Óda a kazánbeüzemelőkhöz
2007/1-2. lapszám | netadmin | 3537 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Személyes történetem alapján számomra úgy tűnik fel, hogy a kazánbeüzemelők szakmák feletti, külön kasztot alkotnak. Erős szükségük lenne "konfliktuskezelő" és "kapcsolatépítő tréningekre", arról már nem is szólva, hogy saját szakmájuk területén is hangsúlyt kellene fektetniük a folyamatos ismeretbővítésre. Sorozatosan olyan esetekkel szembesülök, amikor is noha nyilvánvaló, hogy az adott kazánbeüzemelőnek fogalma sincs a készülék meghibásodásának okáról, igen jelentős összegű ellentételezést vár el szakértelmének hiányáért. Rövid írásomat az a megfontolás ihlette, hogy a szakmák közötti kooperáció szükségességéről csak akkor lehet beszélni, ha az egyes szakmák képviselői mind elsajátították az alapvető tudásbázisokat. Először is, visszataszítónak gondolnám azt az elektromos szerelési helyzetet, hogy ha valaki jelentős beruházással megvásárolna egy villamos berendezést - például egy villamos elosztószekrényt, amelynek a beszerzési ára lassan megközelíti egy felső kategóriás gázkazán értékét -, a gyártó pedig olyan garanciális feltételeket állapítana meg, amelyek teljesítése nem is a vásárlón múlik, adott esetben például az, hogy a vételezett elektromos áram mindig 50 Hz frekvenciájú, 230 V feszültségű lesz. Hasonlóképpen, aki áttanulmányozza egyes gázkazán-gyártók garanciális feltételeit rögzítő brosúráit, olyan kitételekkel kell szembesülnie, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek teljesítése nem a megrendelőn áll vagy bukik. Képzeljük el azt a helyzetet, hogy a kazán elektromos csatlakozása eltér a Magyarországon megszokott dugvillás rendszertől: ennek következtében egy elektromos szakembernek elő kell készítenie a megfelelő csatlakozási feltételeket. A garanciális feltételek természetesen rögzítik, hogy a kazánbeüzemelő jogosult kizárólag ennek elvégzésére: nehogy kár keletkezzen a berendezésben! Igen ám, de azt elfelejtik, hogy az adott munka villamossági természetű, ennek megfelelően ennek elvégzéséhez OKJ-s villanyszerelői képesítéssel kell rendelkezni! Arról nem is beszélve, hogy a karbantartás során a kazánbeüzemelő szakember megbontva a berendezés borítását feszültség alatt álló készülékegységekhez férhet hozzá, tehát lényegében feszültség alatti munkavégzést valósít meg. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezek a szakemberek vajon fel vannak-e készülve azokra a veszélyforrásokra, amelyek ilyenkor fenyegetik? Elég csak annyit megjegyezni, hogy már az is árulkodó, hogy egyedül jár, látogatja a megrendelőket: áramütéses baleset esetén ki fogja megkezdeni a mentését? De nézzünk egy konkrét történetet! Egy budapesti kertvárosi lakóingatlanban került sor kazán üzembe helyezésére. A megszokott módon a megrendelő kiválasztja a terméket, megvásárolja, hazaszállíttatja. Ezt követően a gépész kivitelező vizes oldalról, a villanyszerelő pedig elektromos oldalról beköti. Ezt követően a kazánbeüzemelőnek ideális esetben az lenne pusztán a dolga, hogy egyeztetett időpontban megjelenik a helyszínen, felkapcsolja a leválasztó kapcsolót, és szabályszerűen üzembe helyezi a készüléket. Megbontja a burkolatot, és szabályszerűen beköti a fázist, a nullavezetőt, valamint a védővezetőt. (Nem elhanyagolható szempont, hogy a történetben szereplő beüzemelő rendszeresen "földelésről" beszélt, szemmel láthatóan nem tudta elválasztani ezt a két különálló szakmai fogalmat.) Adott esetben nem ez történt. A kazán nem indult. Tekintettel arra, hogy a villanyszerelő volt a megrendelő és saját felelősségére elvégezte az említett elektromos csatlakoztatásokat, rögtön felmerült a gyanú, hogy ő rontott el valamit. De a bekötés helyes volt. Minden rendben volt, a kazán mégsem indult. Ekkor következett a "telefonos segítség" igénybevétele: riasztó volt hallani, hogy a kazánbeüzemelő által feltett kérdések alig haladták meg egy némileg tájékozott laikus megközelítésének szakmai szintjét. De a kazán csak nem akart beindulni: a két és fél órás tanakodás konklúziója az lett, hogy másnap folytatni kell a kazán kiismerését. Közben persze aktív párbeszéd zajlott a