Biztonságtechnikai rendszerek II. rész
2006/6. lapszám | netadmin | 3932 |
Figylem! Ez a cikk 20 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Biztonságtechnikai rendszerek II. rész Az előző részben megismerhettük a riasztóközpontok méretezésével kapcsolatos fogásokat, ebben a fejezetben pedig a riasztóközpontok üzembe helyezésével kapcsolatban szerezhetünk tapasztalatokat. Mielőtt neki...
Az előző részben megismerhettük a riasztóközpontok méretezésével kapcsolatos fogásokat, ebben a fejezetben pedig a riasztóközpontok üzembe helyezésével kapcsolatban szerezhetünk tapasztalatokat. Mielőtt nekilátnánk, hogy a központot feszültség alá helyezzük, nem árt, ha tisztában vagyunk, hogy egy akkumulátoros eszközről van szó, tehát egy rossz mozdulat, és az egész központ egy szempillantás alatt a füstbe mehet.
Miután a központot beszereltük a dobozba, kerüljön helyére a transzformátor
is. Az akkut hagyjuk a végére, mert csak akadályoz minket a munkában. A hálózati
táplálást szolgáltató vezetékeket kössük be a transzformátorba, a védővezetőt
pedig a dobozra. A törpefeszültségű kábelt a központ betáplálási pontjaiba
kell bekötni, használjunk a terhelőáramnak megfelelő keresztmetszetű vezetéket.
Miután ezzel megvagyunk, kössük be a kezelőket a megfelelő sorkapcsokba. Nincs
megállapodott színjelölés, az a lényeg, hogy mi tisztában legyünk, hogy melyik
szín hová megy. Figyelem! A kezelők nagy többsége fordított polaritás ellen
védve van, viszont a buszvezeték elkötése a kezelő tönkremeneteléhez vezet,
fontos, hogy erre ügyeljünk. A központ már így üzemképes: ha gondoljuk, tegyünk
egy próbát, és helyezzük feszültség alá a rendszert. Mivel a központ nincs
teljesen bekötve, a kezelők rendszerhibát fognak jelezni, de most ezzel nem
kell foglalkoznunk. Áramtalanítsuk a rendszert, és következzen az érzékelők
bekötése.
Az érzékelők vezetékeinek színeiről ebben az esetben sincs szabály. Először
azokat az érzékelőket kössük be, melyek nem igényelnek tápfeszültséget. Helyes
bekötés esetén az érzékelőt alaphelyzetbe állítva a kábel végén az aktuális
lezáró ellenállás értékét mérhetjük. Természetesen a rézvezetéknek is van átmeneti
ellenállása, de a zónabemenet tűrésébe ez bőven belefér, tehát nem kell tartanunk
attól, hogy a hosszú vezeték hibás eol-értéket adhat. A tápfeszültséget igénylő
érzékelők, pl. mozgásérzékelők vezetékei közül a tápfeszültség kábeleket kössük
be először az érzékelőkbe, majd a központba. Esetleg leellenőrizhetjük egy
műszer segítségével, hogy nincs-e zárlat a körben. A tápfeszültséget szállító
vezetékeknek nem szabad kapcsolatban lenniük a kontaktus-kimenettel, ha valamilyen
átmeneti ellenállást is mutat a műszerünk, az nem jó jel, ellenőriznünk kell
ebben az esetben a kötéseket. Miután bekötöttünk mindent, szintén tehetünk
egy próbálkozást, az érzékelőknek fel kell éledni, jelezniük kell, és néhány
tíz másodperc elteltével nyugalomba kell kerülniük.
Az egyik legfontosabb része a vezetékeknek az árnyékolás vetülete. De hova
is kössük?
Az árnyékolás a legfontosabb védelmi szempont a központ biztonsága szempontjából.
A vezeték árnyékolása védi meg a zónabemenetet az elektromágneses impulzusoktól.
