A túlfeszültség-védelem jelentőségéről
2005/7-8. lapszám | netadmin | 3352 |
Figylem! Ez a cikk 19 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A túlfeszültség-védelem jelentõségérõl és rendeltetésénél fogva is a veszélyeztetettségi besorolás szerinti H4-es csoportba ("B3" fokozat) esett, ami tudvalevõleg mellõzi a túlfeszültségi rendszer telepítésén...
Az itt alkalmazandó szabványi háttérrel kapcsolatban ki kell emelni az MSZ 274/ 1-4 "Villámvédelem" c. szabványnak az MSZ 274-2 1981/1M: 2001 és MSZ 274-3/1981/2M: 2001 lapjaiban közölt - a belsõ túlfeszültség elleni védelemre vonatkozó - módosításait, amelyek a 2/2002. (I. 23.) BM.sz. rendeletben továbbra is kötelezõ érvényûek. Ezek tartalmazzák az épületek és egyéb építmények besorolását azok rendeltetése, magassága, valamint a várhatóan ott alkalmazásra kerülõ - elektronikát is tartalmazó - berendezések és azok veszélyeztetettsége ("H1…H5") vonatkozásában. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a létesítményeket az elõzõkben közöltek szerinti, továbbá a belsõ vasalások, fémszerkezetek közötti kisülések okozta - és az egyéb károk - szempontjából a "B0…B4 kategóriákba sorolják, melyek részletesen kitérnek a szükséges védelmi intézkedésekre. A túlfeszültség-védelem tervezésének lehetõsége elõször a "H3" kategóriában merül fel, ide tartoznak például a családi házak, amelyek esetében már mérlegelendõ az elektromos készülékek használata során potenciálisan bekövetkezõ anyagi kár, illetve a túlfeszültség-védelem kiépítésének költségaránya. Az elõírások a "H4"-es és a "H5"-ös kategóriában egyre szigorúbbá válnak, az utóbbi osztályban már a törpefeszültségû tartományba tartozó túlfeszültségek is komoly károkat okozhatnak, melyek adott esetben az egész épületre is kiterjedhetnek. Az adott példánál maradva: a törpefeszültség felsõ határa 50 V, míg a számítógép-hálózatok üzemi feszültsége 5-5,5 V: látható, hogy az akár tízszeres túlfeszültség a chipeknél már végzetes átütést eredményezhet.
Elsõ lépésként személyes szemrevételezésre kerül sor azért, hogy az épület egyedi kialakításának megfelelõ védelmi rendszer összeállítására lehessen javaslatot tenni. Tekintettel arra, hogy ezeket a létesítményeket már önálló transzformátor látja el, a szemrevételezéshez hozzátartozik annak tisztázása is, hogy áramszolgáltatói oldal rendelkezik-e "A" osztályú túlfeszültség-védelemmel: ez általában az ELMÛ területén adott gyártmányú, varisztoros túlfeszültség-védelmet jelent, ami 6 kV alá korlátoz. Nem elhanyagolható szempont hasonló esetekben az épület külsõ villámvédelmének ellenõrzése, a zónahatárok meghatározása, illetve egyes módosító tényezõk, mint például a nyílászárók jelentette nehézségek személyes felmérése.
A bejáráson részt vevõ "kollégák" kérdéseimre bõszen bólogattak: minden rendelkezésre áll, minden szükséges installáció a helyére került. Ekkor elkövettem azt a "hibát", hogy rajzokat, illetve egyéb dokumentumokat kértem (tûzvédelmi, érintésvédelmi, villámvédelmi jegyzõkönyvek, a mûszaki ellenõri tevékenységgel kapcsolatos további iratok stb.). Közölték velem, hogy ezek nyomtatott, illetve fénymásolt formában, sajnálatos módon nem állnak rendelkezésre, ellenben minden pontosan rögzítésre került digitális formában és megtekinthetõ számítógépen! A helyzet valóban igen sajnálatosan alakult, ugyanis hosszabb idõ eltelte és buzgó keresés után kiderült, hogy a szükséges dokumentáció semmilyen formában nem áll rendelkezésre: kezdõdhetett az épület teljes körû szemrevételezése.
