Egyéni automatizálás
2004/5. lapszám | netadmin | 3177 |
Figylem! Ez a cikk 20 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A következő, humorosnak is minősíthető eset a 90’-es évek elején történt meg velem, akkor, amikor az épületautomatizálási rendszerek még éppen csak elterjedőben voltak Magyarországon. Fontos hangsúlyozni ezt, hiszen ebben az időszakban már számos, az utóbbi évek fejleményeinek szempontjából aztán életképtelennek bizonyult próbálkozás történt arra, hogy hazai fejlesztőintézetek dolgozzanak ki automatizálási és épület-felügyeleti megoldásokat. Igazság szerint sem a szakemberek, sem a kivitelezők nem rendelkeztek kellő tájékozottsággal ezen a szakterületen, a megrendelők pedig értelemszerűen nem voltak képesek elvárásaikat az akkori technikai lehetőségekhez szabni.
Nézzük azonban a konkrét történetet. Tervezőként és kivitelezőként dolgoztam ebben az időben. Egyik késő este telefonhívást kaptam. Egy meglehetősen borízű hang közölte a telefonban, hogy képtelen bejutni a lakásába, és kérte, hogy azonnal szálljak ki az erősen szélfújt helyszínre, Budakeszire, és hárítsam el az akadályt, történetesen egy, a bejárati ajtó előtt automatikusan záródó vasrácsot. Önkritikusan elismerte, hogy érettségi találkozóról érkezett haza, és roppant kínosan érinti, hogy a vágyott ágyat nélkülözni kénytelen.
Eluralkodtak bennem az emberbaráti érzések, így hát útnak eredtem. Már előre gyanakodtam a hibaforrás természetére, így hát szokásos szerszámosládám és a létra mellé kölcsönkértem édesanyámtól régi nagyméretű fémedényét - biztos, ami biztos. Megérkezésem ennek megfelelően rémülettel töltötte el a "megrendelőt": ő egy szakember helyszíni kiszállására számított, ezzel ellentétben álmos tekintetű, látszólag egy konyhafelszerelési tárgyakkal házaló honfitársunk érkezését kellett konstatálnia.
A gyors helyzetfelmérés igazolta előzetes várakozásomat. Egy kezdetleges épületautomatizálási rendszer került kialakításra az újonnan építetett családi villába, és ez valamilyen okból vészjelzésre lezárta a bejárat vasrácsát, valamint a megerősített ablakredőnyöket. Delikvensem tényleg reménytelen helyzetbe került. Amint szemrevételeztem az épületet, felfigyeltem arra, hogy a tetőre szélérzékelőt is telepítettek. Adott esetben ez egy egyszerű mozgórészes érzékelő volt. A magammal hozott fémedénnyel felmásztam a családi villa tetejére, és lefedtem a mozgó alkatrészt. És bekövetkezett a csoda: szezám, tárulj, és a bejárati ajtót elzáró vasrács felemelkedett.
Természetesen arról volt szó, hogy a szélérzékelő jelzésére téves utasítást adott a központ. A szélmozgás érzékelése átalakult egy olyan vészjelzéssé, ami aztán megközelíthetetlen várrá alakította át az épületet. De ez persze csupán programozási kérdés, azaz az a lényegi probléma merült fel, hogy egy bizonyos jelértékre a központ rossz utasítást adott ki. Felmerül azonban az a kérdés, hogy ténylegesen a rendszer üzembe helyezője tévedett-e: vajon nem inkább arról van-e szó, hogy egy kiforratlan technológia került alkalmazásra?
