Majd leverem rajtad...

A vezetékek vizsgálata nyomán

2011/4. lapszám | netadmin | 8720 |

Figylem! Ez a cikk 13 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A Villanyszerelők Lapja márciusi számában megjelent vezeték- vizsgálati publikáció számos olvasói reakciót, felvetést eredményezett: ezek közül több általában vetette fel a minőségi anyagok használatának akadályait, ellenérdekeltségi szempontjait a kivitelezés során. Az alábbiakban egy villamos tervező problémafelvetéseinek szerkesztett változatát közöljük.

Sajnos még a mai napig számos probléma forrása a szabványok kötelező voltának megszüntetésével kapcsolatos félreértés: a kivitelezésben érintett, különböző státuszú szereplők részéről egyaránt jellemző magatartás az, hogy noha azzal tisztában vannak, hogy a szabványok alkalmazása nem kötelező, de azt már elfelejtik, hogy ebben az esetben igazolni szükséges azt, hogy a szóban forgó műszaki megoldás a vonatkozó szabványnak minimum megfelelő vagy annál korszerűbb műszaki színvonalon áll. Ez az igazolás azonban egy eljárást von maga után, ami költségekkel is jár.

A magyar jogszabályok labirintust, útvesztőt alkotnak egy műszaki szakképzettségű ember számára: ráadásul „salátaszerűen” sokszor toldozottak-foltozottak, szakmai szemmel tekintve egyáltalán nem koherensek. A szabványok területén is folyamatos változások mennek végbe a harmonizáció miatt, és „fizetős” voltuk miatt nehezen hozzáférhetők a kivitelezők számára a „friss” szabványok. Csak egy példát kiragadva a vonatkozó jogszabályok alapján: egy tervdokumentáció összeállításánál nincs világosan definiálva az, hogy pontosan mely határok választják el az engedélyezési, kiviteli, esetleg megvalósulási terveket, vagy nincs egzakt módon meghatározva az, hogy mi tekinthető tervezői művezetésnek.

Természetesen az egyértelműen beazonosítható, hogy a villamos tervező viseli a felelősséget a kiviteli tervekért, de pontosan milyen kritériumok alapján lehet egyértelműen rögzíteni a kiviteli terv határait? Feltételeznénk azt, hogy a jogalkotó csak olyan kiviteli tervekről beszél, amelyek alapján a műtárgy módosítások nélkül megvalósulhat: sajnos a gyakorlat teljesen mást mutat.

Ez a helyzet pedig táptalajt biztosít olyan visszaéléseknek, amelyek a megrendelő, generálkivitelező anyagi érdekeltségéből kifolyólag vállalhatatlan műszaki megoldásokban öltenek testet. Ilyen jellemző eset az, amikor a kivitelezés megkezdése után a kivitelező elvárja a tervezőtől, hogy vállaljon felelősséget az általa elkövetett „módosításokért”.

Például a kivitelező úgy dönt, hogy egy olyan vezetéket alkalmaz a létesítés során, amelynek műszaki megfelelőségéről nem áll rendelkezésre megbízható információ, de azt igényli a tervezőtől, hogy aláírásával vállalja át a kivitelezőtől a felelősséget. Természetesen ez egy leegyszerűsítő példa: elég azonban csak olyan komplex feladatokra hivatkozni, mint például a tűzvédelem kérdésköre ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen az, hogy a tervező által megkomponált rendszer egyes elemeinek kiváltása milyen károkat okozhat.

A tűzvédelem egy sokszorosan összetett rendszert feltételez: a kábeltartó szerkezetektől kezdve a vezetékeken át egészen az alkalmazott dübelekig. Ha a kivitelező elkezdi „szétcincálni” a rendszert, akkor megszűnik annak konzisztenciája: a megrendelő vagy azért kap erősen csökkent műszaki értékű produktumot, mert a kivitelező megvezette, vagy azért, mert ő maga is cinkos volt a takarékos megoldások preferálásában. Az más kérdés, hogy senki nem foglalkozik az üzembiztonság, a karbantarthatóság problémájával.

Megtörtént eset volt az, hogy a belsőépítész bizonyos átalakításokat hajtott végre, egyes elzárásokat az eredeti tervektől eltérően alakított ki: ennek eredményeképpen nagyon kis légtérfogatú elzárás alakult ki, amelyben azonban rossz ellenállású, gyenge minőségű kábelek kerültek telepítésre, 20-40 méteres hosszúságban. Senki nem gondolt arra, hogy az itt felgyülemlő hőmennyiséget hogyan lehet elvezetni. Az apró módosításoknak pedig a terhelés növekedése lett/lehet az eredménye, melynek hatására a vezetékek nagy mértékben felmelegedhetnek. Az elkerítés eredményeképpen – mivel mértéke nem éri el az előírásokban meghatározottakat – a tűzoltóság nem írta elő az elkerítésen belül (gipszkarton felett) tűzjelző alkalmazását: akkor pedig ki és mikor veszi észre a tűzeset bekövetkezését? A szellőzés hiánya nyomán előálló tűzveszély, az esetlegesen bekövetkező tűzeset kinek a felelősségét veti fel?