Gondoljunk bele, hogy az érzékelő és a központ között egy hosszú, antenna alakú
vezetékdarab alakít ki kommunikációs kapcsolatot, ha ezt külső feszültségimpulzusok
érik, akkor a központ működését megzavarhatja, ha pedig a feszültségtüskék
energiája nagyobb - melyeket pl. egy közelben becsapódó villám okozhat -, ez
kárt is tehet a központ zónabemenetében. Az árnyékolásokat közösítsük a központ
dobozában, és a védőföld kapcsaira kössük ezeket, vagy a központon erre kihelyezett
pontra. Az árnyékolást az érzékelőkben nem szabad bekötni, mert földhurok kialakulásához
vezethet. Az érzékelőben gondosan szigeteljük le az árnyékoló harisnyát, és
csak a belső ereket használjuk kommunikációra és tápfeszültség-ellátásra.
Utolsó előtti lépésként a telefonvonalat említeném meg. A kommunikátoros központok
esetében mindig két bejövő pont, két elmenő pont és egy védővezető pont található.
Az oszlopról jövő vezetékeknek először a központba kell jutni, majd onnan a
telefonkészülékekbe. Ez azért van így, mert prioritás szempontjából riasztáskor
a központnak tudnia kell a telefonvonalra lépni, és a jelzés ne azon múljon,
hogy bent a lakásban félre lett téve a kagyló. Sajnos sokszor tapasztalható
probléma, hogy ezt megkerülve a két szál vezetéket bekötik a központba, melyet
előzőleg költségmegtakarítás céljából párhuzamosítottak a lakás elején. Nagy
hiba! Próbáljuk csak ki! A központ képtelen lesz kifelé telefonálni, mert a
telefon a vonalban van.
Az utolsó kötések lépéseként a szirénát említeném meg. A hagyományos beltéri
szirénák nem tartalmaznak akkumulátort, bekötésük egyszerű: mindösszesen két
vezeték kell hozzá. Nagy többségük fordított polaritás ellen védett is, tehát
még elrontani sem lehet. A nagyobb áramfelvétel érdekében célszerű a kábelben
található ereket párhuzamosítani.
Az akkus szirénák belső akkumulátora kipuffereli a szirénaáramkört, tehát nem
kell megvastagítanunk az ereket. Működésbe hozáskor a következőknek kell eleget
tenniük. A tápfeszültség megszűnésekor azonnal el kell indulniuk, vezérlőjel
hatására szintén azonnal indulniuk kell, belső tamperkapcsolójuk szabotálásakor
ugyancsak működniük kell.
A legegyszerűbb eset, ha papírra vetjük az elképzelésünket, ugyanis ahány sziréna,
annyiféle megoldás létezik már a piacon. A riasztóközpontok nagy többségénél
a szirénakimenet pozitív pólusa megegyezik a tápfeszültség kimeneti pozitív
pontjával (ezt műszerünk segítségével le is ellenőrizhetjük). A negatív pontot
egy félvezető kapcsolja a sziréna kimeneti pontjára. Ha ilyen a központunk,
akkor a szirénát csak negatív jellel indíthatjuk el. Ha a riasztóközpont elektronikája
a pozitív pontot kapcsolja, akkor az indítás csak pozitív jelre történhet.
Az akkus szirénák bemenetei nagy ellenállást képviselnek, nem terhelik a központ
kimenetét. A központ kimenetén nyugalmi állapotban néhány milliamper nagyságrendű
áramnak kell folynia, ezt egy ellenállással biztosítanunk kell (a központ dokumentációja
tartalmazza az értékét), mert ezzel érzékeli a központ a sziréna meglétét.
Az ellenállást ebben az esetben a központ dobozában kell elhelyezni, vezetékvágás
esetén a sziréna kimenete a "levegőbe" kerül, és ennek következményeként meg
fog szólalni. (Ha a szirénába helyeznénk el a szirénaköri ellenállást, akkor
csak rendszerhibát okoznánk a központban az indítószál elvágásával.)
Az akkumulátor központra való csatlakoztatását végezzük utoljára. Hihetetlen
egyszerűnek látszó feladat, a pirost a pirosra, a feketét a feketére, és persze
nem fordítva, a központ ugyanis fordított polaritás ellen nincs védve. Sajnos
láttam már fordított polaritással tönkretett központot, ügyeljünk hát erre!
Sok sikert kívánok a telepítéshez! Ledneczki László
