy páciens közelében még mV nagyságrendű potenciálkülönbségek se léphessenek fel.

Általában épületenként egy főelosztó az irányelv. Egy épületben, ami funkcionálisan, építészetileg, tűzvédelmi szempontból egyértelműen több részre osztható több főelosztó létesítése is megengedett. Az elektromedikai hálózatokat nem tartalmazó kisebb épületek számára nem kell főelosztót létesíteni. A főelosztóról elmenő vezetékekkel csak alelosztókat szabad táplálni. Ha az épületben más célú villamos berendezések is vannak, akkor az egészségügyi intézmények esetén az egészségügyi egység számára külön főelosztót kell létesíteni.

A lakásokban elhelyezett magánorvosi rendelők vagy más célú épületekben lévő kisebb orvosi rendelők számára nem kell külön főelosztót létesíteni, csak a helyiség funkciójára vonatkozó követelményeket kell betartani. A főelosztók méretezésénél figyelembe kell venni a pluszkövetelményekből adódó többletigényeket (ilyen például a tartalék áramforrás, az automatizálás vagy az IT rendszer kiépítése). A szabvány ajánlja diszpécserközpontok kialakítását, a villamos hálózat ellenőrzésének és távvezérlésének biztosítása céljából.

Elektromedikai hálózatok

Gyógyászati helyiségekben és minden olyan helyiségben, ahol rendszeresen elektromedikai készüléket használnak, elektromedikai hálózatot kell kiépíteni. Az elektromedikai hálózatra csak elektromedikai készülékeket szabad csatlakoztatni. Olyan magánrendelőkben, ahol nem vagy csak időszakosan használnak elektromedikai készülékeket, elég csak általános célú hálózat kialakítása. Az elektromedikai hálózatot mindig az elosztóról kell indítani, védelmét nem szabad egyéb áramkörökkel közösen ellátni. (Természetesen az áramszolgáltatói fogyasztásmérés kismegszakítóját leszámítva.)

Áramkimaradás esetén a folyamatos energiaellátást igénylő hálózatoknak automatikusan, 20 mp-en belül kell kapcsolódniuk a táphálózathoz. Folyamatos energiaellátást kell biztosítani, ahol a gyógyító munka megszakítása nem megengedhető. Ilyen például a műtő, intenzív kórterem, műveseállomás, olyan vizsgálatok, ahol a pácienst a vizsgálatra gyógyszerekkel előkészítik, ezért a vizsgálat felfüggesztése a páciens számára nagy hátrányt jelent. Nem kell folyamatos energiaellátást biztosítani olyan elektromedi- kai hálózatok esetében, ahol a kezelések vagy vizsgálatok megszakítása a páciensek károso- dása nélkül megtörténhet, vagy viszonylag egyszerűen megismételhetők. Ide tartoznak például egyes EKG vizsgálatok vagy elektroterápiás kezelők.

Az elektromedikai csatlakozóaljzatok mennyiségének és helyének meghatározásánál az alkalmazott készülékek számán kívül azt is figyelembe kell venni, hogy hosszabbító használata tilos. A csatlakozóaljzatok számához csoportonként az így meghatározott mennyiséghez még kettő-három aljzatot hozzá kell adni.

Adott helyiségen belül a más célú csatlakozóaljzatok színe az elektromedikai csatlakozóaljatok színétől eltérő legyen. Továbbá az elektromedikai hálózaton belül is jelölni kell, hogy mely csatlakozóaljzatok vannak szünetmentes hálózaton. (A szabvány ajánlást tesz: kézi átkapcsolású áramkörök esetén fehér vagy krémszínű; folyamatos energiaellátású – max. 20 mp – áramkörök esetén zöld vagy barna; különleges biztonsági táplálású vagy inverteres áramkörök esetében vörös.)

