Villanyszerelők Lapja

Kisfeszültségű készülék- szabványsorozat MSZ EN 60947

2007. január 1. | Lieli György |  4169 | |

Az alábbi tartalom archív, 13 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az Európai Közösség és az Európai Szabad Kereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban működő szabványügyi szervezetek már két-három évtizeddel ezelőtt megkezdték nemzeti szabványaik harmonizálását azzal a céllal, hogy bármely ország nemzeti szabványa sze...

Az Európai Közösség és az Európai Szabad Kereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban működő szabványügyi szervezetek már két-három évtizeddel ezelőtt megkezdték nemzeti szabványaik harmonizálását azzal a céllal, hogy bármely ország nemzeti szabványa szerint előállított termék minden változtatás nélkül feleljen meg a többi ország szabványainak, és fordítva.

A kereskedelem műszaki akadályainak elhárítását célzó, a nemzetközi szabványosítás (IEC) ajánlásaira épülő, egységes európai szabványrendszerhez való alkalmazkodásunkat szolgáló honosítási munkát a Magyar Szabványügyi Testület az 1990-es évek eleje óta tervszerűen és folyamatosan végzi szakterületenként létrehozott műszaki programbizottságok munkája segítségével.

Bevezetés
A Villanyszerelők Lapja által tervezett szabványismertető cikksorozat természetesen a villamosipari és szolgáltatási szabványok széles körét kívánja - legalább részlegesen - ismertetni, ezért a magyar szabványrendszert e szempontból kíséreljük meg röviden áttekinteni.

Az MSZT a Szabványok Nemzetközi Osztályozási Rendszerét (ICS) alkalmazva 45 fő szakterületre bontva háromszintű hierarchikus osztályozásba rendezi a Magyarországon érvényben lévő és a közelmúltban visszavont szabványokat. Minden szakterületnek kétszámjegyű szakjelzete van, az alá tartozó csoport háromjegyű, az alcsoport újabb két számjegyből áll. Példákat kiragadva: 29 Elektrotechnika; 29.140 Lámpák és a velük kapcsolatos berendezések; 29.140.20 Izzólámpák.

A villamosipart főként a következő főszámjegyű szabványcsoportok érinthetik:
17: Metrológia és méréstechnika;
19: Vizsgálatok;
21: Általános rendeltetésű mechanikus rendszerek és egységeik;
25: Gyártástechnika;
27: Energetika és erőátvitel;
29: Elektrotechnika;
31: Elektronika;
35: Információtechnika, irodagépek;
39: Távközlés, audio- és videotechnika;
91: Építőanyagok és építés.

A szabványok jelzete az MSZ vagy MSZ EN betűcsoporttal kezdődik, ezt követi a jelzet száma, amely általában utal a kiinduló nemzetközi ajánlás (IEC) számjegyére, majd kötőjellel a "szabványlap" száma és a kettőspont után a megjelenés évszáma következik.

A www.mszt.hu honlapon bármely hazai szabvány "élettörténete" nyomon követhető a megjelenéstől a visszavonásig, a kiegészítő és módosító lapok, a nyelvi állapot (magyar vagy angol), az érvényesek hatálybalépésének időpontja, az árak és ezen túlmenően még néhány adat itt megtalálható. Mivel a szabványok teljes szövege a honlapon nem olvasható, a most induló cikksorozat célja, hogy a legalapvetőbb fogalom-meghatározásokat, műszaki követelményeket, működési feltételeket a termékek alkalmazásához szükséges minimális mértékben ismertesse.

MSZ EN 60947-1:2005 Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek

1. rész: Általános előírások
A szabvány korábbi változatai 1993-ban és 2000-ben jelentek meg. ICS szerinti szakrendi besorolása: 29.130.10 Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékek. Magyar nyelven hozzáférhető. A szabványalkalmazás és a szakkifejezések egységes értelmezése céljából elengedhetetlen a legfontosabb fogalmak átvétele. A fogalmak felsorolásnál a MSZ EN 60947-1:2000 szabvány fejezet- és alpontszámozását követjük, gyakran az eredeti szöveget idézve. Lássuk először tehát a definíciókat!

