A riasztóközpontokról
2011/5. lapszám | netadmin | 4961 |
Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Elektronikus vagyonvédelmi sorozatunk folytatásában ez alkalommal a rendszer központi elemére, a riasztóközpontokra fókuszáljuk a figyelmet. Érdemes külön hangsúlyozni azt, hogy a korszerű termékek esetében számos olyan opció áll a megrendelő, illetve a telepítő rendelkezésére, amely érdemleges módon megemelheti a létesítmény védettségét, ugyanakkor a nem megfelelő tájékozottság mellett ezek az opciók kihasználatlanul maradhatnak.
Általános érvényű megállapítás az, hogy a jó riasztórendszer akkor látja el maradéktalanul a feladatát, ha a felhasználó lényegében nem is érzékeli a jelenlétét. A felszerelés mellett kitüntetett szerep hárul a körültekintő tervezésre is: milyen eszközöket rendeljünk egyes feladatokhoz, ezek a berendezések milyen elhelyezést nyerjenek, és a számos, nem csupán biztonságtechnikai funkció milyen módon kerülhet zökkenőmentes összehangolásra.
A hosszútávra tervező, állandó ügyfélkörre támaszkodó vállalkozó elemi érdeke, hogy a megrendelő ne bosszankodjon állandóan a vakriasztások miatt, illetve hétköznapi életviteléhez könnyen hozzáigazítsa a már telepített rendszert is. Nyilvánvaló, hogy mind az előrelátó tervezést, mind a megrendelő számára elengedhetetlen ismeretek átadását csak az a szakember valósíthatja meg, aki az általános ismereteken túlmenően az adott berendezések összes műszaki paraméterével tisztában van.
Noha a megrendelő maga csak az érzékelőket látja és a kezelőfelülelet használja, a rendszer működésének alapvető keretfeltételeit a riasztóközpont határozza meg, felprogramozását pedig a telepítő végzi el. Alkalmazásával valósítható meg az elektronikus védelmi rendszer egységes és logikus volta. Vegyünk először egy szemléltető példát!
Egy többszintes családi házban lényeges követelmény például az, hogy éjszaka a héjvédelmet ellátó eszközök élesítve legyenek, ugyanakkor természetesen senki nem szeretné magát saját riasztórendszere foglyának tekinteni: például biztosítani kell a közlekedőhelyiségek szabad használatát, esetleg késleltetett riasztási opció felprogramozásával.
Vagy éppen ellentétesen: bizonyos körülmények között hiába szólal meg a kültéri riasztó nappal, amikor egy betörő megkísérel behatolni a házba, ha a szomszédok nem tudnak vagy akarnak reagálni a riasztásra: érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy távfelügyeleti szolgáltatást igényeljünk. Sok szerelő nem is tudja, hogy a riasztóközpontok ma már alapfelszereltségként tartalmazzák a csengő-funkciót: ennek az az előnye, hogy riasztás nélkül is jelzi a tulajdonosnak, ha valaki kinyitja a bejárati ajtót: ha már nem zárjuk be a bejárati ajtót, legalább egy sípoló hang figyelmeztethet a besurranó tolvaj jelenlétére.
Gyakori jelenség, hogy a telepítő csupán egy-egy rendszer installálását sajátítja el: ennek eredménye az, ha például egy négyzónás rendszert úgy szerelnek fel, hogy – biztos, ami biztos alapon – még az ablaktalan sufniban is mozgásérzékelővel találkozhatunk. És fontos tudni, hogy ez nem csupán az adott szerelő szakmai renoméját tépázza meg, hanem a telepített márka hírneve is sérül.
A riasztóközpontok elsődleges feladata a kijelölt zónák működési tulajdonságainak meghatározása: a telepítéssel adhatjuk meg, hogy például az egyik zónában található érzékelő bizonyos eseményeknél hogyan reagáljon. Rendelkezésre állnak gyakran használt zónatípusok, ilyen például a belépés-késleltetés. Ha az adott zóna megnyílik, behatolás történik, akkor rendelkezésre áll egy előre meghatározott időtartam, amely mellett a riasztás elkerülése érdekében beavatkozhatunk. (Sajnos nem túl ritka az sem, hogy ezt a zónadefiníciót is elfelejtik megadni: ilyenkor például az ajtónyitáskor megszólal a riasztó, a tulajdonos pedig lélekszakadva rohan, hogy beüsse a kódot.)
