Tanulságos történetek

Karbantartói tapasztalatok: semmit nem lehet lekapcsolni

2008/9. lapszám | Egy budapesti – egykori – karbantartó |  3920 |

Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az alábbi tanulságos történetben egy karbantartóként dolgozó villanyszerelő kolléga tapasztalatait bocsátjuk közre. Természetesen az itt megfogalmazott benyomások nem szolgálhatnak alapot általános következtetések levonására, mindazonáltal érdekes fe...

Az alábbi tanulságos történetben egy karbantartóként dolgozó villanyszerelő kolléga tapasztalatait bocsátjuk közre. Természetesen az itt megfogalmazott benyomások nem szolgálhatnak alapot általános következtetések levonására, mindazonáltal érdekes fejezetét képezik a manapság egyre keresettebb karbantartói állással járó nehézségeknek. Várjuk a hasonló vagy ellentétes tapasztalatokkal rendelkező kollégák jelentkezését!

Érdemes felfigyelni a szerződéskötési procedúrára is: egyes helyeken azonnal alá szeretnék íratni a szerződést, míg máshol ragaszkodnak az előszerződéses, próbaidős rendszerhez. A nagyobb, esetleg multinacionális vállalatoknál ma már kötelező és ténylegesen végrehajtott az orvosi vizsgálat, a munkavédelmi oktatás, a megfelelő szerszámok, munkaruha biztosítása. Itt már jellemző, hogy pontos munkaköri leírás szabályozza a dolgozó tevékenységi körét, valamint a bér- és egyéb juttatások is kidolgozásra kerülnek.

Sajnos azonban ez nem minősíthető általánosnak: főleg a kisebb cégeknél tapasztalható az, hogy orvosi vizsgálat gyanánt „emelési gyakorlatokat kell” végezni, a munkavédelmi oktatásra csak annyit mondtak, hogy „majd lesz”. A szerszámkészlet biztosítása itt csavarhúzó-készlet rendelkezésre bocsátását jelenti: általában kiemelhető, hogy már a felvételi vizsga sem a szakmai tudásra vagy tapasztalat felmérésére irányul, sokkal inkább egyfajta „leleményességet”, „találékonyságot” várnak el a jelentkezőktől.

Nagyon fontos, hogy ha valaki karbantartói állásra pályázik, néhány alapvető ismeretet szerezzen be, mielőtt elvállalná az ajánlatot. Ilyen például az, hogy hány négyzetméteres területen kell a feladatát elvégeznie vagy az, hogy hány szintes a karbantartandó létesítmény: nyilvánvaló, hogy egy több tömbből álló épületegyüttes esetében a naponta megtett kilométer-mennyiség akár professzionális sportolók teljesítményével is vetekedhet.

Hasonló módon feltétlenül tisztázni kell, hogy karbantartás alatt a cégvezetés mit ért, tehát mi is tulajdonképpen az elvégzendő munka. Gyakori jelenség például az, hogy valaki villanyszerelői karbantartói állásra jelentkezik, és csak később derül ki, hogy hát bizony neki mindazért felelnie kell, ami „elektromossággal” működik: az épületgépészeti rendszerekért, a teljes gyengeáramú létesítésért stb. Sokan nem gondolják át annak jelentőségét, hogy mekkora bukási kockázatot vállal az, aki nem egyezik meg a munkaadóval abban, hogy milyen szinten látja majd el a feladatot: például hibafelderítésig és szervizkísérésig vagy esetleg a teljes berendezésjavításig. Természetesen a fenti mérlegelési szempont határozza meg a fizetés nagyságrendjét is. Persze nem lenne félreértés akkor, ha a fent említett munkaköri leírás általános bevezetést nyert volna, de sajnos még ma is nagyon sok helyről hiányzik ez: e nélkül azonban a vállalkozó gyakran azt mondja, hogy „mindent csinálj meg, amihez csak értesz” (rosszabb esetben azt is, amihez nem is ért a szakember). Mennyivel egyszerűbb lenne például azt válaszolni erre: „én a gépészeti rendszerek főkapcsolójáig vállaltam a karbantartást, ezt követően szakszervizt kell hívni!” Volt olyan eset, hogy a műszaki vezető azt várta volna el a villanyszerelő kollégától, hogy az épület-felügyeleti rendszer központjának reléinél végezzen el javítást, ami nyilvánvalóan speciálist szaktudást, felkészülést igényelt volna. Ha valaki egy ilyen helyzetbe belemegy, komoly kellemetlenséggel számolhat maga a karbantartó is, de főleg az üzemeltető és a bérlők is.

