Hulladékgazdálkodás II.
2009/3. lapszám | Kovács Béla | 4240 |
Figylem! Ez a cikk 16 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az elmúlt lapszámban megjelent cikkben áttekintettük a hulladékgazdálkodás jogszabályi környezetét, valamint intézményi hátterét és gyakorlatát. Jelen publikációban az elkövetkező időszakban várható fejleményeket emeljük ki, illetve vázlatos kitekintést biztosítunk az energiatakarékosság aktuális problémáira: nem hagyható figyelmen kívül ugyanis az, hogy a környezetvédelmi, energiatakarékossági szempontok szerint előállított elektromos és elektronikai termékek későbbi, hulladékként történő feldolgozása lényegesen problémamentesebb, mint a hagyományos, „energiapazarló” gyártású berendezéseké.
Elektromos és elektronikai berendezés kategória |
2009. évben |
2010. évben |
• Háztartási nagygép |
38% |
39% |
• Háztartási kisgép |
20% |
20% |
• Információs (IT) és távközlési berendezések |
37% |
37% |
• Szórakoztató elektronikai cikkek |
35% |
35% |
• Világítótestek |
5% |
5% |
5.a) Gázkisüléses elven működő lámpák |
30% |
30% |
• Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok |
5% |
5% |
• Játékok, szabadidős és sportfelszerelések |
5% |
5% |
Fontos további fejlemény a jogszabályok területén az, hogy megjelent az Európai Unió 2016-ig szóló, elektromos és elektronikai termékek hulladékkezelésére vonatkozó szabályozási tervezete: ez igen jelentős szakmai vitát generált, tekintettel arra, hogy a munkaanyag a vonatkozó termékcsoportban a piacra vitt kontingens 65%-át tervezi visszavetetni, újrahasznosíttatni a gyártókkal – az összes kategóriában. Érdemes belegondolni: ez konkrétan azt jelenti, hogy a jelenlegi begyűjtési ráta több mint kétszeresét kellene a gyártóknak begyűjteni és hasznosítani! Két fő problémát szükséges ezzel kapcsolatban megemlíteni. Egyfelől a háztartási kis- és nagygépekben, az elektromos és elektronikai eszközökben számos értékes alapanyag található: ezeket a hulladékok termelői eljuttatják a fémfeldolgozókhoz, így különösebb bábáskodás nélkül is bekerülnek a hulladékhasznosítás rendszerébe, azaz a gyártók tulajdonképpen nem is férnek hozzá ezekhez az alkatrészekhez.
Másfelől, s ez a jelentősebb probléma, a gyártóknak lényegében nem állnak rendelkezésre olyan eszközök, amelyek segítségével ezt a rendkívül magas begyűjtési rátát elérhetnék. Egyáltalán az is kérdéses, hogy a gyártókat milyen mértékig lehet terhelni a hulladékok kezelésével: az előirányzott 65%-os begyűjtési kötelezettség lényegében a szelektív hulladékgyűjtés jelentős szegmensének gyártókra történő átruházását jelenti!
A gyártók álláspontja szerint a szelektív hulladékgyűjtés az önkormányzatok, a közösség feladata: amíg például a jegyzők nem rendelték el a négy alaphulladék szerinti szelektív gyűjtést és nem biztosítottak ehhez megfelelő hulladékudvarokat, addig nem került sor a szelektív hulladékgyűjtés széleskörű elterjedésére. Még a kereskedők bevonásával sem tűnik számukra vállalhatónak ez a tevékenység, hiszen a piac ezen szereplői is ódzkodnak attól, hogy kereskedelmi telepük mellé még külön egy hulladékudvart is telepítsenek, üzemeltessenek.
