Panelfelújítási tapasztalatok
2008/5. lapszám | netadmin | 18 753 |
Figylem! Ez a cikk 18 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az alábbiakban egy panellakás elektromos rendszerének felújítási tapasztalatait gyűjtöttük egybe egy villanyszerelő kolléga segítségével. A publikáció megjelentetésének célja az, hogy a kollégák hasonló munkáinak tapasztalatait összegyűjtsük, és ezál...
Az alábbiakban egy panellakás elektromos rendszerének felújítási tapasztalatait gyűjtöttük egybe egy villanyszerelő kolléga segítségével. A publikáció megjelentetésének célja az, hogy a kollégák hasonló munkáinak tapasztalatait összegyűjtsük, és ezáltal tippekre, kivitelezési ötletekre, valamint potenciális hibaforrásokra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Várjuk tehát a panelfelújításokkal, esetleg más, hasonló módon számos egyedi problémát rejtő szakmai feladatokkal foglalkozó villanyszerelő kollégák hasonló észrevételeit!
Amikor a villanyszerelő felkérést kap egy panellakás elektromos felújítására, akkor érdemes először az alkalmazott technológia felől tájékozódnia, hiszen ezeket az építményfajtákat hosszú időn keresztül építették, így sokféle változatban készültek. Az első lépcsőben felhúzott épületeknél például szinte kizárólag falon kívüli villamos installációt alkalmaztak, illetve MM-falat helyeztek a betonfelületekre: erre ragasztották azután a vezetékeket és a szerelvényeket. Annak érdekében pedig, hogy a mai szemmel is mind műszakilag, mind pedig esztétikailag kifogásolható kivitelezést elfogadhatóvá tegyék, úgymond "dudorosra gipszelték" a feltűnő részeket.
Tekintettel arra, hogy ebben a periódusban a beton megvésése szóba sem jöhetett, egy idő után olajos falécet helyeztek a gyártási folyamat során a betonelemekbe, azaz "készre szerelt" hornyokat alakítottak ki a kábelek számára. Az így kialakított nyomvonal természetesen rendkívül sok illesztési és egyéb problémát okozott az ezen időszakban dolgozó villanyszerelőknek.
Az ipar fejlődésével egy idő után lehetőség nyílt e szakterület kiszolgálására is: persze a MŰ I-es cső túlságosan vastagnak és drágának, a MŰ III-as cső pedig indokolatlanul vékonynak és gyengének bizonyult ezen alkalmazási területen. Így kifejezetten erre a célra kialakították a MŰ II-es csővezeték-rendszert, és ezt alkalmazták széles körben a panellakások vezetékezési munkálatainál.
Végül elkövetkezett a vezetékcsatornák színrelépésének kora is, habár ez sem járt nehézségek nélkül, hiszen a különböző profilok, illetve a rendszerekhez igazodó szerelvények kialakítása nem feltétlenül eredményezett esztétikus és megbízható megoldást. A leggyakrabban alkalmazott alapfajták az Mcsk 1, 2, 3 vezetékcsatornák voltak.
Jellemző tendenciaként alakult ki, hogy míg a magánlakásokban a horony-kialakítás és a csövezés, addig a közintézményekben inkább a vezetékcsatornás rendszerek terjedtek el: természetesen ez egy általánosító megállapítás, hiszen az egyedi körülmények - megrendelő esztétikai ítélete, a kivitelező mester gyakorlata stb. - döntött sok esetben az alkalmazandó eljárásról.
A jelen írás tárgyát képező panellakás hozzávetőleg 15 éve épült Budapest egyik csendesebb övezetében, tehát az utolsó generációs panelprogramok keretében készült el. A körülbelül 52 négyzetméteres lakás 1+2 félszoba elrendezéssel rendelkezik, a szokásos további helyiségek mellett. Az elektromos rendszer úgy jellemezhető, hogy míg a függőleges részeken csövezést folytattak, addig a vízszintesen futó vezetékeket már vezetékcsatornában helyezték el. Igaz, meglehetősen kiábrándító látványt nyújtott, hogy nem Mcsk vezetékcsatornát helyeztek fel az építésnél, hanem ipari alkalmazásra szánt, esztétikusnak aligha nevezhető, szürke színű csatornákat. A kornak megfelelően alumínium- vezetékeket alkalmaztak, régi típusú FK-táblát használtak fel, külön tűzhely-, dugaszoló aljzat-, valamint világítási áramkört alakítottak ki. A megrendelővel többkörös egyeztetésre került sor. Számos verzióra kért árajánlatot, külön mérlegelte a költségeket arra az estre, ha például a teljes vezetékhálózatot réz-alapúra cserélik le, ha felújítják a méretlen vezetéket is, ha hálózatbővítést igényelnek stb. Fontos mozzanat volt azonban az, hogy a felújítási munkálatokon kívül a televízió-, a telefon-, valamint az számítógéphálózat kialakítását is megrendelte, méghozzá úgy, hogy a lakás bármely helyiségéből ezeket a szolgáltatásokat elérhesse. A megrendelő ugyanis hosszútávra tervezett, elmondása szerint legalább tíz évig nem tervez további felújítást vagy hálózatbővítést.