Kapcsoló- és vezérlőkészülék [2.1.1.]
Általános fogalom, amely a kapcsolókészülékekre és azok vezérlő-, mérő-, védő- és szabályozókészülékekkel való kombinációira, valamint az ilyen készülékekből és eszközökből összeépített egységekre terjed ki, a készülékekhez tartozó összekötésekkel, tartozékokkal, tokozásokkal és tartószerkezetekkel együtt.

Kapcsolókészülék [2.1.2.]
A 2.1.1. pont szövege, és amelyek elvi szempontból a villamos energia termelésével, átvitelével, elosztásával és átalakításával kapcsolatos alkalmazásra szolgálnak.

Vezérlőkészülék [2.1.3.]
A 2.1.1. pont szövege, és amelyek elvi szempontból a villamosenergia-fogyasztó készülékek vezérlésére szolgálnak.

Vezető rész [2.1.10.]
Olyan rész, amely alkalmas az áram vezetésére, azonban nem szükségszerű, hogy az üzemi áram vezetésére szolgáljon.

Megérinthető vezető rész [2.1.11.]
Olyan vezető rész, amely közvetlenül megérinthető, és amely üzemszerűen nincs feszültség alatt, azonban hiba esetén feszültség alá kerülhet. (Például tokozások falai, működtető fogantyúk stb.)

Idegen vezető rész [2.1.12.]
Olyan vezető rész, amely nem képezi a villamos berendezés részét, és hajlamos arra, hogy potenciált vezessen be, általában a földpotenciált.

Aktív rész [2.1.13.]
Az üzemszerű táplálásra szánt vezető vagy vezető rész, beleértve a nullavezetőt is, azonban egyezményes alapon nem foglalja magában a PEN-vezetőt.

Védővezető (jelzése PE) [2.1.14.]
A villamos áramütések elleni egyes védőintézkedések által megkövetelt olyan vezető, amely a következő részek egyikéhez van csatlakoztatva:
. a megérinthető vezető részekhez,
. az idegen vezető részekhez,
. a fő védőkapocshoz,
. a földelőhöz,
. az áramforrás földelt pontjához vagy a mesterséges nullaponthoz.

Nullavezető (jelzése N) [2.1.15.]
A rendszer nullapontjához csatlakoztatott vezető, amely alkalmas a villamos energia átvitelében való közreműködésre. Megjegyzés: bizonyos esetekben a nullavezető és a védővezető funkciói előírt feltételek mellett összekapcsolhatók a PEN-vezetőnek nevezett, egy és ugyanazon vezetőben.

Tokozás [2.1.16.]
Olyan rész, amely biztosítja a készülék előírt védettségi fokozatát bizonyos külső hatások ellen, és a megadott védettségi fokozatot az aktív (üzemszerűen áramvezető) részek, valamint a mozgó részek megközelítése vagy érintése ellen.

Leválasztás (szigetelési funkció) [2.1.19.]
Olyan funkció, amely a berendezés minden vagy egy meghatározott részletének a hálózatról való lekapcsolására szolgál, a berendezésnek vagy részletének minden villamos energiaforrásról biztonsági okokból történő leválasztása útján. A napi szóhasználatban gyakran keveredik két meghatározás: az alkalmazási kategória és az üzemmód fogalma. Az utóbbi a névleges mennyiségek között fordul elő, de az összevetés okán a két témakört egymást követően tárgyaljuk.

Alkalmazási kategória (kapcsolókészülék vagy biztosító esetén) [2.1.18.]
Az előírt követelmények kombinációja azokra a feltételekre vonatkozóan, amelyek között a kapcsolókészülék vagy a biztosító megfelel céljának, és amelyeket úgy választottak meg, hogy a gyakorlati alkalmazások jellemző csoportját alkossák. Az alkalmazási kategória a szándékolt alkalmazást határozza meg, tulajdonképpen egy terhelőparaméter-együttest jelent, amely fogyasztókészülék-fajtánként a jellegzetes üzemi körülményeket írja le, meghatározva az üzemi jellemzőket: az üzemi áramot, feszültséget, ezek többszöröseit, a teljesítménytényezőt vagy időállandót, a zárlati működést, a szelektivitás stb. (lásd a 4.4.pontot). Az alkalmazási kategóriák példái kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőkészülékekre az 1. sz. táblázatban foglalhatók össze.