A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről a jelenleg hatályos jogszabály, amely az alapvető kérdésekben választ kellene, hogy kínáljon a felmerülő kérdésekre. Sajnálatos módon azonban ha valaki nem járatos a jogi „útvesztőkben”, és például csak internetről akar tájékozódni, mint az „egyszeri” megrendelő, akkor számos, ezen rendelettel hatályát vesztett jogszabályról olvashat: mindazonáltal a hatállyal rendelkezők közül keveset találhat meg, amelyek pedig a kivitelezés szempontjából kulcsfontosságú területek szabályozásáért felelnek. Ez a fejetlenség azonban azok malmára hajtja a vizet, akik eleve nem törekednek a műszakilag szabatos megoldásokra: úgymond „racionalizálják”, „költséghatékonnyá” teszik a megrendelő számára a létesítést, ám ez lényegében csak saját profitmaximalizáló tevékenységük eufemisztikus megfogalmazása. A tervező az engedélyezési és kiviteli terveknél jó esetben konzultál egy számára megbízható kábelkereskedővel, kikéri a véleményét bizonyos egyedi feladatok anyagigényével kapcsolatban.

Persze elkerülhetetlen a válaszok megfelelő ellenőrzése, tehát az utánajárás is. Az említett jogszabály meghatározza a kivitelei terv tartalmát szakági fejezetenként: igen ám, de gyártmányok, típusok megadása nélkül. Ez azonban számos villamossági fejezet esetében egyszerűen elkerülhetetlen: más módon a méretezés sem lenne elvégezhető. Az engedélyezi eljárás során a legfontosabb részeket ellenőrzik, majd a szolgáltatói engedély birtokában elkészül a kiviteli tervdokumentáció is, amely nem térhet el az engedélyezési tervtől. A rendelkezésre álló kiviteli terv alapján kell a kivitelezőnek árajánlatot adnia, ugyanakkor a rendelet 3. §-ának B. pontjában rögzítik: „Az építési szerződés megkötését követően a vállalkozó kivitelező viseli annak a hibának jogkövetkezményét, amely a tervdokumentáció olyan hiányosságából adódik, melyet a vállalkozó kivitelezőnek a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett.”

Erre szokták a kivitelezők azt a kritikát megfogalmazni, hogy ez a terv nem is kiviteli terv: de ha nem kiviteli tervről van szó, akkor mi alapján kezdte meg a kivitelezést, mi alapján adott árajánlatot? A kiviteli terv tartalmaz bizonyos anyagkiírást, alaprajzokat, nyomvonalakat, kapcsolási rajzot, műszaki leírást. Jellemző probléma az, hogy a kivitelező azt állítja, hogy nem kapott kiviteli terveket, noha gőzerővel építi az építményt. Az is a problémakörhöz tartozik, hogy nagyon nehéz olyan kiviteli tervet létrehozni, amely a kivitelezés idején is helytálló: egyik napról a másikra számolnak fel gyárakat, termékcsoportokat, rendszereket. Erre a nehézségre jelentene megoldást a tervezői művezetés: ennek keretében a tervező az egyes létesítési módosításoknál nyilatkozatokat tesz, vállalja értük a felelősséget, illetve arról is állásfoglalást alkot, hogy a változtatások nyomán szükséges-e új engedélyeztetési eljárást lefolytatni. Például egy diesel aggregát utólagos beépítése olyan baleseti kockázatot hordoz a későbbi üzemeltetés során, amely feltétlenül az egész rendszer újragondolását teszi szükségessé, nemkülönben a meglévő rendszer energetikai újracsoportosítását, akár teljes áttervezését is.

Rendkívül problematikus a műszaki ellenőr és a felelős műszaki vezető státusza a gyakorlatban, annak ellenére, hogy a jogszabály szerepükkel, felelősségükkel kapcsolatban nagyon világosan fogalmaz. Történetesen, ha a kivitelező egy nem megfelelő minőséget képviselő vezetéket kíván felhasználni az építkezésen, akkor gyakori eset az, hogy az ebből fakadó kockázatot a tervező vállára kívánják helyezni, noha elsősorban az ő feladatuk lenne az, hogy a létesítés során ellenőrizzék a terveknek való megfelelőséget, illetve az alkalmazott anyagok minőségét. A tervező javasolhat megfelelő minőségű szerelési anyagokat, ám ha a spórolási szándék miatt a kivitelező más eszközök beszerzéséről dönt, akkor ezt nem varrhatja a tervező nyakába: noha ez evidens megállapításnak tűnik, a gyakorlatban mindenki a saját jól bevált beszállítójától vásárol, a felelősséget pedig igyekszik magától elhárítani.

