Munkavállalás Labanchonban
2007/1-2. lapszám | netadmin | 4140 |
Figylem! Ez a cikk 17 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Sorozatunkban ez alkalommal egy olyan villanyszerelő bemutatására kerül sor, aki több éve elszakadt a hazai villanyszereléstől, tekintettel arra, hogy rendszeresen Ausztriában vállal szakirányú megrendeléseket. További érdekessége szakmai pályájának az, hogy külföldön - szembesülve a helyi igényekkel - tanulta ki az épület-felügyeleti rendszerek telepítését. Sárközi Elemér eredetileg autószerelő szeretett volna lenni, de mivel ez akkoriban divatszakmának számított, és a korlátozott iskolai helyekre nem sikerült bejutnia, végül a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Szakmunkásiskola villanyszerelési szakát végezte el. A tanulási, önképzési hajlandóság már ekkor is meghatározó volt számára: esti tagozaton szerzett érettségi bizonyítványt. Kísérletet tett az egyetemi tanulmányok elkezdésére is: ez azonban anyagi nehézségek miatt meghiúsult. Maradt tehát a szakmunkás képesítés és az érettségi, amely 1974-ben biztos megélhetést biztosított számára. Egy államközi szerződés keretében lehetősége nyílt arra, hogy az NDK-ban vállaljon munkát: 3, 6, illetve 9 éves időtartamú szerződéssel lehetett kint tartózkodni, a jelentkezők szinte állampolgársággal járó előnyöket élvezhettek a lakáshoz jutástól kezdve az igencsak megbecsülendő fizetésig. Legfontosabb előnyként azonban a nyelvtanulás lehetősége kínálkozott: három év alatt a kicsit is igyekvő ember annyi alapozást szerezhetett, hogy akár a tartós kinti munkavállaláson is elgondolkozhatott. A hazatérés után karbantartói állásokat vállalt el nagyobb erőműveknél: így például dolgozott az inotai, pétfürdői erőműveknél is. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy ez a munkakör nem felelt meg Elemér elvárásainak: a monoton, helyhez kötött munkavégzés nem használta ki azokat a készségeket, amelyeket korábban megszerzett. Kézenfekvőnek mutatkozott az az idea, hogy német nyelvtudása alapján külföldön vállaljon munkát. A rendszerváltást megelőző években következett be a fordulat: egy ausztriai érdekeltségekkel rendelkező székesfehérvári vállalat keretében nyílt lehetősége az első ausztriai utakra, villanyszerelési munkák elvégzésére. Szomorú vetülete is volt azonban ennek a történetnek: jellemzően 100 magyar villanyszerelőből hozzávetőlegesen 70 az első napokban hazajött, tehát nagyon kevesen tudtak hosszú évekre megkapaszkodni. Alapvetően az jelentette a problémát, hogy a magyar villanyszerelők hozzászoktak egyfajta "szocialista" munkamorálhoz, tehát a pontatlan, kényelmes munkavégzéshez. Márpedig Ausztriában nem lehetett "szemre" dolgozni: az épületvillamosság minden egyes elemét nagyfokú pontossággal kellett végrehajtani. S persze a megfelelő sebesség is elvárás volt: aki nem tudta felvenni a megfelelő tempót, aki tovább szöszmötölt egy kapcsolóval, mint amennyi idő erre biztosítva volt, az már pakolhatott is. Röviden: igen jelentős fluktuáció alakult ki. S ez természetes is volt, hiszen a hazai keresetek többszörösét, pontosabban sok-sokszorosát lehetett megkeresni. A jövedelmek közötti különbség akkora volt, hogy Elemér hosszú távú vállalati lakáskölcsönét néhány hónap alatt maradéktalanul visszafizethette. Ez az átütő kereseti különbség érlelte meg Elemérben, hogy hosszabb távon is külföldön marad. Az első időkben a magyar vállalat, később saját szervezésében jutott megrendeléshez. Igaz, volt néhány kísérlet arra is, hogy hazaköltözzön: időközben családot alapított, nem volt mindegy tehát, hogy hol vállal munkát. Vezető szerelőként kezdett itthon dolgozni egy osztrák tulajdonú vállalkozás számára, olyan komplexumok elektromos kivitelezése fűződik a nevéhez, mint például a budapesti Madách-Center, a Deutsche Bank épülete, illetve több irodaház létesítése. Az elektromos kivitelezés természetesen már ekkor erős- és gyengeáramú rendszerek komplex telepítését ölelte fel. Ezekhez a munkákhoz jelentős szakmai tapasztalatot gyűjtött össze Ausztriában: a külföldi munkavégzés egyik letagadhatatlan előnyének feltétlenül a korszerű technológiákhoz való hozzáférés bizonyult, hiszen a szerelési alapanyagoktól kezdve a szerszámkészletig sorolhatók azok a fejezetek, amelyeknél Elemérnek módja volt a legújabb