megrendelő és a kazánbeüzemelő között. Kiderült, hogy olyan garanciális feltételeket határozott meg a gyártó (például iszapülepítő), amely egyfelől adott esetben felesleges, másfelől igen jelentősen megdrágítják a beruházást. Amikor pedig egy nap elteltével megjelent: csoda történt, az első szabályos indításra a készülék elindult. A mai napig is folytatódik a találgatás, hogy mi történhetett: a legracionálisabb megoldás csak az lehet, hogy az éjszaka folyamán koboldok vagy tündérek fogadták a tulajdonost kegyeikbe. Egy elfogadható, alapkiszerelésű kazán beszerzési ára hozzávetőlegesen 200 000 Ft, a történetben egy közel félmillió forintos készülék szerepel. Hozzátartozik a történethez, hogy a berendezéshez mellékelt tájékoztató elektromos szemszögből egyszerűen nevetséges: ember legyen a talpán az, aki "egy elosztóba szerelt, kétsarkú leválasztó-kapcsolót" kihúz a tokjából! Valószínűsíthetően csak arról van szó, hogy a "dugvilla" kifejezést tévesen fordították le. Kérdés, hogy a patinás, nagynevű kazángyártó cég hogyan engedheti meg magának azt, hogy használhatatlan telepítési útmutatót mellékeljen készülékéhez. Nem kevésbé felháborító az a körülmény sem, hogy alig néhány hibakód leírását tartalmazza az útmutató: természetesen minden más esetben a szerviz-szolgálatot kell értesíteni. A kazánbeüzemelő a javításhoz szükséges alkatrészek nélkül érkezett a helyszínre. Képzeljük el azt a villamos kivitelező vállalkozót, aki egy meghibásodás esetén úgy érkezik ki a helyszínre, hogy például nincs nála néhány különböző értékű biztosító! Vagy nincsenek is információk a kazánnal kapcsolatban olyan típushibákról, amelyek szereléséhez standard alkatrészekre lenne szükség? A kazánbeüzemelők ma úgy tűnnek fel az emberek szemében, mint akik 20 000 forintos kiszállási díj mellett elkérik a porszívót az égéstér tisztításához. Végül is csak nézőpont kérdése az egész: most azért kellett 22 000 forintot kifizetni, mert egy délutánon keresztül próbálta megjavítani a kazánt. Egyéb esetben egy mérésért és egy kapcsoló felkapcsolásáért kellett volna 20 000 forintot kifizetni! Nem baj, egy év elteltével majd újra hívhatjuk, hiszen más esetben elvesztenénk a garanciát a termékre! Tanulságként talán az rögzíthető, hogy miként a háztartási klímaszerelők számára bevezették a zöldkártya-rendszert, úgy talán a kazánbeüzemelők számára is külön engedélyhez kellene kötni a szakma gyakorlását.
kellene fektetniük a folyamatos ismeretbővítésre. Sorozatosan olyan esetekkel szembesülök, amikor is noha nyilvánvaló, hogy az adott kazánbeüzemelőnek fogalma sincs a készülék meghibásodásának okáról, igen jelentős összegű ellentételezést vár el szakértelmének hiányáért. Rövid írásomat az a megfontolás ihlette, hogy a szakmák közötti kooperáció szükségességéről csak akkor lehet beszélni, ha az egyes szakmák képviselői mind elsajátították az alapvető tudásbázisokat.Először is, visszataszítónak gondolnám azt az elektromos szerelési helyzetet, hogy ha valaki jelentős beruházással megvásárolna egy villamos berendezést - például egy villamos elosztószekrényt, amelynek a beszerzési ára lassan megközelíti egy felső kategóriás gázkazán értékét -, a gyártó pedig olyan garanciális feltételeket állapítana meg, amelyek teljesítése nem is a vásárlón múlik, adott esetben például az, hogy a vételezett elektromos áram mindig 50 Hz frekvenciájú, 230 V feszültségű lesz.
Hasonlóképpen, aki áttanulmányozza egyes gázkazán-gyártók garanciális feltételeit rögzítő brosúráit, olyan kitételekkel kell szembesülnie, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy ezek teljesítése nem a megrendelőn áll vagy bukik.
Képzeljük el azt a helyzetet, hogy a kazán elektromos csatlakozása eltér a Magyarországon megszokott dugvillás rendszertől: ennek következtében egy elektromos szakembernek elő kell készítenie a megfelelő csatlakozási feltételeket. A garanciális feltételek természetesen rögzítik, hogy a kazánbeüzemelő jogosult kizárólag ennek elvégzésére: nehogy kár keletkezzen a berendezésben! Igen ám, de azt elfelejtik, hogy az adott munka villamossági természetű, ennek megfelelően ennek elvégzéséhez OKJ-s villanyszerelői képesítéssel kell rendelkezni!