Már magából a belépés-késleltetésből is többfajta áll rendelkezésre: más a helyzet ugyanis akkor, ha történetesen nem a bejárati ajtón keresztül, hanem a garázson át közelítjük meg a lakást. Egy autóbeállás ugyanis lényegesen több időt vehet igénybe: ellenben arra is ügyelni kell, hogy ez az idő se nyúljon túl hosszúra, hiszen komoly értékek is lehetnek a garázsban.
Itt kell szót ejteni a rádiófrekvenciás rendszerek előnyeiről. Az iménti példánál maradva, könnyen felismerhető, hogy mekkora előnyt jelent az, ha a távirányító nem egyszerűen a garázskapu nyitására és zárására, hanem a riasztóközpont kezelésére is alkalmas. Természetesen a rádiófrekvenciás rendszerek nagy előnye, hogy utólagos telepítésnél nincs szükség bonyolult átalakítási munkálatokra.
Tudni kell, hogy ma már az alacsonyabb árfekvésű riasztóközpontok is alkalmasak ilyen egyszerűbb épületfelügyeleti megoldások alkalmazására, hiszen rendelkeznek programozható kimenetekkel, illetve ezek száma bővíthető. Nyilvánvalóan egy magasabb fejlettségű központ több eseménylistával rendelkezhet, több vezérlési feladat bízható rá. Már a vásárlás előtt célszerű tanácsot kérni a szakkereskedés eladóitól ebben a kérdéskörben, természetesen a megrendelői igények felmérését követően; így nagy valószínűséggel összehangolhatók az igényelt (vagy csak később igényelt) feladatok és a riasztóközpont kapacitása.
A különböző késleltetett riasztások mellett persze számos további zónadefiníció megadására is szükség van: amennyiben például a lakás előszobájában egy ablak is található, akkor a késleltetett riasztás akkor is működésbe lépne, ha egy betörő az ablakon keresztül hatolna be, így tulajdonképpen alkalma nyílna a késleltetés időtartamában arra, hogy megrongálja, üzemképtelenné tegye a riasztórendszert.
Ebben az esetben például az javasolható, hogy ez a zóna legyen ún. „követő”, kövesse a belépés-késleltetés zónájának az állapotát. Ha nyílik egy belépés-késleltetési zóna, majd egy követő zóna, akkor elkerülhető az indokolatlan riasztás: de amennyiben nem nyílik meg a belépés-késleltetési zóna, hanem valaki e nélkül megy be a követő zónába, akkor a riasztó jelzést ad. Ha a kezelőfelületet nem közvetlenül a bejárati ajtó mellett helyezzük el, akkor az összes olyan zónának tulajdonképpen követőnek kell lennie az indokolatlan riasztás elkerülésének érdekében. Apróság, mégis érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy általánosságban sem javasolt az a manapság oly elterjedt megoldás, hogy a kezelőpanelt közvetlenül a bejárati ajtó mellé helyezik el, például a kaputelefon mellé: riasztás esetén ez a tolvajok elsődleges célpontja. A rongálás, túl azon, hogy szintén a károk közé sorolódik, lehetetlenné teszi a rendszer gyors kikapcsolását. Megtörtént eset, hogy betörés után, mire elérték a telepítőt, eltelt három nap.
Túl azon, hogy a riasztó lényegében még hosszú ideig szólt, a számos esemény a naplóban felülírta a betörés eseményére vonatkozó bejegyzést. Így nem volt lehetséges a betörés rekonstrukciója a rendszer memóriájából. (Ez arra is utal, hogy a telepítőnek olyan szinten kell felelősséget vállalnia a munkájáért, hogy a későbbiekben folyamatosan elérhetőnek kell maradnia: ez egyebek mellett etikai kérdés.)
A zónadefiníciók felsorolását az azonnali zónákkal lehet folytatni: értelemszerűen itt arról van szó, hogy az élesített érzékelők, amennyiben állapotváltozást érzékelnek, úgy azonnal riasztási jelet küldenek a központba. Továbbá ki lehet emelni az ún. 24 órás zónákat is: itt arról van szó, hogy ezek a központ állapotától függetlenül, tehát például kikapcsolt állapotban is, változás észlelése esetén riasztást generálnak. Például a füstérzékelők ilyen 24 órás zónákat alkotnak: ha a tulajdonosok az épületben tartózkodnak, és kikapcsolták a rendszert, a füstjelzésre akkor is szükség van. Itt érdemes érinteni a riasztóközpont különböző állapotainak kérdését is. A bekapcsolt állapotban tulajdonképpen a rendszer minden eleme aktív a beprogramozott zónadefinícióknak megfelelően. Emellett gyakran megtalálható az ún. elalvás-élesítés, amely azt foglalja magában, hogy a személyek ugyan otthon vannak, de csak korlátozott térben közlekednek, ilyen jellemzően éjszaka fordul elő. Ez esetben csak a hálóhelyiségek és a közlekedőfolyosók nem élesítettek.