technológiákkal való megismerkedésre. Az itthoni munkavégzésnek az anyavállalat csődje vetett véget. Egy sikertelen vállalkozás után Elemérnek korábbi osztrák összeköttetéseit felhasználva sikerült Izraelben munkát vállalnia. Egy fél évet töltött el itt Elemér, egy új építésű kaszinó elektromos kivitelezését látta el magyar kollégákkal. (Építésének idején etalonnak számított a szórakoztató központ, ma drótkerítés veszi körbe a háborús körülmények miatt.) A kivitelezés szakmai érdekessége az volt, hogy itt találkozott először Elemér buszrendszer-alapú világítástechnikával, illetve egyéb épület-felügyeleti megoldásokkal: a helyi Intercontinental szállóban kísérletezett először különböző világítási alaphelyzetek programozásával. Ugyanez az osztrák munkakapcsolat biztosított számára munkalehetőséget Venezuelában is, ahol hasonló létesítmények villanyszerelését végezték el. Sajnos itt is felmerült a magyar munkatársak megbízhatatlansága: csak úgy lehetett fegyelmet tartani, hogy egyes szerelőket haza kellett küldeni. A gond itt is a munkamorál volt: feszített munkatempóban kellett dolgozni, s ebbe bizony nem fért bele az éjszakai randalírozás, az italozás. Ebben a periódusban sor került még további külföldi szerelési munkákra is, azonban az igazi hozadéka ezeknek az "utazásoknak" egy osztrák kivitelező társasággal való megismerkedés. Lényegében ennek köszönhető a folyamatos foglalkoztatás és az EIB-technikával való közelebbi "munkakapcsolat". Az osztrák céggel történő együttműködés kezdetén hamar kiderült, hogy nyugati szomszédunknál nem lehet a vonatkozó szakismeretek nélkül boldogulni: már az első munkánál, egy turistaház (!) elektromos szerelésénél támaszkodni kellett az EIB-ismeretekre. Hangsúlyozni kell, hogy Elemér korábban nem ismerte ezt a rendszert: a megrendelő szakembere vállalta a feladatot, hogy a tervrajzok alapján elmagyarázza az újfajta technikát a magyar szerelőcsapatnak. S valóban így történt az első munka: lépésről lépésre instruálták a létesítés során. Megmutatták a megfelelő szerelési alapanyagokat, elmagyarázták, hogy milyen kábeleket lehet alkalmazni, ismertették a különféle modulok rendeltetését, illetve nyomatékosították az erős- és gyengeáramú rendszerek megkülönböztetését. Lépésről-lépésre sajátították el azt a szemléletmódot, hogy a létesítmények milyen szerteágazó rendszerei integrálhatók az EIB-felügyeletbe: a riasztórendszerektől kezdve az árnyékolástechnikán át egészen a világítástechnikáig számos feladatot oldottak meg. Az EIB-technikával való megismerkedés egyúttal rádöbbentette Elemért arra is, hogy a szakmai információk frissítése napi kérdés: a bővíthető modulok által ugyanis szinte mindennaposak a fejlesztések, a különböző gyártók újdonságait rendszeresen követni szükséges. Az EIB-technikával kapcsolatban nagyon sokan félnek a programozási munkafázistól. Elemér is tartott eleinte ettől a lépéstől, később azonban mégis beiratkozott egy multinacionális nagyvállalat szaktanfolyamára. Jellemző, hogy magyarországi tájékozódása, keresgélése alatt nagyon sok, meghatározó cégnél nem is tudtak a rendszerről! Az is jellemző, hogy sok ismerős szerelő kinevette: 50 évesen nekiáll tanulni! Az is tanulságos ellenben, hogy az osztrák partner támogatásával jutott hozzá a szoftver licenszéhez! A jövőre vonatkozó elképzelései között kiemelte azt, hogy EIB-programozóként szeretne dolgozni, méghozzá a magyar piacon. Noha szereti a hagyományos villanyszerelést, s meg is kívánja tartani ezt vállalkozási profilként, de szakmai kihívásnak ma már a programozást tekinti: elindítani egy EIB-rendszert, és működőképes létesítményt átadni a megrendelőnek. Meggyőződése, hogy az osztrák példa előbb-utóbb hazai gyakorlattá válik, és az EIB-technika nálunk is rohamos fejlődésnek indul. S ha ez bekövetkezik, akkor a technológia több hazai vállalkozás számára biztosít majd megélhetést. Sajnos, ma még az a gyakoribb, hogy a villanyszerelők visszamondják (!) az EIB-technikára vonatkozó megbízásokat. Elemér tervei szerint másfél éven belül szeretne itthon dolgozni: természetesen erre csak akkor nyílik lehetőség, ha cégalapítási elképzelései előrehaladnak, illetve fontosnak tartja, hogy közel 20 éves osztrák munkakapcsolatát megfelelő módon, a megrendelő szempontjaira tekintettel kívánja lezárni.