A névleges üzemmódok a következők.

Nyolcórás üzem [4.3.4.1.]
Olyan üzemmód, amelyben a készülék főérintkezői zárva maradnak, mialatt állandó áramot vezetnek a készülék szempontjából elegendő ideig, megszakítás nélkül, hogy az a hőegyensúlyt elérje, azonban 8 órát nem meghaladóan. Megjegyzés: ez az alapüzemmód, amely alapján a készülék egyezményes termikus áramait (nyitott és tokozott) meghatározzák.

Folytonos üzem [4.3.4.2.]
Olyan terhelésmentes időszak nélküli üzemmód, amelyben a készülék főérintkezői zárva maradnak, mialatt állandó áramot vezetnek, megszakítás nélkül 8 óránál hosszabb időszak (hetek, hónapok vagy évek) folyamán.

Szakaszosan ismétlődő vagy szakaszos üzem [4.3.4.3.]
Olyan terheléses időszakokkal bíró üzemmód, amelyben a készülék főérintkezői zárva maradnak, és amelyek a terhelésmentes időszakokkal meghatározott viszonyban vannak, de mindkét időszak túl rövid ahhoz, hogy lehetővé tegye a készülék hőegyensúlyának elérését. A terhelési tényező az áramátfolyás időtartamának a teljes időszakhoz viszonyított aránya. Szabványosított értékei: 15%, 25%, 40% és 60%. Az óránként teljesíthető kapcsolási ciklusok száma szerint a készülékeket kapcsolási osztályokba sorolják, pl. 30. osztály: 30 műveleti ciklus óránként.

Időszakos üzem [4.3.4.4.]
Olyan üzemmód, amelyben a készülék főérintkezői nem elegendő ideig maradnak zárva ahhoz, hogy lehetővé tegyék a készülék hőegyensúlyának elérését, és a terheléses időszakokat elegendő időtartamú terhelésmentes időszakok választják el, hogy a készülék a hűtőközeg hőmérsékletére hűljön. Szabványosított értékei: 3; 10; 30; 60 és 90 perc zárt főérintkezőkkel.

Ismétlődő (periodikus) üzem [4.3.4.5.]
Olyan üzemmód, amelyben a művelet, akár állandó, akár változó terheléssel, rendszeresen ismétlődik.

A kapcsolókészülékek leggyakoribb fajtáit a következő, 2. számú táblázat foglalja össze (a szakaszszámozás az MSZ EN 60947-1:2000 szabvány besorolását követi).

A szabvány részletesen meghatározza a kapcsolókészülék alkatrészeit, funkcionális egységeit és műveleteit, ezek közül a "közös nyelvhasználat" érdekében kiemelésre érdemes a "művelet", amely a mozgóérintkező(k) átmenetét jelenti egyik helyzetből a másik helyzetbe (2.4.1), valamint a "műveleti ciklus", amely műveletek sorát foglalja magában, mialatt a mozgóérintkezők egyik helyzetből a másikba és vissza az első helyzetbe kerülnek (2.4.2). Korábbi szabványok ezt a műveletet "kapcsolási játék"-nak nevezték. A mechanikus kapcsolókészülék egyik legfontosabb jellemzője az óránkénti kapcsolási ciklusok legnagyobb száma (c/h), amelyet a gyártók a műszaki adatok között kötelesek megadni. A jellemző mennyiségek közül a legfontosabbakat a 3. táblázatban gyűjtöttük össze.