Általában végeznek egy gyorstesztet a piacon, hogy mely vezetékek a legolcsóbbak, majd abból rendelnek: igen ám, de a megfelelőségi bizonylatnál már azt sem ellenőrzik, hogy érvényes-e, megbízható vizsgáló intézet állította-e ki, illetve a területre szállított anyag és a bizonyítványai, valamint a tervben megfogalmazott műszaki igények egybeesnek-e stb. A kábelkereskedők tudhatják jól, hogy az utóbbi időben egyes gyárak más és más minőségi osztályba tartozó vezetéket kínálnak eladásra, azaz vásárolható „A” vagy „B”, esetleg „C” minőségű termék is – természetesen más és más árkategóriában. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott vezetékek nem felelnek meg a szabványi előírásoknak (bár jelentheti ezt is), csupán azt, hogy más, gyengébb alapanyagokból dolgoznak. Lényegében a tényleges kábelkereskedelem mellett létezik egy másodlagos is, ahol ugyanazon vezeték többféle minőségű kiszerelésben is fellelhető.

Jelenleg is futó, jelentős léptékű beruházáson történt a következő eset. A felkért tervező a megállapodásnak megfelelően elkészítette az engedélyezési és kiviteli tervdokumentációt, majd a kivitelezők pályáztatása után megkezdődött a tényleges építkezés. Ismételten felmerült a szokásos huzavona: ezek a kiviteli tervek nem megfelelők stb.

A tervező – lévén, hogy saját tervei megvalósulásáról van szó – felkereste a helyszínt, érdeklődött az építés állapotáról. A kivitelező a kapott tervekben lényegében mindent rossznak talált – az emlékeztetőkben természetesen csak saját kifogásait rögzítette írásban a tervezői észrevételek elfelejtése mellett –, ami a megbízó félrevezetésére ad lehetőséget: például a villámhárító túl lett méretezve, kevesebb vasból kellene megcsinálni stb. A tervező igyekszik konstruktív lenni: álljunk neki, végezzük el a szükséges átalakításokat. Igen ám, de a háttérben már elkezdődött a lejárató kampány: a tervező nincs is ott a kooperációkon, nem ad felelős nyilatkozatokat, nem követi le megfelelően a terveket. Azaz, nem végez tervezői művezetést, nem készít a megvalósulásról dokumentációkat.

Tudni kell, hogy a kivitelező és a megrendelő részéről ezek további költségeket jelentenek, azaz nincs érdekükben ezt a tevékenységet elismerni, egyszerűbb „ezek nem kiviteli tervek” jelmondattal hárítani a problémát. Tudni kell, hogy ha a kivitelező eltér a tervező által biztosított kiviteli tervektől, akkor az már a megvalósulási terv részét alkotja: ez az eltérés mértékének függvényében következményként akár ismételt engedélyezési eljárást is vonhat maga után.

Sajnos, a jogszabály itt nem egyértelmű: csak annyit rögzít, hogy a kivitelezőnek a megvalósítási változtatásokkal együtt kell a kiviteli tervet a megrendelő részére átadnia. A valóságban a megrendelő azt az információt kapja, hogy a kivitelező nem is kapott kivitelei tervet: átvettek ugyan egy átadás-átvétellel egy tervet, de az nem minősíthető kivitelinek. Persze ez a terv a kivitelezés helyszínén van, hiszen ha ez másként lenne, akkor azért a kivitelező büntethető lenne: ekkor persze mégis kiviteli a terv.

Mit tehet a megrendelő ekkor? Természetesen a háttérben az a probléma áll, hogy a generálkivitelező is olyan nyomott áron vállalta a projekt létesítését, hogy feltétlenül trükköznie kell a minimális haszon érdekében (avagy a még nagyobb elérése miatt). Normális helyzetben egy sor kompetens személy állná az útját a silány anyagok beépítésének, ám az anyagi érdekeltség miatt erre minimális esély van.

A „költséghatékony” megoldások preferálása azonban joggal veti fel a létesítés műszaki tartalmának a tervekkel való kompatibilitását, s ez a felelősség kérdését is érinti: márpedig a jogszabályok ebben a vonatkozásban nem határozzák meg egyértelműen a tervező, kivitelező és adott esetben a megrendelő kompetenciáját. Végül ide kívánkozik egy kis kitekintés Németországra: a frankfurti repülőtéri tűzeset felhívta az ottani szakemberek figyelmét a megfelelő villamossági alapanyagok szükségességére. Itt nagyon sokan haltak meg a vezetékek égésekor keletkező mérgező anyagok miatt. Sajnálatos lenne, ha a hazai építőipari gyakorlat megváltoztatására is csak hasonló katasztrófa bekövetkezése után kerülne sor.