Sárközi Elemér eredetileg autószerelő szeretett volna lenni, de mivel ez akkoriban divatszakmának számított, és a korlátozott iskolai helyekre nem sikerült bejutnia, végül a mosonmagyaróvári Hunyadi Mátyás Szakmunkásiskola villanyszerelési szakát végezte el. A tanulási, önképzési hajlandóság már ekkor is meghatározó volt számára: esti tagozaton szerzett érettségi bizonyítványt. Kísérletet tett az egyetemi tanulmányok elkezdésére is: ez azonban anyagi nehézségek miatt meghiúsult.
Maradt tehát a szakmunkás képesítés és az érettségi, amely 1974-ben biztos megélhetést biztosított számára. Egy államközi szerződés keretében lehetősége nyílt arra, hogy az NDK-ban vállaljon munkát: 3, 6, illetve 9 éves időtartamú szerződéssel lehetett kint tartózkodni, a jelentkezők szinte állampolgársággal járó előnyöket élvezhettek a lakáshoz jutástól kezdve az igencsak megbecsülendő fizetésig.
Legfontosabb előnyként azonban a nyelvtanulás lehetősége kínálkozott: három év alatt a kicsit is igyekvő ember annyi alapozást szerezhetett, hogy akár a tartós kinti munkavállaláson is elgondolkozhatott.
A hazatérés után karbantartói állásokat vállalt el nagyobb erőműveknél: így például dolgozott az inotai, pétfürdői erőműveknél is. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy ez a munkakör nem felelt meg Elemér elvárásainak: a monoton, helyhez kötött munkavégzés nem használta ki azokat a készségeket, amelyeket korábban megszerzett. Kézenfekvőnek mutatkozott az az idea, hogy német nyelvtudása alapján külföldön vállaljon munkát. A rendszerváltást megelőző években következett be a fordulat: egy ausztriai érdekeltségekkel rendelkező székesfehérvári vállalat keretében nyílt lehetősége az első ausztriai utakra, villanyszerelési munkák elvégzésére.
Szomorú vetülete is volt azonban ennek a történetnek: jellemzően 100 magyar villanyszerelőből hozzávetőlegesen 70 az első napokban hazajött, tehát nagyon kevesen tudtak hosszú évekre megkapaszkodni. Alapvetően az jelentette a problémát, hogy a magyar villanyszerelők hozzászoktak egyfajta "szocialista" munkamorálhoz, tehát a pontatlan, kényelmes munkavégzéshez. Márpedig Ausztriában nem lehetett "szemre" dolgozni: az épületvillamosság minden egyes elemét nagyfokú pontossággal kellett végrehajtani.
S persze a megfelelő sebesség is elvárás volt: aki nem tudta felvenni a megfelelő tempót, aki tovább szöszmötölt egy kapcsolóval, mint amennyi idő erre biztosítva volt, az már pakolhatott is. Röviden: igen jelentős fluktuáció alakult ki. S ez természetes is volt, hiszen a hazai keresetek többszörösét, pontosabban sok-sokszorosát lehetett megkeresni. A jövedelmek közötti különbség akkora volt, hogy Elemér hosszú távú vállalati lakáskölcsönét néhány hónap alatt maradéktalanul visszafizethette.
Ez az átütő kereseti különbség érlelte meg Elemérben, hogy hosszabb távon is külföldön marad. Az első időkben a magyar vállalat, később saját szervezésében jutott megrendeléshez. Igaz, volt néhány kísérlet arra is, hogy hazaköltözzön: időközben családot alapított, nem volt mindegy tehát, hogy hol vállal munkát. Vezető szerelőként kezdett itthon dolgozni egy osztrák tulajdonú vállalkozás számára, olyan komplexumok elektromos kivitelezése fűződik a nevéhez, mint például a budapesti Madách-Center, a Deutsche Bank épülete, illetve több irodaház létesítése. Az elektromos kivitelezés természetesen már ekkor erős- és gyengeáramú rendszerek komplex telepítését ölelte fel.
Ezekhez a munkákhoz jelentős szakmai tapasztalatot gyűjtött össze Ausztriában: a külföldi munkavégzés egyik letagadhatatlan előnyének feltétlenül a korszerű technológiákhoz való hozzáférés bizonyult, hiszen a szerelési alapanyagoktól kezdve a szerszámkészletig sorolhatók azok a fejezetek, amelyeknél Elemérnek módja volt a legújabb technológiákkal való megismerkedésre.