Feltehetően a fenti rátát csak úgy lehet teljesíteni, ha a lakossági és egyéb felhasználókat érdekeltté teszik a hulladék megfelelő begyűjtésében. Például a világítástechnikai szegmensben meghatározó fénycsövek esetében érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen úton-módon lehet elérni ezt a magas begyűjtési arányt: egyik lehetséges alternatíva az lehet, hogy betétdíjassá teszik ezeket a termékeket, hasonlóan az italáruk üvegeihez. Másik út lehet az, hogy a gyártók eleve úgy értékesítik a termékeiket, hogy bizonyos mennyiségű áru eladását az adott kontingens 65%-ának megfelelő hulladék visszaszállításához kötik feltételként, bár ez meglehetősen idealisztikus elképzelésnek tűnik fel. Jelenleg ott tart ez a folyamat, hogy sorra jelenleg meg az európai gyártók állásfoglalásai, s feltehetően a fenti célértéket alacsonyabbra fogják szállítani.
Összességében azonban ki kell emelni, hogy a tapasztalatok szerint a gyártók és a gyártók képviselői pozitív módon viszonyulnak a hulladékkezelés területéhez: noha jogszabály kényszeríti őket a begyűjtés és feldolgozás feladatainak ellátására, alapvetően támogató módon kapcsolódnak be az intézményi háttér és a gyakorlat kiépítésébe.
A kereskedelmi szektor szintén konstruktív módon reagált a megfogalmazott követelményekre, sőt ezeket beépítették üzletpolitikájukba: a környezetvédelmi, zöld kép megfogalmazása lényegében ma már minden jelentősebb kereskedelmi lánc elengedhetetlen marketing elemévé vált. Számtalan áruházban lelhetünk fel olyan „zöld-pontokat”, amelyek részben tanácsadással, részben konkrét hulladék-visszavételi profillal szolgálják ki a vásárlókat.
S végül, hangsúlyozni szükséges azt is, hogy a magyar lakosság jelentékeny hányada is kedvezően reagált erre az elvárásra: csak a világítástechnikában alkalmazott eszközök vonatkozásában egy év alatt megduplázódott a lakosság által visszajuttatott hulladék mennyisége!
Végül is tehát megállapítható, hogy a hulladékgazdálkodásban érintett piaci szereplők és a lakosság egyaránt pozitív módon viszonyult a környezetvédelemi és ezen belül is a hulladékgazdálkodási követelmények kielégítéséhez, és a jogszabály által előírt kötelezettségeken messze túlmenően járultak hozzá a direktívák által megfogalmazott célok eléréséhez. Ez pedig feltétlenül alapot teremthet a fejlesztés alternatíváinak kidolgozásához.
![]() |
Energiatakarékossági szempontok
Amint a fentiekben már említésre került, a hulladékgazdálkodás és az energiatakarékosság szorosan összefüggő területek. Érdemes vázlatosan áttekinteni az energiatakarékosság néhány fontos szintjét, a gyártók, a felhasználók, a magyar és az európai megközelítés fontos aspektusait.
A környezetvédelem, az energiatakarékosság szempont- és normarendszerét elsősorban a gyártóknak kell működésükben érvényesíteniük. Csupán a fentebb említett, hulladékgazdálkodási vetületet kiragadva, a termelésben például a későbbi hulladékgazdálkodási szempontokat előre is érvényesíthetik úgy, hogy már a termék tervezésénél figyelmet tanúsítanak a majdani szétszerelésre, az anyagok hasznosítására, tehát lényegében a termékek teljes életútját át kell tekinteniük. Ez magában kell, hogy foglalja a lehetséges környezeti terhelések mérlegelését, illetve a megfelelő alternatívák kijelölését.
Fontos tervezési szempont az, hogy a kiválasztott alapanyag helyettesíthető-e újrahasznosítható anyagokkal, illetve mellőzni kell a toxikus komponensek alkalmazását. Továbbá, hasonlóképpen hangsúlyos kritérium lehet a termék hosszú élettartama, bővíthetősége, felújíthatósága. Más vonatkozásban a gyártók úgy is hozzájárulhatnak a környezetvédelemhez, hogy a beszállítóik körében előnyben részesítik azokat, akik rendelkeznek környezetvédelmi tanúsítvánnyal, illetve a hulladékhasznosítás szempontjait érvényesítő alapanyagokkal dolgoznak. Fontos gyártói követelmény az is, hogy a felhasználókat megfelelően felvilágosítsák a termék alkalmazásával járó környezeti terhelésről, kockázatokról, illetve az, hogy megfelelően biztosítják a szervizlehetőségeket, alkatrészcserét abból a célból, hogy a termék ne váljon idő előtt hulladékká.