Pontosan fel kell mérni azt is, hogy milyen állagú épületeknél vállalna munkát a kolléga. Jelentős eltérés mutatkozik ugyanis az új építésű, felújított vagy rossz állagú létesítmények karbantartói feladatainál. Vegyük például a felújított épületeket! Jó tudni, hogy ezeknél a létesítményeknél a megrendelők és a kivitelezők előszeretettel spórolnak az úgymond nem látható, fal mögötti villanyszerelési és gépészeti rendszerek korszerűsítésén. Az elosztószekrényt például nem cserélik le, de számos műszaki probléma jelentkezik azáltal, hogy számos új, napjaink komfortfokozatához tartozó gépészeti és villamossági funkcióra kívánják alkalmazni.

Az alelosztókkal kapcsolatban ki kell emelni, hogy általában csak egyet szerelnek fel, s abból eredeztetnek minden táplálást, így ebben megy be a normál, a szünetmentes, az aggregátos hálózat, valamint a vészáramkör. Könnyen belátható, hogy ha ebbe az alelosztóba egy tapasztalatlan kolléga „nyúl bele”, akkor meglepődhet, hogy az áramtalanítás után is jelen lehet a feszültség. Megnehezíti a dolgot az, hogy a kábeljelölések és működtető kapcsolók teljesen kaotikusak: az értelmezhetetlen betű- és számhalmaz helyett nagy segítség lenne, ha inkább „aggregát-betáplálás” vagy „normál betáplálás” megjelölések szerepelnének. Mindennek olyan környezetben van jelentősége, ahol a szakemberek gyakran váltják egymást, ilyen helyeken elég-nagy a fluktuáció, tehát a könnyű, gyors azonosíthatóság a legelemibb munkafeltételnek számítana.

Kiemelhető, hogy a világítástechnikai kivitelezés általában – a létesítmény fajtájától függetlenül – mindig hagy kívánnivalót maga után. A leggyakoribb hiányosság az, hogy a fényforrásokat nem lehet szintenként vagy szakaszonként kapcsolni: például azt a pofonegyszerű, ma már joggal elvárható és energiatakarékossági szempontból is fontos kapcsolást, miszerint csak az ablakoktól távol eső tereket megvilágító lámpákat helyezzük üzembe, szinte sehol nem lehet megvalósítani. Az ilyen rendeltetésű irodákban nincs jelenlét-kapcsoló, fényerőszabályzó. Elvétve találni csak olyan megoldást, hogy felszerelnek mozgásérzékelőket, amelyek „figyelik”, hogy az adott termekben tartózkodnak-e személyek, és lekapcsolják a világítást, ha nincs rá szükség. Komoly problémát jelent az is, hogy számos irodában kötetlen munkaidőben dolgoznak az emberek: nincs kötött munkarend, tehát a világítástechnikai eszközök racionális, energiatakarékos üzemeltetését sem lehet megvalósítani. Németországban ezzel ellentétben már ütemezik a munkavégzést is, az előbbi célnak megfelelően.

A biztonsági világítás kialakításánál általában a legolcsóbb irányfényeket szerelik fel, nikkel-kadmium akkumulátorokkal, központi állapotjelzés nélkül, tehát csak helyileg lehet ellenőrizni, hogy működnek-e. Távtesztelésre nincs lehetőség. Tapasztalatok szerint kb. 3 évente le kell cserélni ezeket az eszközök mindegyikét (Például: 1000 db × 15 000 Ft). Hol van itt ésszerűség?