Egyéb előírások
A szabvány következő fejezetei kevésbé az alkalmazó, inkább a tervező és gyártó feladatait határozzák meg. Ilyenek például a vezérlőáramkörök kialakítása, a zárlatvédelmi eszközökkel való koordináció, a kapcsolási túlfeszültségek, a gyártmányra vonatkozó adatközlés (adattábla, műszaki ismertető, felhasználói tájékoztató) és a jelölések. A rendeltetésszerű üzemi, szerelési és szállítási feltételek közül megemlítendő a környezeti levegő hőmérséklet (rendeltetésszerűen: -5 °C. +40 °C), a tengerszint feletti magasság (max. 2000 m), a levegő relatív nedvessége (legfeljebb 50% +40 °C mellett, de lehet 90% is +20 °C-nál), a szennyeződési fokozat, valamint az ütések és rezgések.

A szállítási és raktározási feltételek megállapodás tárgyát képezik, egyéb előírás hiányában a szállítás és a raktározás folyamán előforduló hőmérsék lettartomány a következő: -25.+55 °C, amely rövid időszakokra, 24 órát meg nem haladóan +70 °C-ig is terjedhet (6.2.).

A szabvány tanulmányozása során meglátjuk a fogalmak és az előírások közti összefüggéseket. Egyik ilyen paramétercsoport a névleges lökőfeszültség-állóságra (lásd a jellemző mennyiségek táblázatát) építve definiálja a kapcsolási túlfeszültséget, amely szerint a készülék ne hozzon létre a névleges lökőfeszültség-állóság értékénél nagyobb kapcsolási túlfeszültséget, és ne legyen kitéve ilyennek. Itt nyilvánvalóan a szigeteléskoordinációról van szó. Külön táblázatok (H1 és H2) részletezik a táphálózati rendszer névleges feszültsége és a készülék névleges lökőfeszültség-állósága közötti összefüggést különböző túlfeszültség-védelmi módok esetén.

Figyelembe kell venni az áramkörnek vagy villamos rendszernek a túlfeszültségi kategóriáját, amely a fellépő független tranziens túlfeszültségek értékének korlátozásán (vagy szabályozásán) alapul, és az alkalmazott eszköznek a túlfeszültségekre kifejtett hatásától függő, egyezményes jelzőszám (I, II, III, IV). E követelmény célja, hogy a felhasználót a készülék kiválasztásában az a gondolat is vezesse, hogy ha a kapcsolót a hálózat táppontközeli részén kívánja elhelyezni, nagyobb lökőfeszültség-állóságút kell beterveznie, mint egyéb túlfeszültség-kategóriájú részein. Ennek az az értelme, hogy az adott feszültségzónában a készülék által létrehozott kapcsolási túlfeszültség ne veszélyeztesse a környezetében lévő áramköri elemeket. Mindez közvetlenül összefügg a kúszóáram- és légközértékekkel, amely konstrukciós kérdés, de annál inkább érdekli a felhasználót a szennyeződés oldaláról.

A szennyeződési fokozat fogalma arra épül, hogy a kúszóáramutak és légközök mikrokörnyezete és nem a készülék környezete határozza meg a hatást a szigetelésre. A szabvány négy szennyeződési fokozatot definiál, ezek közül az ipari alkalmazások környezetére a 3. fokozat a jellemző, amely szerint ebben vezető szennyeződés keletkezik, vagy száraz, nem vezető szennyeződés lép fel, amely a páralecsapódás következtében vezetővé válik (6.1.3.2.).

A szabvány "Szerkezeti és működési követelmények" című fejezete főként konstrukciós követelményeket tartalmaz, például a felhasznált anyagok tulajdonságaira, a túlzott hővel és tűzzel szembeni ellenállásra, az áramösszekötőkre, a szigetelésekre, az érintkezők helyzetjelzésére, a csatlakozókapcsokra, a csatlakozásra, a védőföldelés feltételeire, a tokozások kialakítására és a működési követelményekre vonatkozóan.

A működési határértékeket a 4. sz. táblázat foglalja össze.


Kérjük, szánjon pár pillanatot a cikk értékelésére. Visszajelzése segít a lap és a honlap javításában.

Hasznos volt az ön számára a cikk?

 Igen

 Nem