A háztartások szintjével kapcsolatban azt kell kiemelni elsősorban, hogy az elmúlt években csak kis mértékben növekedett az elektromos energia-fogyasztás. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a háztartási kis- és nagygépek beszerzésénél szemponttá vált a kedvező energia-besorolású készülékek kiválasztása. Tudni kell, hogy Magyarországon a háztartásokban felhasznált energia kb. 70%-át a fűtési és melegvíz-előállítási célokra fordítják, és 30%-ot fordítanak az elektromos energiával működő készülékek üzemeltetésére. Annak ellenére beszélhetünk stagnáló energia-fogyasztásról, hogy a háztartási kis- és nagygépek, illetve a szórakoztatóelektronikai termékek körében is nagyon nagy fejlődés volt tapasztalható a kereskedelmi piacon.
A statisztikák szerint 1995-ben 960 kWh fogyasztás jutott egy lakosra, 2007-ben 1100 KWh: ez a kis mértékű, ~15%-os növekedés azonban nem a háztartások feltétlenül energiatudatos magatartásának, hanem sokkal inkább az új technológiai megoldásoknak tulajdonítható. Egy európai uniós felmérés szerint mintegy 40%-kal (!) javult a háztartási készülékek energiafelhasználása az elmúlt 10 évben, és a kedvező fogyasztású berendezések piaci részesedése hazánkban is dinamikusan emelkedik (az energiacímkével kapcsolatban lásd keretes írásunkat). A látleletre némileg árnyékot vet, hogy Magyarországon még mindig kétszerese az egy főre jutó energiafogyasztás a nyugat-európai átlagnak. Érdekes adat, hogy egy háztartásban átlagosan 18 fényforrás található, s ha csak kettőt energiatakarékos változatra cserélnénk, egy közepes méretű erőművel kevesebbre lenne szükség, illetve az is, hogy míg Magyarországon minden tizedik, addig Nyugat-Európában minden második eladott fényforrás energiatakarékos kivitelű. A magyar háztartásokban évente mintegy 20 millió hagyományos izzót használnak fel: amennyiben széles körben bevezetést nyernének az energiatakarékos fényforrások, úgy a világítási célú energiafogyasztás akár az ötödére is csökkenthető, ami kb. 15-20 000 forintnyi éves megtakarításban jelentkezne családonként.
Röviden érintsük az európai uniós elvárásokat is! Az EU 2020-ra 20%-kal kívánja csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást, szintén 20%-kal az energiafogyasztást, és legalább 20%-ra kívánja emelni energiamérlegében a megújuló energiaforrások arányát. Fontos, hogy a célértékek elérésének érdekében számos termék felülvizsgálatát fogják elvégezni, például az „energiafaló” plazmatévék sorsa megpecsételődni látszik. További érdekesség az, hogy olyan készülék bevezetését tervezik, amely egy óra elteltével automatikusan leállítja a berendezések stand-by üzemmódját, hiszen ezáltal jelentős megtakarítás érhető el. Felmérések szerint a stand-by üzemmódban tartott készülékek miatt fellépő európai energiaveszteség Magyarország egy éves elektromos energiaszükségletének felel meg!
Ezen ambiciózus célkitűzések megvalósítása természetesen számos tényezőtől függ, mindazonáltal rávilágítják a figyelmet arra is, hogy a tagállamok és a tagállamok polgárainak szemlélet- és magatartás-változása elengedhetetlen a környezetvédelmi kihívásoknak való megfeleléshez. E lap olvasói, a villanyszerelő szakemberek pedig különösen sokat tehetnek – mind a környezetbarát termékek, rendszerek telepítése, mind a megfelelő felvilágosítás biztosítása által – az ipari és lakossági szektorban elérhető energiatakarékossági lépések megvalósításáért!