A beléptető rendszerekről
2004/9. lapszám | netadmin | 3145 |
Figylem! Ez a cikk 22 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A beléptető rendszerekről Napjainkban a beléptető rendszerek alkalmazása nagyon elterjedt lett. Széles körben használják munkahelyek, pénzintézetek, áruházak bejáratainál. Észre sem vesszük, mikor átlépünk rajtuk, annyira természetes dolognak tar...
Napjainkban a beléptető rendszerek alkalmazása nagyon elterjedt lett. Széles körben használják munkahelyek, pénzintézetek, áruházak bejáratainál. Észre sem vesszük, mikor átlépünk rajtuk, annyira természetes dolognak tartjuk ezeket az eszközöket. Nagyon sok típusuk létezik már, de joggal vethető fel a kérdés: mi is az a beléptető? A válasz úgy hangzik, hogy a beléptető nem más, mint egy olyan rendszer, amely képes egy épületen belül megadni a pontos haladási irányt (ide tartoznak a mechanikus beléptetők), illetve a bejáraton képes megkülönböztetni egy belépésre jogosult személyt a belépésre nem jogosulttól (ezek az elektronikus beléptető rendszerek). Használatuk nagyon egyszerű, és a technika fejlődésével az elkövetkező időszakban ez még egyszerűbbé és gyorsabbá válik. A rendszerhez szinte hozzá sem kell érnünk, még egy újjal sem, csak egy kamerára kell pillantanunk és az ajtó már nyílik is.
A beléptetők családja az egyszerű mechanikus beléptetők, elektromechanikus beléptetők és az elektronikus beléptetők típusaiból épülnek fel.
A mechanikus beléptetők passzív szerkezetek, nem igényelnek külső áramforrást. Mikor betérünk egy bevásárló központba, azonnal szembe találjuk magunkat egy egyszerű forgókaros beléptetővel. Ezek működése nagyon egyszerű. Maga a forgóvilla egy függőlegesen álló tengelyen helyezkedik el, mely egy mechanikus kilincsmű segítségével csak egy irányba forgatható el. A mechanikus beléptetők általában ezüstszínűek, négy-öt karral rendelkeznek, sok típusuk létezik, teljes magasságú, illetve félmagasságú kialakításban.
A forgókapuk és a zsilipek a belépési pont teljes magasságában akadályozzák a védett térbe történő bejutást, ezért ezeknél a nyílászáróknál az átjutás csak rombolással, a berendezés összetörésével valósítható meg. A forgóvillák és a forgókeresztek nem zárják le teljes magasságban a belépési pontot, ezért alkalmazásuk olyan helyen indokolt, ahol a belépés ellenőrzése kiegészül biztonsági őrrel, portaszolgálattal, vagy videó megfigyelő rendszerrel. A teljes magasságú beléptető rendszerekkel szembeni előnyük az alacsonyabb költségvonzatú megvalósíthatóság. Telepítésük nagyon egyszerű, bármilyen beton alapú helyre felcsavarozhatók, rendeltetésszerű használat esetén nem igényelnek karbantartást.
Más a helyzet az elektromechanikus beléptetők esetében. Ezek a típusok már tartalmaznak elektronikát is, ötvözve a mechanikust az elektonikussal. A legtöbb fajta három karral rendelkezik, a forgó agyrész forgáspontja 45 fokos szöget zár be a házzal, illetve a karok is az agyban 45 fokos szöget zárnak be a forgásponttal. Az az érdekességük, hogy egy kar mindig vízszintesen áll, a másik két kar függőleges helyzetű. A karok csuklópontokon vannak rögzítve, tehát a vízszintesen álló kar bármikor leejthető, ezáltal menekülés esetén az útvonal szabaddá tehető. Az elektronika működteti az agyat forgató motort, illetve a karok leejtéséhez szükséges reteszt. Számos funkciót programozott be a gyártó ezekbe a típusokba. Az egyszerű beléptetésen kívül az elektronika biztosítja a számlálási funkciót, tűz esetén az útvonalat szabaddá teszi és bármilyen elektronikus beléptető központtal kompatibilissé tehető.
Nagyobb objektumok, például személygépkocsi bejáratok védelmére sorompókat telepítenek. Ez így egyszerűnek hangzik, viszont súlyos károkat tud okozni egy rosszul felszerelt eszköz, történetesen amennyiben ok nélkül rácsukódik a kar egy értékes autóra. Ezeket a típusokat számos biztonsági rendszerrel látták el, arra az esetre, ha mégis bekövetkezne a baj, tehát az elektronika időben megelőzi a károkozást. A sorompók elektronikáit szinte ugyanúgy jellemezhetjük, mint az elektromechanikus beléptetőket, vezérlésük egyszerű és univerzális.