Továbbá, jellemző még az ún. „stay” állapot, amikor elsősorban a héjvédelem marad aktív (bejárati ajtó, teraszajtó, pincelejárat stb.), de a belső terekben nem működnek az infravörös érzékelők. E rövid bemutatás során nem lehet minden zónadefiníciót ismertetni, néhány másodlagos definíciót azonban érdemes még kiemelni: rendelkezésre áll azonnali és késleltetett tűzriasztás, néma tűzriasztás, betörés, támadás, csengő funkciók. Ezek mindegyike 24 órás zónában található, a központ állapotától függetlenül képesek riasztójelet küldeni. A 24 órás csengő zónadefiníció esetén például a kezelő hallat csupán egy sípoló hangot, de a külső riasztó nem szólal meg, amennyiben valaki kinyitja az ajtót.
Értelemszerűen betörés vagy tűzriasztás esetében a külső hangjelző is megszólal: természetesen a távfelügyeletnek küldött kódban az egyes riasztási események kódja eltérő lesz, tehát az ottani munkatársak pontosan értelmezik majd a fenyegető esemény jellegét. A 24 órás gázjelzés például egyértelműen beazonosítható a távfelügyeleti központnál, így a helyszínre érkezők nyilvánvalóan nem a külső behatolás jeleit kezdik keresni, hanem azonnal a CO-érzekelő állapotát vizsgálják meg. A 24 órás betörésjelzés pedig egyértelműen arra enged következtetni, hogy olyan sérülés állt elő, ami szabotázsra utal: például valaki kinyitotta a központot, tehát illetéktelen behatolás esete áll fenn.
A riasztóközpontok további jellemzésére az szolgál, hogy hány partíció helyezhető el rajta: a központ egyik alapvető paramétere az, hogy hány zónát kezelhet. Ha az adott gyártmányú központ particionálható, akkor a telepítő azt is megszabhatja, hogy az adott zónaszám hány területre osztható fel. Így például egyetlen központ alkalmazásával védhető egy ikerház is: mindkét lakásban található kezelőfelület, mindkét lakásban adott számú zónaszám található, ám az egyik lakás a központ 1-es partíciójáról, míg a másik a 2-es partíciójáról vezérelt.
Általános telepítői hiba az, hogy alulméretezik a központot: nem a feladathoz, hanem a megrendelő árérzékenységéhez szabják a központ paramétereit. Így fordulhat elő például az, hogy egy egész iskolát egy nyolczónás központról kívánnak üzemeltetni. Persze ez csak úgy érhető el, ha egy-egy zónába 4-5 érzékelő is bekötésre kerül: tehát például egy egész folyosót 8-10 teremnek megfelelő érzékelőkkel felfűznek egy zónára. Könnyű belátni, hogy ha történik egy zónariasztás, akkor aligha lehet pontosan megállapítani, hogy pontosan melyik teremnél történt a behatolás. Sokan megteszik azt, hogy egy-egy zónába több érzékelőt is telepítenek, noha ma már egy nagyobb területű helyiség védelmét akár kombinált érzékelőkkel biztonságosan meg lehet oldani.
Nagyon fontos annak kiemelése, hogy a megrendelőket tájékoztatni kell a rendszer on-line alapú nyomon követési lehetőségeiről: számítógépről vagy okostelefonról ma már folyamatosan figyelemmel kísérhetők a zónamozgások, lehet élesíteni, hatástalanítani stb. Nemcsak a felhasználást könnyítik meg ezek a lehetőségek, hanem nagyon sok kellemetlenségtől és felesleges pénzkidobástól is megkímélhetik a tulajdonost.
Nagy jelentősége van továbbá a felhasználó irányába annak, hogy ha a kezelőpanel nem csupán a zónabesorolást tartalmazza, hanem konkrét információt ad az adott zónáról (pl. 1-es zóna, konyha), illetve ezek állapotáról és a bekövetkezett eseményekről. Az LCD-kijelzős panelek térhódítása jórészt ennek köszönhető, a design pedig tovább emeli ezek eladhatóságát.
