Olvasói oldal – Megrázó áramos történetem
2007/9. lapszám | Egy laikus olvasó | 3323 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Minél nagyobb egy cég, annál „butább”, erre több példát tudok, de a legkirívóbb alább következik. Az adatok, számok nem biztos, hogy abszolút pontosak, mert ezt a levelet emlékékezetből írom; nem tudtam rávenni magam, hogy még egyszer belenézzek a hivatalos papírokba.
Idén áprilisban kedves levelet kaptunk áramszolgáltatónktól, melyben „jelezték”, hogy 17 070 Ft-tal adósuk vagyunk a múlt évről, november 12-ei dátummal, és ha nem fizetem be az említett összeget a mellékelt csekken 8 napon belül, lekapcsolják az áramot. Két dolog háborított fel ezzel kapcsolatban: egyfelől az, hogy miért áprilisban jönnek nekem egy tavalyi elmaradással, másfelől az, hogy miért kell egyből lekapcsolással fenyegetőzni? Három apró gyermekem van, biztos jól érezték volna magukat fűtés és villany nélkül az ötfokos kora tavaszban.
A szolgáltató e három kicsi túszára való tekintettel gyorsan feltúrtuk a fiókot, és persze megtaláltuk a november 12-ei fizetési határidejű, november 3-án befizetett, 17 070 Ft értékű csekkszelvényt. Másnap felhívtam a szolgáltató ügyfélszolgálatát, megkérdeztem, faxon jó lesz-e a csekkmásolat, elkértem a faxszámot és az ügyintéző nevét, s faxoltam. Kértem, hogy igazolják vissza a fax vételét és a befizetést, ez persze nem történt meg, de nagyon nem aggódtam.
Teltek-múltak a hetek, és május végén újabb levél, ezúttal valami Kft.-től, ami levele szerint átvette a követelés-behajtást a szolgáltatótól. Tartalma megegyezett a korábbival: fizessek, vagy ujjukat a kapcsolóra helyezik! A gutaütés kerülgetett, aztán megembereltem magam, és felhívtam a céget. Csak a portással vagy valami hasonlóan rangos és kompetens személlyel sikerült beszélnem, ő azt mondta, nem tudja adni az ügyintézőket, mert NAGYON ELFOGLALTAK. Mit tehettem volna? Ordítsak a portással? Nem tagadom, jól esett volna, de inkább faxoltam, sőt beszkenneltem és e-mailen is elküldtem a csekkmásolatot, kis levél kíséretében. Időközben a szolgáltatót is felhívtam, hátha. Ott a hölgy – akárki is volt – kérte, hogy faxoljam le a csekkmásolatot nekik (meg is adott egy számot, ami más volt, mint az egy hónappal azelőtti).
Én kértem egy kompetens ügyintézőt, de a hölgy szerint az illetékes osztályon NINCS TELEFON, csak fax. Követeltem az ügyintézőt, hát a hölgy félretett egy kis időre, majd azzal jött vissza, hogy adna egy faxszámot – ez volt a harmadik változó. Faxoltam. Szóval, beszélni senkivel sem tudtam, de faxolni sokat faxoltam az ügyben. Faxolás közben azt kívántam a szolgáltatónak, hogy faxszák meg a számlájukat. De inkább én faxtam rá.
Történt, hogy a szolgáltatótól semmi válasz nem érkezett, az adósságbehajtó cégtől viszont igen; az, hogy ők semmilyen bizonyíték, még a Torinói Lepel miatt sem tüntethetik el a fekete pontot a nevem mellől, csak ha a szolgáltató mondja ezt. Mit volt mit tenni, mivel sejtésem szerint faxaim a szolgáltató krematóriumába kerültek gyújtósnak, bementem az ügyfélszolgálatra.
Az egy szép hely. Plusz 35 fokban várakoztam sorstársaimmal együtt egy 25 négyzetméteres szobában, annak előterében, illetve az utcán. A Szentek Szentjétől, a hivatali helyiségtől egy ajtó és a táblácskán felvillanó sorszámok választottak el. Csekély másfél óra múlva mit panaszkodok már bent is voltam az előtértől eltérően légkondicionált, tágas irodában.
Itt elmagyaráztam a problémámat az ügyintéző hölgynek, aki résztvevően azzal kezdte, hogy nem nagyon érti, miről beszélek, mert ő egy másik szolgáltatási területről, Egerből jött helyettesíteni, csak erre a hétre. Ezzel majdnem megvigasztalt, azzal meg különösen, hogy elmagyarázta: tavaly, 2006 végén új számlázási rend lépett életbe náluk, a régi adatok pedig már csak 1(!) számítógépen elérhetők. Becsületére legyen mondva, odakönyökölte magát az ominózus géphez, és kinyomtatta az adataimat, viszont értelmezni nem tudta őket! Nem is lehetett, egy nagy összevisszaság volt az egész.
Állítása szerint a régi rendszer úgy könyvelt, hogy ha mondjuk átalányt fizetett az ember szeptembertől, és egy befizetés kimaradt, akkor a következő havit könyvelte vissza. Konkrétan: ha nem fizettem be októberben, de befizettem novemberben, akkor a novemberi pénzzel az októbert vette teljesítettnek és a november maradt üres. Ez a tologatás hónapokon át is tarthatott, tehát nem tudja megmondani, melyik hónap hiányzik nálunk, egy biztos: a csekkmásolatommal kitörölhetem.
Mit lehet tenni? – kérdeztem hüppögve. Hozzam be szeptembertől a csekkjeimet. Jó, másnap bevittem. Újabb másfél óra várakozás – most már vittem egy jó kis könyvet -, és mit ad isten, ugyanahhoz az ügyintézőhöz kerültem, aki, miután megtekintette csekkecskéimet, azt nyilatkoztatta ki, hogy az augusztusi csekknél lehet a hiba. Itt szakadt el a cérnám! Emelt hangon elevenítettem fel kálváriámat, és megkérdeztem, miért nem mondta ezt tegnap, miért csak szeptembertől kérte a csekkeket? A válasz így hangzott: reklamációnál az az évi összes csekket célszerű megkeresni és elhozni.
Nem vitatkoztam tovább, szitokszó sem hagyta el több ajkamat. Levontam a tanulságot: a hivatal mindig nyer, és befizettem a pénzt. Ez a tanácsom mindenki másnak: olcsóbban kijön, ha amint csekket, felszólítást lát, kérdezés nélkül nyúl a tárcájáért, ezzel időt, energiát, pénzt és ideggyógyászt takarít meg. A bürokrácia felhatalmaztatott a végtelen ostobaságra és figyelmetlenségre, annak a jogán, hogy a kezében van a hatalom.
És még valami zárszóként: a hőszivattyú szót, mely a váróteremben a fejem felett kitett szolgáltatói óriásplakáton virított nagybetűkkel, nem hosszú í-vel írják. A részletek, kedves Szolgáltató, a részletek!