Egy csatlakozóaljzat-csoportot megengedett egyetlen közös (olvadóbiztosítóval védett) védelemmel ellátni, de közvetlenül az aljzatok mellett annyi kismegszakítót kell létesíteni, hogy egy kismegszakító 2-4 aljzatot védjen. A szabvány az 5.1.5.4. pontjában előírja, hogy a kismegszakítóval védett csatlakozóaljzatokat tápláló hálózatok túláram-védelmére – a szelektivitás miatt – csak olvadóbiztosítókat szabad alkalmazni. Ezeknek a névleges áramerőssége legalább háromszorosa kell hogy legyen az erről táplált legnagyobb névleges áramerősségű kismegszakítóval védett csatlakozóaljzatok névleges áramerősségének. A csatlakozóaljzatokat úgy kell kijelölni, hogy a hozzájuk csatlakoztatott készülékek vezetékei, kábelei ne akadályozzák a személyzetet feladatuk ellátásában. (Egy újraélesztésnél vagy vérzésnél elég nagy rohangálás lehet.)

Általános célú hálózatok

Azokban a helyiségekben, ahol nem használnak rendszeresen elektromedikai készüléket, általános célú hálózat kiépítése elegendő, és ezt a hálózatot nem kell a biztonsági táphálózathoz csatlakoztatni. Az összes helyi világításra szolgáló, rögzített bekötésű lámpatestet innen kell táplálni.

Az általános célú hálózat áramköreinek védelmét maximum 16 A-es névleges áramú kismegszakítóval kell ellátni, amit az áramvételezési helyhez legközelebbi alelosztón kell elhelyezni.

Az egyéb, kényelmi berendezések megtáplálására szolgáló aljzatokon kívül – ilyen például a hűtőszekrény, televízió – kórtermi ágyanként legalább két védőérintkezős aljzatot kell felszerelni.

Üzemviteli hálózatok

Az üzemi hálózat a kiszolgáló és üzemi helyiségekben üzemeltetett fogyasztók táplálására szolgál. Emlékszünk ugye, a kiszolgáló helyiségekben általában nem tartózkodnak páciensek, és a gyógyászathoz kapcsolódó tevékenységek folynak, az üzemi helyiségekben szintén nem tartózkodnak rendszeresen – kivéve, ha elbújnak a doktor bácsi elől rosszalkodni –, és ezen helyiségekben nem szakmai tevékenységek folynak, hanem az intézmény működését biztosítják. Az üzemi hálózat biztosítja a kiemelt fogyasztók folyamatos tápellátását is. A szabvány figyelmeztet arra, hogy a kiemelt fogyasztók számának meghatározásánál figyelembe kell venni a várható áramkimaradások gyakoriságát és időtartamát. Egy fontos és alapvető követelmény: az üzemviteli hálózatokat úgy kell létesíteni, hogy a kiemelt fogyasztók kézzel vagy automatikusan a biztonsági táphálózatra kapcsolhatók legyenek.

Ez megköveteli, hogy az üzemviteli hálózat áramkörei úgy legyenek kialakítva, hogy ezeket az előírt sorrendben a biztonsági hálózatra lehessen kapcsolni. Biztosítani kell azt is, hogy a tartalék áramforrás teljesítményét kézi vezérléssel történő átkapcsolás esetén se lépjék túl. Ez tervezést, előrelátást és a szakmával való egyeztetést kíván meg. Például a tápellátást időben fel lehet osztani a mosoda, a kazán és a konyha között. A klímaberendezés egészének vagy egyes részeinek automatikus vagy kézi átkapcsolása egyedi elbírálás tárgya.