Hasonló a helyzet a gépészeti rendszerekkel is: nagyon kevés helyen valósul meg korrekt szabályozás. A legtöbb probléma általában a klímatechnikával kapcsolatban lép fel, rendszeresen alulméretezik a rendszert. Gyakori hiba, hogy a kalkulációnál csak az irodákban várhatóan tartózkodó személyek számát veszik figyelembe, de például olyan evidens tényezőket, mint az ezekben a terekben működő gépek hőkibocsátása, már nem vonnak be a számításba. A szellőztető rendszernél a frisslevegő utánpótlás kritikus pont: például nemrégen egy villanyszerelőnek kellett észrevennie a következő létesítési hibát. Egy közintézményben reggelente kibírhatatlan csatornaszag terjengett. Kiderült, hogy a szellőztetés a felelős: a gépészeti aknában elfogyott a cső, és ott megálltak a kivitelezők. Gondolták, majd elillan az elhasznált, rossz szagú levegő. Igen ám, de itt a szellőztetőrendszer rossz szigetelése miatt bekerült ez a levegő az épületbe visszajuttatott légtömegbe, így hát szellőztethettek rendszeresen, az orrfacsaró bűz csak nem szűnt meg.

További gyakori hiba, hogy noha jelentős beruházással épület-felügyeleti rendszereket telepítenek ezekbe a korszerű irodaházakba, a megfelelő hozzáértés hiányában ezeket csupán állapot visszajelzésre használják, és a rendeltetésszerű funkciókat nem alkalmazzák. Ahhoz, hogy jelentős energia-megtakarítás legyen elérhető ezekkel a rendszerekkel, az épület üzemeltetőinek profi szakembert kellenek alkalmazniuk, aki akár napi szinten képes a programok irányítására, átalakítására az aktuális igényeknek megfelelően. Noha a rendszer kiépítésére jutott pénz, a működtetéshez szükséges szakember biztosítására már nem.

Rendkívül változó a villámvédelmi rendszerek telepítésének minősége: gyakori hiba, hogy a vizsgálópontokat szinte lehetetlen megtalálni, mert vagy befalazzák, vagy elfelejtik megjelölni ezeket, illetve ritkán látni nem bontható kötéseket stb. Noha a létesítési tervdokumentáció rendelkezésre áll, ez a legritkább esetben fedi csak a valóságot.

A tűzvédelmi felülvizsgálatoknál is igen érdekes megfigyeléseket lehet tenni: például általánosnak mondható tapasztalat az, hogy akkora biztosítót helyeznek az aljzatba, amekkora csak belefér, teljesen mindegy, hogy milyen kábel van mögötte.

Szigetelési ellenállás mérésére gyakorlatilag nincs lehetőség: tekintettel arra, hogy ezek az épületek folyamatos üzemben állnak, az üzemeltetők a gyakorlatban nem járulnak hozzá a lekapcsoláshoz a bérlők vélt érdekére hivatkozva. Ennek megfelelően gyakran lehet szembesülni többszörösen másolt jegyzőkönyvekkel.

Az érintésvédelem ellenőrzésénél arra kell figyelni, hogy sok helyen az áram-védőkapcsolót a főelosztóban helyezik el, és amennyiben mérést akar végezni egy szakember, úgy előfordulhat, hogy hirtelen több ezer négyzetméternyi irodát is lekapcsol a fi-relé.

Az EPH-hálózattal kapcsolatban ki kell emelni, hogy noha az ötvezetős kiépítés igen elterjedt, de ez csalóka képet sugall: igen gyakran több helyen is összekötik a nullát és a védővezetőt, hogy „meglegyen a nullázás”. Ennek megfelelően különböző ágáramok folynak mindenfelé a hálózaton, például volt arra eset, hogy a védővezetőn 17 ampert lehetett mérni, az EPH-csomópontnál pedig 5 ampert. Sajnos ezeken nem szabad csodálkozni: egy nagyobb épületnél a villanyszerelőnek az átadás előtti szerelői ellenőrzés körülbelül három hónapig tartana! Pedig csak ez után lenne érdemes az EPH-méréseket elvégezni. Ilyen ellenőrzésekre azonban lényegében sehol nem kerül sor. Ez azonban rengeteg problémát vet fel: a védővezetőn megjelenik a feszültség, és ez számos berendezés, például a távközlési eszközök meghibásodásához vezethet.

A gyengeáramú hálózatok állapota összefoglalóan katasztrofálisnak minősíthető. A problémák sora ott kezdődik, hogy nem építenek ki önálló kábelcsatornát vagy –tálcát számukra, hanem az erősáramú vezetékekkel közösen vezetik ezeket. A tűzjelző hálózatot rendszerint alultervezik: vagy minden eszközt egy hurokra fűznek fel, vagy elavult központot alkalmaznak: nem állapítható meg pontosan, hogy mely eszköz romlott el. Szintén gyakori, hogy túlbővítik a rendszert: bővítőkártyára bővítőkártyát helyeznek el.