Az itthoni munkavégzésnek az anyavállalat csődje vetett véget. Egy sikertelen vállalkozás után Elemérnek korábbi osztrák összeköttetéseit felhasználva sikerült Izraelben munkát vállalnia. Egy fél évet töltött el itt Elemér, egy új építésű kaszinó elektromos kivitelezését látta el magyar kollégákkal. (Építésének idején etalonnak számított a szórakoztató központ, ma drótkerítés veszi körbe a háborús körülmények miatt.) A kivitelezés szakmai érdekessége az volt, hogy itt találkozott először Elemér buszrendszer-alapú világítástechnikával, illetve egyéb épület-felügyeleti megoldásokkal: a helyi Intercontinental szállóban kísérletezett először különböző világítási alaphelyzetek programozásával.
Ugyanez az osztrák munkakapcsolat biztosított számára munkalehetőséget Venezuelában is, ahol hasonló létesítmények villanyszerelését végezték el. Sajnos itt is felmerült a magyar munkatársak megbízhatatlansága: csak úgy lehetett fegyelmet tartani, hogy egyes szerelőket haza kellett küldeni. A gond itt is a munkamorál volt: feszített munkatempóban kellett dolgozni, s ebbe bizony nem fért bele az éjszakai randalírozás, az italozás.
Ebben a periódusban sor került még további külföldi szerelési munkákra is, azonban az igazi hozadéka ezeknek az "utazásoknak" egy osztrák kivitelező társasággal való megismerkedés. Lényegében ennek köszönhető a folyamatos foglalkoztatás és az EIB-technikával való közelebbi "munkakapcsolat".
Az osztrák céggel történő együttműködés kezdetén hamar kiderült, hogy nyugati szomszédunknál nem lehet a vonatkozó szakismeretek nélkül boldogulni: már az első munkánál, egy turistaház (!) elektromos szerelésénél támaszkodni kellett az EIB-ismeretekre. Hangsúlyozni kell, hogy Elemér korábban nem ismerte ezt a rendszert: a megrendelő szakembere vállalta a feladatot, hogy a tervrajzok alapján elmagyarázza az újfajta technikát a magyar szerelőcsapatnak. S valóban így történt az első munka: lépésről lépésre instruálták a létesítés során. Megmutatták a megfelelő szerelési alapanyagokat, elmagyarázták, hogy milyen kábeleket lehet alkalmazni, ismertették a különféle modulok rendeltetését, illetve nyomatékosították az erős- és gyengeáramú rendszerek megkülönböztetését. Lépésről-lépésre sajátították el azt a szemléletmódot, hogy a létesítmények milyen szerteágazó rendszerei integrálhatók az EIB-felügyeletbe: a riasztórendszerektől kezdve az árnyékolástechnikán át egészen a világítástechnikáig számos feladatot oldottak meg.
Az EIB-technikával való megismerkedés egyúttal rádöbbentette Elemért arra is, hogy a szakmai információk frissítése napi kérdés: a bővíthető modulok által ugyanis szinte mindennaposak a fejlesztések, a különböző gyártók újdonságait rendszeresen követni szükséges.
Az EIB-technikával kapcsolatban nagyon sokan félnek a programozási munkafázistól. Elemér is tartott eleinte ettől a lépéstől, később azonban mégis beiratkozott egy multinacionális nagyvállalat szaktanfolyamára. Jellemző, hogy magyarországi tájékozódása, keresgélése alatt nagyon sok, meghatározó cégnél nem is tudtak a rendszerről! Az is jellemző, hogy sok ismerős szerelő kinevette: 50 évesen nekiáll tanulni! Az is tanulságos ellenben, hogy az osztrák partner támogatásával jutott hozzá a szoftver licenszéhez!
A jövőre vonatkozó elképzelései között kiemelte azt, hogy EIB-programozóként szeretne dolgozni, méghozzá a magyar piacon. Noha szereti a hagyományos villanyszerelést, s meg is kívánja tartani ezt vállalkozási profilként, de szakmai kihívásnak ma már a programozást tekinti: elindítani egy EIB-rendszert, és működőképes létesítményt átadni a megrendelőnek. Meggyőződése, hogy az osztrák példa előbb-utóbb hazai gyakorlattá válik, és az EIB-technika nálunk is rohamos fejlődésnek indul. S ha ez bekövetkezik, akkor a technológia több hazai vállalkozás számára biztosít majd megélhetést. Sajnos, ma még az a gyakoribb, hogy a villanyszerelők visszamondják (!) az EIB-technikára vonatkozó megbízásokat.
Elemér tervei szerint másfél éven belül szeretne itthon dolgozni: természetesen erre csak akkor nyílik lehetőség, ha cégalapítási elképzelései előrehaladnak, illetve fontosnak tartja, hogy közel 20 éves osztrák munkakapcsolatát megfelelő módon, a megrendelő szempontjaira tekintettel kívánja lezárni.