Hangsúlyozni kell, hogy a dokumentáció hiánya a késõbbiekben még erõsebben érezteti negatív hatását: az irodaházakban sûrûn cserélõdhetnek a bérlõk, és az egyedi igények gyakorta a létesítmény radikális átalakítását teszik szükségessé. Ez külön jelentõséget ad a nyomon követés lehetõségének, hiszen akár falakat bonthatnak el vagy húzhatnak fel: vonatkozik ez az elektromos rendszerre is, ennek terhelhetõségére, illetve a biztonsági rendszerek kialakításának módjára, de éppígy érinti a túlfeszültség-védelem pontos megtervezését is. Könnyen belátható ugyanis, hogy itt nagyon sok egyedi szempontot kell mérlegelni, például a különbözõ frekvencia-tartományba tartozó zavaró jeleket, a különbözõ fajta sugárzási forrásokat, amelyek aztán különféle zavarvédelmi földeléseket tesznek szükségessé. Ezen földelések harmonizálása aztán az erõsáramú rendszerek földelésével kizárólag bizonyos lépések megtétele után valósítható meg: ez pedig már komoly tervezési munkát igényel.
Nos, a személyes bejárás sem hozott derültségre
okot adó eredményt: már elsõ megközelítésre
kitetszett ugyanis, hogy a létesítménnyel kapcsolatban
alapvetõ problémák mutatkoznak. Ezek a hiányosságok
elsõsorban az EPH-hálózat vonatkozásában
merültek fel, konkrétan a potenciálrögzítõ
szondáknál, valamint az emeleti elosztóknál. Tudvalevõleg
az EPH-hálózattal kapcsolatban akkor is érvényben
vannak elõírások, ha a túlfeszültség-védelmi
rendszer kialakítását nem tervezik meg elõzetesen
(eltekintve most az épület fent már jelzett "H4"-es besorolásától),
amelyek megtalálhatók az MSZ 2364-410: 1999-ben, az MSZ 1312-1:
1997-ben, az MSZ EN 61000-ben, az MSZ 447-ben, illetve újabban a 2/2002-es
BM rendeletben. További hiányosságként említhetõ
az, hogy a külsõ villámvédelem nem volt bekötve
az épület EPH-csomópontjába.
Tehát
az adott létesítményben az EPH-hálózatra
vonatkozó alapvetõ elõírások betartása
sem történt meg: ez egyben azt a kockázatot is magában
foglalja, hogy az utólagos telepítésnél jelentõs
szerkezeti és hálózati kialakításokat meg
kell bontaright´´´ni a szabványos EPH-kialakítás érdekében:
ebben az esetben is a takarékoskodás, a szakmai hozzá nem
értés többletköltséghez vezet. A létesítési
szabványok amúgy is elõírják, hogy a betáplálási
szinten, illetve a negyedik szinten kötelezõ EPH-csomópontot
kialakítani, függetlenül a túlfeszültség-védelmi
megoldásoktól. A villamos hálózat kiépítettségében
mutatkozó hiányosságoknál azonban sokkal mellbevágóbbnak
bizonyult a kivitelezésben és karbantartásban szerepet
játszó villanyszerelõ "kollégával" történt
konzultáció. Amint beszélgetésünkbõl
kiderült, eredeti szakmája valahol a cukrász és a
kõmûves végzettség között "húzódott",
azaz nem rendelkezett a feladatköréhez szükséges alapvetõ
szakképesítéssel sem. Ezzel ellentétben nyilvánvalóan
munkabére vállalhatónak tûnt fel a létesítmény
tulajdonosának, üzemeltetõjének. Érdemes elgondolkodni
azon, hogy miközben az építési piac egyes szegmenseiben
a négyzetméterár eléri, illetve meghaladja az egymillió
forintot, addig egy új szerelõgeneráció jelent meg
("hip-hop boys"), amely univerzális jártasságról
tesz tanúbizonyságot, azaz mélyrehatóan nem ért
semmihez, ellenben nyomott bérezés mellett is munkára fogható.
Igaz, szükség is van rájuk: a fõvárosban alig
kéttucat villanyszerelõ végzett az elmúlt évben,
hovatovább elfogy a szakképzett munkaerõ. Az elmúlt
évek tapasztalata szerint az "állandósuló" szakemberhiány
a munkaterületeken a követelményszint csökkenéséhez
és a végzett munka minõségi szintjének romlásához
vezetett.
Az esethez még hozzá kell tenni, hogy jelenleg a piacon több
gyártó is képviselteti magát olyan elõre
gyártott, túlfeszültség-védelmi berendezéssel
ellátott - a szükséges minõsítésekkel
rendelkezõ - hálózati csatlakozó szekrénnyel,
amely több alkalmazási területen, így például
önálló transzformátorról üzemelõ
létesítményeknél is felhasználható.
Ezek olyan helyeken nyújthatnak megoldást, ahol a tulajdonosnak
nincs önálló és megfelelõ kapacitása
egy teljes védelmi rendszer gyors megterveztetésére és
kiépítésére. Gálbory Gábor