Végül az a döntés született, hogy a teljes hálózatot kicserélik, kivéve a mennyezet alatt futó, már említett ipari vezeték- csatornákat, amelyek esztétikai fogyatékosságát a festőkkel kívánta a megrendelő orvosolni.
Már a bontási munkálatok is számos meglepetést eredményeztek: így például a tapéta eltávolítása után számos kihasználatlan szerelvénydoboz és vezetékszakasz került elő a falakból. Az igazi nehézséget azonban a következő munkafázis, a vésés jelentette. A megállapodás értelmében ugyanis a mennyezeti falszakaszon a vezetékek helyéül a véséssel kialakított hornyok szolgálnak majd. Az árajánlat kidolgozásánál érdemes a beton összetételét előzőleg megvizsgálni, hiszen a példaként bemutatott kivitelezésnél bizony ez a munkatétel erősen alul lett kalkulálva. A kemény betonban a vésési munka közel kétszer annyi időt vett igénybe, mint amennyivel a tervezés, az árajánlat során a szerelő kalkulált. A vésést fúró-vésőkalapáccsal kezdte meg a villanyszerelő, de hamar rá kellett döbbennie, hogy ezen a módon napokig fog tartani a munka. Ehelyett a kábel méretének megfelelő fúrófejjel, közel 2 centiméterenként befúrt a mennyezetbe, majd a köztes részeket kiütötte. Az "új technológiának" hála a befejező szakaszban sikerült elérni az óránkénti egyméteres sebességet is. Az eljárásnak megfelelően azonban itt nincs lehetőség védőcsövek alkalmazására, ehelyett egyszerűen gipsszel kellett rögzíteni a kábeleket. Túl a nagy munkaigényen, a védőcsöves vezetékvezetéshez igényelt nagyobb horony kialakítása azzal a kockázattal járt volna, hogy a véső vasbeton elembe szalad: ezt pedig semmiképpen nem szabad elvágni, megsérteni. Az MM-fal alkalmazására azért nem került sor, mert túlságosnak merevnek bizonyult, nem lehetett a kellő mértékben meghajlítani.
Fontos kiemelni az új mennyezetkábel elhelyezésénél, hogy kizárólag 4-eres vezetékek kerültek alkalmazásra, valamint azt, hogy kialakításra került a csillár-áramkör is: ez utóbbit ugyanis számos esetben szeretik megspórolni a "szakemberek". A túlnyomórészt alkalmazott Mkh-vezeték azért tűnt fel jó megoldásként, mert mechanikai adottságánál fogva könnyű vele dolgozni: például problémamentesen lehet a védőcsőbe behúzni, illetve a vezetékcsatornák esetében nem "dobja le" a fedelet.
Rendkívül problematikus pontnak tűnt fel továbbá a kapcsolók, illetve az alattuk elhelyezett dugaljak vezetékezése: korábban M-falvezetéket alkalmaztak (trapéz alakú, egyik oldalán ragasztható vezetéket), amelyet a betonelemek összeillesztésénél vezettek el. Ezt először is el kellett távolítani, majd MTK-kábel került beszerelésre. A kapcsolótól függőlegesen ereszkedik le a vezeték, az itt található dugaljnál kötés kerül kialakításra (létezik olyan dugalj-változat is, amelyen tovább vezethető a vezeték, tehát két helyen lehet bekötni: egyik oldalára a bejövőt, a másik oldalára az elmenőt), majd a betonelemek illesztésébe került vissza az MTK-kábel. Ellenkező esetben ugyanis vezetékcsatornát kellett volna kiépíteni. Ez azonban szerencse kérdése, nyilvánvaló, hogy más esetekben az ilyen megoldásra nincs lehetőség.
További szerencsés körülmény volt a kivitelezés során, hogy ismertté vált: a megrendelő laminált padlót fog vásárolni. Így arra nyílt lehetőség, hogy az oldalszegély mögött is vezetékeket helyezzenek el. Itt azonban az a nehézség lép fel, hogy miképpen lehet a vezetéket felvezetni az oldalszegélytől a szerelvényekig: vagy esztétikailag elfogadhatatlan módon meg kell vágni a parketta szegőlécet, vagy ismét vésést kell alkalmazni: ez utóbbit választották, úgy, hogy a csatlakozó aljzatokat teljesen ráültették a szegőlécre. Persze itt is léphetnek fel problémák: egyfelől nagyon kényelmetlen ilyen alacsonyan szerelni, másfelől a kivitelezés helyszínén ezt a lépést a festés utánra halasztották: fontos kényelmi szempont, hogy a festők a szerelvényeket ne piszkolják össze. Ugyanakkor ez bizony nem volt jó döntés, mert a betonfelület nem homogén, darabosan, kagylósan törik, így a legnagyobb gondosság mellett is megsérül a falfelület. Ráadásul erre a szakaszra a későbbi szerelés miatt feltétlenül védőcsövet kell helyezni. Nyilvánvaló tehát, hogy a vezetékcsatorna elhagyása ezeken a felületeken aránytalanul nagy odafigyelést, munkatöbbletet és anyagi ráfordítást igényel.