Áramkimaradás esetén automatikusan kell a biztonsági táphálózatra kapcsolni:

  • minden olyan készüléket, amelynek folyamatos működése alapkövetelmény, és a még rövid ideig tartó kiesésük is gátolná az intézmény működését (pl. riasztók, automata ajtók, a ház víz-, gázellátását biztosító berendezések),
  • gyógyszerhűtőket, vérhűtőket és -melegítőket,
  • számítástechnikai hálózatokat (itt lehet, hogy inverter alkalmazása szükséges),
  • orvosigáz-ellátó hálózatokhoz tartozó készülékeket,
  • a kórház hírközlő rendszerét, valamint a nővérhívókat.
világítási hálózatok és tartalékvilágítások

Az általános világítás céljára világítási hálózatot kell létesíteni. A helyi világítást az általános célú hálózatról kell táplálni. Ha egy helyiségben a lámpatestek száma eléri a négy darabot, a világítási hálózatot több áramkörre kell felosztani.

A világítási áramköröket legfeljebb 10 A-es kismegszakítókkal kell biztosítani. Világítási hálózatról dugaszolóaljzatot táplálni nem szabad. Kivétel: a sürgősségi célra felszerelt, de a tartalékvilágítási hálózatról táplált dugaszolóaljzatok. Természetesen a világítási rendszert úgy kell kialakítani, hogy az összehangolható legyen a biztonsági és tartalékvilágítási rendszerrel. Egy érdekesség: azokat a lámpákat, amelyek lámpaoltás után is égve maradnak (a szabvány fogalmaz így!), a biztonsági világítás részeként kell kezelni. A biztonsági világítást illetéktelen nem kapcsolhatja. A kapcsolószerveket vagy el kell különíteni, vagy csak segédeszközzel működtethetővé kell tenni. Szükségvilágítást azokban a helyiségekben kell létesíteni, ahol a páciensek gyógyítása ezt nélkülözhetetlenné teszi. (Gyermekkórtermekben például kifejezetten ajánlatos elkerülni a kis betegek háromórás sötétben való őrjöngését.) A szükségvilágítás fényteljesítménye minimum az általános világítás fényteljesítményének az egy-negyede kell, hogy legyen, kapcsolása közpon-tilag is és az általános kapcsoló közelében is megoldható. Ahol követelmény a folyamatos energiaellátás, ott a szükségvilágítást és biztonsági világítást (irányfényt is) automatikus átkap-csolással kell megvalósítani 20 mp-en belül.

Röntgenhálózatok

1. Minőségi követelmények: A szabvány három rövid előírással kezdi: 1., a röntgenhálózat tényleges üzemi feszültsége 400/230 V ±10% lehet, 2., a röntgenhálózat ellenállása ne legyen nagyobb, mint az MSZ IEC 601-2-7 által megadott referenciaérték. A szabvány megemlíti, hogy ebbe az ellenállásértékbe a röntgenhálózatot leválasztó főkapcsoló ellenállása is beleszámít, 3., a táphálózaton lévő zaj-, zavarszint ne haladja meg az MSZ 17-011 szerinti, lakóépületekre vonatkozó megengedett értéket.

2. Telepített röntgenberendezés hálózatának kialakítása: A röntgenberendezést főkapcsolóval – amelynek megszakító-képessége a kapcsolt röntgenhálózaton lehetségesen fellépő legnagyobb zárlati áramra, üzemi kapcsolási teljesítménye a röntgenberendezés üresjárási teljesítményére méretezendő – kell ellátni, amellyel a teljes röntgenberendezés leválasztható, de semmi mást nem kapcsol. A főkapcsolót a főelosztóról induló külön (akár több röntgenberendezést tápláló) röntgenhálózatra kell csatlakoztatni. Innentől számomra a szabvány kicsit homályos, de szerintem a következőre gondol (2.6.2.1.2.).

Mivel több különálló röntgenberendezés is lehet, mindegyiket külön el kell látni főkapcsolóval. Azonban a főkapcsolóra csak egyetlen vezeték csatlakozhat. Az adott röntgenberendezés táplálásának szétosztását – annak különböző egységei számára – a gyártmányhoz tartozó röntgentáblán kell megvalósítani.