Arról nem is beszélve, hogy a karbantartás során a kazánbeüzemelő szakember megbontva a berendezés borítását feszültség alatt álló készülékegységekhez férhet hozzá, tehát lényegében feszültség alatti munkavégzést valósít meg. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezek a szakemberek vajon fel vannak-e készülve azokra a veszélyforrásokra, amelyek ilyenkor fenyegetik? Elég csak annyit megjegyezni, hogy már az is árulkodó, hogy egyedül jár, látogatja a megrendelőket: áramütéses baleset esetén ki fogja megkezdeni a mentését?
De nézzünk egy konkrét történetet!
Egy budapesti kertvárosi lakóingatlanban került sor kazán üzembe helyezésére. A megszokott módon a megrendelő kiválasztja a terméket, megvásárolja, hazaszállíttatja. Ezt követően a gépész kivitelező vizes oldalról, a villanyszerelő pedig elektromos oldalról beköti.
Ezt követően a kazánbeüzemelőnek ideális esetben az lenne pusztán a dolga, hogy egyeztetett időpontban megjelenik a helyszínen, felkapcsolja a leválasztó kapcsolót, és szabályszerűen üzembe helyezi a készüléket. Megbontja a burkolatot, és szabályszerűen beköti a fázist, a nullavezetőt, valamint a védővezetőt. (Nem elhanyagolható szempont, hogy a történetben szereplő beüzemelő rendszeresen "földelésről" beszélt, szemmel láthatóan nem tudta elválasztani ezt a két különálló szakmai fogalmat.)
Adott esetben nem ez történt. A kazán nem indult.
Tekintettel arra, hogy a villanyszerelő volt a megrendelő és saját felelősségére elvégezte az említett elektromos csatlakoztatásokat, rögtön felmerült a gyanú, hogy ő rontott el valamit. De a bekötés helyes volt. Minden rendben volt, a kazán mégsem indult.
Ekkor következett a "telefonos segítség" igénybevétele: riasztó volt hallani, hogy a kazánbeüzemelő által feltett kérdések alig haladták meg egy némileg tájékozott laikus megközelítésének szakmai szintjét. De a kazán csak nem akart beindulni: a két és fél órás tanakodás konklúziója az lett, hogy másnap folytatni kell a kazán kiismerését.
Közben persze aktív párbeszéd zajlott a megrendelő és a kazánbeüzemelő között. Kiderült, hogy olyan garanciális feltételeket határozott meg a gyártó (például iszapülepítő), amely egyfelől adott esetben felesleges, másfelől igen jelentősen megdrágítják a beruházást.
Amikor pedig egy nap elteltével megjelent: csoda történt, az első szabályos indításra a készülék elindult. A mai napig is folytatódik a találgatás, hogy mi történhetett: a legracionálisabb megoldás csak az lehet, hogy az éjszaka folyamán koboldok vagy tündérek fogadták a tulajdonost kegyeikbe.
Egy elfogadható, alapkiszerelésű kazán beszerzési ára hozzávetőlegesen 200 000 Ft, a történetben egy közel félmillió forintos készülék szerepel.
Hozzátartozik a történethez, hogy a berendezéshez mellékelt tájékoztató elektromos szemszögből egyszerűen nevetséges: ember legyen a talpán az, aki "egy elosztóba szerelt, kétsarkú leválasztó-kapcsolót" kihúz a tokjából! Valószínűsíthetően csak arról van szó, hogy a "dugvilla" kifejezést tévesen fordították le. Kérdés, hogy a patinás, nagynevű kazángyártó cég hogyan engedheti meg magának azt, hogy használhatatlan telepítési útmutatót mellékeljen készülékéhez. Nem kevésbé felháborító az a körülmény sem, hogy alig néhány hibakód leírását tartalmazza az útmutató: természetesen minden más esetben a szerviz-szolgálatot kell értesíteni.
A kazánbeüzemelő a javításhoz szükséges alkatrészek nélkül érkezett a helyszínre. Képzeljük el azt a villamos kivitelező vállalkozót, aki egy meghibásodás esetén úgy érkezik ki a helyszínre, hogy például nincs nála néhány különböző értékű biztosító! Vagy nincsenek is információk a kazánnal kapcsolatban olyan típushibákról, amelyek szereléséhez standard alkatrészekre lenne szükség?
A kazánbeüzemelők ma úgy tűnnek fel az emberek szemében, mint akik 20 000 forintos kiszállási díj mellett elkérik a porszívót az égéstér tisztításához. Végül is csak nézőpont kérdése az egész: most azért kellett 22 000 forintot kifizetni, mert egy délutánon keresztül próbálta megjavítani a kazánt. Egyéb esetben egy mérésért és egy kapcsoló felkapcsolásáért kellett volna 20 000 forintot kifizetni!
Nem baj, egy év elteltével majd újra hívhatjuk, hiszen más esetben elvesztenénk a garanciát a termékre!
Tanulságként talán az rögzíthető, hogy miként a háztartási klímaszerelők számára bevezették a zöldkártya-rendszert, úgy talán a kazánbeüzemelők számára is külön engedélyhez kellene kötni a szakma gyakorlását.