Komoly problémát okozott a szerelvények rögzítése is: az alkalmazott termékcsalád az egyik vezető gyártó kínálatából került ki, és ebben a környezetben szinte használhatatlannak bizonyult. Lényegében az összes csavar meghúzása után is bizonytalan volt például a dugaljak rögzítése, egy-egy határozottabb mozdulatra érezhetően kifelé mozdult a termék. A keret rápattintása után pedig jól látható rés maradt a falsík és a szerelvény között, ami jelentősen rontotta a szerelés esztétikáját.
Szintén váratlan fejleményként jelentkezett a szerelvénydobozok kis mérete: a kivitelezők hajlanak arra, hogy hurkot helyezzenek el itt, tehát vezetéktartalékot képezzenek, ami viszont a panelfelújításoknál komoly problémába ütközött a helyszűke miatt. Természetesen nem maradhatott el a különböző építési szakágak közötti konfrontáció sem: a festők a vezetékcsatorna esztétikus borítására élvédőt alkalmaztak, leglettelték, majd üvegfátyollal vonták be. A gyönyörű látvány azonban nem hangolta jókedvre a villanyszerelőt, hiszen így lényegében a vezetékcsatorna a későbbiekben nem megbontható. Nyilvánvalóvá vált utólag, hogy a megtartott vezetékcsatornát mégis el kellett volna távolítani, és a gyártó által előre fóliázott kivitelű vezetékcsatornát a festési munkálatok után kellett volna elhelyezni. Arra világított rá ez a kellemetlenség, hogy előre kellett volna gondolkozni, például először létre kellett volna hozni a faláttöréseket, ki kellett volna alakítani a vezetékcsatorna rögzítésének pontos feltételeit, be kellett volna építeni az ide tartozó vezetékcsatorna-darabokat, sőt, a festés előtt célszerű a rögzítőelemekkel együtt a teljes rendszer installálása, amit a festés idejére el kell távolítani. Feltétlenül szükség lenne a különböző szakmák közötti párbeszédre, hiszen ha például a festő lefesti a vezetékcsatornát, hiába akarja a villanyszerelő eltávolítani a fóliával együtt a felesleges festéket, a diszperziós festék berepedezik, és a megrendelő elégedetlen lesz. (A szakmák közötti koordináció hiányát jól szemlélteti az, hogy például a kőművesek a válaszfalak kialakítását utólag végezték el, akkor, amikor a villanyszerelő már a csillárvezeték kialakítását megvalósította: ennek megfelelően a lámpatest már nem tudja biztosítani a helyiség eredetileg tervezett megvilágítását.)
Az apró bosszúságok vég nélkül sorolhatók. Ilyen volt például az elosztótábla felszerelése: ezt eredetileg az ajtó fölé helyezte volna el a villanyszerelő mester. Igen ám, de az csak utólag derült ki, hogy ezt is kicserélik, és a magassága megváltozik, mintegy 2 centiméterrel kevesebb hely maradt. Tekintettel arra, hogy ezen a felületen fut még egy melegvíz-összekötő cső is, ez a parányi eltérés nagy jelentőségre tett szert. A tervezett kétsoros elosztót így nem is lehetett beszerelni, így más típust kellett alkalmazni, és azt is vízszintesen lehetett csak felszerelni.
Komoly problémát okozott az informatikai doboz beszerzése: a piacon való hosszas tájékozódás után kiderült, hogy jelenleg lényegében hozzáférhetetlen ez a termék. Pedig igény biztosan lenne rá olyan változatban, hogy többféle TV-csatlakozást, telefonkábelt tudjon fogadni, illetve tartalmazza az Internet-csatlakozás előkészítését is. A jelenleg kapható termékek nagyméretűek egy panellakáshoz viszonyítva, csupán családi házakban alkalmazhatók. Így a kivitelezési helyszínen végül hagyományos FKA-tábla került alkalmazásra. De megemlíthető, hogy olyan szerelvény sem kapható, ami a TV- és az Internetjelét szétosztaná, s hasonló módon hiányzik olyan süllyesztett TV-aljzat, ami egyúttal alkalmas lenne az Internet biztosítására is.
A kivitelezés összköltsége a tervezetthez képest mintegy 10%-kal magasabb lett, a megrendelő azonban ezt a további költséget vállalta, tekintettel arra, hogy az egyes plusz ráfordítások tételesen és előre egyeztetésre kerültek. A villanyszerelő vállalkozó végül is pénzéhez jutott: a vállalási ár 270 000 forint volt. Az is kiemelendő azonban, hogy amennyiben a teljes vezetékezést véséssel kellett volna megoldani, úgy az árajánlat meghaladta volna a 800 000 forintot is.
Várjuk észrevételeiket!