Tehát van egy főkapcsoló a röntgen előtt, annak közelében, amely az összes röntgen betápját elveszi, és vannak főkapcsolók az összes röntgenberendezés előtt is, amelyek csak az adott röntgenberendezést (azok tartozékaival együtt) áramtalanítják. A főkapcsolókra csak egy vezeték csatlakozhat, az energiaelosztást a röntgenberendezések között elosztóban, a röntgenberendezések tartozékait illetően a gyári röntgentáblán kell megoldani. A villamos szerkezetek esetében megengedett – de nem ajánlott – több betáplálás röntgenberendezések esetében nem megengedett. A röntgenberendezéshez tartozó átvilágítást jelző (ne gyere be, mert sugárzást kapsz) lámpát – mivel a berendezés része – a röntgentábláról kell táplálni, mégpedig külön áramkörrel. Nagy bajt okozhatna, ha jelzőlámpa áramköre tápellátás nélkül maradna, míg a független áramkörön lévő röntgenberendezés szórná a sugarat. A közlekedési tájékozódásra szolgáló színes fényű lámpákat vagy a röntgenberendezés hálózati egységéről, vagy az épület világítási hálózatáról kell táplálni, de külön körről.

A röntgentáblán jelölni kell, melyik csatlakozó – és biztosítója – melyik készülékhez, berendezéshez tartozik. Ugyanez igaz a csatlakozósávokról kiinduló vezetékekre is. A jelöléseknek tartósnak és segédeszköz nélkülinek kell lenniük. Ezen jelöléseket a röntgentáblán vagy annak közvetlen közelében kell elhelyezni. A röntgenhálózat kivitelezése során a sugárvédelmi feladatokat ellátó részeket megsérteni tilos.

3. A mozgatható röntgenberendezés hálózatának kialakítása: A mozgatható röntgenberendezéseket dugós csatlakozóval kell a hálózatra csatlakoztatni. Akár egyfázisú 230 V-os, akár – ritkább esetben – háromfázisú 400 V-os táplálású, hagyományos mozgatható a röntgenberendezés, a csatlakozáshoz ipari 16 A-es földelt dugós csatlakozót kell használni, amelynek aljzatai mellett fel kell tüntetni a hálózat névleges feszültségét.

A csak átvilágítási üzemű vagy csak töltőáramot felvevő röntgenkészülékek megtáplálásához háztartási földelt csatlakozódugót kell használni. Ezen szerkezetek az intézmény általános célú aljzataiba csatlakoztathatók.

Vezetékek és szerelvények kiválasztása

1. Vezetékek elhelyezése: Alapkövetelmény, hogy a vezetékek az egészségügyi intézmények gyógyászati helyiségeiben takarással legyenek szerelve – akár falban, védőcsőben, akár álmennyezet fölött futnak. A rejtett szerelés követelményét már az épületszerkezetek kialakításánál figyelembe kell venni.

Falon kívüli szerelés csak bizonyos esetekben engedhető meg, amenynyiben a higiéniai előírások betartása így is lehetséges. Olyan helyeken, ahol az épület szerkezeti elemei nem engedik meg a süllyesztett szerelési módot. Kisebb bővítéseknél, átalakításoknál, ahol a süllyesztett szerelés nagy bontással jár. Azonban kiemelt gyógyászati helyiségekben a falon kívüli műanyagcsatornába történő szerelés nem engedhető meg.