Megtörtént eset, hogy az egyik újonnan épített irodaház tűzjelző rendszerének egyik érzékelője elromlott, hibás riasztást küldött: az egész épületet kiürítették, a kár hozzávetőlegesen 7 millió forint volt. Nyilvánvaló, hogy ha időben lokalizálni lehetett volna a riasztás konkrét helyét, akkor nem következett volna be az indokolatlan kiürítés. (Megjegyezhető, hogy volt olyan vállalat (Call-Center-Suport), amely a tűzriadó ellenére nem engedte meg dolgozóinak, hogy elhagyják irodájukat: lehet, hogy tűz van, de első a megrendelő, így bezárták a helyiséget az alkalmazottak mögött.) Az esethez tartozik, hogy a kiürítés sem volt problémamentes: az ajtók nem nyíltak, a biztonsági fények nem világítottak, a külföldiek nem tudtak tájékozódni a menekülési útvonalakról.

Az UPS-hálózat kialakítása számos kivetnivalót hagy maga után. Tipikus hibaként jelenik meg – még professzionális kivitelezővállalatok esetében is – az, hogy alulméretezik a rendszert. Az elosztó rendszert feszültség alatt átterhelni nem lehet: ezért amit úgy szereltek be, hogy a későbbiekben még módosítják, azt a szekrény kialakítása végett már nem lehet megváltoztatni. Ezeknek a helyiségeknek a szellőztetése nincs megoldva, nincs takarítás, tehát nagy mennyiségű por található bennük: a kábelezésről csak annyit, hogy sokszor beszerelik a tűzálló kábeleket a hagyományos kábeltálcákra, szintáttöréseket építenek ki, de a visszajavításokra már nem marad idő stb.

A biztonságtechnikai rendszerek telepítési színvonalát jól jellemzi az, hogy a betörések rendszeresek. Külső behatoló éppúgy előfordul, mint az, hogy a létesítmény egyik dolgozója vagy éppen maga a biztonsági őr követ el bűncselekményt. Noha a laikusok azt gondolnák, hogy a korszerű létesítményekben megfelelő gondot fordítanak az elektronikus vagyonvédelemre, az igazság az, hogy sok esetben csak egy riasztó jelet, például egy világító LED-et helyeznek el a falra. Ha érdemi biztonságtechnikai hálózatot telepítenek is, számos esetben kikapcsolják ezeket az üzemeltetők, hiszen a téves jelzésekkel, a karbantartással nem akarnak foglalkozni. A videokamerák alkalmassága a ’60-as évek műszaki színvonalát tükrözi: analóg, fekete/fehér, kisfelbontású kamerák kerülnek felszerelésre, amelyek értékelhető képet nem képesek továbbítani rögzítés nem történik.

A TV-hálózat kiépítése a legtöbb esetben nem történik meg: az irodahelyiségek bérlői saját maguk helyeznek el parabola-antennákat az épületek tetejére, s maguk rendelik meg a kábelezési munkálatokat is. Érthető ez az igény is: nemzetközi nagyvállalatoknál ma már alapvető eszköz a döntéshozatalnál a videó-konferencia, ennek infrastruktúrája azonban nem hozzáférhető az irodák jelentős részénél. Hasonlóképpen, a hangosítás kiépítése szintén gyerekcipőben jár, gondoljunk csupán arra, hogy vészhelyzetben ennek segítségével könnyen lehet irányítani a menekülő embereket.

A sprinkler berendezések kiépítése teljesen hiányzik: a jogszabályok csupán a garázsszinten írják elő telepítését, ennek megfelelően számos esetben a költségtakarékos intézkedések első zsákmányai az emeleti esőztető rendszerek.

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy lényegi karbantartási munkára nem kerül sor: ezek általában egy nap alatt lezavart ál-ellenőrzések. Számos szakma képviselőit összehívják, de nyilvánvaló, hogy ennyi idő alatt lényegi javításokat nem lehet végrehajtani. Gyakran adódnak vicces jelenetek: termokamerával lemérik az üzemen kívüli elosztószekrényt… Az igazság az, hogy az üzemeltetők a létesítmények átadása után már csak spórolni, azaz a bevételt maximalizálni akarják.