A beléptetők legnagyobb csoportjában az elektronikus beléptető rendszerek foglalnak helyet. Ezek a rendszerek nem tartalmaznak mechanikus elemeket, csupán csak elektronikát.
Az elektronikus beléptetők kizárólag személyi beléptetők, általában ajtónyitást, számítógépes regisztrálást, nyilvántartást valósítanak meg.
A beléptető egyik legfontosabb része az olvasó. Ez minden ellenőrzési ponthoz szükséges, egyik legelterjedtebb típusa a kártyaolvasó. A kártyaolvasók a kártyák típusától függően sokfélék lehetnek. Feladatuk, hogy a kártyák adattartalmát kiolvassák és a vezérlőegységhez továbbítsák.
A legolcsóbbak közé sorolandók a mágneskártyás olvasók, de jelentős hátrányuk az, hogy a kártya és az olvasó is kopik a mechanikus érintkezéstől. A kopás miatt ezek a típusok már elavultnak tekinthetők. Jelenleg az ennél modernebb, közelítő kártyás, vagy más néven proximity olvasók terjedtek el legszélesebb körben. A kártya és az olvasó között mágneses csatolás hozza létre a kommunikációt. Sokan nem is sejtik, hogy ez a kártya nem más, mint egy hurokantenna és egy processzor egyben, illetve az olvasó egy rádiófrekvenciás adóvevő. A processzor az olvasó kisugárzott elektromágneses teréből nyeri az energiát, és amikor az olvasó átvált vételi funkcióba, akkor a kártya a tárolt energiáját és keretantennáját felhasználva visszasugározza a saját kódját az olvasónak. Mivel az olvasó ebben az esetben nem kerül a kártyával közvetlen kontaktusba, ezért elhelyezése tetszőleges lehet. Falra vagy akár falba süllyesztve is szerelhető. Faburkolat, üveglap mögé is helyezhető, akár illetéktelenek számára rejtetten is. Mivel nyílást vagy mozgó alkatrészt nem tartalmaz, ezért karbantartást nem igényel.
Megkérdezhetné bárki, hogy mi van akkor, ha valaki elhagyja a kártyáját. A válasz egyszerű. Olyan típusú rendszert kell létrehozni, amelyhez nem szükséges bármiféle olyan dolog, melyet az illető elveszíthet. A következő generációs olvasók még nem terjedtek el nagy számban, viszont már a piacon beszerezhetőek. Ezek az ún. biometrikus olvasók. Nagy többségük ujjlenyomat, retina írisz letapogatók, de vannak már kézgeometria, hangminta letapogatók is. Áruk még borsos ugyan, de ahogy a piacon elterjednek, egyre olcsóbbak lesznek.
A beléptető rendszereket hardverek és szoftverek teszik teljessé. Megemlítendőek még a beléptető terminálok, munkaidő nyilvántartó terminálok amelyek szerves részét képezik a beléptetőknek. A beléptető terminálok belső intelligenciával rendelkező eszközök, nagy belső memóriával és belső órával. Az érvényes beléptetési adatokat, valamint a bekövetkezett eseményeket a terminálok a memóriájukban tárolják. Az olvasótól kapott adatok alapján önállóan vagy számítógéppel összekötve eldöntik, hogy az azonosított személy (vagy gépjármű) az adott időpontban az adott helyre jogosult-e belépni vagy sem.
A munkaidő-nyilvántartó terminálok rendelkeznek egy billentyűzettel is, ami lehetővé teszi, hogy egy gyár, illetve egy üzem dolgozója be- és kilépéskor megadja mozgásának okait előre, vagy utólag: például szabadság, fizetett távollét, kiküldetés, betegség. Biztosítják annak a lehetőségét is, hogy a terminálok segítségével adott dolgozó lekérdezze az aktuális munkaidő egyenlegét és mozgási eseménynaplóját.
A beléptető terminálok (akár több száz is) hálózatba köthetők, melyen belül az azonos funkciójú terminálok zónákba rendezhetők. A rendszerhez ajánlott számítógépet csatlakoztatni, mely a rajta futó DOS vagy Windows alapú program segítségével vezérli a beléptető rendszer működését. A teljes rendszerben több számítógép is működhet egyszerre, melyeken alközponti és főközponti program fut. Az önálló beléptető rendszer akár Internet kapcsolaton keresztül is képes kommunikálni más rendszerekkel, így egy globális hálózat is kialakítható több ezer felhasználói jogosultsággal.
Ledneczki László