Gyengeáramú és erősáramú hálózatokat azonos védőcsőbe szerelni nem szabad, kivéve az erősáramú vezetékekkel és szerelvényekkel szerelt jelző- és vezérlőhálózatokat. Gondolom – remélem – a szabvány írói úgy következtetnek, hogy a gyengeáramú rész névleges feszültsége kisebb, mint az erősáramú hálózatoké. (Bár tudjuk, hogy a gyengeáramú kifejezés csupán arra utal, hogy nem az áram munkavégző, hanem jelhordozó képességét használja.) Amúgy ezen előírás lényegével már találkoztunk az MSZ HD 60364-4-41:2007 tárgyalásánál: különböző névleges feszültségű áramkörök azonos védőcsőben való szerelése csak akkor engedélyezett, ha az összes együtt vezetett áramkör vezetékeinek névleges feszültsége legalább akkora, mint a legnagyobb névleges feszültségű áramkör névleges feszültsége. A különböző rendeltetésű hálózatokat külön védőcsőben kell szerelni, és az erősáramú villamos hálózatok nyomvonalát úgy kell megválasztani, hogy mágneses terük ne okozzon zavart az elektromedikai készülékek jelét továbbító hálózatokban. Amennyiben az erősáramú és jelátviteli hálózatok nyomvonala nem kivitelezhető külön, a közös szakaszon az erősáramú hálózaton árnyékolni kell. Természetesen merőleges keresztezésnél erre nincs szükség. Fontos előírás még, hogy adott helyiségben lévő fogyasztókészülékek vezetékezését az adott helyiségben kell megvalósítani.

2. Vezetékek kiválasztása: Keresztmetszetre vonatkozó követelmények: 1,5-16 mm2-ig réz, 25 mm2-től lehet alumínium is. 1,5 mm2-nél kisebb keresztmetszetű vezető csak indokolt esetben, egyetlen fogyasztót tápláló áramkörök esetében lehet. Falon kívüli szerelésre, beleértve a vezetékcsatornába fektetett vezetékeket is, csak többerű tömlő és kábelszerű vezetékek alkalmazása megengedett.

3. Szerelvények elhelyezése: Az elektromedikai hálózatokról táplált csatlakozókat csoportokban, egységes, gyári kialakítású táblákon, süllyesztve kell elhelyezni. A csatlakozóaljzatok kismegszakítóit is a táblán kell elhelyezni. A szerelvények elhelyezése a padlószinttől minimum 40 cm-re történjen. Műtőkben és előkészítőkben a minimális magasság 1,5 méter. A szerelvényeket csak csavarral szabad rögzíteni, körmös felerősítéssel nem. Gyermekkórtermekben lepattintható fedelű szerelvények alkalmazása tilos. Ahol szükséges, a csatlakozóaljzatok áramtalanítását és az általános világítás kapcsolását a helyiségen kívülről kell megoldani. Az áramtalanító kapcsolót – az illetéktelen kezelés megelőzése végett – zárható módon kell elhelyezni. Az áramtalanító kapcsoló nem kapcsolhatja több helyiség áramkörét.

4. Vezetékkötések és csatlakozások: A szabvány olyan szinten elavult ezen a téren, hogy nem merem mindet leírni. Ami még aktuális, hogy az EPH kötéseket csavarokkal és hozzáférhetően kell készíteni.

zárszó

Ennyit az általános előírásokról. Nem higgyük, hogy az eddig leírtak nem érintik az érintés-védelmi szabványossági felülvizsgáló munkáját. Bár a következő cikkben már konkrétan is kitérünk arra, hogy az MSZ 2040:1995 milyen mértékben befolyásolja a felülvizsgáló munkáját, addig is érdemes összevetni az MSZ HD 60364:6 alapdokumentációjának

4. oldalával, amely a vizsgálati eredmények összefoglalását tartalmazza. A figyelmes olvasó biztosan talál olyan részeket, amelyek új értelmet nyernek az MSZ 2040:1995 fényében. Tudni kell, hogy a szabvány az MSZ 1600 és MSZ 172:1-hez képest szigorúbb előírásokat ad.

Lehet, hogy az elmúlt, közel 20 év alatt nem ártott volna egy ráncfelvarrás. Logikus, hogy az MSZ 2040:1995 által nem tárgyalt részekre az MSZ HD 60364 sorozat vonatkozó részei az irányadók. Természetesen az MSZ 2040:1995 elemezgetését és ismertetését folyatni fogjuk sorozatunk további részeiben.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem